Politikai Ujdonságok, 1881 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1881-06-29 / 26. szám
26. SZÁM. 1881. XXVII. ÉVFOLYAM. POLITIKAI ÚJDONSÁGOK. hét tagból álló bizottságnak adassanak ki. Kifejezte azon gyanút, hogy a fiumei kérdés összeköttetésben áll a határőrvidékivel. Fiumét el akarják szakítani Horvátországtól s csak igy kapják meg a horvátok a határőrvidéket. Zsivkovics osztályfőnök nem lát okot ily izgatottságra; az egész inkább vaklárma, mert Fiume közjogi állásának kérdése a kiegyezési törvény értelmében csak a horvát kormány és a tartománygyűlés hozzájárulásával oldható meg. A horvát gymnáziumnak és a horvát alispánságnak áthelyezésére nézve, valamint Fiume megye nevének megváltoztatására vonatkozólag illetékes magyar részről a horvát tartományi kormánynál semminemű kívánság ki nem fejeztetett. Miskatovics a többség nevében kijelenti, hogy a fiumei kérdésnek fejtegetését, — amennyiben az az ország érdekeinek megfelel, — nem ellenzi, és a hetes bizottság választását pártolja. Vojnovics nem elégszik meg a kormány által adott felvilágosítással, mert úgy látszik, hogy a fiumei kérdést a magyar kormány a horvát kormány megkérdezése nélkül hozta folyamatba és kívánja megoldani. Hogy a fiumemegyei székhely elvitele céloztatik Fiuméból, arra mutat az, hogy a fiumemegyei közgyűlés nem Fiuméban, hanem Delniceben tartatott meg. A kiegyezési törvény is meghamisíttatott. Kéri a kormányt, hogy adjon erre nézve határozott fölvilágosítást. Zsivkovics kijelenti, hogy a kormány tudja jogait és kötelességeit és minden jogosulatlan beavatkozást, jöjjön az bárhonnan, vissza fog utasítani. Fiume megyének székhelyét senki sem fogja a kormány tudta és beleegyezése nélkül megváltoztatni. Ami a fiumei kérdés megoldását illeti, biztosítja az országgyűlést, hogy az nem fog Horvátország nélkül megoldatni, legalább addig, míg a jelenlegi kormány fönnáll. Urbanics a kiegyezési törvény 66. §-át hamisítványnak jelenti ki, mert a regnikoláris bizottságok által megállapított eredeti szöveg, melyet a tartománygyűlés elfogadott, és a korona szentesített, máskép hangzott. (Nagy mozgás.) Zsivkovics megjegyzi, hogy a jelenlegi szöveg a tartománygyülésen kihirdettetett, és ha az nem is történt volna, hát a revideált kiegyezési törvény 1873-ban a mostani szöveg szerint fogadtatott el. Folnegovics annak bizonyságául, hogy Fiume állásának Horvátország hozzászólása nélkül való megváltoztatására törekesznek, felhozza, hogy a magyar büntető törvénykönyv hatályát Fiuméra is kiterjesztették. Ezután a hetes bizottság választására tértek át, melynek tagjaivá: Mrazovics, Miskatovics, Starcsevics, Spevics, Subotics és Voncsina választottak meg. Következett Starcsevics a megyegyűlés áthelyezésére vonatkozó határozati javaslatának tárgyalása. Indítványozó indokolásában kiemeli, hogy közönyös reá nézve, váljon javaslata elfogadtatik-e vagy mellőztetik. Nézete szerint egyedül az volna helyes, hogy a kormány vád alá helyeztessék. Zsivkovics kijelenti, hogy a horvát kormány hosszú ideig vonakodott, és csak azután egyezett bele, hogy a megyegyűlés Delnicében tartassák, miután a magyar miniszterelnök hangsúlyozta a kiszámíthatlan következményeket. Miskatovics indítványt tett, hogy Szarcsevics javaslata fölött térjen a ház napirendre. Kamenackésznek nyilatkozik arra, hogy egynéhány szerez sánnal szétugraszsza a fiumei fabonokat. (Zajos helyeslés és tetszés a karzatokon, mire elnök azok kiüríttetését elrendeli.) Szóltak még Kukuljevics, Marso és a két indítványozó, mire névszerinti szavazással a napirendre térés 41 szóval 24 szavazat ellenében elfogadtatott. Kossuth és Jókai. Kossuth Lajos levelet irt Helfy Ignáczhoz, azon alkalomból, hogy Jókai az Illyefalván tartott beszédében előhozta Kossuthnak az ötvenes évekből származó tervét egy dunai konföderáczóról. A levélből adjuk a következő részeket. Midőn azt látom, — írja Kossuth — hogy akad ember, aki hallgatóinak tudatlanságára spekulálván, még azt a kortesfogást is megengedi magának, hogy-------(miként is mondjam legudvariasabban ?) felőlem, tudva-akarva,nem igazat mond: ezt még mint amolyan kirúgott pária sem hagyhatom szó nélkül, mert itt már nem véleménykérdés, hanem szándékos tényhamisítás forog fenn. Több ily tudva-akarva nem igaz mondást követett el felőlem Jókai Mór úr Illyefalván tartott beszédében. Ez alkalommal csak egyre szorítkozom. Jókai Mór úr, említett beszédjében, a maga módja szerint, a szövetkezés themáját fejtegetve, előrebocsájtja, hogy Magyarországnak valakivel szövetkeznie kellvén, szövetkeznie kellett megkoronázott uralkodója tartományaival, aztán szóról szóra a következőket mondotta : «Hogy azok a tisztelt hazánkfiai, akik magukat függetlenségi pártnak nevezik, szintén gondoltak ilyen szövetkezésre, azt bizonyítja Kossuth Lajosnak, magának a progettója, amit kiadott akkor, midőn szó volt arról, hogy Magyarország külön szakíttassék Ausztriától, és abban ő is tervezte, hogy Magyarország igenis szövetkezzék, de nem az osztrák tartományokkal, nem Galicziával, Lengyelországgal, hanem szövetkezzék olyformán, hogy országgyűlés tartassák az egyik esztendőben Budapesten, a másik esztendőben Belgrádban, a harmadik esztendőben Zágrábban, és a negyedik esztendőben Bukarestben. (Derültség.) Tehát jutott volna Magyarországnak minden negyedik évben egy országgyűlés.» «Már most kérdem Önöket, tisztelt hazámfiai, ítéljék meg hidegvérrel, hogy várjon a mostani állapot, midőn Magyarország országgyűlése évről-évre összehivatik és határoz saját ügyeiben tejes szabadsággal, a közös ügyeknek, a hadi erőnek elintézése pedig bizatik egy delegáczióra, mely egyik évben Budapesten, a másik évben Bécsben tartatik, hogy váljon ez sokkal alkalmatlanabb és a magyar nemzetre megalázóbb állapot-e, mint hogy ha az lett volna elfogadva, hogy minden három esztendőben vándoroljon a magyar országgyűlésével Belgrádba, Zágrábba és Bukarestbe.» Tehát Jókai úr azt fogja reám, hogy az én állítólagos «progettó»-m szerint Magyarországnak nem volt volna évről-évre összehívott országgyűlése az országban, hanem a magyar a maga országgyűlésével minden három esztendőben Belgrádba, Zágrábba és Bukarestbe vándorolt volna. Én ennek ellenében az egykor Ön által Milanóban szerkesztett «L’Allianza», 1862. május 18-iki számában akaratom ellenére nyilvánosságra hozott, nem is «progettó»-ra, hanem privát használatra szánt értekezési bázisra és annak általam ugyancsak az «Allianza» 1862. évi junius 1-jei számában közrebocsátott értelmezésére utalok, s erre utalva kijelentem, hogy amit Jókai ur föntebb idézett szavaiban mond: nem igaz. Sőt minthogy Jókai úr azon, úgynevezett «progettó»-mra hivatkozik, azt tehát ismeri: nem maradhatok meg a mellett, hogy nem mond igazat, hanem még azt is hozzá kell tennem, miszerint tudja, hogy nem mond igazat. Abban a konföderáczionális eszmevázlatban , annak a gyűlésvándorlásnak eszméje nem a magyar országgyűlésre, hanem a szövetséges ügyek (de csakis ezek) körüli törvényhozással megbizondott szövetségi gyűlésre szól, s e vándorlás eszméje egy vonással sem több, vagy kevesebb, mint az, ami most Ausztria és Magyarország mint állítólagos szövetségesek közt fennáll, s amit Jókai úr ekként fejez ki: «a közös ügyeknek, a hadi erőnek elhelyezése pedig bizatik egy delegáczióra, mely egyik évben Budapesten, másik évben Bécsben tartatik.» Tehát ambulatórius ez is, ép úgy, mint amaz, csak többek között a létező állapotot nem épen ajánló azon öt különbséggel: a) Hogy amaz valóságos konföderáczió lett volna, a létező pedig nem az, mert egy közös fejedelemnek alávetett országok között szövetségről beszélni olyan dolog, mint fából csinált vaskarikáról beszélni. Abszolút képtelenség, mint regényköltők fantáziája tán álmodhatik, ha ugyan az is álmodhatik, de a gyakorlati élet nem ismerhet. b) A második különbség az, hogy az a gúnyolt «progettó» a szövetség egyes komponens tagjainak külön állami személyiségét az európai nemzet családban el nem enyészteti, s minden egyes államtag teljesen souverain autonómiáját mind az összes szövetség, mind annak egyes tagjai irányában sértetlen fentartja, — a létező állapot pedig Magyarország állami személyiségét elenyészted, szouverainitását megsemmisíti, autonómiáját pusztán a provincziális természetű belügyekre szorítja, sőt még e szűk körben is a nemzet leglényegesebb érdekeinél illuzoriussá teszi, mert elvül van elfogadva s gyakorlatilag nagyon is keresztül vive, hogy a birodalom egysége azon tekintet, mely előtt minden, még oly jogos érdekeknek is háttérbe kell szorulni. es A harmadik különbség az, hogy a ma gúnyolt konföderáczionális tervvázlat szerint a szövetséges kötés csak a hadi kontingens mennyiségét szabná meg, melylyel Magyarország kültámadás esetén a közös védelemhez hozzájárulni s azt e végett készen tartatni köteleztetnék. De az ország haderejének úgy ezen része, mint átalában tetszése szerinti mennyiségben és minőségben tartható összes hadereje Magyarország saját kormányának felsőbbsége alatt állana, s minden idegen avatkozástól ment jogához tartoznék annak oly szervezetet adni, aminől tetszik, szóval, saját nemzeti hadserege volna, a mostani állítólagos szövetség állapotában pedig Magyarországnak saját nemzeti hadserege nincs, hanem van kötelessége ujonczot «fournirozni» a közös hadsereghez, melynek magyar része is idegen tisztektől hemzseg, németül vezényeltetik, szervezete nemcsak az ország tetszésétől nem függ, de abba az országnak még csak szószólója sincs, s a hadsereg egyátalában nem áll az ország kormányának felsősége alatt, anyynyira nem, hogy a nemzettől merőben elkülönített statust in statu képez, melynek a magyar nemzet, csak vér- és pénz-«riteransa», de nem ura. d) A negyedik különbség az, hogy a gúnyolt konföderáczionális tervvázlat szerint a szövetségi hatóság béke idején sem a magyar katonát saját országából ki nem húzhatná, sem Magyarországba nem küldhetné más szövetséges állambeli katonát, ki a béke idején a magyar erődökbe lábát sem tehetné be, még azokba sem, melyek föderális erődökké lennének minősítve. A mostani állapot mellett pedig, melybe Jókai Mór bámulatos metamorf phózisai folytán annyira szerelmessé lett, a magyar katonát az ország hire, tudta, megegyezése nélkül kiviszik az országból. Magyarországba pedig ismét az ország hire, tudta s megegyezése nélkül idegen katonát raknak, s az ország erődjei idegen kezekben vannak. Mindez lehet Jókai-«gusztus», de bizony nem magyar gusztus. e) Az ötödik különbség az, hogy a «progettó» szerint szövetséges diplomáczia csak egy lehetne ugyan, épen mint a létező állapotnál a létező dipomáczia csak egy, e mellett azonban, mint az «Allianza» már idézett jun. 1-ei számában világosan ki van mondva: a szóba hozott konföderáczió diplomácziai képviseletének egysége csakis a föderális érdekekre volt volna értendő, de a konföderáczió egyes államai saját specziális érdekeikre nézve külön külön diplomácziai képviselettel bírhattak volna, míg a létező közös ügyes állapotban, melyet Jókai regényköltő phantáziája szövetségnek néz, Magyarországnak nemcsak politikai, de még csak kereskedelmi speciális érdekeire nézve sem szabad külön képviselettel bírni, ami az országnak bizony igen nagy kárával jár, mert a mindennapi tapasztalás kiáltó bizonysága mellett lehetetlen tagadni, hogy a fennálló egységes diplomácziai képviselet teljességgel nem osztrák és magyar, hanem kizárólag osztrák. Hát ilyen és ezekhez hasonló több különbségek bizony vannak a «progetto»-féle konföderáczió terve s a létező közös ügyes állapot között, de a közös vagy szövetséges ügyek intézésére hivatott gyűlés ambulatórius voltára nézve nincs különbség. Ha nem sántikálna az ismeretes mondás, hogy a mi «post» az «propter», akadhatna ember, aki arra a gondolatra is tévedhetne, hogy a közös ügyes állapot alkotói a vándorlás emez eszméjét a «progettó»-ból írták ki. Én ezt nem mondom, de azt hajlandó vagyok mondani, hogyha már a fátum könyvében az osztrák-magyar szövetség (?!) eseménye meg volt írva, bizony kár volt a «progettó »-ból azokat a «csekélységeket» ki nem írni, melyeket fentebb futólag említettem. Van valami lelkemben, ami azt súgja nekem, hogy bizony kár volt abból a «progettó»-ból még egy más eszmét is ki nem írni; értem azt, hogy szerinte nemcsak a szövetséges gyűlés (delegácaió), hanem a szövetséges végrehajtó hatalom is ambulatórius volt volna, azaz sor szerint egy-egy évben Magyarországon székelt volna. Ennek s általában az osztrák-magyar dualizmus logikájának az felelt volna meg, hogy a dualisztikus monarkhia feje a közös ügyes végrehajtó közegekkel egyetemben egyik évben Bécsben, másik évben Budapesten székeljen. Minden magyar ember csak sajnálhatja, hogy ez az ambulatóriusság nincs meg, s a dualisztikus monarkhia magyar felének csak amolyan esetleges, futólagos látogatás jut, de szabott, kötelességszerű rezidenczia nem. 355