Politikai Ujdonságok, 1881 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1881-06-29 / 26. szám

26. SZÁM. 1881. XXVII. É­VFOLYAM. POLITIKAI ÚJDONSÁGOK. hét tagból álló bizottságnak adassanak ki. Kifejezte azon gyanút, hogy a fiumei kérdés összeköttetésben áll a határőrvidékivel. Fiumét el akarják szakítani Horvátországtól s csak igy kapják meg a horvátok a határőrvidéket. Zsivkovics osztályfőnök nem lát okot ily izgatottságra; az egész inkább vak­lárma, mert Fiume közjogi állásának kérdése a kiegyezési törvény értelmében csak a horvát kormány és a tartománygyű­­lés hozzájárulásával oldható meg. A horvát gymnáziumnak és a horvát alispánságnak áthelyezésére nézve, valamint Fiume megye nevé­nek megváltoztatására vonatkozólag illetékes ma­gyar részről a horvát tartományi kormánynál semminemű kívánság ki nem fejeztetett. Miskatovics a többség nevében kijelenti, hogy a fiumei kérdésnek fejtegetését, — a­mennyi­ben az az ország érdekeinek megfelel, — nem ellenzi, és a hetes bizottság választását pártolja. Vojnovics nem elégszik meg a kormány által adott felvilágosítással, mert úgy látszik, hogy a fiumei kérdést a magyar kormány a horvát kor­mány megkérdezése nélkül hozta folyamatba és kívánja megoldani. Hogy a fiumemegyei székhely elvitele c­éloztatik Fiuméból, arra mutat az, hogy a fiumemegyei közgyűlés nem Fiuméban, hanem Delniceben tartatott meg. A kiegyezési törvény is meghamisíttatott. Kéri a kormányt, hogy adjon erre nézve határozott fölvilágosítást. Zsivkovics kijelenti, hogy a kormány tudja jogait és kötelességeit és minden jogosulat­lan beavatkozást, jöjjön az bárhonnan, vissza fog utasítani. Fiume megyének székhelyét senki sem fogja a kormány tudta és beleegyezése nélkül meg­változtatni. A­mi a fiumei kérdés megoldását illeti, biztosítja az országgyűlést, hogy az nem fog Hor­vátország nélkül megoldatni, legalább addig, míg a jelenlegi kormány fönnáll. Urbanics a kiegyezési törvény 66. §-át hamisítványnak jelenti ki, mert a reg­­nikoláris bizottságok által megállapított eredeti szöveg, melyet a tartománygyűlés elfogadott, és a korona szentesített, máskép hangzott. (Nagy mozgás.) Zsivkovics megjegyzi, hogy a jelen­legi szöveg a tartománygyülésen kihirdettetett, és ha az nem is történt volna, hát a revideált ki­egyezési törvény 1873-ban a mostani szöveg sze­rint fogadtatott el. Folnegovics annak bizonyságául, hogy Fiume állásának Horvátország hozzászólása nélkül való megváltoztatására törekesznek, felhozza, hogy a magyar büntető törvénykönyv hatályát Fiuméra is kiterjesztették. Ezután a hetes bizottság választására tértek át, melynek tagjaivá: Mrazovics, Miskato­vics, Starcsevics, Spevics, Subotics és Voncsina választottak meg. Következett Starcsevics a megyegyűlés áthelyezésére vonatkozó határozati javaslatának tárgyalása. Indítványozó indokolásában kiemeli, hogy közönyös reá nézve, váljon javaslata elfogad­­tatik-e vagy mellőztetik. Nézete szerint egyedül az volna helyes, hogy a kormány vád alá he­lyeztessék. Zsivkovics kijelenti, hogy a horvát kor­mány hosszú ideig vonakodott, és csak azután egyezett bele, hogy a megyegyűlés Delnicében tar­tassák, miután a magyar miniszterelnök hangsú­lyozta a kiszámíthatlan következményeket. Miskatovics indítványt tett, hogy Szar­csevics javaslata fölött térjen a ház napirendre. K­a­m­e­n­a­c­késznek nyilatkozik arra, hogy egynéhány sz­e­r­e­z s­án­­nal szétugraszsza a fiumei fab­­onoka­t. (Zajos helyeslés és tetszés a karzatokon, mire elnök azok kiürít­tetését elrendeli.) Szóltak még Kukuljevics, Marso és a két indítványozó, mire névszerinti szavazással a napi­rendre térés 41 szóval 24 szavazat ellenében el­fogadtatott. Kossuth és Jókai. Kossuth Lajos levelet irt Helfy Ignáczhoz, azon alkalomból, hogy Jókai az Illyefalván tartott beszédében előhozta Kossuthnak az ötvenes évek­ből származó tervét egy dunai konföderá­­cz­­­ó­r­ó­l. A levélből adjuk a következő részeket. Midőn azt látom, — írja Kossuth — hogy akad ember, a­ki hallgatóinak tudatlanságára spe­kulálván, még azt a kortesfogást is megengedi ma­gának, hogy-------(miként is mondjam legudva­riasabban ?) felőlem, tudva-akarva,nem igazat mond: ezt még mint amolyan kirúgott pária sem hagyhatom szó nélkül, mert itt már nem véle­ménykérdés, hanem szándékos tényhamisítás fo­rog fenn. Több ily tudva-akarva nem igaz mondást követett el felőlem Jókai Mór úr Illyefalván tar­tott beszédében. Ez alkalommal csak egyre szorítkozom. Jókai Mór úr, említett beszédjében, a maga módja szerint, a szövetkezés themáját fejtegetve, előrebocsájtja, hogy Magyarországnak valakivel szövetkeznie kellvén,­­ szövetkeznie kellett meg­koronázott uralkodója tartományaival, aztán szó­ról szóra a következőket mondotta : «Hogy azok a tisztelt hazánkfiai, a­kik magukat függetlenségi pártnak nevezik, szintén gondoltak ilyen szövetkezésre, azt bizonyítja Kossuth Lajosnak, magá­nak a progettója, a­mit kiadott akkor, midőn szó volt arról, hogy Magyarország külön szakíttassék Ausztriá­tól, és abban ő is tervezte, hogy Magyarország igenis szövetkezzék, de nem az osztrák tartományokkal, nem Galicziával, Lengyelországgal, hanem szövetkezzék olyformán, hogy országgyűlés tartassák az egyik esztendőben Budapesten, a másik esztendőben Belgrádban, a harmadik esztendőben Zágrábban, és a negyedik esztendőben Bukarestben. (Derültség.) Te­hát jutott volna Magyarországnak minden negyedik évben egy országgyűlés.» «Már most kérdem Önöket, tisztelt hazámfiai, ítéljék meg hidegvérrel, hogy várjon a mostani állapot, midőn Magyarország országgyűlése év­­ről-évre összehivatik és határoz saját ügyei­ben tejes szabadsággal, a közös ügyeknek, a hadi erő­nek elintézése pedig bizatik egy delegáczióra, mely egyik évben Budapesten, a másik évben Bécsben tar­­tatik, hogy váljon ez sokkal alkalmatlanabb és a magyar nemzetre megalázóbb állapot-e, mint hogy ha az lett volna elfogadva, hogy minden három esztendőben vándoroljon a magyar or­szággyűlésével Belgrádba, Zágrábba és Bukarestbe.» Tehát Jókai úr azt fogja reám, hogy az én állítólagos «progettó»-m szerint Magyarországnak nem volt volna évről-évre összehívott országgyű­lése az országban, hanem a magyar a maga országgyűlésével minden három esz­tendőben Belgrádba, Zágrábba és Bukarestbe vándorolt volna. Én ennek ellenében az egykor Ön által Mila­nóban szerkesztett «L’Allianza», 1862. május 18-iki számában akaratom ellenére nyilvánosságra hozott, nem is «progettó»-ra, hanem privát hasz­nálatra szánt értekezési bázisra és annak általam ugyancsak az «Allianza» 1862. évi junius 1-jei számában közrebocsátott értelmezésére utalok, s erre utalva kijelentem, hogy a­mit Jókai ur fön­tebb idézett szavaiban mond: nem igaz. Sőt minthogy Jókai úr azon, úgynevezett «proget­­tó»-mra hivatkozik, azt tehát ismeri: nem marad­hatok meg a mellett, hogy nem mond iga­zat, hanem még azt is hozzá kell tennem, mi­szerint tudja, hogy nem mond igazat. Abban a konföderáczionális eszmevázlatban , annak a gyűlésvándorlásnak eszméje nem a m­a­­gyar országgyűlésre, hanem a szövetséges ügyek (de csakis ezek) körüli törvényhozással meg­­bizondott szövetségi gyűlésre szól, s e vándorlás eszméje egy vonással sem több, vagy kevesebb, mint az, a­mi most Ausztria és Magyarország mint állítólagos szövetségesek közt fennáll, s a­mit Jó­kai úr ekként fejez ki: «a közös ügyeknek, a hadi erőnek elhelyezése pedig bizatik egy delegáczióra, mely egyik évben Budapesten, másik évben Bécsben tartatik.» Tehát ambula­­tórius ez is, ép úgy, mint amaz, csak többek kö­zött a létező állapotot nem épen ajánló azon öt különbséggel: a) Hogy amaz valóságos konföderáczió lett volna, a létező pedig nem az, mert egy közös fejedelemnek alávetett országok között szövetség­ről beszélni olyan dolog, mint fából csinált vaska­rikáról beszélni. Abszolút képtelenség, min­t re­gényköltők fantáziája tán álmodhatik, ha ugyan az is álmodhatik, de a gyakorlati élet nem ismerhet. b) A második különbség az, hogy az a gú­nyolt «progettó» a szövetség egyes komponens tagjainak külön állami személyiségét az európai nemzet családban el nem enyészteti, s minden egyes államtag t­e­l­j­e­s­e­n souverain auto­nómiáját mind az összes szövetség, mind annak egyes tagjai irányában sértetlen fentartja, — a lé­tező állapot pedig Magyarország állami személyi­ségét elenyészted, szouverainitását megsemmisíti, autonómiáját pusztán a provincziális természetű belügyekre szorítja, sőt még e szűk körben is a nemzet leglényegesebb érdekeinél illuzoriussá teszi, mert elvül van elfogadva s gyakorlatilag nagyon is keresztül vive, hogy a birodalom egysége azon tekintet, mely előtt minden, még oly jogos érdekeknek is háttérbe kell szorulni. es A harmadik különbség az, hogy a ma gú­nyolt konföderáczionális tervvázlat szerint a szö­vetséges kötés csak a hadi kontingens mennyisé­gét szabná meg, melylyel Magyarország kültáma­­dás esetén a közös védelemhez hozzá­járulni s azt e végett készen tartatni köteleztetnék. De az or­szág haderejének úgy ezen része, mint átalában tetszése szerinti mennyiségben és minőségben tart­ható összes hadereje Magyarország saját kormá­nyának felsőbbsége alatt állana, s minden idegen avatkozástól ment jogához tartoznék annak oly­­ szervezetet adni, a­minől tetszik, szóval, saját nem­zeti hadserege volna, a mostani állítólagos szövet­ség állapotában pedig Magyarországnak saját nem­zeti hadserege nincs, hanem van kötelessége ujon­­czot «fournirozni» a közös hadsereghez, melynek magyar része is idegen tisztektől hemzseg, néme­tül vezényeltetik, szervezete nemcsak az ország tetszésétől nem függ, de abba az országnak még­­ csak szószólója sincs, s a hadsereg egyátalában­­ nem áll az ország kormányának felsősége alatt, any­­y­nyira nem, hogy a nemzettől merőben elkülönített­­ statust in statu képez, melynek a magyar nemzet, csak vér- és pénz-«riteransa», de nem ura. d) A negyedik különbség az, hogy a gúnyolt konföderáczionális tervvázlat szerint a szövetségi hatóság béke idején sem a magyar katonát saját országából ki nem húzhatná, sem Magyarországba nem küldhetné más szövetséges állambeli katonát, ki a béke idején a magyar erődökbe lábát sem tehetné be, még azokba sem, melyek föderális erő­dökké lennének minősítve. A mostani állapot mel­­­lett pedig, melybe Jókai Mór bámulatos metamor­­f phózisai folytán annyira szerelmessé lett, a magyar katonát az ország hire, tudta, megegyezése nélkül kiviszik az országból. Magyarországba pedig ismét az ország hire, tudta s megegyezése nélkül idegen katonát raknak, s az ország erődjei idegen kezek­­­­ben vannak. Mindez lehet Jókai-«gusztus», de­­ bizony nem magyar gusztus. e) Az ötödik különbség az, hogy a «progettó»­­ szerint szövetséges diplomáczia csak egy lehetne ugyan, épen mint a létező állapotnál a létező dip­­­­­omáczia csak egy, e mellett azonban, mint az «Allianza» már idézett jun. 1-ei számában világo­san ki van mondva: a szóba hozott konföderáczió diplomácziai képviseletének egysége csakis a föde­rális érdekekre volt volna értendő, de a konföde­ráczió egyes államai saját specziális érdekeikre nézve külön külön diplomácziai képviselettel bír­hattak volna, míg a létező közös ügyes állapotban, melyet Jókai regényköltő phantáziája szövetségnek néz, Magyarországnak nemcsak politikai, de még csak kereskedelmi spec­iális érdekeire nézve sem szabad külön képviselettel bírni, a­mi az országnak bizony igen nagy kárával jár, mert a mindennapi tapasztalás kiáltó bizonysága mellett lehetetlen tagadni, hogy a fennálló egységes diplomácziai képviselet teljességgel nem osztrák és magyar, ha­nem kizárólag osztrák. Hát ilyen és ezekhez hasonló több különbsé­gek bizony vannak a «progetto»-féle konföderá­czió terve s a létező közös ügyes állapot között, de a közös vagy szövetséges ügyek intézésére hivatott gyűlés ambulatórius voltára nézve nincs különbség. Ha nem sántikálna az ismeretes mondás, hogy a mi «post» az «propter», akadhatna ember, a­ki arra a gondolatra is tévedhetne, hogy a közös ügyes állapot alkotói a vándorlás emez eszméjét a «progettó»-ból írták ki. Én ezt nem­ mondom, de azt hajlandó vagyok mondani, hogyha már a fátum könyvében az osztrák-magyar szövetség (?!) eseménye meg volt írva, bizony kár volt a «pro­gettó »-ból azokat a «csekélységeket» ki nem írni, melyeket fentebb futólag említettem. Van valami lelkemben, a­mi azt súgja nekem, hogy bizony kár volt abból a «progettó»-ból még egy más eszmét is ki nem írni; értem azt, hogy szerinte nemcsak a szövetséges gyűlés (delegácaió), hanem a szövetséges végrehajtó hatalom is ambu­latórius volt volna, azaz sor szerint egy-egy év­ben Magyarországon székelt volna. Ennek s álta­lában az osztrák-magyar dualizmus logikájának az felelt volna meg, hogy a dualisztikus monarkhia feje a közös ügyes végrehajtó közegekkel egyetem­ben egyik évben Bécsben, másik évben Budapes­ten székeljen. Minden magyar ember csak sajnál­hatja, hogy ez az ambulatóriusság nincs meg, s a dualisztikus monarkhia magyar felének csak amolyan esetleges, futólagos látogatás jut, de sza­bott, kötelességszerű rezidenczia nem. 355

Next