Prágai Magyar Hirlap, 1926. október (5. évfolyam, 223-248 / 1261-1286. szám)

1926-10-01 / 223. (1261.) szám

fák Mai ssMhaink 1 © oMaul Előfizetési ár: évente 300 félévre 150, A szlovenszkói és mszinszkói el negyedévre 76, havonta 26 Ke; külföldre: r­12, II. emelet Telefon: 30311 — Kiadó­ évente 400, félévre 200, negyedévre 100, Főszerkesztő: politikai napilapja Felelős szerkesztő: * hivatal : Prága II„ Panská ul 12/III. — Te­havonta 34 Ké. Egyes szám­ára 1*20 Ke DZTIRANYI LÁSZLÓ FORGÁCS GÉZA Iefon:30311.—Sürgönyeim: Hírlap, Praha A téli esték elé Munkács, szeptember végén Szeretem a gyermekeket. Szeretek velük fog­lalkozni. Úgy nézem őket, mint a jövő csemetéit, a magyarság jövő reménységeit. Az ő tudásuktól, lelkesedésüktől, az ő életirányukttól függ a ma­gyarság sorsa és boldogulása. Nemrégen nagyobb csoport iskolásgyerekkel kerültem össze. Mindnyájan elvégezték már az iskolák alsóbb fokait s a mai kőmáli érettség mel­lett már komoly tanulószámba vettem ők­et. Úgy is beszéltem velük s értelmes feleleteik, komoly beszéd­ük­ elárulta, hogy, ha tudásuk kissé fogya­tékos is, élettapasztalatuk, italőképességük, a helyzettel való tájékozódottságuk általában kielé­gítő. Egy azonban annál jobban megdöbbentett. A magyar történelem és a magyar irodalom, ál­talában a magyar múlt terén abszolút tájékozat­lanságot árultak el. Ezek a magyar gyerekek te­hát leélték életük­ legkedvesebb korát, a gyermek­és ifjúiéveket anélkül, hogy fantáziájukat gazdagí­tották, tudásukat gyarapították s lelküket megter­mékenyítették volna a dicsőséges múlt gyönyörű mondái, a világtörténelem előtt is tündöklő hősök dicső tettei, hazaszeretetük és hősi önfeláldozásuk. Ezek a gyermekek a nevét is alig hallották a cso­daszarvas regéjének, a kalandozások korának, a korona és kard, a búvár Kund mondáinak s Lo­­sonczy, vagy Szondy önfeláldozásáról éppen olyan hiányos ismereteik voltak, mint akár a Rákóczi, vagy Kossuth szabadságharcainak lélekemelő rész­leteiről. Sajnos, ezek tények, nincs rajtuk mit szépí­teni s ez mutatja, hogy ha nem teszünk valamit, akkor lassan ki­vész az új generációból a magyar múlt ismerete s akkor a magyarság védővárának legerősebb bástyáját s ezzel a magyarság szent ügyét másodszor is elvesztjük. Borzasztó még rá is gondolni. Mint ahogy régen a kereszténység behozatala alkalmával sikerült gyorsan elvágni, megsemi­­isí­­teni minden kapcsolatot, amely őseinket a po­gány múlthoz fűzte, most is egész úgy, ha nem védekezünk céltudatosan és tervszerűen, sikerülni fog mihamarabb elszakítani azokat a szálaikat és gyökereket, amelyek a mi új magyar nemzedé­künket a magyar nemzethez fűzik s enélkül vi­szont kiszolgáltatjuk őket fegyvertelenül a jelen hazug frázisainak, a nemzetköziség áramlatainak és fogékonnyá tesszük lelküket minden erkölcste­len és nemtelen cselekedetre. Uram Istenem, miit is várhatunk mit attól a magyar ifjúságitól, amely nem történelmünk nagy alakijaitól merít lelkesedést és példaadást, ame­lyik nem a Rákócziak és Kossuthak önzetlenségé­ből nyer hitet s nem a dicsőségesre forduló korok eseményeiből szerez önbizalmat és erőt egy jobb jövőre nézve? A cseh is megtanul magyarul, ha érdekei úgy kívánják, s a magyar is megtanul Amerikában angolul, de azért sem a cseh nem lesz magyar, se­m a magyar nem lesz angollá. Hiába, az Isten nem egyfajta muarcnarc terem­tette az embereket. Az egyik­­ek szőke a haja, a másiknak barna, az egyik zömök és termetes, a másik nyurga és vék­onypénzű, az egyik borot­vált, mert bajusza ritkásan nő, a másik büszke kipedzett bajuszára. A japánt, kínait ferde sze­méről száz­­ között is meg lehet ismerni. Íme tehát, ahogyan különbözünk egymástól külsőleg, fajilag, éppen úgy van különbség köz­tünk jellembelileg, belsőleg is. Más benyomások­kal, más érzésekkel jövünk a világra. Örökölünk szüleinktől külső és belső tulajdonságokat, hagyo­mányokat, érzéseket, gondolkozást­­ Más vidéknek foguunk örülni, más környezetre fogunk vágyni, mint a többi, örülni fogunk, ha például idegen­ben fajtánkkal találkozunk, ha zengő nyelvünket halljuk, ha nemzeti viseletünkre, zászlóinkra, álla­tainkra, vagy ismert növényeinkre valahol ráis­merünk. Mi szeretjük a falu kétszer nyíló álcad­­­ombját, kalapunk mellett a szerény árvalányha­­jat, ahol a sílunkban a szép piros muskátlit, mert így nőttünk fel, így éltek régen a mi elődeink s az ő örömeik, az ő multjaik, az ő nehéz sorsuk­ volt a piienk is és lett a mienk is. Mi teszi tehát szemü­nkben kedvessé a fajtán­kat? Mi kapcsol velük szorosan é­s elválaszthatat­­lanul össze? Könnyű kitalálni már most, hogy a közös múlt és a közös jövő. A közös múlt, melyet együtt éltünk át s a közös jövő, mely reánk lesel­kedik bárhol, a világ bármelyik táján éljünk is. Chamberlain és Mussolini titokzatos találkozója A két államférfit­ jachtjai a livornói öbölben — torpedóüldözők , raja a Giulliana és a Delphin körül — Az olasz-angol és a német­­francia ellenblokkok — Thoiry és a Giulliana — Miről tanács­kozott a két miniszter? Róma, szeptember 30. Hetekig tartó titkolódzás és számos ellentétes jelentés után végre bebizonyosodott, hogy Mussolini és Chamberlain tényleg találkoztak. Olaszország­ban is, Angliában is a legnagyobb titokban folytak e találkozás előkészületei. Sem olasz, sem angol, de még csak nem is semleges területen találkozott a két államférfin, hanem a nyílt tengeren, az olasz miniszterelnök yachtján. A titok ma délelőtt került napvilágra. A duce tegnap este különvonaton Livornóba utazott, de nem ment a városba, hanem két-három állomással Livorno előtt egy jelentéktelen falucskában töltötte az éjjelt, hogy feltűnést se keltsen utazásával. A livornói hatóságok is csak a késő éjjeli órákban sze­reztek tudomást Mussolini megérkezéséről. A reggeli órákban Mussolini a Giulliana nevű kormányyachtra szállt és kifutott a nyílt tengerre, ahol csakhamar észrevették a Delphint, Chamberlain angol külügyi államtitkár yachtját. A két hajó körül a tengert 20 kilométer körzetben olasz torpedórombolók zárták el, hogy avatatlan hajók ne férkőz­zenek a két kormányyacht közelébe. A Tigre nevű angol torpedóromboló is a közelben cirkált. Tíz óra tájban Chamberlain egy villamos bárkán átment a Giulliana fedélzetére, ahol Mussolini a kapitány szalonjában fogadta. A tanácskozások csak a késő délutáni órákban értek véget. A találkozás jelentősége már Mussolini kísérőinek nagy számából és fontosságából is kitűnik. Ott volt Grandi, a duce népszövetségi bizalmasa, Piolucci, Mussolini magántitkára és Capesso, az olasz külügyi hivatal sajtófőnöke. "Zi&myof, hogy a találkozáson elsősorban a tangeri kérdésrő­ volt szó, Anglia min­den tekintetben támogatja Olaszország afrikai igényeit , az új tangeri statútum megszer­kesztésénél ugyanazt az álláspontot képviseli, mint Olaszország. Ezenkívül a német-fran­cia közeledés is szóba került, s mintegy ennek a kontinentális blokknak egyensúlyozása­képpen megbeszélték egy legalább­is olyan szoros angol-olasz közeledés módozatait is. Anglia és Olaszország barátsága, amelyről az utóbbi hét lapokban annyi szó volt, ez után a találkozás után befejezett ténynek tekinthető. Anglia szabad kezet biztosít Rómának a Balkánon, viszont megköveteli, hogy a kontinensen egyre tekintélyesebbé váló német­­francia blokkal szemben Olaszország Anglia érdekeit képviselje. Róma számos előnyt kap a Földközi tengeren, amely előnyök elsősorban Franciaországot érintik érzékenyen, viszont az angol ipar, különösen a bányaipar, messzemenő koncessziókat kap a szén­szegény Olaszországban. Olaszország és Anglia ezek után legalább is oly erőblokkot jelentenek, mint Németország és Franciaország s míg ez utóbbit Belgium és az európai vaskartell többi államai, elsősorban Csehszlovákia, valamint a skandináv blokk és Svájc támogatják, addig az előbbi oldalán ott találjuk a balkáni államokat, Romániát, Jugo­szláviát, esetleg Görögországot és még néhány középeurópai államot. Törökország sze­repe még nem biztos, de Angola úgy látszik közelebb áll a francia érdekcsoporthoz, mint az angolhoz. Oroszország és a Moszkvához mindinkább közeledő balti határálla­mok külön csoportot alkotnak, melynek különösen a távoli Keleten vannak jelentős hívei. Pillanatnyilag Európában három nagy érdekcsoportot különböztethetünk meg: a német franciát, az angol-olaszt és az oroszt. Ezek után az európai sajtó nyugodtan állapíthatja meg, hogy a Livorno melletti találkozás legalább is olyan jelentőségű, mint a thoiryi volt s mintegy ennek a pandan­ját alkotja. A Giulliana yacht szalonjában ugyanolyan fontos tanácskozások folytak, mint a thoiryi kis szálloda kü­lönszobájában. Ott Sl%esemann és Briand egyeztek meg, itt pedig Chamberlain és Mussolini. Cook és Smith helyett Hartshorn és Smilh­ az angol bányamunkások élén London, szeptember 30. A bányászszak­szervezet tegnapi üléséből kiviláglik, hogy Cook, meg Smith, a bányamunkások két ve­zérének népszerűsége mindinkább háttérbe szorul Martshorn és Smilh­ volt vezérek nép­szerűsége és jelentősége mögött. Harlshorn és Smith­, akik mindig mérsékelt és okos po­litikát folytattak, körülbelül két évvel ezelőtt megbuktak Cook és Smith radikálisabb és így jobban tetsző nézetei következtében. Ma a két régi vezér a kompromisszum mellett fog­lalt állást s a szakszervezetek inkább ezt a kompromisszumot akarják­ elfogadni, mely az egyes székkerületekben szavazást rendel el a kormányjavaslat elfogadásának, vagy vis­­­szautasításának kérdésében. Ha ez a szavazás megtörtént, amire pozitív kilátás van, akk­or a jövő héten új konferencia lesz, amelyben megadják a szakszervezetek vezetőinek a tár­gyalások folytatására feljogosító mandátumo­kat Seipel visszatér a kancellárságba Bécs, szeptember 30. Ma délelőtt a parlament épület­ében Seipel őr. é­s Kienbödk. dr. képviselőik, Rintelen dr. közoktatásügyi miniszter és a nagy­ném­et párt elnöke között, jelentős tanácskozás folyt le. Parlamenti körökben azt hiszik, hogy a mai megbeszélé­sen elhatározták a R­amek-kormány lemondását és az új Seipel-kormány megalakítását. Ugyanekkor szóba került a stájer tartományfő­­nökség kérdése is. Mint ismeretes, a stájerországi tartományfőnök lemondása nagyban hozzájáru­lt a kormánykrízis kiéleződéséhez. Beavatott körök szerint Rintelen dr. kultuszminiszter lemond ál­lásáról és újra átveszi Stájerország tartományi fő­­nöks­égét. A nagynémetek a közoktatásügyi miniszté­riumban történt események miatt követelik, hogy a közoktatásügyi miniszteri tárcát az el­jövendő Seipel-kormányban nagynémet képvi­selő kapja meg. A minisztériumban állítólag a koalíciós politika lényegével ellentétes dolgok történtek s a nagy­­németek csak úgy érvényesíthetik befolyásukat, ha önmaguk veszik át ezt a tárcát. Ezek szerint a nagynémetek az új kormányban három miniszté­riumot igényelnek. Ez a probléma az új Seipel­­korm­ány egyetlen nehézsége, de valószínű, hogy a mai tá­rgyaláson e kérdésben is megegyezés tör­ténik. Ferdinánd román király lemond ? Páris, szeptember 30. A New­ York He­­rald-Lloyd jelenti Londonból, hogy Ferdi­nánd román király lemondása befejezett ténynek tekinthető. Ferdinánd király lemon­dása állítólag azon a napon fog megtörténni, amikor Mária királynő, Amerikába érke­zik. (?) v Az Amerikában, vagy Berlinben élő magyar ép­pen úgy, min­t az, amelyik most a Duna és a Tisza közén lakik, egyformán érzi, hogy testvér, hogy tagja egy testvér­telen fajnak, amelynek sorsa kö­zös az övével. A kis Rákóczi Ferencet elvitték idegenbe. Idegen nyelvre tanították, idegen esszm­ékkel töm­ték meg a fejét, idegen tárgyú mesékkel altatták el, mert igy remélték, hogy elfelejti a magyarsá­gát, de mikor a szobájában meglátta Európa tér­képét, mégis csak Magyarországhoz szaladt oda s azon keresik meg kedves munkácsi várát, „gyer­mek reményei s bánáti tanyáját". Hiába, a múltat nem lehet már tőlünk elven­ni, nem lehet a lelkűinkből kitörölni. A múlt ott él és erősödik bennünk, m­­nt a fába vésett betű, amely a fával együtt nő és vastagodik. Szeret­nünk, tanulnunk kell tehát ezt a múlta­t, mert et­től függ a jövőnk, a boldogságunk. Min­él tö­bb lel­kesedést, erőt, bizodalmat merítünk múltunkból, szenvedésekből, annál tö­bb sikerünk és örömünk lesz a jövőben. Azért mondja a költő: „Akit a múlt nem érdekel, az jobb jövőt nem érdemel." Tanuljátok ezért kedves fialtal magyar testvé­reim a magyar történelmet. Az öregek figyelmez­tessék a fiatalokat a történetünkben lévő erkölcsi tanulságokra és erőforrásokra. Ha nem tanítják az iskolákban, ha nem hallhatjátok tanítóitok aj­káról­, tanuljátok m­eg önszorgalomból, egyedül szüleitektől. Jönnek a d­élli, hosszú esték. Jön a reánk kényszerített szobafogság. Ne töltsétek az időt haszontalanul soha. Forgassátok a múlt lap­jait, nyissátok fel az ezer esztendő szenvedéseiről szóló könyvet és emlékezzetek. Régen a magyar­nak egyik kezében kard volt, amellyel a nyugati államokat védte, a másikban könyv, amellyel ön­magát művelte. Ma kiütötték a kézből a kardot, vegyük tehát helyette kezünkbe a történ­elmet és látni fogjuk, hogy kardnál is erősebb fegyvert ta­lálunk benne. Egyik kezében a bibliával, másik kezében ezeréves történelmével, amely azt bizo­nyítja, hogy sohasem bántott senkit és mindig csak az igazságért küzdött, vissza fogja szerezni a n­épek sorában a magyarságnak azt a szerepet, amelytől a világháború megfosztotta. Apák és anyák a legnagyobb hitet követitek el, ha meg nem ismertetitek gyermekeitekkel a magyarság történ­elmét!.

Next