Prágai Magyar Hirlap, 1928. január (7. évfolyam, 1-25 / 1628-1652. szám)
1928-01-15 / 12. (1639.) szám
PRASGAW VIAScTíARMXKIIAE PÁRISI NAPLÓ írja: MÁRAI SÁNDOR — DEFEKT — vs. Páris, január 14. ' Ezekben az években kifejlődött bennem a küfföldön egy bizonyos érzékenység I hoaxfitársakkal szemben, — í megismerkedem egy emberrel, kezelünk, nézzük egymást, magyaim! 'beszélünk s közben mérlegeljük egymást, az egymás szemét, nézését, mozdulatait,— miit lelhet tudni? Európa tele van velünk, magyarokkal, — Amszterdamban is megesihet veled, hogy Magyar Vendéglő integet feléd egy mellékutcán, a kirakatban paprikás szalonna és egy régi példány „Nyugat" — bármi ne, negyvenezres kolóniákban élünk az idegenben, falvaink varrnak Páris mellett, utcáink Berliniben, Londonban, Bécsben, Rómában, — itt Párizsban is van már egy fél tucat magyar vendéglő, magyar borbély, magyar könyvkereskedő, újságárus — hát persze, hazulról jöttünk és kiki maga mesterségét folytatja. Ha folytatja. De legtöbbször éppen ez a kérdés a szemekben, hogy mit folytat most a másik? Ha egy szlovák legény elindult húsz esztendővel ezelőtt világot járni, a nagyvilág minden kincséért sem foglalkozott mással, mint üvegezéssel, vagy téglaadogatással a házépítéseknél, az olasz kivándorló biztosan követ faragott, a német biztosan gyárba állott be munkásnak. Az ívelt az a rendes, elsüllyedt világ, amikor legtöbbször nem is annyira munkanélküliség, mint a régi céhtradiciók utolsó csökevénye, a vándorévek egy homályos emléke ösztönözte külföldre a fiatalját, hogy a keze munkája kifinomodjon, a pillantása biztosabb legyen, az ízlése megbízhatóbb. Mindenről persze ma már szó sem eshet, — azt az ipart, aminek még volt személyi kapcsolata a munkához, megette köziben a gyár, aminek a maga nagy rendszerein belül csak egészen kis töredék intelligens munkásra van szüksége, s egyebekben minden képzettség nélküli masinokat is odaállíthat a foggantyúhoz. Ha a magyar szövőmunkás ma külföldre indul, lehet mester a mesterségesben, de egyáltalán nem biztos afelől, hogy esetileg mint lakatos keresi a kenyerét Citroennél. Egy kicsit mindenesetre buli lesz, mert idegen, mert töltelék, s mert az egész üzlet nem is megy valami jól. Itt aztán, egészen függetlenül attól, amiről beszélni akarok, elénekelhetném én is a magyar munkás dicséretét külföldön, amiről néhány egészen személyes tapasztalatom is van, — hogy milyen intelligens, hogy igényekkel éli az életét, hogy tiszta, értelmes és udvarias, s valóságos mintafalu mindenfelé egy-egy magyar telep a lengyel, olasz, román, szláv települések között, — tisztaságban csak a német veszi föl vele a versenyt, de értelemben, iniciativában már a német sem, — s mindezt nem én mondom, hanem a franciák, akiknek dolguk akad velük. Igaz, hogy a másik oldalán mindie veszekedetten politizál — akár mérsékelt, akár haladó, akár szocialista, akár bolsevista, akár keresztény, akár zsidó, nem lelhet húsz magyar ugy együtt este egy korcsmában, hogy az egyik föl ne álljon egy hordóra, s meg ne magyarázza a többi tizenkilencnek, hogy’ és mint kell jobbam és többet termelni, s a termeltet jobban és méltányosabban elosztani. De ezen mind törtük már a fejünket, odahaza is, néha meglepően hangos és kellemetlen eredménnyel. Nem erről szeretnék beszélni, hanem arról a névtelen valamiről, amit ezekben az években magyarokkal szemben külföldön olyankor érzek, néha csak egy nézés, egy fejlbbccentés, egy kézadás az, amin észreveszem, hogy ennél is baj van, ennél a magyarnál is valami baj van, külföldön mind leszokunk arról, hogy külön fölhatalmazás nélkül egymás személyi állapota után érdeklődjünk, egészen kis jelek csak azok, amik csalhatatlanul elárulják a bajt. Valami defekt ez, valami kis hiba — talán ő maga sem tudja már, mikor kapta, milyen alkalommal, milyen régen? Száz és száz ilyen magyart ismerek személyesen mindenfelé, ilyen íis delektet, — tudomás én, talán rajtam is ezt érzik mások, nagyon könnyen lehet. Egy ember bejön a kávéházba, vagy elmegy mellettem az utcán, s behúzott fejjel, óvatosan köszön, — ha a kezét nyújtja, csak az ujjait kapom meg, — ha szól, vigyorog köziben, kényszeredetten és feszélyezetten, s nagyon halkan beszél, és jelentéktelen dolgokról, — képtelenség valami lényegesről beszélni vele, rögtön megriad, gyanakvó lesz, visszahúzódik, elüti egy bátortalan tréfával a dolgot. Defektje van. A baj nem nagy, el lehet élni vele , csak az egész masina bágyadtak , bán funkcionál, kékes és lankadt, rekordot már nem lehet csinálni vele. Hol kapta, mikor? Maga sem tudja. Ezek az évek, ez az elmúlt tíz év, tele volt ilyen névtelen, cim I telen és hangtalan kis gyilkosságokkal — a háború láthatatlan, utolsó és eltévedt golyói súrolták ezeket. Ez nem mehet haza, mert egyszer ott volt egy gyűlésen, s fölírták a nevét, — azt hiszi, hogy keresik, pedig legtöbbször a kutya sem törődik már vele — hány éves volt akkor? Tizenkilenc, húsz, — ma már harminc, de még mindig szűköl és lapít, — s most már szűkülni és lapítani és gyanakodni fog, amíg él. A másiknak elkallódott valóból a neve, vagy nem mehet elcsatolt területre a családjához, vagy elkallódott a bátyja, a nevelése, a címe, vagy egyszer egy hoteles gyanakodva nézett reá, vagy egy rendőr egyszer fölszedte valahol és pofonütötte, vagy egy követségen félnapig kellett ácsorognia, s a végén reászóltak, vagy egyszer valaki azt hitte róla, hogy pumpolni akar, pedig nem is akart — és itt ugyan igazán nem megy jól a sora, de ha hazamenne, hát igazán nem várnak karosszékkel reá, — s mi lesz az egészből, jóságos Isten, ezekből az évekből, amikor minden, család, otthon, mesterség, szándék, képesség kallódnak és őrlődnek az órabéres napok megélhetési malmában? Ez orvosnak készült s ma szerelő és boldog, hogy az lehet, — ez a költő autókat mos egy garázsban. Mindez nem életbevágó, csak defekt. Nem tudja, hogy’ áll a világhoz, s nem tudja, mit gondol róla a világ, — egy napon más hotelbe költözik, nem adja meg a címét, nem levelezik hazafelé, s elkezd az ismerősöknek ilyen óvatosan köszönni, ilyen bizalmat!anul. Nincs semmi komoly baja. Nem csinált semmi rosszat. Defektje van. # S hogy van egy másik élet, család család mellett, érdek érdek ellen és mégis egymásért, össze úívódva egy süni, otthoni sorsba, azt már nem is hiszi el. A vontatók mindenfelé hamarább indulnak számára, mint haza, — Lisszabontól többet remél, mint Budapesttől. A reményről egyáltalán leszokott már, ha van valamije, azt ijedten eldugja, nem beszél róla, mert semmit nem lehet tudni. Igen, talán, ha akkor délután nem megy el arra a gyűlésre, vagy ha idejében optál, vagy ha nem megy be aznap az egyetemre, akkor ma könnyebb lenne minden. De ez csak egy homályos érzés, valami egészen bizonytalan visszfénye egy élménynek az öntudat felszínén, a visszfénye egy élménynek, amit nem mer elemezni soha. Talán Freud segíteni tudna rajta, ha ■ lenne már nyilvános klinika az ilyesmire — lehet, hogy csak egy egészen kis csavar az, ami egyszer meglazult, s egy hozzáértő mester néhány ügyes mozdulattal még mindent rendbehozhat. Ha a kezét elkapja a gép, akkor a betegpénztár ingyen bekötözi, de ezekre a másféle horzsolásokra egyelőre nincsen ingyenes rendelés. Defekt, kis defekt. Kullognak vele, zihálva és tétován, Európa országútijain. Alapítva 1833. Telefon J1 J S > W díszmfi ' A fiveg, porcellán Xr'' Ya L nagykereskedése. • * KOSICE, Fő-utca 19. Nagy választék. Jutányos árak. y AZ ÁLOM MÁGIÁJA írta: NEUBAUER PÁL , rága, január hó. Az álom a halál édestestvére, így mondják a régi görögök már és mivel a görög bölcsek óta egy lépéssel sem tudták megközelíteni az álom különös és misztikus tüneményét, mindenkoriban élénken foglalkoztak vele. Az eredmény azonban mindig elmaradt, mert ha az orvos hatáskörébe utaljuk át a megfejtést, semmit sem nyertünk vele. Az orvos a test működéséről számol be, ha az álomról beszél, már pedig a legvadabb materialistának is meg kell hajolnia az álomnak a léiekre gyakorolt hatása előtt. Múlt vasárnap társaságban voltam. Közönséges ötórai tea tánccal, szendviccsel és a szokásos flörttel. A háziasszony kedveskedni akart nekem, aki nem táncolok és az egyik szobában egy úrral ismertetett meg, aki néhány napja tartózkodik Prágában. Egyébként Párisban él és most a család vendége. Rokon szenves, megnyerő modorú embernek tetszett, szenvedő arckifejezése felkeltette érdeklődésemet.. Én Párisról, Briandiról, Proustról akartam vele beszélni, de ő valami egészen szokatlan csökönyösséggel minden témáról az álom mágiájára tért át. Sorra vettük az álomelméleteket, belemelegedtünk a dologba és a délután igen érdekesen telt el. Csak később, mikor már odahaza voltam, gondoltam arra, hogy tulajdonképp furcsa összejövetel volt ez és mikor jobban utánagondoltam a dolognak, eszembe jutott — az embernek mindig csak később tűnnek fel a lényeges momentumok —, hogy ez az idegen valami egyéni szenvedéllyel beszélt az álomról és úgy magyarázta az elméleteket, mintha ez neki személyes ügye lett volna. Másnap felkerestem a háziasszonyt és elmondtam neki a dolgot, úgy mosolygott, mint egy szfinksz. Kérésemre azonban elmondta az idegen történetét. A rejtélyt akarta megoldani, de ezáltal még csak rejtélyesebb lett előttem. Az idegen esete röviden ez: Parisban él húsz év óta. Negyvenkét éves. Három év előtt nősült. Felesége, feltünően szép asszony, szépsége és ura hatalmas ■ vagyona révén nagy szerepet játszott a felső tízezer társadalmában. A házasság igen boldog és teljesen zavartalan volt és a fiatal asszonyt (25 éves) szentnek csúfolták, mert minden kísértésnek ellenállt és hű maradt férjéhez. Egy este hat óra felé a férfi hazajött. Az utcán rosszullét fogta el és ezért kereste fel lakását, ami szokásától elütött. Könyvtárszobájában egy nagy karosszékibe ült, három konyakot ivott és szivarra gyújtott. A konyaktól, de talán a gyengeségtől elálmosodott és bár küzdött az álommal, elaludt. Azaz, nem tudja, hogy tényleg elaludt-e, mert álom és ébrenlét határán az az érzése volt, hogy zuhanni kezd, hogy őrült sebességgel a semmibe zuhan. Kemény ütést érzett és felébredve a földön találta magát, a karszékben pedig egy embert látott, akiben saját magára ismert. Másodénje még a szivart is a kezében tartotta. Idegen kényszer járta át testét és a kényszer (vagy a másodén) szuggesztiója következtében ebben a percben arra gondolt, hogy felesége most hol tartózkodik. Alig gondolta el ezt a gondolatot, saját szobája helyett egy nagy, ősrégi bútorokkal teli szobát látott és benne feleségét egy idegen, neki teljesen ismeretlen férfi karjaiban. A látomás pillanatokig tartott és mire felébrredt, a karosszékben ült és a kialudt szivart ujjai közt tartotta. Még aznap este nevetve mesélte el feleségének a víziót és egyáltalában nem gondolt arra, hogy valami igaz lehetne a dologban, azonban legnagyobb meglepetésére a különben szelíd és finom asszony kellemetlenül éles hangon csípős megjegyzéseket tett, oktalan féltékenységről beszélt és szabadságára hivatkozott. A férfi nyugodt maradt és az asszonyt ez még jobban felingerelte. Végül azt követelte, hogy férje írja le neki a megálmodott szobát. Ekkor azonban megrendítő dolog történt: férfi egy régi metszeten kezdte a szoba leírását. Az asszony mindjárt az első mondatnál felsikoltott, rámeredt a férfira és elrohant. A férj detektívet fogadott, aki hamarosan nyomára jött az ügynek, elvitte a most már bizonyságot akaró embert egy villatelepre, egy régi palota előtt félóráig vártak, azután egy előrobogó autóból tényleg azzal az emberrel szállt ki az asszony, akit a férj Standolose Dr. Kolb •lelőtt a prágai, frankfurti és berlini bőrklinikák tanársegédje és másodorvosa 1*. Vodlakova 911. as«m. Wassermann vizsgálat! 1W^OOHWW9g80 W)HWMGa(W(»(y IHfcb január 16, vasárnap, mágikus álmában látott és akire azonnal ráismert. A válóper igen sima lefolyású volt. Egy asszony bülönsége nem rejtély, de az álom, amely a hűtlenséget elárulta, rejtély maradt továbbra is. Ezért beszélt velem a történet hőse (tekintve, hogy nem csinál titkot a dologból, nevét is elárulhatom: Henri Lorrantnak hívják oly szenvedélyes szubjektivitással az álom különböző elméleteiről. Álma óta egyre betegeskedik, sápadt, nincs étvágya. Az orvosok nem tudják, mi baja. Azt mondják, hogy tönkre fog menni. Nem adnak neki egy évet. Az álom a halál édestestvére!... Az orvosok azt mondják, hogy az álom regenerálja a testet. Igaz, mély álomból ébredve az ember úgy érzi, mintha újjászületett volna. Ismerek azonban egy holdkórost, aki álmában felkel és egy csomó olyan munkát végez el, amire ébrenlétben képtelen volna. Egy délután például valami nehéz matematikai feladatba kezdett s semmiképp sem tudta befejezni. Éjjel holdkóros állapotban íróasztalához ment, bevégezte a matematikai munkát, visszafeküdt és reggelre ő volt legjobban meglepve, mikor a hibátlan számítást meglátta. Ha nem ismerte volna fel saját írását, el se hitte volna, hogy tőle származik. És csodálatosképp testileg oly frissnek érezte magát, mintha az egész éjszakát átaludta volna. Élet és álom — hol van a határ a kettő közt? Schopenhauer főművében evvel a kérdéssel foglalkozva, a könyvolvasás poétikus analógiáját hozza. Az élet könyv. Az összefüggésben való olvasás élet. Ha azonban a mindenkori pihenőóra, az este elkövetkezik, még összevissza lapozgatunk a könyvben. Találomra felütjük és itt egy már ismert fejezetre bukkanunk, amott egy még ismeretlenre, de mindig ugyanazon könyv fejezetei ezek. Hiszen az egész élet, amely hirtelen és véletlenül kezdődik és hirtelen ér véget, nem más, mint a könyv egy nagyobb fejezete... Ha a földi ember szemét behunyja, a túlvilág nyitja ki őket és mindkét ember egy és ugyanaz. Ezért kérdi Hamlet: „Lenni, vagy nem lenni?" és hozzáteszi: „De talán álmodni". És az álom már újra lét: az új lét. Azt mondják, hogy az élet álom. De mágikusabb és hátborzongatóbb: az álom ezer élet. Az álom mutatja, hogy ezer életet hordozunk önmagunkban és nem tudunk róluk. Ha alszunk, közelebb vagyunk valódi Énünkhöz (az ezer élet egységéhez), mint ébrenlétünk alkalmával. * Agrippa von Nettesheim, a középkor nagy mágusa, ezt tanította: „Sem a csillagok világa, sem az alvilág, egyedül a bennünk lakozó Szellem intéz mindent." Még egy összefoglaló példa erre, egy történet, amelyet most olvastam nemrégen egy könyvben, amely a világháború okkult tüneményeivel foglalkozik. Nagyvárad, 1914 junius 28. Fél négy óra reggel. Ferenc Ferdinánd főherceg udvari papja és gyerekeinek nevelője, Lányi József dr. püspök azt álmodja, hogy a reggeli posta feketekeretes levelet hozott a főherceg címerével. A püspök álmában felnyitja a levelet és egy képeslapot talál benne: a főherceg és felesége autóban, velük szemben egy tábornok, a soffőr mellett tiszt. Két férfi utat tör magának és rálő a fenséges párra. A képeslap mellett egy levél ezzel a szöveggel: „Kedves Lányi doktor, eminenciás Kedvező részletfizetések! M ndenkinek a lakását legolcsóbban és legmodernebbül rendezi be Kedvező részletfizetések! ¥* Wasda Pssfiorayára, Pralsa Vili., Podlipstého