Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1876 (19. évfolyam, 1-53. szám)
1876-08-20 / 34. szám
regékben Tompa; ezen a nyelven hirdette az evangyéliomat Lengyel, Kalmár, Kis Ádám, Szoboszlai, Édes Albert, Kulifay, Fördős. Ezek legyenek a te isteneid. . . Vagy ha kell neked ragyogó példány, az egyházi szónoklatra* bámulatos mester, keresd föl a klaszikus Baksayt; ennél aztán föltalálod együtt egy személyben mindazt, amit a jó isten amazoknak, csak külön-külön adott: a hatalmas elragadó szónoki erőt, ragyogó szép nyelvezettel. Ne fordulj el, ifjú lelkész, hidegen ezen jó öregektől. Nagy szükséged van neked ezekre, nyelvérzéked az ujabbkori egyh.beszédek élvezgetésétől eltompult. Két gyógyforrás van számodra: egyik maga a nép, másik ezek a jó öregek. Társalkodjál minél többet mind a kettővel. Mint „magyar ref. lelkész" azon a nyelven, melyet némely idegen szellemű hittanból, s az ujabb egyh.beszédirodalomból eltanultál, soha ne beszélj nyilvánosan , hagyd s tartogasd ezt akkorra, mikor valamely kényes tárgyat szándékosan úgy kell előadnod, hogy azt megérteni ne lehessen. — Mint Foxról szól az adoma, hogy midőn valamelyik küludvarhoz egy jelentést kellett volna tennie, egy óránál tovább vesződött a fogalmazvánnyal; midőn végre titkárának fölolvasta, ez nagyon csodálkozott, hogy főnöke most oly rettenetes érthetetlenül írt. — Tehát nem érti ön ? valóban nem érti ? 110 úgy jól van, mert épen az volt célom, hogy meg ne értsenek. Hagyd azt Vj alkalmakra. Jövőre, ha ugyan szivesen veszed, közelebbről megismerkedünk az elfeledett, megvetett jó öregekkel. Addig is bocsáss meg nekem, ha netán illetlenül szóltam volna a te isteneidről. SZENTKUTI KÁROLY. Székács József. (Folytatás.) Oh szép napjai a hazafiúi lelkesedésnek, midőn a remény röptét követve, a számoló ész is a képzelettel szövetkezett s az ember minden újtól, minden történő változástól csudákat várt! Székács, költői lelke egész hevével csatlakozott ama nemzeti mozgalomhoz, és az áramlattól ragadtatva, hivatásától is valószínűleg eltéríttetik, ha a gondviselés oly nemzet nem állít mellé, ki visszatartóztatja. Cherehez la femme (Keresd az asszonyt) ! mondja a francia, mikor valakit oly szövevényes bajban lát vergődni, melyből szabadulni nem tud. A tapasztalat nem kevesebb tényeivel erősítve mondhatnók : Keresd az asszonyt! valahányszor a közönséges szinvonalon felülemelkedett férfit látunk, kinek tevékeny, mozgalmas életében tetsző összhangzatot, folytonosságot s azt a lelki békét tapasztaljuk, mely nélkül az erkölcsi világban maradandó jót eszközölni nem lehet. Székács szép lelkű neje oly családi életet teremtett a lelkes férfi körül, melynek boldogító hatása alatt életmódja, gondolkozása, járása és kelése mind kimértebb alakot öltött és munkásságának azt a jellemet kölcsönözte, mely a protestáns pap hivatásának megfelelőleg, nem annyira világrázó fényes jelenetekben, mint keresztyéni szelídségben, előzékenységben és áldozatkész emberszeretetben nyilatkozik. 1843-ban volt tanítványával Olaszországba és Helvétiába, nagyobb utazást tett, melyet maga részéről azzal toldott meg, hogy visszafelé Délnémetországnak vévén útját, e sorok íróját is felkereste, ki akkor egy év óta Tübingában volt egyetemen. Onnan több rendbeli kirándulásokon együtt látogatták meg Würtemberga kitűnőbb egyházi férfiait, a többek közt a lánglelkű Barth, calvi lelkészt is. Székács mindenütt az egyházi élet feltételeit tanulmányozta, hogy szerzett tapasztalatait a hazai protestantismus javára értékesítse. Ezen útjában jelen volt magnusi Frankfurtban, az egyetemes működésre alakuló Gusztáv Adolf-egyeület első szervezkedési gyűlésén. Az orthodox theologusok azon okból nem akarván az egyletbe belépni, mert kitűzött zászlajára határozott hitvallást nem irt, Sandhofba vonultak vissza s ott külön tanácskozást tartottak, azt tűzvén ki első kérdésül, hogy csatlakozzanak-e, vagy ne. Groszmann és Fridrich urak, amaz lipcsei pap s a Gusztáv- Adolf-egyleti ügynek első megindítója és lelke, emez frankfurti pap, arra kérték fel Székácsot, hogy menne ki a különválni akaró testvérekhez; neki tán mint pártokon kívül álló külföldinek inkább sikerülhetne meg a gátolni a szakadást. Székács felvállalta a missiót s másnap az orthodoxok nyilvános ülésen kijelentették, hogy csatlakoznak. Ezen útjában tett tapasztalatai Székács lelkére többé el nem törölhető oly benyomásokat tettek, hogy ezen időtől fogva életét kizárólagosan az egyház érdekeinek szentelte, s azóta az ő neve szorosan össze van nőve nemcsak a pesti ágost. hitvallású gyülekezet, hanem az egész magyarhoni prot. egyház utolsó évtizedeinek történelmével. Még azon év november 22-én kelt levelében ezeket írja : „Nálam minden vasárnap délután összejövetelek tartatnak. Tárgyuk: egyházi hirek, missiói tudósítások, — ha itt-ott kapunk — biblia-olvasás és beszélgetés vallásos dolgok felett. Ezt jónak találtam s azért követem, noha nem vélem az alakot is szolgailag átöltöztetni gyűléseinkre s uralkodó tárgyal untalan és mindig csak néhány dogmákat választani. — Már megindultak itt-ott a hírek, hogy pietistává lettem s pie-