Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1876 (19. évfolyam, 1-53. szám)
1876-08-20 / 34. szám
1073 107 U tisticai gyűléseket tartok. Jó barátim már ezt besúgták a füleimbe s azt mondom nekik : jöjjetek és lássátok, mit cselekszem. Eddig csak magyar nyelven s csak szobámban tartottam a gyűléseket, s még mindig nem tudom elhatározni magamat arra, hogy vagy egyéb nyelvet hozzak be, vagy tágasabb termet, például iskolait nyissak. Amazt nem, mert tiszti társammal jönnék ütközésbe, emezt nem, mert mihelyt nyilvánosan lépek fel, a gyeplőt tovább nem tarthatom kezemben. Aztán a dolog itt még új s így nem akarnék mit Unverstand ellern, mi azonnal bekövetkeznék, mihelyt nyakra-főre sürgetném az ügyet." Rendszerint jeleseinknek azon lépéseiket tudjuk legkevésbé méltányolni, melyek pályájuk kezdetén a közönségre való következéseikben leggyümölcsözőbbek. Mikor Széchenyi politikai pályája elején casinók alakítását, lóversenyeket kezdett sürgetni, legtöbben nagyúri mulatságkeresésnél egyebet nem láttak a dologban s korán sem sejtették, hogy casinó és lóverseny Széchenyinek nem cél, hanem eszközök voltak a személyes érintkezésekből önként folyó oly eszmecsere indításához, melytől ő messzeható számítással, a nemzet újjászületését és megifjodását várta. Székács összejövetelei is olyan forma kezdeményezéseket képeztek azon vallási mozgalomhoz, mely a prot. egyházat úgy szellemi, mint anyagi tekintetben volt új életre keltendő. E nagy cél tekintetéből Székács egyfelől papi és tanítói konferenciák létrejövetelét sürgető, másfelől minden követ megmozdított, hogy a Gusztáv-Adolf-egylet mintájára és azzal szerves összeköttetésben azt az egyetemes evangelicus segélyegyletet megalakítsa, mely máig már annyi jót eszközölt, annyi könyet letörlött. Az elsőre nézve irja az 1844-évi „Prot. Egyh. és Isk. Lap"-ban: „Nem tehetek róla, de én azt hiszem, hogy addig, mig a magyarhoni prot. papokat egymáshoz és törvényes, kiváltképen egyházi főnökeikhez szeretet, bizalom, tisztelet nem csatolandja, mig apostoli egyetértéstől vezéreltetve, koronként össze nem gyűlnek s az egyház belső életéről, a hiendok és teendőkről egymást összetartólag fel nem világosítják ; míg kölcsönös értekezéseik eredményeit gyűléseken és gyűléseken kivül egy szívvel-lélekkel, nem saját, hanem isten dicsőségét és anyaszentegyháza javát akarva, nem pártolandják , addig magyarhoni prot. egyház boldogságáról szó sem lehet. No de nem tehetek róla, ha ismét azt hiszem, hogy a testvéri szeretet, bizalom, tisztelet ezen szent szellemét nem mostani gyűléseinken teendjük sajátunkká, hanem úgy, hogyha egyh.-megyén és kerületenkint papi conferenciákat hozandnak be, hol az egyház belső életét, a tant, erkölcsöt, fenyítéket, a kérdéses eseteket, a múlhatatlanul teendőket stb. tesszük vitatkozásunk tárgyaivá, s azt miben itt megegyezünk, mit itt a többség elhatároz, mindaddig, míg a többség máskép nem határoz, minden tisztitárs ajánlani, védeni, támogatni fogja . Ugyancsak a „Prot. lap" 1844. évi folyamában megindítja a gyámintézet ügyét is, és hogy biztos alapra építhessen, az esperesekhez a következő kérelmet intézi: „Alulirt azon meggyőződéstől vezéreltetvén, hogy egyházaink ínséges állapotján csak úgy segíthetünk gyökeresen ha 1. az ínség mibenlétét ismerjük, 2. ha a gyámolitáshoz mindnyájan járulunk, 3. ha a gyámolitást tervszerűleg és okosan intézzük el, teljes alázattal kéri föl a nagytiszteletű esperes urakat, hogy a gyámolitásra legérdemesebb gyülekezetek névsorát hozzám szíveskedjenek. Szándékom t. i. legszűkölködőbb beküldeni gyülekezeteink névsorát összeírni s gyarló belátásom szerint categoriákra osztani s aztán isten s buzgó hitsorsosaink segedelmével arról intézkedni, hogy minél több segedelmezési kútfő nyittassék." Rövid vázlatba talán nem is illő körülményességgel időztem e vonásoknál , de tudomásom szerint amaz években rakta le Székácsunk az alapokat azon nagyszerű működéshez, melyet azontúl még 32 éven át egyház és iskola terén annyi áldással folytatott úgy, hogy ami következik, mintegy corollariumként önként fejlődik a helyesen intézett előzményekből, és ha külsőleg akkor még semmi egyházi méltóságot nem viselt is, de facto el volt ismerve irányadónak és vezetőnek. A következő eset, mely a kor viszonyai mellett emberekre és dolgokra is sok világot vet, Székácst úgy tünteti fel, mint aki már akkor az egyház leendő bölcs kormányzóját mintegy anticipálta. 1844-ben a szarvasi főiskola szép virágzásnak indult volt. Vajda Péter ajánlatára e sorok írója lett oldala mellé tanárnak meghíva, és hogy a hazafi lelkű, de tót ajkú polgárságot a nemzeti ügynek annál inkább megnyerjék, vasárnaponként isteni tisztelet után Vajda és Ballagi felváltva magyar beszédeket tartottak a templomban. Az akkoriban épen mozogni kezdő panszlavismusnál e dolog szemet szúrt s nem volt nehéz feladat a szabad szellemű Vajda beszédeiben anyagot találni, melynek alapján őt a helytartóságnál mint politikai és vallási felforgatót feladták. Vajda tanári állása és további működése veszélyeztetve volt. Akkor Székács ez ügyben e sorok írójához e következő levelet intézi, mely függésben tartja az ember ítéletét a felett, hogy a szerző fenkölt lelkét, humanitását, szivét szeresse-e inkább vagy körültekintő bölcs tapintatosságát bámulja : „A dolog veleje — irja — az marad, hogyan kelljen Vajda barátunkat becsülettel kimenteni a tömkelegből, melybe mint tökéletesen hiszem ártatlanul tévesztette magát. Vegyük a dolog menetét. Az intimatum Gr. Zayhoz, ez által Br. Prónay Alberthez érkezett. Ez elküldi majd, vagy már el is küldötte az espereshez, ki azt az esperességi gyűlésen fogja felvétetni. Most már nem emlékezem tisztán az intézmény tartalmára, de úgy hiszem, benne van e kettő : 1. hogy investigatio tétessék Vajda ellen, 2. hogy ennek eredményéről a helytartótanács értesíttessék. — Kettőre teszlek figyelmetessé, a magyarhoni dicasterialis ügyek csigamenetére és az esperesség eljárására. Az esperesség