Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1876 (19. évfolyam, 1-53. szám)

1876-08-20 / 34. szám

1073 107 U tisticai gyűléseket tartok. Jó barátim már ezt besúgták a füleimbe s azt mondom nekik : jöjjetek és lássátok, mit cselekszem. Eddig csak magyar nyelven s csak szobám­ban tartottam a gyűléseket, s még mindig nem tudom elhatározni magamat arra, hogy vagy egyéb nyelvet hoz­zak be, vagy tágasabb termet, például iskolait nyissak. Amazt nem, mert tiszti társammal jönnék ütközésbe, emezt nem, mert mihelyt nyilvánosan lépek fel, a gyep­lőt tovább nem tarthatom kezemben. Aztán a dolog itt még új s így nem akarnék mit Un­verstand ellern, mi azonnal bekövetkeznék, mihelyt nyakra-főre sürgetném az ügyet." Rendszerint jeleseinknek azon lépéseiket tudjuk legkevésbé méltányolni, melyek pályájuk kezdetén a kö­zönségre való következéseikben leggyümölcsözőbbek. Mikor Széchenyi politikai pályája elején­ casinók alakítását, lóversenyeket kezdett sürgetni, legtöbben nagyúri mulatságkeresésnél egyebet nem láttak a dolog­ban s korán sem sejtették, hogy casinó és lóverseny Széchenyinek nem cél, hanem eszközök voltak a szemé­lyes érintkezésekből önként folyó oly eszmecsere indítá­sához, melytől ő messzeható számítással, a nemzet újjá­születését és megifjodását várta. Székács összejövetelei is olyan forma kezdeménye­zéseket képeztek azon vallási mozgalomhoz, mely a prot. egyházat úgy szellemi, mint anyagi tekintetben volt új életre keltendő. E nagy cél tekintetéből Székács egyfelől papi és tanítói konferenciák létre­jövetelét sürgető, másfelől min­den követ megmozdított, hogy a Gusztáv-Adolf-egylet mintájára és azzal szerves összeköttetésben azt az egye­temes evangelicus segélyegyletet megalakítsa, mely máig már annyi jót eszközölt, annyi könyet letörlött. Az elsőre nézve irja az 1844-évi „Prot. Egyh. és Isk. Lap"-ban: „Nem tehetek róla, de én azt hiszem, hogy addig, mig a magyarhoni prot. papokat egymáshoz és törvényes, kiváltképen egyházi főnökeikhez szeretet, bizalom, tisztelet nem csatolandja, mig apostoli egyetér­téstől vezéreltetve, koronként össze nem gyűlnek s az egyház belső életéről, a hiendok és teendőkről egymást összetartólag fel nem világosítják ; míg kölcsönös érte­kezéseik eredményeit gyűléseken és gyűléseken kivül egy szívvel-lélekkel, nem saját, hanem isten dicsőségét és anyaszentegyháza javát akarva, nem pártolandják , addig magyarhoni prot. egyház boldogságáról szó sem lehet. No de nem tehetek róla, ha ismét azt hiszem, hogy a testvéri szeretet, bizalom, tisztelet ezen szent szellemét nem mostani gyűléseinken teendjük sajátunk­ká, hanem úgy, hogyha egyh.-megyén­ és kerületenkint papi co­nfe­ren­c­iák­at hozandnak be, hol az egy­ház belső életét, a tant, erkölcsöt, fenyítéket, a kérdé­ses eseteket, a múlhatatlanul teendőket stb. tesszük vitat­kozásunk tárgyaivá, s azt miben itt megegyezünk, mit itt a többség elhatároz, mindaddig, míg a többség más­kép nem határoz, minden tisztitárs ajánlani, védeni, tá­mogatni fogja . Ugyancsak a „Prot. lap" 1844. évi folyamában meg­­indítja a gyámintézet ügyét is, és hogy biztos alapra építhessen, az esperesekhez a következő kérelmet intézi: „Alulirt azon meggyőződéstől vezéreltetvén, hogy egyhá­zaink ínséges állapotján csak úgy segíthetünk gyökere­sen ha 1. az ínség mibenlétét ismerjük, 2. ha a gyám­o­litáshoz m­i­n­d­n­y­áj­a­n járulunk, 3. ha a gyámolitást tervszerűleg és okosan intézzük el, teljes alázattal kéri föl a nagytiszteletű esperes urakat, hogy a gyámolitásra legérdemesebb gyülekezetek névsorát hozzám szíveskedjenek. Szándékom t. i. legszűkölködőbb beküldeni gyüle­kezeteink névsorát összeírni s gyarló belátásom szerint cate­goriákra osztani s aztán isten s buzgó hitsorsosaink segedelmével arról intézkedni, hogy minél több segedel­mezési kútfő nyittassék." Rövid vázlatba talán nem is illő körülményességgel időztem e vonásoknál , de tudomásom szerint amaz évek­ben rakta le Székácsunk az alapokat azon nagyszerű működéshez, melyet azontúl még 32 éven át egyház és iskola terén annyi áldással folytatott úgy, hogy a­mi következik, mintegy corollariumként önként fejlődik a helyesen intézett előzményekből, és ha külsőleg akkor még semmi egyházi méltóságot nem viselt is, de facto el volt ismerve irányadónak és vezetőnek. A következő eset, mely a kor viszonyai mellett emberekre és dolgokra is sok világot vet, Székács­­t úgy tünteti fel, mint aki már akkor az egyház leendő bölcs kormányzóját mintegy anticipálta. 1844-ben a szarvasi főiskola szép virágzásnak in­dult volt. Vajda Péter ajánlatára e sorok írója lett oldala mellé tanárnak meghíva, és hogy a hazafi lelkű, de tót ajkú polgárságot a nemzeti ügynek annál inkább meg­nyerjék, vasárnaponként isteni tisztelet után Vajda és Ballagi felváltva magyar beszédeket tartottak a templom­ban. Az akkoriban épen mozogni kezdő panszlavismusnál e dolog szemet szúrt s nem volt nehéz feladat a szabad szellemű Vajda beszédeiben anyagot találni, melynek alap­ján őt a helytartóságnál mint politikai és vallási felfor­gatót feladták. Vajda tanári állása és további működése veszélyeztetve volt. Akkor Székács ez ügyben e sorok írójához e következő levelet intézi, mely függésben tartja az ember ítéletét a felett, hogy a szerző fenkölt lelkét, humanitását, szivét szeresse-e inkább vagy körültekintő bölcs tapintatosságát bámulja : „A dolog veleje — irja — az marad, hogyan kelljen Vajda barátunkat becsülettel kimenteni a tömkelegből, melybe mint tökéletesen hiszem ártatlanul tévesztette magát. Vegyük a dolog menetét. Az intimatum Gr. Zayhoz, ez által Br. Prónay Albert­hez érkezett. Ez elküldi majd, vagy már el is küldötte az espereshez, ki azt az esperességi gyűlésen fogja fel­vétetni. Most már nem emlékezem tisztán az intézmény tartalmára, de úgy hiszem, benne van e kettő : 1. hogy investigatio tétessék Vajda ellen, 2. hogy ennek ered­ményéről a helytartótanács értesíttessék. — Kettőre tesz­lek figyelmetessé, a magyarhoni dicasterialis ügyek csi­gamenetére és az esperesség eljárására. Az esperesség

Next