Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1876 (19. évfolyam, 1-53. szám)

1876-08-27 / 35. szám

ki a hívei és püspöki vagy érseki megyéje vagy kerülete által számára adott fizetésből megélni tartozik. —Én, mint állam, papoknak jószágokat soha nem adtam volna, s ha az elődöm adott, én mind visszavenném, és azok jövedelmét egyedül köznevelés-oktatás és közegészségügyi célokra fordítanám; azt pedig, hogy egy családnélküli főpap évenként 60—200 ezer forintot is tetszése szerént elkölthessen, míg a szegény értetlen nép a legkisebb járvány alatt is ezrével, minden segély nélkül, hull el, semmiképen meg nem engedném. — Míg azonban eljő az az idő, amikor a magyar állam bátorságot vesz magának a papi jószágokat, mint sajátjait visszavenni, hogy ezek jövedelmeiből a szegény nép szellemi és közegészségügyi nyomorát enyhítse: egyedül kisegítőnek tartom, ha a papok általában nem csak igehirdetők, hanem orvosok is lennének ! Aki jobbat tud , mondjon jobbat! De a szegény népen, testnevelés és egészségügyi tekintetben, igy vagy úgy, mihamarább, és mindenesetre segíteni kell! NAGY SÁNDOR, ref. lelkész. Székács József. (Vége.) A válságos 1848-ik évben ismét Székács viszi a „Prot. Egyh. és Isk. Lap" szerkesztését és módunkban van őt azon rendkívüli napok és események befolyása alatt szemlélni, melyek a lelkek legtitkosb gerjedelmeit is kinyilatkoztatják, napfényre hozzák. A váratlanul felviradt szabadság napja, mely annyi józan elme gondolatmenetét szokott kerékvágásából kibillentette, Székácsot csak megerősítette célzataiban, életfeltételeiben és egyházához való hűségében. Bizonyára senki Székácsnál nagyobb örömmel nem üdvözölte a márciusban megindult politikai mozgalmat, mely nemzeti függetlenségünk kivívásának ígéretével lépett fel személyesen nem is késett a nemzeti ügyhöz szívvel-lélekkel való csatlakozását határozottan kijelenteni; de midőn az került szőnyegre, hogy az iskolát, mint a törvénybe igtatott békekötések által biztosított egyház alkatrészét, hajlandók-e a protestánsok az államnak átengedni , akkor Székács egész erővel a conservativek részére állott s általában egyháza jogainak nem új formulázását, hanem teljes érvényesítését sürgette. Jellemző ez időből egy szerkesztői jegyzet, melyet Székács az ismeretes értekezlet határidejét elhalasztó cultusministeri rendeletnek a „Prot. Egyh. és Isk. Lap" 30. számában közzététele alkalmával tett. A ministeri rendelet e szavakkal kezdődvén: „Az egyházi és iskolai reform iránt önökkel tartandó értekezlet . . . sat. ”• Székács ezt jegyzi meg : „Meg nem állhatom, hogy ,itt egy alázatos észrevételt ne tegyek. Az a reform szó már másodszor fordul elő a minister úr hivatalos irataiban s mindenik esetben az mondatik, hogy ő velünk „az egyházi és iskolai reform iránt" akar értekezni. Bocsánatot kérek, de az 1848. 20 t. c. a minister urat egy szóval sem hatalmazza fel arra, hogy mint reformátor lépjen fel közöttünk, s mi — ha ez nem a fogalmazó tollhibája vagy ügyeinkbeni járatlansága volna — minek azt egyenesen tartjuk — ünnepélyesen tiltakozni fognánk ily reformatori intentio ellen. Az egyház reformálja, ha kell, maga magát, s ez ellen nincsen kifogásunk, sőt örömest rá is állunk. De hogy valamely s bármely ministeriuminak elismernők azon jogát, hogy ő reformálhasson bennünket, azt ugyan nem tehetjük s tenni nehezen is fogjuk. Méltóztassék tehát csak a törvénynél maradni és velünk nem reformról, hanem a 20. t. c. 5. első §§. alapján a protestáns egyház meghallgatásával készítendő törvényjavaslat előzményeiről értekezni. S minthogy már benne vagyok, elmondok még egy másik alázatos észrevételt is. Tiltakoznom kellene becsületes nevünk megcsonkítása ellen — mely ismét vagy fogalmazói toll hiba, vagy ügyeinkbeni járatlanság eredménye. Én mindig ezt hiszem, mert tudom, hogy ugy van. Nekünk addigi törvényes nevünk ez volt: ágostai és helvét hitvallású evangyélmiak, vagy még az 1844. III. t. c. szerint is pusztán evangyélmink. És én ezen nevezetet megtartani óhajtanám, mert nálunk nem a hitvallás, hanem az evangyélium a norma fidei, s nem hiszem, hogy a reformra annyira hajlandó ministerium minket a hitvallások nyűgébe kívánna beszorítani, mi ellen ismét tiltakozni fognánk, már csak protestáns nevünknél fogva is, melyet én az egész ágostai és helvét nevezetért odaadni nem fognék." Az egyháznak a lelkiekre nézve teljes csonkitatlan autonómiáját Székács oly elidegenithetlen jognak tekintette, melyet semmiféle viszonyok közt feladhatónak nem tartott, másfelől a jól értett államiság elveinek olyan coordinatióját óhajtotta, melynél fogva a lelkiismereti szabadság megóvása mellett az állam törvényes hatalma csorbát ne szenvedjen. Azonban Székács csak ugy mint szellemi előképe Luther, nem tartozott azok közé, kik az elveknek elkeresztelt kornézeteket semmi körülmények közt nem módosulható absolut értékűeknek tekintik. Az elméleteket ő szükséges irányadókul használta, de a cselekvési motívumokat s a valósítási utat-módot az élet és a történeti múltból merítette. Midőn a márciusi napokat megelőzőleg a nógrádi esperesség papjai egy értekezleten elhatározták, hogy az országgyűléshez petitio benyújtandó, melyben többek közt a petitiót közlött esperes, Osztroluczky ezt is mondja: „Az országgyűlésnél és a kormányszékeknél legyenek papi rendünknek is fizetéses képviselői, ahol oly so^-