Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1883 (26. évfolyam, 1-51. szám)
1883-04-08 / 14. szám
Én pap vagyok, az én fegyverem nem a tenyeremben van. És ez az ember most delíriumban van. Atyámfia, mondom csendes komoly hangon, erről a thémáról majd máskor, és másutt beszélünk, most távozzék békességgel. Csak azután, később tudtam meg, hogy temetőn is botrányt okozott. Népem, a közvélemény követelte, hogy ne maradjon e botrány büntetlenül. Egy pápista tót ember lemocskolja felekezetünket, megzavarja a szertartást, lepiszkolja nyilván a papot. Hiszen ha mi tennénk ugy egy pápista faluban kerékbe töretnének. Nem lehet, nem szabad ezt behunyt szemmel nézni ! Magam sem tudtam — mint hittem — oly könnyen feledni ez esetet, mégis nagy elvetemültség kell ahoz, hogy valaki be merjen rontani egy békés papi ember lakásába, és legyalázni egy felekezetet nyíltan, nem négy vagy 6 szemközt. Ezt még a polgári törvények is bűnnek dekretálják. Hadd lám, mit is mond a codex? Az 1879-iki XL. t. c. 190-ik §-a egy évi fogház és ezer forint pénzbüntetést szab az ily vétségre. E szerint fogsz bűnhődni goromba molnár! Akarom hogy bűnhődjél! még ha a saját személyemen véghezvitt sérelmet elengedném is; de vallásom megcsúfolását nem engedhetem, saját népem követeli. Tanulj mórest. Ha valaki felönt a garadra, nem az következik, hogy szidja valamely felekezet vallását, hanem feküdjék le szép csendesen. Még ha saját feleségedet szidnád is le pityókos fővel, az is megleckéztetne másnap. Denique bűnhődnöd kell. Még saját érdeked is ugy kivánja. Egy év alatt józan élethez szokol a börtönben. Nem iszol többé. Még becsületes ember is lehet belőled, te országháborító ! Törvény elé adtam ő kelmét. A fenyítő törvényszék előtt a királyi ügyész vette kezébe az ügyet. Kemény büntetést mondtak rá. A szertartás megzavarásáért egy év ezer forint, s mivel fizetni nem tud 7 hónap, és a személyem és lakásomon elkövetett hatalmaskodás és sértés miatt 8 havi, összesen 21/1 évi börtönt. Szegény molnár ! Sajnálni kezdtem, s a büntetés enyhítését kértem. Nem lehet. — Legalább hát a személyemen tett sérelmet én elengedem. — Azt már nem teheti ön, mondá az ügyész. Azt előbb kellett volna. — De mikor ő a sértő, sohasem jött hozzám bocsánatot kérni! — Igen, mert annak nincsen annyi józan esze, delírium tremens potatorumban szenved, őrjöng mikor iszik s közel áll a tébolyodáshoz. De erre a codex nem tekinthet, azt csak az evangeliom vehette volna tekintetbe. ,,Az evangeliom vehette volna tekintetbe?" Ismétlem még a folyosón is, ez a mondás viszhangzott fejemben még mikor kocsiban ültem is. Nem verhette ki onnan szekerem döcögése. De bántott, sértett az a finom célzás. Ki tudja gondolhatott belsejében ? Valószínűleg aláírná mit ő is a goromba molnár sententiáját : „haszontalan pásztor' ? Komor gondolatok leptek meg, íme egy őrjöngő bolond, haszontalan pásztornak nevez, és a másik, ez az okos ember meg finomul szinte arra céloz, s magában szinte annak tart Hát csakugyan ugy kell lennie! Haszontalan pásztor vagyok, juhaimat csak nyírom, de a betegeket nem ápolom ; ha elveszett, föl nem keresem; ha örök álomra hunyta szemét, ott hagyom, nem gondolok vele, takarítsa el az, akinek meg tud fizetni még a halálban is. Hát nem arra való-e a pásztor, hogy juhainak gondját viselje, kisérje életében és halálában. Azt szegény kanászbojtárt kikísérhetted volna te lel a kipásztor a nagy utolsó után és nem tetted! sőt a ki téged drastius módon erre törvényre adtad, tömlöcbe vetetted! figyelmeztetett, lelkipásztor vagy-e te igazán ? Mit mented magad azzal, hogy nem hívtak, nem kértek föl s így nem volt kötelességed ? Haszontalan szolga vagy , mert csak azt tetted meg, ami kötelességed! Az a szegény kanászbojtár mikor a te adventi malacaid megbetegedtek, eljött és szenet vetett a vizekbe; mikor a nagy ártányba kánikula idején nyirek estek , napfelkelte előtt kiolvasta belőlök. És te nem látogattad meg a te szegény juhodat, pedig ki tudja, mily jól esett volna neki a te vigasztalásod, bátorításod, sőt okos tanácsod, vagy valami csekély gyógyszer által tán meg is menthetted volna. Ajtót se nyitottál rá. Nem jött-e el szegény együgyű ember eszébe párhuzamot vonni te közötted s maga között, s nem jött-e