Protestáns Szemle, 1914

I. Elmélkedések - R. L.: Diadalmas élet

A DIADALMAS ÉLET 203 dacoló erdő s mégis látnia kell magát sárba dobott, ezer veszély fenyegette makknak. Ő tudja, hogy rajta villámcsapás, mennydörgés, földrengés sem fog, mert ő a rengeteg évezredes cserfája s íme most, itt hever tehetetlenül, parányi, pislogó élet, egy madár csőrébe kapja, egy pondró jóllakik belőle és semmivé lett ő, az erdők koronás királya ! Ilyen ősi, ösztö­nös látással nézünk mi is bele alvó életünk felséges lehető­ségeibe, amelyben erősek, viharállók, idő- és vészfogók leszünk, amikor életünk rejtelmes gazdagsága kibomlik s életünk hatal­mas lombkoronája bele­nő az örökkévalóságba. És ezzel az ősi, ösztönös igényünkkel milyen riasztó, fojtó ellentétben áll az a tény, hogy a mi életünk parányi, véges, csonka élet, elmúló, szomorú, torz tengődés, erő, biztosíték, igazság nélkül. A való életnek a kellő élettel szemben ez a tragikus meg­hasonlása okozza azt a kozmikus, ősi megrendülést, amely­ben a vallás szülőanyjára ismerünk. A vallásban találjuk meg azokat a természetfeletti tapasztalásokat, amelyeknek átélése a létnek eme megoldhatatlan kríziséből kiszabadít azáltal, hogy mennyei erők hatalmával csonka, törékeny életünket ama teljes, gazdag, diadalmas életté változtatja át. Tehát a a vallás mennyei pótlék az élet kozmikus hiánya számára, amelyből az élet meggazdagodása kielégítése, beteljesedése áll elő. Kezdete fájdalom, vége öröm, bölcsője hiány, ered­ménye: meggazdagodás; kiindulása az élet megszűkülése, vége: az élet kitágulása. Egyedüli út a fejlődésre, mert magában az élet szuper­racionális berendezettségében, a lét természetének kényszerű­ségéből következik. Az a tényező, amely az emberi élet ki­fejlődését lehetővé teszi és biztosítja. Megléte az élet maga­sabbrendűségének, fejlődésre való képességének a feltétele. Ezt bizonyítja, hogy a vallásos élmény életgyarapodással jár: béke, nyugalom, kiengesztelődés, öröm, elszántság, felmagasz­tosulás, heroikus lendület jár vele. Vallásában az ember mélyebb, erősebb, boldogabb, tehát emberebb lesz, ami azt jelenti, hogy a vallás a legfőbb élet­fejlesztő, emberformáló erő. A vallás diadal az élet ör­ök har­cában, az egyén hősies vonása az emberréválás szabadság­harcában. És most nézzük meg ezt a mi átlagéletünket a maga igazi mivoltában és kérdezzük meg: diadalmas-e ez az élet? Nem csatavesztés-e az az élet, amelyik szakadatlan megalku­vásból, kitérésből, menekülésből vagy árulásból áll, amelyik­nek az egész története annyi, hogy lassan elnyomorodik, meg­vénül, elkorhad. Milyen szívrázó kép a dértől leforrázott májusi

Next