Protestáns Szemle, 1914
I. Elmélkedések - R. L.: Diadalmas élet
A DIADALMAS ÉLET 203 dacoló erdő s mégis látnia kell magát sárba dobott, ezer veszély fenyegette makknak. Ő tudja, hogy rajta villámcsapás, mennydörgés, földrengés sem fog, mert ő a rengeteg évezredes cserfája s íme most, itt hever tehetetlenül, parányi, pislogó élet, egy madár csőrébe kapja, egy pondró jóllakik belőle és semmivé lett ő, az erdők koronás királya ! Ilyen ősi, ösztönös látással nézünk mi is bele alvó életünk felséges lehetőségeibe, amelyben erősek, viharállók, idő- és vészfogók leszünk, amikor életünk rejtelmes gazdagsága kibomlik s életünk hatalmas lombkoronája belenő az örökkévalóságba. És ezzel az ősi, ösztönös igényünkkel milyen riasztó, fojtó ellentétben áll az a tény, hogy a mi életünk parányi, véges, csonka élet, elmúló, szomorú, torz tengődés, erő, biztosíték, igazság nélkül. A való életnek a kellő élettel szemben ez a tragikus meghasonlása okozza azt a kozmikus, ősi megrendülést, amelyben a vallás szülőanyjára ismerünk. A vallásban találjuk meg azokat a természetfeletti tapasztalásokat, amelyeknek átélése a létnek eme megoldhatatlan kríziséből kiszabadít azáltal, hogy mennyei erők hatalmával csonka, törékeny életünket ama teljes, gazdag, diadalmas életté változtatja át. Tehát a a vallás mennyei pótlék az élet kozmikus hiánya számára, amelyből az élet meggazdagodása kielégítése, beteljesedése áll elő. Kezdete fájdalom, vége öröm, bölcsője hiány, eredménye: meggazdagodás; kiindulása az élet megszűkülése, vége: az élet kitágulása. Egyedüli út a fejlődésre, mert magában az élet szuperracionális berendezettségében, a lét természetének kényszerűségéből következik. Az a tényező, amely az emberi élet kifejlődését lehetővé teszi és biztosítja. Megléte az élet magasabbrendűségének, fejlődésre való képességének a feltétele. Ezt bizonyítja, hogy a vallásos élmény életgyarapodással jár: béke, nyugalom, kiengesztelődés, öröm, elszántság, felmagasztosulás, heroikus lendület jár vele. Vallásában az ember mélyebb, erősebb, boldogabb, tehát emberebb lesz, ami azt jelenti, hogy a vallás a legfőbb életfejlesztő, emberformáló erő. A vallás diadal az élet örök harcában, az egyén hősies vonása az emberréválás szabadságharcában. És most nézzük meg ezt a mi átlagéletünket a maga igazi mivoltában és kérdezzük meg: diadalmas-e ez az élet? Nem csatavesztés-e az az élet, amelyik szakadatlan megalkuvásból, kitérésből, menekülésből vagy árulásból áll, amelyiknek az egész története annyi, hogy lassan elnyomorodik, megvénül, elkorhad. Milyen szívrázó kép a dértől leforrázott májusi