Protestáns Szemle, 1915
III. Szemlék - Aleph: Számadás
mélység, mennyi vallás, mennyi evangélium van ebben a protestantizmusban ? — bizony elkomolyodik az arcunk. Aranyt (és Tompát) kivéve a kor egyetlen nagy írójának a lelkében sem találunk ősi, eredeti protestáns vallásos elemre. Ki mondja meg, mi a lutheránus a Petőfi lírájában ? mi a lutheránus a Mikszáth világlátásában, mi a kálvinista Jókaiban, Gyulaiban ? És itt a lutheránusság és kálvinizmus alatt nem a két felekezet külsőségeit, hanem a két vallásos típus központi élményét értem : amott az újjászületést, itt a predesztináción alapuló megszentelődést, mint élettapasztalatot. Szándékosan nem említettem eddig a protestantizmus negyedik pillérét, az egyházat. Azért nem, mert a protestáns egyház a maga egyházi mivoltában tulajdonképen csak a pátens harcokban lesz az ország szellemi életének köztényezője s akkor is a nemzeti érzés pillére az, ami e címke alatt rejlik, hiszen a pátensküzdelmet nem csak a protestánsok vívják, hanem igazi bajnokai annak katholikus főurak, sőt főpapok is. Az egyház csak a legújabb időkben, körülbelül harminc év óta került a magyar protestantizmus életének középpontjába, mintegy reakcióképen a katholicizmus hirtelen és fenyegető egyházi konszolidációjára. Tehát későbben fogunk foglalkozni vele. Már most vizsgáljuk meg azt a második, igen fontos kérdést: mi a teherbíró erejük ezeknek a pilléreknek és micsoda új támasztékok keresését teszi szükségessé a jelenlegi állapot ? Korunk éppen azért nevezhető különös értelemben átmenetinek (mert hiszen minden kor átmeneti), mivel szellemi alkatában az eddig kialakult történeti hatalmak eltolódtak és szemmel láthatólag új elhelyezkedést keresnek. Vegyük csak rendre — most már visszamenő sorban — a protestantizmus eddigi fenntartó pilléreit. Mindenekelőtt azt a meglepő tapasztalatot tesszük, , hogy a protestantizmus legkedvesebb gyermeke , a szabadelvűség, elhagyta a szülői hajlékot és nemcsak önállósította magát, de fölényes konkurrenciát csinál anyjának, amelyben nemsokára győzni fog, bármily szomorú lesz is ez a győzelem. Ugyanis kiderült a fejlődés folyamán, hogy a felvilágosodottság és a protestantizmus két különböző dolog s csupán történelmileg volt párhuzamos a megnyilatkozásuk mindaddig, amíg egy közös ellenséggel állottak szemben. De a felvilágosodottság egyik s hozzá hatalmasabb áramlatában az idő kényszere alatt egyre gyorsabban haladt önmagának véglete felé. A kriticizmusból átlendült a természettudományos világfelfogásba, majd a materializmusba, a fride-