Protestáns Szemle, 1915

VI. Jelek és magyarázatok - IX.–X. füzet - Háború és keresztyénség. –i –f

„vallásháborúnk" van — úgy ez csak Oroszország és Ausztria között lehetséges". Az orosz nép ösztöneiben hordja a katho­likus Ausztria elleni bizalmatlanságot és gyűlöletet. Itt Róma, amott Byzanc! E tényt mutatja az a körülmény is, hogy az oroszok Galícia ruténjei között lábukat oly hamar megvetették. A keresztyénség tehát, mint szociális közösség (Die Christenheit), Rade szerint csődbe jutott: szempontjai nem ennek a háborúnak a szempontjai. De várjon ugyanez áll a keresztyénségre (das Christentum), mint „számtalan egyén lelki javára" nézve? Bizonyára erre a kérdésre: „ha minden egyes nép és hadsereg imádkozik egy Istenhez, melyiket hallgatja meg az Isten?" —­ feleletet nem lehet adni; de nem is kell, mert ez nem a keresztyénség szempontja, hanem ama — a háborúban gyakran kísértő — polytheista világnézetnek a maradványa, amely az egyetemes Istent nemzeti Istenné akarja tenni. A kérdés a következőleg formulázandó: minthogy a keresztyénség a vallásos és etnikai elemet, legbensőbb egységbe állítja, mennyiben érvényesül a háborús keresztyénségben a morálnak és a vallásnak ez a bensőséges, egységes szerepe? Vájjon a háború nem immorális és nem vallásellenes? Nem. — Rade úgy találja, hogy a vallás alaptétele , az abszolút függés érzete még soha ennyire ki nem domborodott a keresztyénségben, mint éppen most. Ellenben a keresztyén morál három fontos elemmel szegényedett: a bűnbánatra való képességgel, a békére való készséggel és az internacionaliz­mussal. Ezek helyébe lépett a bátorságnak, az erőnek, a hősiességnek, sőt a szeretetnek az erénye, mely ugyan szintén szűkült: nem az ellenség szeretete ez többé, hanem a hazáé, a nemzeté, az otthoné és a családé. Íme, a keresztyénség és a háború így állnak ma egymás mellett. És a holnap ? Rade abban látja a keresztyénség etikai feladatát a háborúval szemben, hogy majd a keresztyénség fogja a nacionalizmust és az internacionalizmust egy új világbékében összeforrasztani és egymással kiegyeztetni. Ezzel tölti be majd a keresztyénség az ő szociális hivatását, mely az egye­temes béke őrizésében rejlik. A háború előtt a keresztyénség sokban eltért ettől az ideáltól; hajlott egy hedonisztikus, külső, testi, kulturális jólét felé törekvő békés állapotra. És jött a háború és összezúzta a régi világot. A keresztyén közössé­geknek, az egyháznak legnagyobb mulasztása e pillanatban abban rejlett, hogy készületlenül és tanácstalanul állottak azzal a problémával szemben, hogyan illesszék bele a békeprédi­

Next