Protestáns Szemle, 1925
Kritikai Szemle - Szőllősy István: Bodor Aladár: Töredelem
ból kivont eredményekről szól, melyek a költő fejlődésében jelentkez-tek , melyek hatásai a költő egész pályáját megalapozták. Nagyon rokonszenves képet rajzol Korenról, a szigorú, szúrás tekintetű tanárról, ennek magyarságáról, mely vonások megegyeznek azokkal, melyeket Raffay is elmondott róla s ezt örömmel vesszük tudomásul. A másodikban a költő gyermekkori ideáljáról, Cancriny Emiliáról több egészen új adatot mond el. Ezt a Petőfi-Társaságban e sorok írója mutatta be. A leányka 1823. november 10-én született és 1900. december 23-án halt meg, több mint 50 évvel élve túl a költőt, ki, bár a nő nem szeretett róla beszélni s egyetlen hozzá írt gyermekversét sem őrizte meg, mégis halhatatlanná tette azzal, hogy lángszellemének egy sugara ráesett, hogy hozzá irta első verseit, egy pár költeményében megemlékezik róla s talán a Tündérálomban a leányka rajzában, sötétkék szemével és barna fürtjeivel, ő reá gondolt, habár egyébként a költemény egésze s az összes viszonyok a szőke Tóth Rózára, Orlayra s az osttyasszonyfai nyárra vonatkoznak. Ezzel a felolvasással szerző gyarapította a Petőfire vonatkozó konkrét adatok számát. A harmadik cikk ,,Petőfi-emlékek Aszódon? cím alatt a Petőfi-emléktábláról s az intézet ereklyegyűjteményéről számol be, a negyedik „A centennárium tanulóifjúságának vallomásairól" szól, a legnagyobb és világhírű magyar lírikusról, íme, ebből áll ez értékes füzet, mely nem szónoklatokat ad arról, hogy mekkora költő volt Petőfi, amit eléggé tudunk, hanem tényleges ismeretünket gyarapítja, mi végre is a haladás fő célja. Ferenczi Zoltán. Bodler Aladár: Töredelem. Újabb versek. (A ,,Stádium Sajtóvállalat Rt." kiadása. Budapest, 1925.) Az utóbbi években szinte általános szokássá lett, hogy költőink egy összefoglaló cím alá gyűjtve jelentetik meg munkáikat, jelezni akarván ezzel is, hogy egyes darabjaik ugyanannak az érzésnek vagy világnézetnek talán különböző időkben létrejött, de egy képhez tartozó mozaikdarabkát. Egyúttal arra is figyelmeztetik ezáltal az olvasót, hogy egy-egy költemény különálló olvasgatásán túl igyekezzék a szerző lelki fejlődésének is osztályrészese vagy legalább is figyelmezője lenni. S ha az olvasó vagy kritikus egészen közeledni akar a költő lelkéhez, nem is tehet egyebet, mint egészében próbálja felfogni és méltányolni ezt a törekvést, amely tagadhatatlanul jellemző korunk szellemére. Van benne valami a beismerésből, de az elismerés rágyából is: a letűnt nemzedékek epikája helyett mi csak darabokra tördelt, lírai szikrákba kigyulladt élettöredékeket tudunk adni, nincs időnk, erőnk, nyugalmunk többre, másra, nem tudunk menekülni magunktól és korunktól, de ez a széttört, lírába szétfolyt önvallomás vergődő törekvés az egység, a nagyság és teljesség felé. Ennek a nemzedéknek,— amelyet, ha nem is élte virágjában, de gyümölcstermő éveinek legszebb idején ért a háború — Bodor Aladár egyik legjellemzőbb és legkiválóbb képviselője. Ilyennek mutatkozik most megjelent kötetében, melyben ,,Töredelem" cím alá gyűjtve adta ki néhány háborús versét, Magyarország romlását sirató költemé-