Protestáns Szemle, 1928
Apróbb kritikák - Hajdu István
Moravcsik Gyula, a belgrádi második nemzetközi bizantinológiai kongresszusról számol be. Ezen már tizennégy állam vett részt, (a három év előtti első bukaresti kongresszuson a központi hatalmak nem voltak jelen). A kongresszuson a magyar bizánci tudományt Darkó Jenő, Czebe Gyula és Moravcsik Gyula képviselték. Mindhárman tartottak előadást. Moravcsik magyar vonatkozású értekezésében a bizánci források török-magyar tulajdonnevek onomastikonjáról szólt, mely egyik fontos része a bizantinológia jövő feladatainak. Egyéb magyar tárgyú előadások is hangzottak el, így Konstantinus Porphyrogennetosról, J. Ivanov (Szófia) a régi bolgárok viseletéről szólva, kimutatta, hogy itt bizánci hatások csak a XII. századtól kezdődnek. Ez minket is érdekel, hiszen a X. században a bolgár és magyar viselet megegyezik. M. Laskaris a magyarországi görög településekkel foglalkozott, (a XVIII. századi tokaji görög kereskedő társulattal). A tanulmány nemcsak beszámoló, hanem ismerteti a bizánci tudomány nagyarányú fejlődését külföldön és hazánkban egyaránt. Hangsúlyozza a speciális hazai vonatkozások kifejlesztését, megemlékezik kutatóink érdemeiről és egyúttal megjelöli a kitűzendő és követendő célt: a bizantinológia hazai vonatkozású részeinek feldolgozását. A kiváló tudósnak e tekintetben csak helyeselhetünk. Speciális egyetemi tanszék felállítása a kelet-európai bizantinológia központjává tehetné hazánkat. Fábián István tanulmánya, a legközvetlenebb jelenbe visz: Maurrasról, Seilliéreről és Maritainról szól, a jelenkori francia konzervativizmus képviselőjéről. (Így helyesebb volna a tanulmány címe.) Sajnálatos, hogy az ügyesen egybefogott értekezés annyira rövid, csupán egy ív terjedelmű. Ha e három egymás melletti francia nevet látjuk és elgondoljuk, különösen Maurrasnak és Seilliéresnek a tanulmányban ismertetett elméleteit, az, jut eszünkbe, hogy mennyire találkoznak a végletek a francáknál,, a végletek e nagy nemzeténél. Találkozunk e végletekkel a történelemben: a XIV. Lajos abszolút katholikus monarchiája után, — amilyennek elméleti hirdetője e három francia író is, — kirobban a nagy forradalom. (Pedig Guyon abbé 1760-ban Oraclejában éppen ellenkezőleg, a szektás Angliának jósol forradalmat: la diversité des Religions y grossira furieusement l'orage!) Azután reakció és forradalom még egynéhányszor felváltják egymást, míg végre a XIX. század végén az ideálok nélkül maradt fiatalságban megindul a „conquête de la foi." Az elmélyedő, élő hit mérsékelő erejéből kiegyenlítődést várnánk Franciaországban. Azonban a mai Franciaország ifjú generációjának szellemi vezéreinél is alkatban, felfogásban csak végleteket, találunk. Maurras, az Action Frangaise szerkesztője, csupa akció, csak a való, reális életben találja helyét, abba helyezi el irodalmi és politikai elméleteit, végletekig cselekvő, végletekig gyűlöl mindent, ami protestáns, zsidó, német és olasz (l. Mercure de France, 1927. I. 15. sz.), a véletekig reális. Seilliére a „tudatalattidnak társadalmi érte--