Protestáns Szemle, 1933
Cikkek és tanulmányok - Dr. Gárdonyi Zoltán: Kodály Zoltán
Kodály Zoltán Decemberben ünnepeltük ötvenedik születésenapját a magyar zenei élet kimagasló büszkeségének: Kodály Zoltánnak. Ez az évforduló méltán volt ünnepe mindazoknak, akik az ő egyéniségét akár közvetlenül, akár pedig munkásságán keresztül ismerik. Ma azonban már voltaképen minden magyarnak tudnia kell, hogy mit tett Kodály a nemzetéért. Szinte felbecsülhetetlen értékű az a szolgálat, amit ő Bartók Bélával és másokkal a magyar nemzeti kultúráért tett azáltal, hogy megmentett az enyészettől néhány ezer népi dallamot. Ezen a téren ő egyike a fő kezdeményezőknek; a mai nemzedék már csak folytatja ezt a munkát és élvezi gyümölcseit. A magyar falu dallamainak feljegyezgetésében távolról sem holmi puszta gyűjtési szenvedély vezeti őt, hanem az a meggyőződés, hogy a magyar zenei kultúra alapjainak a hordozója s letéteményese a magyar falu népe. Ez a kulturkincs azonban csak a nép ajkán élt s amint újabb nemzedékek váltották fel a régieket, úgy szorultak háttérbe a régibb dallamok az újabbakkal szemben. E veszendőbe menő kulturkincs írásbeli rögzítésére tettek ugyan egyesek már a mult században is kísérletet, azonban a magyar népdal rendszeres és tudományos alapon történő gyűjtése csak akkor indult meg, amikor Vikár Béla kezdeményezése után a fonografikusmód is követőkre talált. Kodályt a népdalok gyűjtésében nemcsak a veszni indult kincs megmentésének a gondolata vezette, hanem a magyar műzene helyes megalapozásának a szempontja is. Ez utóbbi irányban szintén történtek már előtte is kísérletek (Erkel, Mosonyi, Liszt, stb.), azonban ezek egyike sem jutott el a magyar nemzeti zene legmélyebb s legdúsabb táperejű gyökeréig: a valódi népzenéhez. A magyar műzene megteremtésének pozitív alapja Kodálynál elsősorban a magyar falu zenéje s az ebből leszűrhető stílusbeli sajátosságok. Ezzel egyenrangú tényezőként azonban rá kell mutatni Kodály gazdag költői leleményére. Alkotói egyéniségének jelleme sok tekintetben párhuzamos vonásokat mutat Arany Jánoséval. Ilyen vonás a mindkettőjük alkotásaiban gyakran megnyilatkozó epikai hajlam, a balladaszerű előadásmód iránti érzék, valamint nem utolsó sorban az a különös tehetség, hogy a művek tartalmához mindig oly szerencsésen találták meg a megszólaltatás formáját. Ez utóbbi vonás bizonyos klasszikus jelleget ad Kodály művészetének. Erre predesztinálja őt a természetes formaérzéken kívül a zenei klasszikusok alkotásainak beható ismerete is. Azonban Kodály nemcsak a zenetörténet által elismert klasszikusok művei révén csiszolja állandóan az ízlését, hanem szívesen foglalkozik másodrangú szerzőkkel is, ha műveikből értékes technikai impulzusokat nyerhet. Ez impulzusok, akár a klaszszikusok, akár mások műveiből nyerte is, elsősorban technikai ter