Protestáns Szemle, 1941
Tanulmányok, cikkek - Gulyás Pál: „Professzor Csokonay"
lyog a fák alatt, a város vége felé, a sárban. Már inkább az árnyékok viszik, mint ő az árnyékokat. Csokonay Mihály ez, a levitézlett poéta-professzor. Messze már Komárom, Lilla és Tihany. A Lélek Halhatatlanságának vége. Nincs más hátra, mint egy utolsó Imre-napi áldomás. „Salétrom Inspector Kiss Imre úrhoz" érkezve egy pillanatra meghökken. Bámulja a nagy telt salétromos kádakat, amelyekben a Háború készül. A halál műhelye ez, s őneki már rángatja kezét a Halál. Másoknak barátja! hát Marsot segíted? S gyilkoló bombáit lángszárnyra repíted? Irtózva lépek e halál műhelyébe: De erősb ösztön hajt barátom ölébe. Bár itt emberölő savakra találok, Bár itt kádra vágynak szűrve a halálok; Bár itt azt a cukrot öntitek kristályba, Mely keserves ízt hagy a népbe s királyba, Bár, Barátom! az itt kipáralgott lének Cseppjei számtalan könnyekké lennének: Debrecen Géniusza, Professzor Csokonay, nem bírja tovább a magasságot. A „bár"-ok után lankadtan bukik vissza az Egyetemesség az alkalom salétromos kádjába. Bukás közben még egy nagy bacchusi lobbanást kap, aztán a Géniusznak vége. S mint ahogy az Imre-napi pohár, egyszer csak az élet íze is kifordul a szájából. Most valahol egy csillagon figyeli, ha Debrecen, az ő megnőtt Debrecenje, kiolvasztja-e az alkalom kádjából, amit ő még bennehagyott, az örököl. Mert bár az ő húsa már rég egy a földdel, csontjának szalagjai régóta szétszakadának, a salétromos kádak megvannak épségben. Egész Európa egy salétromos kád ismét s körötte, — éppúgy, mint akkor, anno 1804, az ő utolsó debreceni sétájakor —, ismét Imre-napot ül az emberiség. Gulyás Pál