Protestáns Szemle, 1942
Könyvek és írók - G. G.: Üdvözlégy szabadság! (Erdélyi költők)
múltban. Az történt ugyanis, hogy a folytatásokban olvasóközönség most már egybefoglaltan mégegyszer el akarta, olvasni a könyvet s annyira tetszett másodszori olvasásban is, hogy ez a közönség csinált propagandát a kiadvány mellett. Az olvasóközönségnek teljes mértékben igaza volt. Farkas Zoltán, aki egyházi újságíróink közül a legtöbbet író s aki bár teológiai téren mozog, mégis annyi elbeszélő képességgel s olyan mesélő képzelőerővel rendelkezik, akinek alkotása éppen ezért a jó forrásmunkák nyomán, a magyar olvasóközönség elismerését joggal érdemelte ki. Nagyon örülnénk annak, hogyha ez a pompás könyv mielőbb megérné a második kiadást. Ez esetben a szerzőnek módjában állana a gyors munkába becsúszott magyartalanságokat kiirtani, amelyek sok helyen — fordításról lévén szó — természetesen csúsztak be a szövegbe. Gaudy László ÜDVÖZLÉGY, SZABADSÁG! (Erdélyi fiatal költők versantologiája. — Kolozsvár, 1942.) Fiatal erdélyi költők jelentkeznek ez antológiával, két esztendővel a román iga alól való felszabadulás után. Az elnyomás okán kifejlődött regionalizmus, úgy látszik, nem oldódik fel most, a szabadság és nemzeti egységesség éveiben sem. Ez már Erdély sorsa, mindig így volt a történelem folyamán és — amint látszik — így is fog maradni. Nyitott kérdés azonban az, vajjon ez a transzilvanizmus erejében tud-e maradni a szabadságban is, nem melegházi növény-e, mely csak az elnyomatás esztendeiben, a börtönszerű zártságban tud teljesen kifejlődni s a hűvös tavaszi szelek nem lázítják-e össze a csirákat és leveleket? Ez a könyv erre a kérdésre is felelni akar. Mint őse, a negyvennyolcas Unio-zsebkönyv, minden esztétikai szemponton túl, korok és osztályok, divatok és magatartások felett válaszol. Erdély külön világ, zárt fejlődés és földrajzi okok eredője s költői, azzal, ha önmaguknak a hazához való viszonyát tisztázzák, tágabb és nagyobb összefüggéseket is tisztáznak. A regionalizmus decentralizációvá nemesül és a költő nemzete lelkipásztorává. Helyén marad, de kifelé tekint, a szent szabadság nem rázta meg, hanem megerősítette hitében s a tágabb lehetőségek között, szabadabban, de ugyanazzal a fanatikus elszántsággal teljesíti kötelességét. Nyolc költő lép elénk, teljes vértezetben. Mindenfajta van közöttük, más sorsból, más élmények jöttek, de egyben megegyeznek: hisznek Erdélyben és önmagukban. Költők és énekelnek. Nem mindig arról, ami sorsdöntően fontos, jelentéktelenebb, sőt egészen személyes érzelmek is előfordulnak s mégis egy nagyobb összefüggés felé mutatnak. Vegyük sorra őket: Derzsi Endre a legifjabb nemzedékhez tartozik. Huszonhárom éves, még a forrás állapotában van. Inkább szép és lélekbemarkoló sorok, mint versek, melyeket leír, de a szándék tiszta lobogása egyszersmind az alkotás-minőség záloga is ebben az esetben. Sokat kell tanulnia, még többet felejtenie. Hegyi Endre elmélyülő, intellektuális típus. Belső hevület pirosítja ki gondolati tartalmú és felépítésű verseit. A vers nála töprengésből születik, de sohasem verejtékszagú, mert alkatilag gondolkodó és nem fogalmi kényszerzubbonyokat ritmizál. Horváth Imre érdekes jelenség, az erdélyiek között, majdnem azt is mondhatnánk, rokontalan. Verseinek terjedelme alig női túl a nyolc soron és szinte fényképszerűen tükrözi vissza, retusálatlanul, a szemébe tóduló világot. Néhol kissé Kosztolányit érezni mögötte, de ő kevésbbé játékos természet, mondanivalója, az ő szempontjából, mindig súlyos, jóformán mindennek szimbólikus értelmet ad. Világa képekből és felvillanó ötletekből áll össze, de ötletei is an