Rajzolatok a társas élet és divatvilágból, 1835. január-június (1. évfolyam, 1/1-52. szám)

1835-04-08 / 28. szám

„Nincs gát a’ czélra jutásban! A’ kőkerítés helyett hajdan alkotott tömött fal reg’ elkopott az ugráló kuvaszok’ körme alatt. Jer, nézz be a’ rostélyos ablakon, ’s tudni fogod : Orzsi mit mivel. Légy bosszúállója, nyakát szegvén annak, kit jobban szeret nálad !“ így sugdos újra az ármány. — ’Sim biczegő lábai egyszerre mozgani kezdenek ; siet tanúja lenni a’ szörnyű sejtésnek. Mi zajog kívül hasonlón háborgó viharhoz ? Gyurka az! Fogai közt szorulva szörtyögő pipája nem enged szabad menést a’ lélekzetnek; ’s leve-Ogéért duzzadva, szörnyű tüdőjével — a’ dudát feltűni képessel, csak szuszog. Onnan, künn az irtozatos zaj. Oh múzsa! titkod magasztas , csak siralmas vége ne lenne, — tedd, ha tudod kérlek; de most mondd el: Gyurka mit látott ! Zsírban dús lobogó mécstől világított barna teremben nem látod a’ tetemes lisztes ládát ? Azon fölül ül Orzsi a’ köpczös, szemközt az ágyra telepedett sárga hajtókással. irczaik lángolók, szikrázók szemeik, és az egymást birhatásnak mind kettője látszik örülni. Csöndes minden, csak Gyurkában a’ szív nem. — Elvégre megszólamlik a’ mogyoró erdőt pusztító vitéz. — Egy könnyű szökés, — hogy bele szint’ a’ ház sarkai rengnek , — és az előbb magasra vágyó szivkirályné földre szállt, pár csókkal boldogítandó az utána esengő sárga hajtókást. Gyurkában, ki, bár fülével nem hall, tudja még is: hányat ütött az óra, — mint katlanban őszkor a’lekvár, szint’úgy forr a’méreg. Felnyitja ajkait — száját tátotta föl inkább ; de szó ki nem perdüle rajta. Nyelve kerekét a’ szörnyű düh lánczolta le. ’S most a’ sárga irigység és boszilvágy, ölelkezve tartottak gyűlést az eszméletlen’ agyában. Nincs szíve a’ sorsnak! — Romlásnak ered a’ bűn terhelte világ! — Híjában minden rimánkodás a’ tán késő segélyért! Hősünk határozott már magában; felindult belsején rosszelleme győzött; siet azt végre hajtani, véres áldozatot kívánván tenni, melly borzasztó emléke lenne e’ mai estnek. Hát csakugyan szabad akarattal ruházta föl a’ gondos előrelátás földön az embert ? ’s nincs, ki igaz útra vezesse az ólak felé tántorgva tévelygőt? Most az egyszer nincs mentség ! Ott áll már a’ bűn fia, jobbjában őrfegyvere, a’ fa nyelű bicska. Érzékeny olvasóm! ki a’ csirke halálán is pityergve szánakozol, fordulj el e’ látványtól, nehogy rémképe háborítsa reggeli álmod’! De, mi lárma csap egyszerre füleimbe ? Mintha végső ítélet tartatnék a’ világ’ minden ludja fölött. — Erre a’ benn alvók is felrettennek első álmok arany-hajnalából; ’s egyik gerényt, másik rókát, többen pedig tolvaj tyirkászt őrjöngve említnek. Felkerekedik nyughelyéből az ispánház’ egész népe, ’s ütő fegyverekkel illően ellátva kitódul a’ zaj okát tudni. Maga Orzsi is künn terem, kedves gúnárját, Gyurkának, — a’ most ellennek, — egykor jegyajándékul viendőt, utósó csöpp vérig védendő. — Gyurka, ki ugyancsak az említett gúnáron — tudván milly mélyen fészkel urnéja szivében, — akará boszúját tölteni, baljában tartja még most is a’ bicskára szánt gúnárt, de szándéka teljesületlen marad. A’ zaj szédité meg a’ lélekismeretétől furdáltat. — Hősünk mindezekre el nem készülve , a’ csata tervével egyenetlen magában: fusson-e elszánttan, vagy mint fogoly adja magát meg? — Ez alatt kifogy idejéből a’ késlekedő; közelít a’dandár, ’s a’ dolog ostromra kerül. — Gyurka hátrál, ’s e’ közben nagyra vetemedik, megbotolván az utjának határt vető vállában, üldözői pedig nem engedik talpra állni. Oh szánakozó kegyelem! Mért nem versz, sátort a’ szikla érzetitek’ szivökben ? hogy elégednének be a’ védtelent körmükre kerítvén. — De nem! Más vala írva az örökvégezet’ könyvében : Gyurkának ki kelle ürítni a’ rá köszöntött üröm poharat; állott pedig az ütlegből, számra fölösből. És ki tudja mi nem történik, ha Orzsi békekötő angyalkint közbe nem veti magát, megismervén jajjairól a’ földre nyomottat; ’s fentartván a’ hulló bot záport, e’kép’ nem fejti meg titkát: „Megálljátok! Békével hagyjátok őt, én érzem, — hogy neki ez fáj. — Te pedig Gyurka, mi eddig titokban voltál, légy ezentúl nyilván mátkám.— Azért, itt bátyám, — a’ káplárra mutatván, ki épen Gyurkán vitézi gyakorlatit akará űzni, — mint leendő sógorral barátkozz össze vele.“ Gyurka, a’ könnyen hivő, vonakodást színből sem értvén , azon egy feltétel alatt, hogy dorongok ’s más ütőfegyverek közt történt eljegyzésük, előtte ugyan felejthetetlen, de a’ rágalmazó világ előtt — örökre titok maradjon, — hamar őistennekit mond; meggyőződésből tudván, hogy Orzsi csakugyan derék leány, ’S háromszori kihirdetés után harmad vasárnapra az ispánnál mint násznál, ’s majd kománál, tartotta a’ boldog pár titkon szövődött mennyekzől lakodalmát.