Rajzolatok a társas élet és divatvilágból, 1835. január-június (1. évfolyam, 1/1-52. szám)
1835-04-08 / 28. szám
171 CAZOTTE JÖVENDÖLÉSE. Minden kornak, minden népnek megvoltak jövendő mondói, még a’ 18dik század’ utósó felének, ’s még Francziaországnak is. És némelylyek azt nagyban is tudák űzni, több évtizedeken, századokon által kiterjesztve, bele fonva nagyokat, aprókat, egyeseket, csapatokat, nem úgymint a’ mi czigányasszonyaink, kik garasért csak garasnyi becsűt tudnak jósolni a’ házasulandóknak és visszaházasodni akaróknak. Ezek közé tartozott Cazotte Jakab, furfang eszű, eredeti elme , a’ „Szerelmes ördög“ (le diable amoureux) írója. Ezen munkának kiadása után, egy az ivóknál nem igen szokatlan hibába esett, t. i. sokat képzelt maga felül, ’s olly tetőn állónak vélte magát, mellyről a’ világot világosabban láthatja, mint akárki más. Ezen tetőn pedig álmodozni, képzelegni kezdett, ’s a’ mi legroszabb volt, álmainak bolondja jön, ’s hinni kezdé , hogy ő a’ jövendőbe messze lát. Némellyek azt vitatják ugyan , hogy az egész dolog tettetés volt részéről, mint nem kevés egyéb jósolónál, de Laharpe következő elbeszélésiből más sül ki, mellyet mi a’ magyar olvasóság ’s irók’ módjához szabottan igy hangoztatunk el: Úgy látszik, hogy tegnap volt, (pedig 1788 kezdetével történt), asztalnál ültünk egyik akadémia-tag társunknál, nagy urnál és elmés embernél. A’ társaság számos volt, minden rangbeli emberekkel bővelkedő , udvariakkal, polgáriakkal, tudósokkal, akadémikusokkal, ’s a’ t. Szokás szerint jól evénk, bőven ivánk, csemegéül pedig malvaziai ’s konstanczi borokból szörbölgeténk, (uraim, az a’ gonosz Laharpe kihagyta a’ tokajit!), a’ minek pedig az jön következése, hogy a’ társaság nagyon földerülve szokatlan szabadságokat engede magának. Végre, a’ nedvek igen bő hajtogatása által azon pontra jutánk, hol minden nevettető meg van engedve. Chamfort fölolvasá előttünk nem kegyes, de szabadnak nevezett elbeszéléseit, ’s a’ legnagyobb dámák meghalgaták, még a’ legyezőjökre sem szorulva. Innét átmenetei téteték azon dolgokra is, mellyeknek szentségtelenitésiért rutul lakoltak a’ francziák. Pucelle, Diderot mondásszörnyei, vad elmésségei elővetettek ’s megtapsoltattak. Egy harmadik fölkelt ’s tele poharát fölemelvén , igy szólt: „Úgy van, uraim, olly bizonyos vagyok, hogy.... mint való, hogy Homer bolond volt.“ És azon jó úr, mind a’ kettőt bizonyosnak hitte , ’s a’ társaság ivott rá. Majd vitatkozni kezdénk, a’ társalkodás komolyabb lön ; kiterjeszkedénk a’Voltaire alakította revolutióra ’s megegyezőnk abban, hogy dicsősége’ első szünere ez volt: „Ő adá századának a’ tónt, ’s az előkamarában úgy olvastatok mint a’ szalonban.“ — Egyik vendég nevetését alig nyomhatva el, beszélte, mint szóla hajbodrozója a’ porozás közben: „Látod, uram, én egy nyomorult hajhúzó vagyok, ’s még sincs több.... mint másnak.“ Meghatároztatok, hogy a’ revolutio nem fog késni befejeződésivel, hogy a’ philosophiának előítélet és fanatismus adtak helyet, ez pedig az Észt (la Raison) vezetendi be , uralkodva boldogitandót. A’ legöregebbek sajnálkoztak, hogy annak meglátásával nem hízelkedhetnek magoknak, a’ fiatalok nagy remény örömével örvendeztek , ’s kivált az Akadémia köszönteték, mint a’ nagy munka előkészítője, középpontja, rugója. Csak egyetlen egy tag volt, ezen társalkodás örömeiben semmi részt nem vevő. Ez Cazotte valt, kellemes, szeretetre méltó, eredeti ember, hanem az ihletettek álomporából egy keveset fölszörbölt. Ez szólani kezde’s a’ legkomolyabb hangon ezt mondá: „Uraim, legyetek nyugodtak, mind meglátjátok ezen nagy és fölséges revolutiót, melylyet annyira óhajtotok. Tudjátok, hogy én egy kissé próféta vagyok ; ismételem , ti azt meglátjátok.“ Az ösmert, vagy legalább gondolható gúnymóddal jön neki e’ felelet : „Nagy varázslónak szükséges e lenni e’ végett /“ „Nagynak és nemnagynak, sőt varázslónál többnek, hogy megmondhassam mondandómat. Tudjátok hát, mi fejtik ki e’ revolutióból, mindnyájatok számára a’ mint itt vagytok, ’s mi leend annak elmulhatlan követője, ’s bizonyos sükere!“ — Ah, halljuk ! — mondá Condorcet vidám csípős kedvével ’s mosolyával — a’ philosophus örül a’ prófétával találkozáson. „Te, Condorcet, a’ tömlöcz padlazatán kiterülve halsz meg, méreg által halsz meg, mellyel bevéssz, a’ hóhér elől menekvendő.“ Eleinte nagy volt a’ megütközés ; de utóbb szóba jött, hogy a’ jó Cazotte ébren is álmodik, ’s igen jót nevettek rajta. „Cazotte ur, mostani meséd nem olly szép mint ,szerelmes ördöged, de melly ördög is hozta eszedbe , a’ mérget, tömlöczöt, hóhért; mi köze van mind ennek a’ philosophiával ’s ez Esz országával?“ — Épen azt mondom, hogy a’ philosophia , szabadság, emberiség nevében ’s az Esz uralkodása alatt lesz ezen véged ; és ez igen az Ész országa lesz, mert templomokkal biránd, és Francziaországban nem lesz-