Rajzolatok a társas élet és divatvilágból, 1836. július-december (2. évfolyam, 2/53-104. szám)
1836-11-23 / 94. szám
PEST November 23. Meg jelen e’ divatussig hietenkint 2»*cr, e«i tendő alatt legalább 64 képpel. Helyben félévi dija 4 fr., egér* évi 8 fr. Postán 5 fr. és 1v f. pengő. 1856. Előfizethetni az Országúton Nagy’ házában 665 dik az. a. a’ szerkesztői iró-szobában. Pesten kivitt pedig minden cs. kir. Postahivatalnál. MÁSODIK ÉV Szebb jövendőt a* Hazának, Bús idői már valának. MÁSODIK FELE. A’ TÁRSAS ELET ÉS DIVATVILÁGBÓL. 94dik szám. KÉRDÉS ’S FELELET. Hol dereng az éden? Lány’ csillagszemen. Hol jó kéjelegni? Szép leány’ ölén. Rózsánál mi díszesb? Lányarcz’ bíbora. Kőszívet mi lágyit? Lányköny’ zápora. Fülmisék’ dalánál Melly dal szebb ’s hatóbb? Lányajak’ zenéje Sokkal bájolabb. Hol képez, váljon hol, Hófuvat telet Nyáron és tavaszkor? Lánykebel felett. Ifjaknak mi édesb— Mint világi jók? Szép lányi bíborajkán Nyílt szerelmi csók. Ifjakat mi ígér ? Olly vidék ’s virány, Honnan int feléjök Bájkecsű leány. ’S engem vonz-e illyen Szép vidék ’s virány ? Vonz ! onnan int felém Bájkecsű leány. N. I.E. UTAZÁS A’ HOLDBA. AGYRÉM.NEYTÓL. i . . . 1.“ • 1 ̋ ‘ a’ terv. Fölhevülten rohant be szobájába Kalandi, kalapját ágyra veté ’s nagy léptekkel mérte szobáját, míg lankadtan a’ székre dőlt. Két tenyerével fölfelé simítja verejtékben fürdött lombos haját, ’s mély fohászszal, erőködést és elcsüggedést árulóval, rögtön mellére hajtja le fejét. Most egy légy olly szemtelenül kezde nyargalózni orra alatt, ’s végre az emberi agy’ titkait nyomozandó arra vetemedék, hogy az egyik orrlyukon, mint a’ rejtett üreg’egyik nyilasán belépne, ezt hivő legközelebb utjának. Már ez ugyan mégis fölébreszté Kalandit kiozó képzeletiből ’s képzelt kinaiból, és olly hatalmasat fútt ajkai közül fölfelé, hogy a’ szárnyas természetbű 1836. vár döngve kérése szabadulását. De legyek’ szokásakint csakhamar visszakerült előbbi ostromát megújítandó. — Midőn vitézkém másodszor 's harmadszor is csiklandozá a’ gondba merültnek érzékenyebb részeit, fölpattan hősünk, ’s hatalmasan indul üldözésére az alkalmatlan piszkálónak. Ám ez, vesztét látván, futásban — vagy is röpülésben — kérése menekvését, ’s a’ törött ablakon rést találva szerencsésen elillantott, szebb időre halasztva fontos járata’ teljesítését. Most többé nem tarthatá magát Kalandi, ömlésnek ereszté egész dühét. — „Átkozott világ! poklok’ élete! Ez tehát azon fönséges emberi erő, mellyről a’ bölcselkedők okoskodnak, ’s mellyen minden féreg erőt vehet ? Ez lehetlen. — Mihez csak fogok, roszul sül el: pénzt kérek kölcsön; nem ad senki, — csókot kérek , a’ föltétel házasság ! — hol meg én említem ezt, a’ föltétel: tisztség! — hol én ezt említem, a’föltétel: tudomány, — ha verseimet mutatom, kovács műhelyről tudakozódnak; — ’s ha a’ hű szárnyas lótul lelkesülést várok, azt súgja némelly jó barátom, hogy azt a’ nagy falónak gyomrában feledém, így minden ellenem áll, ’s csak egy nyomorult legyet sem keríthetek hatalmamba , az ablakon suhan ki, azon fél év óta törött ablakon, mellynek csináltatására nem szerezhettem elég pénzt. Hol van tehát azon emberi csudaerő véremben? Hol találhatom azt? Ezen földgöröngyön melly maga is csak más csillag’ öléből hullott a’végeden ürességbe? Bizonyosan nem! Más világokban virágzik csak boldogabb sors! De ki éri azt el ?!“ Fává, fohászkodva topogott föl ’s alá, eszre sem vevő belépő barátját, ki e’ szavakkal: „A’ holdban csak az élet ?“ nyakába esék. Kalandi mint látjuk poéta, de azokhoz tartozó, kik Kotzebue’ kétségbeséséből merítik egész költői művelődésüket: „Úgy, a’holdban! — fohászkodék újra hősünk, — szép kecsegtető szellemképek valának azok, de [94]