Rakéta Regényújság, 1986. január-június (13. évfolyam, 1-25. szám)
1986-03-25 / 12. szám
32 ! minden szerelmes ezt tartja kedveséről, de akárki merné ezt előttem állítani a magáéról, azt mondanám neki szembe: hazudsz, akkorát, mint Falstaff! . Barátom, leírnám őt neked, de a nap közepébe kellene mártani tollamat, hogy egész fényében és forróságában leírhassam lelkét! Amott a fogadóval átellenben a kert és benne a fák, melyek alatt először láttam őt, tavaly, szeptember 8-án, délutáni hat és hét óra között. LAURA GUSZTÁV: A nagykárolyi táncteremnél, ahol Petőfi és Júlia először találkoztak, egyszerűbb nyilvános tánctermet képzelni is alig lehet. Szappannal kifényesített padozat, argantin függönyök, nyolc darab nagyobb tükör, egy nagyobb és két kisebb viaszgyertyás csillár, a fal körül cirkásszal bevont ülőpadok, enynyiből állott a táncterem berendezése és ékítménye. De azért e terem zsúfolva volt a mezőváros és megye kiválóbbjaival. Ha a mai szépirodalmi divatlapok szokásait utánozni kedvünk volna, elmondhatnék, hogy Mari és Júlia voltak ezen bál királynői. Az igazságnak megfelelőleg annyit azonban így is állíthatunk, hogy üde fiatalságukkal és szépségükkel mindenkinek feltűntek. Petőfi külsejének nem volt meg az a varázsa, hogy figyelmet keltsen vagy meglepjen. Öltözet, alkat, arc és magatartás, a mindennapiból és megszokottból ki nem váltak. Fel kellett őt külsőleg tüntetni, hogy feltűnjék. Riskó megnevezte, amikor azután siettek őt látni és megismerni. Mari kissé nagyon eredetinek találta és igaz szívből engedte át őt Júliának. Először látni együtt Petőfit,és Júliát, úgy, ahogy e táncvigalomban jelentkeztek, és mit se hallani társalgásukból, anynyit tett, mint arra esküdni meg, hogy amint e bálnak és találkozásnak vége lesz, e két szív részéről való érdekeltség se fog többé nyilatkozni. Pap Endre és Riskó is mosolyogtak, mikor Petőfi szokatlan egzaltációját észrevették. Ők úgy okoskodtak, hogy a vidéki illúzió csak oly hősöket alkot, aminek a földön csak elvétve találhatók, s ha akadna, aki azokat megközelíteni akarná, délcegen és arányosan kellene megjelennie. Mindannyian csalatkoztak. A néhány negyedóra, amely alatt együtt társalogtak, tökéletesen elég volt arra, hogy e két szív egymást megértse, és a jövő eshetőségeire nézve szövetkezzék. Júlia, mint mindig, külsőleg e társalgás alatt is hideg maradt, mint ébren álmodó, keveset beszélt. Minthogy e találkozás csendesebb és rendesebb volt, hogysem feltűnhetett volna, későbben nem is beszéltek róla. Júlia a hatást, melyet Petőfi reá gyakorolt, csak Marival közölte. JULIA LEVELE TÉREY MARIHOZ: Erdőd, 1846. szeptember 22. A szombati napról kellene írnom, de . . . Mondani igen sokat is tudnék felőle, de írni hogy kezdjek hozzá, azt nem tudom is még. Tehát: szombaton délben jöttek: Petőfi, Papp Endre és 1 1 Riskó, és elmentek délután hat órakor. Ez a fő. Hogy jól ma- is láttam, azt nevetséges volna még ide írnom; arról úgyis bizo-nyos vagy, hogy egy szóval, azaz hárommal: kedélyesen, éré- ilyesen, szívélyesen. Hanem - figyelmet kérek! - furcsán ér-zem magamat. Az a Petőfi gonosz egy fiú: oly szenvedélyesen tud az emberre nézni, hogy vigyázzon a baloldalára, küönben annak úgyis tüzes lakosa fellázad ellene, és azt a , száraz, hosszú, ily eseteknél tehetetlen házőrt úgy kiveti on- I nan, hogy idő kell hozzá, míg ismét részt vehet az uralkodás- ban. Ezt nekem előbb senki sem mondta, tehát úgy egy kicsit majd elkéstem a vigyázással. (Most veszem észre, hogy még nem mondtam meg, hogy a házőr alatt az észt értem.) . | Restaurációra [tisztújításra] Petőfi ismét Károlyban lesz. “ Ha tudnád, hogy örülök erre az időre! | | Igazán, ha nem ismerném magam jobban, azt hinném, s hogy szó . . .s vagyok! de így avval vigasztalom magam, hogy majd elmúlik. De mégis borzadok tőle, ha elgondolom, hogy a lehetőség a határain túl nincs, hogy komoly, tartós érzelem váljék belőle ! — jaj, költő! Petőfi Sándor (1823-1849), Orlay Petries Soma festménye (1848) Petőfi Sándorné Szendrey Júlia (1828—1868), Barabás Miklós kőrajza (1848)