Rakéta Regényújság, 1992. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)

1992-03-03 / 9. szám

175 éve született Arany János PETŐFI SÁNDOR Levél Arany Jánoshoz Meghaltál-e? vagy a kezedet görcs bántja, imádott Jankóm, vagy feledéd végkép, hogy létezem én is? Vagy mi az ördög lett? . . . híred sem hallja az ember. Hogyha magába fogadt az öröklét bölcsője, a sír. Akkor béke veled, legyenek szép álmaid ott lenn, Feddő kérdésem nem fogja zavarni nyugalmad. Hogy mi okért hallgatsz? mért késel szólni levélben? Hogyha pedig görcs bánt, menj a patikába, s iparkodj Meggyógyulni, fiam, s aztán írj rögtön, azonnal. S ha feledés engem? ha barátod volna feledve? Dejsz úgy, öcsém, vessz meg, kívánom tiszta szivemből. Te mikoron nevedet keblem mélyébe leírtad, Mit tettél, tudod azt? gránitsziklába acéllal Vágtál életen át múlás nélküli betűket. Hát én? én nevemet karcoltam volna homokba, Melyet, névvel együtt, egy hó szellője is elfúj? Megköszönöm, ha netán így van ... no de elhiszem inkább, Hogy rossz verseim is vannak, mint hogy te feledtél. Lomha vagy, itt a bibéd, restelsz, mint jómagam, írni. Kérlek, hagyd nekem a restséget, légy te serényebb, Lásd, nekem úgy illik, (s oly jólesik!) ugye lemondasz Róla, ha én kérlek? - Hah, máris látlak ugorni, Mint ragadod nyakon a tollat, mint vágod az orrát A tintába, miként húzod a sok hosszú barázdát A papíron, hingy-rongy eszméket vetve beléjök .. . Mert ne is írj inkább, hogysem bölcs gondolatokkal Terheld meg leveled s gyomrom, mert semmi bolondabb Nincsen, mint az okos levelek, s én iszonyuképen Irtózom tőlök, tán mert én nem tudok olyat komponálni, azért. Ez meglehet. Ámde hogy úgy van, Esküszöm erre neked túróstésztára, dohányra És mindenfélére, mi csak szent s kedves előttem. Drága komámasszony, kegyedet kérem meg alássan, Üsse agyon férjét, és szidja meg istenesen, ha Még ezután sem fog nekem írni az ilyen-amolyan, írjon mindenről hosszan, de kivált ha kegyedről ír röviden, haragulni fogok majd hosszú haraggal. El ne feledje a barna Lacit s a szőke Julist, e kedves gyermekeket. Hát a kert hogy van, amelynek Rózsám szemeim sokszor függenek, amíg a Messzeröpült lélek hívemhez vitte szerelmét? És a csonka torony, mely a harcoknak utána, Most szomorún hallgat gyér fű-koszorúzta fejével, S várja jövendőjét, mely lábát ráteszi s akkor összeomol, mint a koldus, ha kikapja kezéből A mankót a halál... Áll még a gólya fölötte, Méla merengéssel nézvén a messze vidékbe? Mindenről akarok, mi nekem kedves vala, tudni. Jártam azóta dicső szép tájakon, ámde tiétek Mindig eszemben volt, bár nincs mit rajta csodálni. A véletek töltött kor tette szivemben örökké. S jártam azóta magas fényes paloták körül, ahol Minden, minden nagy, gazdáik lelke kicsiny csak... Akkor eszembe jutott alacsony hajlékotok, ebben Mind kicsinyecske, de a gazdának lelke nagy és szép! - Ejnye, mi a fene lelt engem, hogy szembe dicsérek? Most veszem észre, hohó! mind, amit mondtam, hazugság. Csúnya hazugság volt. Le akartam csak kenyerezni A nótárus urat, hogy .. . hogy ... hogy majd beszerezzen Bakternek vagy kondásnak falujába, ha e szép Hivatalok valamellyike meg fog ürülni idővel. Hja, nekem is hozzá kell látnom végre, barátom. Házasodom, tudod azt, s tudod azt is, hogy jövedelmet Dús uradalmam nem hullat zsebeimbe, mióta Századik édesapám eladá, vagy meg se szerezte. S így az eléléshez nincs mód, nincs hivatal kell. Meghajtom fejemet, szépen mosolyogni tanulok. Nyájas szófogadás, kígyó-csúszás, hízelgés Lesz kenyerem (s zsíros kenyerem). . . hah, lesz a kutyának, Nem pedig énnékem! pusztán a gondolat is már Lángfelhőket idéz véres szemeimnek elébe, És szívem tombol, mint a harmadik csikó, ha A ponyvás kötelet legelőször dobja nyakába A pásztor, hogy a ménesből kocsirúdhoz vezesse. Nem a tehertől fél, amelyet húznia kell majd. Nem, hanem a hámtól, mely korlátozza futását. És amit így elveszt, azt sem pótolja sem ablak, Sem pedig a ragyogó szerszám. Mit nezi az étel S a hiú fény: megelégszik ő a pusztai gyeppel. Bármi sovány, s a záporesők szabad égnek alatta Verhetik oldalait, s a bozót hadd tépje sörényét, Csak szabadon járjon, csak kergethesse tüzében A sivatag viharát s a villám sárga kígyóit. — Isten hozzátok! lelkem múlatni szeretne Még veletek, kedves híveim, de az elragadó szél Képzeletem százrétű vitorlájába beléfújt, Szétszakad a horgony, fut gályám, elmarad a part, S ringat habkarján a látkör nélküli tenger, És mig az orkán zúg, s a felhők dörgenek, én a Lant idegébe kapok, s vad tűzzel zengi el ajkam Harsány himnuszodat, százszorszent égi szabadság! RAKÉTA 3