Rakéta Regényújság, 1992. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)

1992-03-03 / 9. szám

GAFUR GULJAM Naszredin Hodzsa és az ördög E­gy nyári napon Naszredin Ho­­dzsa és két barátja, Ahmadali meg Dzsurabaj hazafelé gya­logoltak Aktas faluból. Lány­kérőben voltak, de kikosarazták őket. Durmenybe érve már nagyon érezték a lábukban a fáradtságot, elhatározták hát, hogy pihennek egyet az útjukba eső ha­talmas cseresznyéskert árnyas lombjai alatt. A gyönyörű cseresznyésen egy fürge patakocska folyt keresztül zajos csobo­gással. A balszerencsés kérők a csörge­dező víz partjára telepedtek. Fejük felett, mint korall fülönfüggők, piros cseresz­nyeszemek hintáztak. A cseresznyék szépsége és kívánatossága enyhítette bennük a sikertelen lánykérés keserű­ségét. Eszegették a gyümölcsöt, s hama­rosan pajkos kedvük kerekedett. Verse­nyeztek, ki lő messzebbre a maggal. A cseresznyemagot hüvelyk- és mutatóuj­juk közé csippentették, erősen meg­nyomták, és a mag lövedékként repült át a patak túlsó partjára. Egyszer csak megingott alattuk a föld, mint a feneketlen szakadékon átívelő függőhíd. Valahonnan a mélységes mélyből dübörgés és morajlás hallat­szott: gru-um... grum... gru-um... S köz­vetlenül a megrémült vándorok lába előtt megnyílt a föld. A hasadékból sűrű fekete füstoszlop emelkedett felfelé, mintha egy olajoshordót gyújtottak volna meg oda­lent. A füst hamarosan elérte a fák koro­náját, és még sűrűbbé változott. Aztán kezdett szétterülni, s lassacskán emberi alakok körvonalai bontakoztak ki belőle. Már jól lehetett látni, hogy az egyik maga­sabb, a másik alacsonyabb. Ahmadali rémületében átölelte egy cseresznyefa törzsét, s így kiáltott fel: - Végünk van! Végünk van! Ezek ör­dögök! Az apa meg a fia! Dzsurabaj, aki egy másik cseresznye­­fa törzsét szorongatta, szintén felismerte őket. -Azok, azok, ahogy mondod! - Megál­ljatok! -szólt Hodzsa nyugod­tan eszegetve tovább a cseresznyét. - Az urak majd megmondják maguktól is, hogy kifélék, és mi járatban vannak. Az alakok körvonalai mindjobban ki­rajzolódtak. A nagyobbik fején szarvak látszottak, melyek dugóhúzóként csava­rodtak. Hosszú, fekete farka volt, a végén kis bojttal. A kicsinek rövidebbek voltak a szarvai, a farka vékonyabb, és az egyik szemét kötés takarta. A furcsa lények egyenesen Hodzsa felé tartottak. A nagyobbik rettenetes túl­­világi hangon elordította magát: - Ki evett itt cseresznyét? -Mindnyájan ettünk-felelte Hodzsa. - És ki lövöldözött a magokkal? - kérdezte még dörgedelmesebb hangon a nagyobbik ördög. - Talán Durmenyben tiltják az ilyesmit? - csodálkozott Hodzsa. - Na hiszen, ez aztán érdekes! Lesz miről mesélni, ha Taskentbe érünk.­­ -Tudod te, hogy kivel

Next