Rakéta Regényújság, 1992. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)
1992-03-03 / 9. szám
GAFUR GULJAM Naszredin Hodzsa és az ördög Egy nyári napon Naszredin Hodzsa és két barátja, Ahmadali meg Dzsurabaj hazafelé gyalogoltak Aktas faluból. Lánykérőben voltak, de kikosarazták őket. Durmenybe érve már nagyon érezték a lábukban a fáradtságot, elhatározták hát, hogy pihennek egyet az útjukba eső hatalmas cseresznyéskert árnyas lombjai alatt. A gyönyörű cseresznyésen egy fürge patakocska folyt keresztül zajos csobogással. A balszerencsés kérők a csörgedező víz partjára telepedtek. Fejük felett, mint korall fülönfüggők, piros cseresznyeszemek hintáztak. A cseresznyék szépsége és kívánatossága enyhítette bennük a sikertelen lánykérés keserűségét. Eszegették a gyümölcsöt, s hamarosan pajkos kedvük kerekedett. Versenyeztek, ki lő messzebbre a maggal. A cseresznyemagot hüvelyk- és mutatóujjuk közé csippentették, erősen megnyomták, és a mag lövedékként repült át a patak túlsó partjára. Egyszer csak megingott alattuk a föld, mint a feneketlen szakadékon átívelő függőhíd. Valahonnan a mélységes mélyből dübörgés és morajlás hallatszott: gru-um... grum... gru-um... S közvetlenül a megrémült vándorok lába előtt megnyílt a föld. A hasadékból sűrű fekete füstoszlop emelkedett felfelé, mintha egy olajoshordót gyújtottak volna meg odalent. A füst hamarosan elérte a fák koronáját, és még sűrűbbé változott. Aztán kezdett szétterülni, s lassacskán emberi alakok körvonalai bontakoztak ki belőle. Már jól lehetett látni, hogy az egyik magasabb, a másik alacsonyabb. Ahmadali rémületében átölelte egy cseresznyefa törzsét, s így kiáltott fel: - Végünk van! Végünk van! Ezek ördögök! Az apa meg a fia! Dzsurabaj, aki egy másik cseresznyefa törzsét szorongatta, szintén felismerte őket. -Azok, azok, ahogy mondod! - Megálljatok! -szólt Hodzsa nyugodtan eszegetve tovább a cseresznyét. - Az urak majd megmondják maguktól is, hogy kifélék, és mi járatban vannak. Az alakok körvonalai mindjobban kirajzolódtak. A nagyobbik fején szarvak látszottak, melyek dugóhúzóként csavarodtak. Hosszú, fekete farka volt, a végén kis bojttal. A kicsinek rövidebbek voltak a szarvai, a farka vékonyabb, és az egyik szemét kötés takarta. A furcsa lények egyenesen Hodzsa felé tartottak. A nagyobbik rettenetes túlvilági hangon elordította magát: - Ki evett itt cseresznyét? -Mindnyájan ettünk-felelte Hodzsa. - És ki lövöldözött a magokkal? - kérdezte még dörgedelmesebb hangon a nagyobbik ördög. - Talán Durmenyben tiltják az ilyesmit? - csodálkozott Hodzsa. - Na hiszen, ez aztán érdekes! Lesz miről mesélni, ha Taskentbe érünk. -Tudod te, hogy kivel