Reakció, 1911 (1. évfolyam, 1-25. szám)
1911-07-16 / 1. szám
2 Igen tisztelt reakciós tábor! Nagyrabecsült közvélemény! Hölgyek, urak! Nyaralók és nem nyaralók, szabadon, mérsékelten és sehogysem gondolkodók, kegyesek és szemforgatók, kik ebben a gyönyörű egyvelegben népesítitek be e koldus város illatos és tyúkszemfakasztó sikátorait, legyetek üdvözölve most, hogy itt előttetek egyszerű köntösben megjelenünk ! A nagy csend hivott életre bennünket. Az álom, melybe mindenki temetkezik. A közöny, a melyet a felfelé kapaszkodó stréberség hol sima, hol átkozódó dörgedelmei honosítottak meg az emberek között, kegyes szemforgatással irányítva minden tekintetet felfelé . .. hogy azok is, kiknek a szem azért adatott, hogy lássanak, észre ne vegyenek semmit abból, ami mellettük, körülöttük történik. Hogy senki ne törődjék közüggyel, se a saját igaz ügyével . . . mert boldogok, kik hisznek a csalhatatlan prófétákban, a kik csekély viszonzáskép csak a saját és a klikkérdek takaróját tálalják eléd, hogy ne láss semmit — óh !, publikum ! Tisztelt tábor! A béke az, a mibe mi fuldokolunk s a melynek közepén merő pálmafák alatt sétálunk. A torony alatti házból és mindenfelől özönével csergedez a malaszt, s ennek olvadó hangjai mellett a város legújabb prófétája (Allah növessze még nagyobbra a szakálát!) áldólag terjeszti ki karjait mindnyájunk fölé. Béke, béke, béke és még 23-szor béke! Egymás karjába hull tigris és elefánt és hullatnak vastag békekönyeket, melyek a város holdbéli jégmüveiben jéggé konzerváltan kerülnek Bence patrónus kasszájához-örök megőrzésre — a te adó-forintod helyett óht. publikum! Ezekre a békekönyekre alapítjuk mi a spekulációnkat s üdvözölünk titeket hölgyek és urak. Pécs, 1911. julius 15. A „REAKCIÓ“ szerkesztősége és kiadóhivatala. Kiadói szó! *Mint minden képes lapnak, nekünk is a kliséjeinkkel esett a legelső bajunk, melyek — a megrendelt uj klisék — lapunk zártáig nem érkeztek meg. Azzal hozzuk ezt közönségünk tudomására, hogy e rajtunk kívül eső hibáért bőven fogja a jövő szám olvasóinkat kárpótolni. Az Olimpuson. Hellasznak nagytekintetű, fő-fő gondviselése, akit a rövidség okáért csak: vErre már én is gondoltam ur“-nak kívánunk nevezni, mint az Olimpus Jupiter tonans a tanácskozásra hívta meg az isteneket az olimpusi tanácsterembe pontban fél 11 órára. A tanácskozás pontosan fél 12 órakor meg is kezdődött, felvonultak az összes kis és nagy istenek, a soványak és vastagok, a fő és mellék istenek. (A Reakció ortográfiája szerint az isteneket nagy 1-vel kell írni, legalább a betű legyen nagy!) A mellék Istenek voltak a jegyzőkönyvvezetők. Jupiter megrázta mennyköveit, amelyeket ez alkalommal sordinával látott el, mert attól félt, hogy a hellaszi városháza is a kecskeméti városháza sorsára jut — hogyha a mennydörgés teljes erővel zeng, mert hogy az istenek tanácskozási helye egy kecskeméti földrengést nem állana ki. — Megnyitom a tanácskozást! A tanácskozás tárgya a legújabb hellászi kölcsön felvétele. Az istenek karának finánc zsenije a kölcsön felvételét most tartja időszerűnek, mert később akkor egy másik kölcsönt is lehet majd felvenni. Jupiter: Őszintén megvallva, erre már én is gondoltam. Két kölcsön végre is jobb, mint egy kölcsön. További tanácskozás az aszfaltburkolat fellépése. Javaslat: Jobb lesz most megcsináltatni az aszfaltburkolatot, mert ősszel megkezdik a villamos vasút építését , akkor legalább újra fel lehet tépni. Jupiter: Erre már én is gondoltam! Sőt az esetleges kanalizáláskor újra fel lehet tépni, a telefonkábelek lefektetésénél szintén újra fel lehet tépni. Hiszen annyi szép alkalom van a fellépésre, hát csináltassunk meg most minden aszfaltot. Tényleg én is gondoltam már erre. Istenek kara: Nagyon meleg van, jó lesz a tanácskozást befejezni. Jupiter: Erre már én is gondoltam, tényleg nagyon meleg van, az ülést tehát bezárom. Mű-villámok cikkáznak, hangfogóval tompított müdörgés — és az Olimpusra álmos csend borul. XI. „Reakció“ 1911. julius 16.