Reform, 1989. május-augusztus (2. évfolyam, 17-33. szám)

1989-05-05 / 17. szám

­ A jóból is megárt a sok, üzenik Kohlnak Látványos kormányátszabás politikavál­tás nélkül • Ma a szocik és a Zöldek nyer­nének • Bonnban is hat a Gorbi-faktor Bele lehet-e bukni a stabilitásba? Ezt az első hallásra meglehetősen blőd kér­dést manapság egyre gyakrabban te­szik fel az NSZK-ban azzal összefüg­gésben, hogy Helmut Kohl és keresz­­ténydemokrata-keresztényszocialista koalíciója a kisebb szabaddemokrata partnerrel együtt nehéz helyzetbe ke­rült. Sokan máris arról beszélnek, hogy ha történetesen ma tartanának válasz­tásokat az NSZK-ban, a változásokért kiáltó szavazók kisöpörnék a hatalom­ból Kohlt és csapatát. A jóslatok annál is meglepőbbek, mivel még néhány hó­nappal ezelőtt is szinte mindenki egyet­értett a tekintélyes Die Zeit című lap megállapításával, miszerint nehéz el­képzelni Bonnt Kohl nélkül, olyannyira, hogy még a leghevesebb bírálói is fel­hagytak az utód keresésével. A legújabb közvélemény-kutatási adatok szerint egy azonnali választás­ban a CDU/CSU szövetség a szavaza­tok 34 százalékát kapná míg a közép­utas FDP a parlamentbe jutáshoz szük­séges öt százalékot sem szerezné meg. Ezzel szemben a szociáldemokraták (SPD) és az egyre erősödő Zöldek együtt megszerezhetnék a voksok 52 százalékát, amivel kényelmes többség­gel vehetnék át­­ vissza­­ a hatalmat. Lenne ugyanakkor egy kimondottan veszélyes mellékzöngéje is egy mostani választásnak e felmérések szerint: a birodalmi álmokat ápoló szélsőjobbol­dali republikánusok a voksok 7 százalé­kára számíthatnának, s így bekerülné­nek a törvényhozásba. Átszabott kabinet, de nem divatos Kohl tisztában van népszerűségének meredek csökkenésével. Ezért április közepén alaposan átszabta kabinetjét. Egy sajtóértekezleten azt mondta: ez volt az NSZK negyvenéves történetének egyik legnagyobb szabású kormány­­átalakítása. Értékelését a jelenlévő tudósítók enyhén szólva megmoso­lyogták, és többen azt hangoztatták, hogy Kohl lépése sokkal inkább a gyengeség, mintsem az erő jele volt. Szó ami szó, a hat és fél éve hatal­mon lévő kancellár első nagyobb ka­binetmódosítása a közvetlenül érin­tetteken kívül nem sokakat rázott meg. Két kulcsposztot, a pénzügymi­niszterét és a kormányszóvivőét a konzervatívabb keresztényszocialis­táknak passzolt át, de feltűnő módon a szabaddemokratákhoz nem mert nyúlni. Az új kabinet legtekintélyesebb új tagjának Theo Waigelt, a CSU 49 éves elnökét tartják, aki pénzügymi­niszter lett és Gerhard Stoltenberg helyére került. Utóbbi 1982 óta töltöt­te be ezt a tisztséget, most pedig a hadügyek irányítója lett. Kikerült a vezetésből a sokat bírált - többek által egyszerűen puhánynak titulált - Ruppert Scholz eddigi hadügyminisz­ter, valamint az újságírók körében meglehetősen népszerűtlen Fried­­helm Ost szóvivő, akit Hans Kleinnel cseréltek le. A további változások in­kább kozmetikai jellegűek voltak, így például Friedrich Zimmermann bel­ügyminiszter 63 évesen a közlekedé­si tárca élére került, ahol közismert jobboldali nézeteivel kevesebb kárt okozhat Kohlnak, mint eddigi helyén. Az új belügyminiszter a 46 éves Wolf­gang Schäuble; ő korábban Kohl ka­binetfőnöke volt. Új arc a kormány­ban a 38 éves CSU politikus, Gerda Hasselfeldt asszony, aki közmunka­ügyi miniszter lett, s akivel immár há­romra nőtt a kabinet hölgytagjainak a száma. (A másik kettő: Dorothée Wilms, a belnémet ügyek minisztere és Ursula Lehr, a család- és egészség­ügyek irányítója.) Megjegyzendő, hogy ilyen magas arányban még egyetlen nyugatnémet kormányban sem képviseltették magukat a nők. Megfigyelők furcsállják, hogy Kohl ezúttal sem bántotta a legkisebb koa­líciós partnert, az FDP-t, jóllehet köz­tudott, nem igazán kedveli vezéralak­jukat, a tizenöt éve folyamatosan kül­ügyminiszterként tevékenykedő - és vitathatatlanul népszerű - Hans-Diet­rich Genschert. Ráadásul, úgy hírlik a kancellár a „genscherizmusnak” titu­lált külpolitikai irányvonallal is szíve­sen szakítana, ezt ugyanis főleg a konzervatívok a Szovjetunió irányá­ban tanúsított „puhaságának minősí­tik. Ily módon a mostani kabinetátala­kítással az FDP járt a legjobban, noha a választók szemében a közvéle­mény-kutatások szerint ők a leghű­ségesebb szövetségesei Kohlnak. Ot­to von Lambsdorf, a párt főtitkára ki is jelentette: „amíg a CDU kész a me­netelésre, mi kitartunk mellette”. Az erősebb partner, a CSU már nem ilyen határozott, sőt, soraikban attól tarta­nak, hogy Kohl elveszti a szavazók bizalmát, és ez rossz fényt vetne a keresztényszocialistákra is. A kérdések kérdésére - mi a Kohl­­kabinet lassú térvesztésének oka - mindazonáltal nehéz megtalálni a vá­laszt. Egyesek szerint a líbiai vegyi­­üzem-eladás kapcsán kipattant bot­rány, néhány regionális pártvezető politikai rosszalkodása, a most el­mozdított hadügyminiszter vitája beosztottaira, a szociáldemokraták és a Zöldek nyugat-berlini és frankfurti előretörése együtt sem indokolják a népszerűségi görbe meredek esését. Ráadásul minden­ki egyetért abban, hogy Németor­szág történetében soha sem éltek olyan jól az emberek, mint manap­ság az NSZK-ban. Meglehet, hogy éppen a sok jó kezd az emberek idegeire menni. Lambsdorff szerint például minden olyan szép és kényelmes már az NSZK-ban, hogy az emberek szeret­nének valami mást is kipróbálni. Eh­hez kapcsolódik egy másik véle­mény, amely szerint a választók egy­szerűen megunták Kohlt, aki nem tudja izgalomba hozni őket, nincse­nek felvillanyozó ötletei. Ha nincs „vörös veszély” Vannak, akik egyenesen Mihail Gor­­bacsovra mutogatnak, őt tekintik a nyugatnémet politikai apátia okozójá­nak. Sajátos logika ez: a Szovjetunió­ban és néhány más szocialista or­szágban tapasztalható változások az NSZK-ban is átértékelést tesznek szükségessé. Például a fegyverkezés A Der Spiegel címlapja: Kohlnak mennie kell, de hogyan? Több a nő, mint valaha AXON MŰSZAKI SZALON — SONY BEMUTATÓTEREM Budapest, Tolbuhin krt. 8. Telefon: 175-595 VÉTEL—ELADÁS—SZAKTANÁCSADÁS NYILVÁNOS VIDEOTECHNIKAI BEMUTATÓ: 1989. május 16. és június 16. 1989. MÁJUS 5.

Next