Reform, 1994. szeptember-december (7. évfolyam, 35-52. szám)

1994-10-07 / 40. szám

reform Sokfutás,sok pénz Felületes szemlélő azt hihetné, minél rövidebb tá­von kell futni, annál több pénzt lehet vele keresni, de ez nem igaz. Lewis, Christie, Burrel és a többi vil­lámlábú - legjobb tudomásunk szerint - ötven-hat­­vanezer dollárokat is megkeres egy versenyen tíz­­egészvalahány másodperc alatt, viszont nagyjából ugyanennyi folyik be a legtöbb hasonló kaliberű at­léta zsebébe. Tehát nem a távolság és nem is az idő­tartam a lényeg. A nevet fizetik meg, Maratonin viszont a­ győztest. A világ legnagyobb hosszútávfutó-versenyein még a fentieknél is több pénzt lehet begyűjteni, aminek leginkább persze nem az az oka, hogy a versenyszervezők belátták, hogy maratoni távot futni valamivel fárasztóbb, mint sprintet, vagy hogy az igazságérzetük billen­tené ily módon helyre a mérleg nyelvét - marato­nizni ugyanis nem lehet hetente. Nem, nem ilyen megfontolások vezettek oda, hogy busásan megfi­zessék a 42 195 méteren nyerteseket és helyezette­ket, hanem az az egyszerű tény, hogy a két és fél­órás élő tévéközvetítésekbe számolatlanul férnek a jó pénzt hozó hirdetések. Vagyis bőséggel van mi­ből csurrantani a bőrét a vásárra vivőnek. Legalábbis az utóbbi tíz-tizenöt évben. Sajnos a magyar sportolók közül a tehetségesebb hosszútávfutók kicsivel korábban abbahagyták a versenyzést. Nagyjából akkor, amikor már az is örömmel töltötte el a mieinket, ha szereplésükért cserébe teljes ellátást, repülőjegyet és ráadásnak pár száz dollárt vagy egy futócipőt kaptak. A volt csúcstartó, magyar bajnok Szekeres Ferivel (ma már öregfiúk kategória) beszélgettem a nyáron, ő mesélte, egyetlen egyszer futott rajtpénzért, de az összeget röstelli bevallani, annyira kevéske volt. Ma viszont, amikor lehetne jókat szakítani egy­­egy utcai maratonin, jó, ha akad pár futónk, akit hajlandóak a rendezők meghívni. Még ők is inkább a gyengébb nem képviselői. Pedig - micsoda igazságtalanság! - a világ leg­több városában a férfi győztes jelentősen több pénzt markol föl, mint a női... CAT áron kelnek el a reklámpia­con. A sztárok éves nettó jöve­delméről a német sportlap nem közöl adatot, de túl cse­kély nem lehet, mert ami­kor például Uta Pippig Dieter Hagennel, barátjával és trénerével áthurcolko­­dott edzeni az USA-ba, nyomban vettek egy házat a Sziklás-hegységben. (­szó) SPORT Koreai Keresztapa Choi Hong Hi „írta és rendezte”, Harmat László importálta Magyarországra és Veszprémi Linda (alias Görbe Nóra) tette híressé. A taekwon-do visszavonhatatlanul elterjedt, Szöul óta olimpiai szám, az Encyclopedia Britannicában betűrendben mindjárt Tádzsikisztán után szerepel mint a „rúgások és ütések koreai művészete”, és mozgásrend­szerének hála, a szülést is megkönnyíti a nőknél. Mintha csak a Linda-soro­­zatnak tisztelegne, hívta meg a közelmúltban pont egy veszprémi röpke edző­táborra Harmat László­­ dános főnökét, Choi Hong Hit (76). Elvégre autenti­­kusabb egyén nincs, mint maga a megalapító, a ta­ekwon-do név keresztap­ja, a koreai küzdősport negyvenmilliós családjá­nak feje. Ki más miatt vá­lasztotta volna a honi fe­kete öves garnitúra ön­ként és dalolva egy hosszú víkend háromszor nyolc óra megpróbáltatását?... Bemutatkozásunkkor egy szívélyes handarudat és egy névjegykártyát eresztett el, majd kisebb­fajta szimpóziumot tartott keleti mentalitásból, bele­mélyedve a taekwon-do rejtelmeibe. Hogy hiba volna sportnak elkönyvel­ni (Egy tehetséges és kitar­tó futó akár olimpiai baj­nok is lehet anélkül, hogy ezt valakitől is tanulná. Míg a taekwon-do, mester nélkül, elképzelhetet­len...”), valamint nevelő­i hatására („Erkölcsi tarta-­­­lom nélkül nem létezik a harcművészet.Ír Katonadolog. Ez nem ír. vigasztalás, hanem a ta­­g­ekwon-do eredete. Egyko­ron ugyanis a kis ember (legfeljebb ötven kiló és százhatvan centi) az egyik legmagasabb rangú tiszt­nek számított otthon. A porosz és koreai nevelés közös tőről fakadhat, mert Choi úr elmondása szerint csakis megtámadhatatlan pozíciójánál fogva hozta, hozhatta létre élete főmű­vét. A mű forog, de az alkotó nem pihen. Míveli s nem mímeli a mozgást, 1938 óta nap nem nyugodott le testgyakorlás nélkül. Rá­adásul hosszú ideje az „utazás, tanítás, utazás, tanítás” refrén vezérli éle­tét, így vagy két hetet tölt évente repülőgépek fedél­zetén... Túrák Király úr Nemrég még Mike Tysont ölelgette győze­­lemittasan Don King, a profi boksz legismer­tebb és legrémesebb fi­­­zimiskájú alakja, most meg már annak az Oli­ver McCallnak emel­geti az ég felé a befasli­­zott öklét, aki a napok­ban legyőzte a WBC ne­hézsúlyú világbajnoki cím védőjét, a brit Len­nox Lewist. Kellett már ez a siker Don Kingnek. Egyrészt a tekintélyes summa, más- x részt a sikerélmény miatt.­­ Amióta Tyson nemi erőszak­­t ért a rácsok mögött, azóta­­ az ő szénája sem áll éppen rendben. Csalások, átveré­sek, megkopasztások, sik­kasztások, korrupciók kapcsán merül föl ál­landóan a neve. (Két gyilkosság is a lelkén szárad, de az elsőt megúszta, a másodikat rég leülte.) Szeptember elejétől egyes amerikai ka­szinókból is kitiltották, no nem mint a félkarú rabló nyűvőjét, hanem mint bokszmenedzsert, tudni­illik Las Vegasban kicsit eljátszadozott egy profi ta­lálkozó gondolatával, majd miután az esemény meg­hiúsult, úgy érezte, muszáj telipakolnia a zsebeit, és le­akasztott pár rongyos dol­csit a biztosítótól, mégpe­dig az igen jó hírű Lloydtól. Most azonban újra mar­kában van egy nagyágyú, aki az eleddig huszonöt­ször győztes Lewist a máso­dik menetben padlóra küldte. Az amerikai McCall amúgy nem az isme­retlenségből bukkant föl. Az egykori világbaj­nok Mike Tyson edző­partnere volt, mintegy három­száz menet ere­jéig. emka 41

Next