Református Szemle, 1976 (69. évfolyam, 1-6. szám)

1976 / 1. szám

ZSINAT-PRESBITERI REND A „zsinat-presbiteri“ szó nyilvánvalóan csak jelzője a „rendnek“. A hangsúly tehát ez utóbbin nyugszik. Jelentése az, hogy Krisztus egyhá­zában, s jelen összefüggésben a református egyház kebelében ékes és szép rendnek kell lennie. Senki egyházi személynek nincs megengedve a rendbontó magatartás. Mivel ezt az apostoli parancsot általában elismer­jük, a nehézségek nem elvi síkon merülnek fel, hanem a gyakorlatba való átültetés terén, vagyis a rend megtartása körül. A gyakorlatba való átültetést tömören összefoglalja a zsinat-pres­biteri jelző. Nem szabad ugyan semmiféle egyházi rendet szentnek és változhatatlannak minősíteni, de továbbiakig mégis igaz marad: amed­dig a református egyház nem gondoskodik új életrendről, addig saját magát zsinat-presbiteri elvek szerint kormányozza. Ennek a rendnek a tiszteletben tartására esküt tesznek mind a lelkészi, mind a presbiteri tisztségviselők, a lelkipásztorok ugyanúgy, mint az esperesek és a püs­pökök, a presbiterek éppúgy, mint az egyházmegyei és az egyházkerületi főgondnokok. Kivétel nincs. Sem egyesek, sem kettők és hármak nem vonhatják ki magukat az ékes rend köteleztetése alól. A parancsnak való engedelmesség tekintetében nincs különbség vezetők és vezetettek kö­zött. Ha pedig bárki is különbséget akarna tenni, immár nem engedel­mes, hanem engedetlen szolgája az Anyaszentegyház Urának. Kérdezzük: miképpen gondoskodik az egyház a maga szép rendjé­ről? Semmiképpen nem személyek által — bárkik is legyenek azok —, hanem a testületek eszközével. Akár tetszik, akár nem tetszik ez, min­denképpen igaz marad. Senki személynek nem állhat jogában, hogy megszabja az egyházi rendet. Kizárólag az illetékes kanonikus testületek írhatják elő a rend szabályait. Ezt nevezzük testületi kormányzásnak, vagy más szóval zsinati (gyűlési) rendnek. Az egyes gyülekezetek pres­bitériumai megválasztják azokat a kiküldötteket, akik a zsinatot alkot­ják, s az így megalakuló zsinatok, vagyis a presbitériumok határozatának a végrehajtói kidolgozzák azt a rendet, amelyre elhívást és kiküldetést nyertek. Innen érthető tehát a zsinat-presbiteri egyházszervezet. Tekin­tettel pedig arra, hogy a presbitereket maguk a gyülekezetek választják, végeredményében azt is mondhatjuk: képviseleti alapon maguk a gyüle­kezetek, az eklézsiák gondoskodnak a saját életrendjük szabályozásáról. A tisztségviselők és a hivatalnokok (lelkipásztorok, presbiterek, kántorok, esperesek, gondnokok és főgondnokok, professzorok és püspökök) semmi egyébre nem nyernek felhatalmazást, mint arra az egyre, hogy a káno­nok szerinti kötelességeiket gyakorolják. A múlt századi liberalizmus

Next