Reformátusok Lapja, 1982 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1982-01-03 / 1. szám
Áldást mondjunk, mert arra hivattattunk, hogy áldást örököljünk. Péter apostolnak ez a szava (I. Pét. 3:9) jó útravaló az új esztendőre. Benne van az, hogy mit remélhetünk (Istentől való áldásokat), de az is, hogy mi a mi tennivalónk (áldásokat továbbítani). Először tisztázzuk azt, hogy mire gondoljunk, amikor az áldás szót emlegetjük. Íme egy rövid, de magvas meghatározás: az áldás az élet isteni minőségű többlete. Ajándék, meggazdagodás — éspedig testi, lelki értelemben egyaránt —, olyan valami, ami a „sok évi átlagnál” jelentősen több. Jézus szava szerint „több az élet hogynem...” — nos, ez az Istentől ajándékozott „több” az áldás. Az ótestamentumi bölcsesség ezt így mondja: „Az Úr áldása gazdagít meg, a gyarapodást nem lehet erőltetni” (Péld. 10:22). Ennek az emberi erővel nem kicsikarható áldásnak a „viszszája” az a megrendítő „hiába” szó, ami a 127. zsoltárban szólal meg: „Ha az Úr nem építi a házat, hiába fáradoznak az építők... ”. Az idevonatkozó sok szép ige közül érdemes egy másikat is idézni. A 109. zsoltárban egy megalázott, igazságtalanul megbántott, szenvedő ember így imádkozik: „Mivel szerette az átkot, érje is utól! Nem telt kedve az áldásban, maradjon is távol tőle!” Érezzük, hogy ótestamentumi „illata” van ennek az imádságnak. Mi már nem szoktunk így imádkozni, de ettől függetlenül ma is igaz az, hogy vannak emberek, akik inkább szeretnek átkozódni, mint áldást mondani. Nem érdekli őket az áldás, természetes tehát, hogy nem is részesednek benne. Ámde sokaknak életében később eljön az idő, amikor megértik az emberlét rejtett törvényeit, például azt, hogy tartalmas, teljes, igaz emberi életet csak emberen túli erők segítségével lehet elérni. Akkor már kezdenék keresni az „áldást”, de meg kell tapasztalniuk ennek a fájdalmasan kemény igének az igazságát: „Ezsau egyetlen tál ételért eladta elsőszülöttségi jogát. Később, amikor örökölni akarta az áldást, elutasították, mivel a megtérés útját nem találta meg, noha könnyek között kereste" (Zsid. 12:16—17). Ezért az új esztendőre elindító alapigénk mellett szólaljon meg a figyelmeztetés is: „Ma, ha az ő szavát halljátok, ne keményítsétek meg a szíveteket ...” (Zsid. 3:7). Ábrahámnak csaknem négyezer éves története óta változatlanul ez a hivő élet alapállása: áldást veszünk és ilyen módon áldássá leszünk (I. Móz. 12). Mit jelent ez közelebbről? Péter apostol egyik prédikációjában van egy fontos ige, amit rendszerint figyelmetlenül átlapozunk: „Isten elsősorban nektek támasztotta fel és küldte el szolgáját (Jézust), aki megáld titeket azzal, hogy mindenkit megtérít a maga gonoszságából” (Ap. Csel. 3:26). A „megtérést” most így határozzuk meg: az átlagember viselkedését az a szabály határozza meg, hogy „szemet szemért, fogat fogért”. Amilyen az „adjon Isten”, olyan a „fogadj Isten”. Amit kapok, azt visszafizetem. Ebből lehet lefelé is, de lehet fölfelé is eltérni. Aki lefelé tér el, az beteg, aki fölfelé tér el, az általában keresztyén. A lefelé eltérés: a bosszú. Egy szemért két szemet, egy fogért tíz fogat. A fölfelé eltérés az, amiről Péter apostol beszél: mondjatok áldást mindenkire, mert ti is áldásból éltek. Nem tudjuk, hogy mit hoz az esztendő. Abban bizonyosak vagyunk, hogy Istentől továbbra áldásokat veszünk. De Isten szeretetét ismerve — és kérve! — abban is reménykedünk, hogy nagyvilágban sötétlő jelek ellenére ez idén is ajándékba kapjuk „bort, búzát, békességet”. A bizonytalanságok közepette sem kétséges azonban a miprogramunk erre az új esztendőre: áldást mondunk (és sugárzunk!) az emberekre akkor is, ha emberségesen szeretettel közelednek felénk, s akkor is, ha másként, szeretetlenül, vagy egyenesen igazságtalanul kezelnek minket. AZ IGENia MELLETT Imádkozzunk! JANUÁR 10. VASÁRNAP „... azok a dolgok, melyeket én cselekszem, tesznek bizonyságot rólam, hogy az Atya küldött engem” (János 5:31—47.). Jézus prédikációkkal, példázatokkal tanította a legszűkebb tanítványi kört, de gyakran a köré sereglett nagy gyülekezetét is. Ezekben a prédikációkban elmondja, az Ószövetségre hivatkozva és onnan idézve az Igéket: mi az Isten akarata az emberrel. Ezekből a tanításokból érthetett az, akit megérintett a Szentlélek, és megnyitotta fülét és szívét a tanítások előtt. De akik csak a szóbeli tanítás alapján akarták megérteni, azok kellett, hogy értsék a nyelvet, amin beszélt, kellett, hogy ismerjék magát az Ószövetséget is. Akiknek ez az előképzettség nem adatott meg, azoknak tetteivel mutatta, csodáival „beszélte el” mekkora az ő isteni hatalma. Ez a hatalom a szereteté. III. Mózes 3. 320. Dicséret. JANUÁR 11. HÉTFŐ „Van itt egy gyermek, akinek van öt árpakenyere és két hala; de mi az ennyinek?” (6:1—15.). András apostol, az egyik tanítvány a gyermek „kincseire” hivatkozik és megállapítja mily kevés az. Jézus ezzel a kevéssel vendégeli meg azokat az ezreket, akik hozzá jönnek. Mély értelmű, jelképes tanítás is van ebben a történetben. A gyermek a jövő letéteményese, és bármilyen kevésnek látszik az, ami éppen nála van, ha átadja Jézusnak, akkor ezek a kicsi, csírájában meglevő kincsek megnőnek és sokakat meggazdagító, sőt, megelégítő dolgokká tudnak válni, és mindaz, ami a világot boldogabbá teheti, náluk van elhelyezve. Jó, ha ilyen reménységgel tekintünk a következő nemzedékre, a mi mostani életünk áldozata bennük gyümölcsözik Krisztus gazdagító szeretete által. III. Mózes 4. 17. Zsoltár. JANUÁR 12. KEDD „... meglátták Jézust, amint jár vala a tengeren és a hajóhoz közeledik vala, és megrémülének” (6:16—21.). Talán az egyik leggyakrabban idézett újszövetségi csoda Jézus tengeren való járása. Néha gúnyos céltáblája azoknak, akik nem hisznek, néha oktalan hivatkozási alapja a vakon hívőknek. A magyarázat pedig nagyon egyszerű. Ez a csoda valóban megtörtént, de csak Jézus Krisztussal történhetett meg. Az ő isteni ereje az, amely még a tengeren hánykolódó hajóban levő tanítványokhoz is oda tud menni, akár test szerint is. Ha valaki megpróbálná az Ő utánzását, akkor keserű csalódás érné. Ha valaki nem hisz az Ő isteni erejében, azt is keserű csalódás fogja érni. A keresztyén embernek nem feladata és nem lehetősége, hogy„a tengeren járjon”, de aki kételkedik benne, az téved -a mi Urunk hatalmáról való vélekedésében. Ő utánunk jön mentő szeretetével, bárhol vagyunk és csak annyi lehet a feladatunk, hogy hálát adunk ezért a minden körülmények között való velünk létéért. III. Mózes 5. 102. Zsoltár. JANUÁR 13. SZERDA „Mikor azért látta a sokaság, hogy sem Jézus, sem a tanítványai nincsenek ott beszállónak ők is a hajóba, és elmenének Kapernaumba, keresvén Jézust” (6:22—34.). Arról a sokaságról van itt szó, amelyet Jézus oly gazdagon megvendégelt a gyermektől kapott kevés eledellel. A történet az örök ember örök Isten kereséséről szól. Aki egyszer megízlelte azt a testi és lelki eledelt, amit az Úrtól kapott, az mindig felkerekedik és újra meg újra meg akarja ízlelni, kér belőle, mert érzi: ez válik benne igazi életerővé. Elgondolkoztató ezeknek az embereknek a magatartása. Keresik Jézust és tanítványait a megszokott helyen, de nem találják őket. Mi is a megszokott helyen keressük Jézust és az ő népét, de nem mindig találjuk „a megszokott helyen” őket. Aki azonban nem fárad el a keresésben, előbbutóbb megtalálja az Urat, megtalálja az ő tanítványait, az egyház közösségét. III. Mózes 6: 258. Dicséret. JANUÁR 14. CSÜTÖRTÖK „Jézus pedig mondta nekik: én vagyok az élet ama kenyere; aki hozzám jő, semmiképpen meg nem éhezik, és aki hisz bennem, meg nem szomjúhozik soha” (6:35—51.). Két döntő fontosságú szót mond ki az Úr. Az egyik: „hozzám jő”, a másik: „hisz bennem”. Arra figyelmeztet ezzel, hogy keresni kell, sőt, áron is megváltani az alkalmat, amikor találkozhatunk vele. Hozzá kell mennünk. Feltételezi a mi akaratunkat, és elkötelezettségre szólít ezzel. De nem elegendő annyi, hogy a közelébe jutunk. Sokan kortársai közül is, a főpapoktól kezdve Pilátusig, személyesen találkozhattak vele. De nem hittek benne. Mert igaz ugyan: először találkoznunk kell Jézussal, utána viszont a hit következik, amely elfogadja őt az élet Urának. E találkozás és hitre jutás eredménye annak az ajándéknak az elfogadása, amit úgy hívunk: örök élet. Aki az örök élet birtokában van, az valóban nem éhezik és nem szomjazik másra. III. Mózes 7. 492. Dicséret. JANUÁR 15. PÉNTEK „Amiként elküldött engem amaz élő Atya, és én az Atya által élek, akként az is aki eszik, él énáltalam” (6:52—59.). Az úrvacsora titokzatos erejéről tanít itt Jézus. A teremtés kezdetén, amikor Isten megalkotta az embert, közvetlenül adta át neki azt az erőt, amely élővé alakította. A megromlott és meggyengült ember, a bűn hatalma folytán halandóvá lett. Ezt a testi halált többé nem lehet elkerülni, az ember a maga erejéből a végső halált sem tudja eltörölni. Ezért jött Jézus, hogy számunkra megmagyarázhatatlan módon, és mégis valóságosan újra adja Isten teremtő erejét. Az úrvacsorában minden alkalommal a Teremtő Atya kegyelmét vesszük, amely a naponkénti újjászületés lehetőségét adja meg nekünk. Ez a Krisztussal való közösség az ő „testével és vérével” való élés az egyetlen erőforrás, amely biztosíthatja állandó kapcsolatunkat a Teremtő és újjáteremtő Atyával is, a Szentháromság egy igaz Istennel. III. Mózes 8. 438. Dicséret. JANUÁR 16. SZOMBAT „Kemény beszéd ez: ki hallgathatja őt?” (6:60— 71.). A keresztyénség kétezer esztendős története bizonyítja: Jézus beszéde valóban nagyon kemény beszéd. Nem volt még olyan kor, olyan tudományos gondolkodási rendszer, sőt, olyan egyéni élet sem, amely ne tudott volna megbotránkozni a jézusi tanításokon. Az ábrándozó és titokzatosságokat kedvelő embernek túlságosan reális az ő tanítása a szegénységről, a gazdagságról, az egyéni életről és a társadalomról. A nagyon „ésszerűen” gondolkodóknak megbotránkoztató isteni fensége és titokzatossága. Jézus igazsága és tanításának érvényessége azonban a mindennapok életében beigazolódik. És aki alázatos hitben, tőlehajtva „bölcs szívhez jutott” a Szentlélek ereje által, az felismeri az Ő igazságát és boldogan követi az ő parancsait. II. Mózes 9. 114. Zsoltár: Gonda Béla a Hová visz utunk? Olvasandó: Zsidó 11:8 Új esztendő útjára indulunk. Ugyan bizony sorsunkat, útunkat illetőleg milyen térképet használhatunk? Sokfélével próbálkoznak az emberek: csillagjóslásokból, kártyavetésből, ólomöntésből próbálnak jövőjük felől tájékozódni. Mi gondoljunk az olvasott bibliai versekre! Ábrahám nagy rokonságával együtt Úr-Kaszdimban lakott, ahol magas fokon állt a csillagászati tudomány, de ugyanakkor igen intenzíven gyakorolták a csillagjóslást is. Az itt lakó nép valósággal rabja volt a sötét pogányságnak, varázslásnak és mindenféle okkult misztikának. Isten ebből a népből hívta el a hívők ősatyjává Ábrahámot, aki e kísértő sötétségben is meghallotta és megértette Isten szavát: „Eredj ki a te földedből és a te rokonságod közül, a te atyád fiainak házából, a földre, amelyet én mutatok néked” (I. Mózes 12:1). Ábrahám mindennel szakított, ami a múlthoz fűzte. Ment — komolyan véve Isten ígéretét — arra a helyre, melyet nem ismert. Elindult szakítva rokonságával is, mert ‘Isten ezt kívánta tőle. Ez volt Ábrahám nagy hite, Ura iránti tökéletes bizodalma. Se érzelmi, se értelmi meggondolások nem állták útját engedelmességének Ábrahámnak nemcsak az elindulás ténye volt nehéz, hanem is ADOK. WéKCGK UJ SZIVEC tS ÚJ LELKJEC ADOId BEbécEK,... tS AZ ÚN LELIZEUeC ADOM BELécUk,és AZC CSELEKSZEM, HOGY AZ Úkl PÁRÁM CSOLACIMBAM JARJACOK és AZ éM CÖRVéMYElWeC megőrizzacek és BEcöncsécetz.. eredet-30, 26.27 maga az ígéret földje felé vezető út is telve volt súlyos akadályokkal, rejtett veszedelmekkel Mégis bátran haladt előre, mert isteni ígéret birtokosa volt: Isten szava és gyermeki hite jelentették a jó és tévedhetetlen „térképet” nagy útján. Merjük-e mi is most Újévkor ezzel a bizodalommal Urunkra bízni életünket, szeretteinket s mindazt, ami elkövetkezendő lesz? Amiket most még nem láthatunk. Lehet, hogy a mi utunk se lesz könnyebb Ábrahám útjánál az új esztendőben. Az viszont bizonyos, hogy — ha élő hittel és engedelmességgel járunk — nem holmi bizonytalan végcélba érkezünk, hanem életünknek azt az egy esztendei szakaszát járjuk be, amelyet Urunk eleve elrendelő, szent akaratával üdvösségünk végett kijelölt. így, Igéjére és Szentlelkére hagyatkozva énekeljük az oly sokszor elhangzott szép lelki énekünket: „Vezess Jézusunk, Veled indulunk, küzdelemre hív az élet, hadd kövessünk benne Téged, fogjad a kezünk, míg megérkezünk.” (Kecskemét) Hatvani Lajos ÓÉV Leborulunk még egyszer ez évnek alkonyán imádásodra, örök Isten! Tekints alá népedre. Áldunk, hogy híven gondoskodtál testi szükségeinkről. Áldunk azért is, hogy evangéliumodnak örvendetes tudományát szüntelenül hirdettetted. Tied legyen a dicsőség azért is, hogy békességünket megőrizted, hazánkat szereteteddel megtartottad. Tudjuk Atyánk, hogy előtted a töredelmes szív kedves áldozat, ezért kérünk tégedet, felejtsd el a mi bűneinket. Derítsd ránk boldogságnak esztendejét, s légy gondviselő édes Atyánk örök kegyelmednek ígérete szerint." Ámen. (Csiky Lajos: Köznapi imádságok. Debrecen, 1906.) ÚJÉV Az új esztendő útján elindulva hitünkkel fogjuk meg segítő kezedet, nagy Isten, és benső buzgósággal kérünk: ne hagyj megszégyenülni bizodalmunkban, benned vetett ősi hitünkben. Jövel hát bizodalmunk Istene, légy erős szívűvé mindannyiunkat, őrizz meg életünk nagy ellenségétől, a bűntől és segíts, hogy mint őseink a múltban, úgy mi is a jelenben inkább válasszuk az Isten népével való zarándokutat, mint a bűnnek ideig-óráig való gyönyörűségét. Add, hogy cselekedjük egész életünkben a hitnek dolgait és ezzel álljunk bele mindenkor országod építésébe, a Te neved dicsőítésére, Jézusunkért. Ámen. (Dr. Hegyaljai Kiss Géza: Áldjátok napról-napra! Debrecen, 1936.) A heti bibliai részhez János és Jézus keresztsége A János 3:22—23-ban olvasunk arról, hogy Keresztelő János és Jézus, illetve a tanítványai (4:2) keresztelnek. A keresztség sok kérdése közül egyet emeljünk ki: a gyermekkeresztség dolgát. Vannak ugyanis olyan testvéregyházak, amelyek érvénytelennek tartják a gyermekkeresztséget. Nézetük szerint a hit előfeltétele a keresztségnek (Mk. 16:16). A gyermek még nem érti az Igét és nem tud hittel válaszolni rá, ezért nem keresztelhető meg. Az igazság az, hogy az Újszövetségben nem találunk kifejezett utalást sem a gyermekek megkeresztelésére, sem a keresztségtől való eltiltásukra. Ez szerintünk azt jelenti, hogy mind a felnőtt-, mind a gyermekkeresztség lehetséges. Nem csupán az egyik vagy csupán a másik. Ezt azért hangsúlyozzuk, mert számolnunk kell azzal, hogy a mi egyházunkban is lesznek, akik felnőtt korban keresztelkednek meg, mert csak akkor ismerték meg a keresztyénséget. A felnőttkeresztség kizárólagos érvényét hangsúlyozókkal szemben az a véleményünk, hogy a gyermekkeresztség nincs ellentétben Isten Igéjével. — A keresztség a szövetség jele. Azt jelenti az Újszövetségben, amit a körülmetélkedés az Ószövetségben. Pál a keresztséget „kéz nélkül való körülmetélkedés”-nek nevezi (Kol. 2:11). — Pál Lídiának és a börtönőrnek is az „egész háznép”-ét megkeresztelte (Csel. 16:15.33). Ebbe nyilván a gyerekek is beletartoztak. — Az úgynevezett „vegyes házasságokéban Pál szerint nemcsak a pogány vagy hitetlen fél van megszentelve, hanem a gyermekek is szentek (I. Kor. 7:14). — Az ígéretek nem csupán a hivő szülőknek, hanem a gyermekeiknek is szólnak (Csel. 2:29). — Végül Jézus maga is helytelenítette, amikor a tanítványai távol akarták tartani tőle a gyermekeket (Mk. 10:14). Kálvin azt írja erről: „Ha méltó dolog, hogy a kisdedeket Jézushoz viszik, miért nem méltó az is, hogy ezek a keresztségbe, Krisztussal való közösségünk jelképébe is bevézessenek?” (Inst. IV. 16.7). Dr. Bajusz Ferenc