Reformátusok Lapja, 1992 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1992-01-05 / 1. szám

2 A közgazdászok j 1 is prédikálnak ma már, nem csak a pa- I I pok. Szavak néha messzebbre hangzik, 1 I mint a papoké. Így van ez E. F. Schama- t­eher esetében is, akinek különös címmel 'I megjelent könyvért)'/ („A kicsi szép”, ( ..Small is beautiful”) úgy nyilatkoznak a szakmabeliek, hogy a közelmúlt„ legsike­resebb közgazdasági esszéjét tartja kezé­­­­ben az olvasó". Mi is valljuk: Ha a világ­­ döntéseket hozó ,, nagyjai" megszívlelnék és tettekre váltanák e könyv elemzéseit,­­ prognózisait és javaslatait, akkor valóban i­s fordulat következne be az egész Föld­­ anyaggal, anyagiakkal gazdálkodó életé­ben. Vagy fogalmazzunk szerényebben: akkor lassúbbá válna az emberiség mos­tani eszeveszett rohanása a számíthatóan­­ közeli világméretes katasztrófa felé* Mit hirdet ez a terjedelmes (304 ol­dalas) tanulmány? A nem szakemberek­­ számára is el lehet mondani röviden a­­ lényeget. „Elmulasztjuk megkülönböztet­ni a jövedelmet a tő­kétő­l ott, ahol a leg­­*­fontosabb lenne ez a megkülönböztetés".­­ e­z így nehezen érthető­, de egy egyszerű­­ szemléltetés mindjárt világossá teszi az­­ igazságot. A könyv szerzője szőkébb­­ világunkat „Föld Űrhajó"-nak nevezi. Ez­­ az összefüggő­ nagy gazdasági egység­­ hatalmas „lelkével” ajándékozta meg az emberiséget: tiszta levegővel, jó ivóvízzel,­­ hatalmas erdőkkel, a föld belsejében­­ sokféle ásványi kinccsel (például fűtő­anyagokkal). Ezzel a hatalmas tőkével­­ kellene okosan gazdálkodnunk. Ennek­­ alapszabálya az, hogy ne tékozoljuk a tőkét, gazdálkodjunk okosan a hatalmas tő­ke bőséges jövedelmével. Például: a­­ hatalmas erdeiségek az Űrhajó egyik­­ jelentős tőkéje. Ha minden kivágott fa helyébe egy fiatal fát ültetnénk, jól gaz­dálkodnánk­ ,a valóságban azonban az történik, hogy a legnagyobb erdőiket felelőtlenül és folyamatosan irtják­­ minden évben sokkal többet, mint amek­kora az egész Magyarország területe. Nem a jövedelemből élünk tehát, hanem a tőkét tékozoljuk és ennek fölmérhetetlenül sok gyilkos következménye lesz. A tiszta­­ ivóvíztől kezdve a föld mélyébe rejtett kincsekig menően mindent beszennye­zünk, tönkreteszünk, eltékozolunk. Mi az oka ennek az öngyilkos esztelen­­ségnek? Az, hogy összezavarjuk az érté­keket. Az igazi értékeket háttérbe szorít­juk , a másodlagos értékeket pedig (egyre­­ inkább az álértékeket.­) első helyre emel­­j­­ü­k. Idézzük a szerzőit: A bölcsek és a tanítók mindig érveltek valami módon az anyagiasság, a materializmus ellen, „de az üzenet mindig ez volt: »Keressétek először az Istennek országéit, és ezek (az anyagi dolgok, amelyekre szintén szüksé­getek van) mind megadatnak nektek«. Megadatnak, mondja az írás, már itt e Földön... Csakhogy ma nem a bölcsek és a szentek közvetítik ezt az üzenetet, hanem a fizikai események jelenlegi menete is. Az üzenet a terrorizmus, a genocídium, a lelki összeomlás, a környezetszennyezés, S az erőforrások kimerülése nyelvén szól hozzánk... Lassan nyilvánvalóvá lesz, hogy az Isten Országáról szóló döbbene­tes szavak nemcsak ígéretek, hanem fe­nyegetést is hordoznak. Azt a fenyegetést, hogy " ha nem keresitek először az orszá­got, mindezek az egyéb dolgok, amikre szintén szükségetek van, nem állnak majd többé a rendelkezésetekre’". Meg kellene tanulnunk, hogy az „elég" -jó és a „több , mint elég" - rossz. Új esztendő küszöbét léptük át. Az elmúlt évet lehet így is szemlélni: ismét elszalasztottunk egy évet a felgyorsuló­­ idéiké­l. A gazdagok tovább tékozolták a­­ nagy Űrh­ajó.. tőkéjét". Nemcsak etették a­­ szegények előtt a kenyeret, de azzal, amit nem adtak oda a szegényeknek, csak­­ tovább szennyezték a Földet. Tudunk-e vajon jobban gazdálkodni az ajándékba kapott új év tőkéjével? ! JANUÁR 13. HÉTFŐ „Eljön az óra, és az most van, amikor igazi imádói lélekben és igazságban imádják az Atyát” (János 14:16-26). A samáriai asszonynak Jézus vizet ad, mégpe­dig „élő vizet”, amelyik örök életre buzgó forrássá lehet benne. Jézus azért kért alázatosan, hogy ő adhasson hatalmasan. Most rontja a választófalat a földi szentélyek között, de közben még nagyobb dolog történik: az asszony megérzi, hogy számára is „most van az az idő”, amikor lélekben és igazságban imádhatja az Atyát. Nagy pillanat az mindenkinek az életében, amikor a személyes találko­zás csodálatos gazdagságáért imádja Istent. Ézsaiás 29. 477. Dicséret. ­ILLAMÍTU­M 1.APJA AZ IGE AMELLETT SSIstaBBBlälsBBtäSBSläBtätDBtiläläBisBSIaSIsIiläBIaSBIalsBBlDBBlätiStsSIsSBIsB JANUÁR 12. VASÁRNAP „Uram, meddig tart még haragod?" (Zsoltárok 79:5). A zsoltár könyörgése a prófétai üzenettel csendül egybe: a fiú ne bűnhődjön az apa bűne miatt (Bz. 18:20). A kegyelemnek e rendkívüli ajándéka olyankor adatik, ha éps­pen azok tudnak bűnbánatot tartani, akiket megtiportak. És szilárd az elhatározásuk, hogy örökké odaszánják magukat Isten magasztalására. Még hátukon az ostor és tűrve, de szent türelmetlenséggel kérdezik: „Meddig?”, mégis személyes sorsuknál jobban érinti és érdekli őket Isten neve dicsőségének érthető volta az emberek előtt. A bűnbánatnak tehát kettős célja van. Általa Isten népe a sorsának jobbra fordulását várja, de célja az is, hogy Isten nevét miattuk ne érje gyalázat. Ézsaiás 28:16-29. 79. Zsoltár: Dr. Szabó Andor JANUÁR 14. KEDD „Jöjjetek, lássátok meg azt az embert, aki meg­mondott nekem mindent, amit tettem” (4:27-38). Rengeteget tanult ez az asszony Jézustól, de amikor hívogat, akkor azt mondja el, hogy olyan valaki van itt a falu határában, aki minden eddigi ismeretség nélkül is jobban ismerte az életét, mint a kritikus falubeliek bárme­lyike. S ez a valaki mégsem küldte el őt magától, mégis szóbaállt vele. Ha ez így van, akkor falujában bárkinek van esélye, senki sem reménytelen eset. Ezért jöjjenek. Érdemes tanulnunk ettől az asszonytól hívogatni. Jézus a szabadító Úr, nála van a hatalom arra, hogy emberek megszabaduljanak eddigi hiábavaló életükből, de nem mindegy, hogy a hívogatók kívánatossá tudják-e tenni az Őhozzá menetelt! Ézsaiás 30:1-18. 482. Dicséret: JANUÁR 15. SZERDA „Már nem a te beszédednek hiszünk, hanem mert magunk hallottuk és tudjuk, hogy valóban Ő a világ üdvözítője” (4:39-45). Jó lenne tudnunk, hogy mit válaszolt erre a samáriai asszony. Szabad hinnünk, hogy örült a falubeliek vallástételének. A samáriaiak szavai eszünkbe juttatnak olyan eseteket, amikor olyanoknak mondanak hasonlót, akik valakit vagy valakiket szinte fájdalommal szültek újjá, „odaimádkoztak” Jézushoz, s lelkigondozottjaik a szoros ragaszkodásból mintha eltávolodnának. A maguk lábára állva járnak és önállóan hisznek. Legyen a „megszomorodott” lelkigondozó számára vigasztalás, hogy védence már a legnagyobb Mestertől tanult személyesen. S a cél éppen ez. Ézsaiás 30:19-33. 427. Dicséret. JANUÁR 16. CSÜTÖRTÖK „Hitt az­ ember a szónak, amelyet Jézus mondott neki és elindult” (4:46-54). Mindig áldások forrása az, ha Jézus szava megszólalásakor az ember „hisz a szónak”. Nemcsak akkor, ha ilyen nagy ajándékról van szó, mint egy szeretett gyermek meggyógyítása, vagy még na­­gyobbról, mint például az örök élet ígéretéről. Akkor is nagy áldások forrása a Jézus szavába vetett hit, ha a mindennapi élet dolgaiban elirányító, napiparancsot adó „köznapi” szó is az. Békességes élet, csendes szolgálat ízes gyümölcsei, és az az édes bizonyosság támad e hit nyomában, hogy: Igen, úgy van, ahogy Ő megmondta, szavára lehet adni, érdemes elindulni. Példánk lehet az az édesapa, aki nem könnyű helyzetében, az eredményből még semmit nem látva, minden további kérdezősködés nélkül elindul haza. Ézsaiás 31. 445. Dicséret. JANUÁR 17. PÉNTEK „Szeretnél-e meggyógyulni?” (5:1-9). Jézus az ünnepre ment és a templomba igyekezett. Az elesettek és szenvedők iránti szeretete azonban a Juh-kapunál a Betesda tava felé vonzotta, ahol a gyógyulásra váró betegek sokasága feküdt. Ott hangzik el: „Szeretnél-e meggyógyulni?" Urunkat testi nyomorúságaink is érdek­lik. S mivel Ő tegnap, ma és mindörökké ugyanaz, ezért szeretete átkarolja a ma kórházainak gyötrődőit is. Jó erre emlékezni most, amikor egyre több kórházban van istentisztelet. Lehet, hogy sokaknak meg kell tanulni mostanában, hogy a betegnek nemcsak teste, hanem lelke is van. Nekünk viszont azt nem szabad elfelejtenünk, hogy a megmentendő léleknek mindig van teste is. Urunk, aki halálosan komolyan vette a lélekmentést, most világosan a testre gondolva kérdezi: „Szeretnél-e meggyógyulni?” Hála legyen Neki! Ézsaiás 32. 426. Dicséret. JANUÁR 18. SZOMBAT „Íme egészséges lettél, többé ne vétkezz...” (5:10-18). Először azért találkozhatott Jézus a betesdai beteggel, mert irgalomra indult és odament, ahol ez a beteg szenvedett. Másodszor azért találkozhattak, mert a meggyógyult beteg hálára indult és odament, ahol Jézus imádkozott, a templomban. Jézus most kezdi el gyógyítani a lelkét. Örül hálás állapotának és arra buzdítja, hogy maradjon meg ebben az állapotban. Hitének, hálájának külső bizonyítéka is lehet. Azzal tehet bizonyságot, hogy iszonyodik a vétkezéstől, Isten parancsai szerint él. Mi is sokszor megszabadultunk marasztaló betegágyaktól és gyötrő szenvedésektől. Emlékeztessen Jézus szava minket is. Az igazi hála az lenne, ha egész életünkkel az Úrnak szolgálnánk és a bűnnek ellenségeivé válnánk örökre. Ha tehát lelki gyógyulásunk is nyilvánvaló lenne. Ézsaiás 33. 227. Dicséret. Dr. Fekete Károly Nemzeti sorskérdések - hívő szemmel Olvasandó: Ézs. 22:1-14. A Biblia-köztudomásúlag-nem természettudományi kézikönyv, nem is tudományos igényű történetírás. Isten a maga döntő üzenetét közölte benne népével, és ami ebből ránk vonatkozik, az ma is világosan érthe­tő és kötelez bennünket. 1. Nagy nyomorúságként értékeli a próféta Isten népénél, hogy csak a közvetlen eseményekre reagál igen emberi módon a történelmi napok vízszintes síkján. Úgy viselkedik - vagy lázasan készülődve a védelem­re, vagy örülve a nyomás pillanatnyi szűnésének -, m­intha csupán a pol­iti­­kai, gazdasági és katonai helyzet öntörvényszerűségével állna szem­közt. Nekünk, hívő embereknek tud­nunk kellene, hogy itt elsősorban Istennel, a történelem Urával van dolgunk. Isten népének az eseménye­ket abban a vonatkozásban is látnia kell, hogy azokkal­ azokban Isten „cselekszik” velünk, az Ő tervei valósulnak meg. A hívő embernek, a gyülekezetnek „sub specie aeternita­tis”, az örökkévalóság szempontjából kell látnia és értelmeznie a történése­ket. Isten népe szemléletében ezért egy dimenzióval többnek kell érvé­nyesülnie. Mit akar tőlünk, velünk a mi Urunk? 2. Éppen emiatt minden döntést, mozgósítást, védelmi készülődést és nyüzsgést megelőzőleg rendeznünk kell Istenhez való viszonyunkat. Ez azonban azokban az időkben, azóta is, ma is elsődlegesen bűnbánatra való hívást és készséget jelent. Min­den veszélyhelyzet, zűrzavar, kaoti­kus állapot arra figyelmeztet, hogy valahol elvétettük az utat, engedet­lenné lettünk Isten iránt, formálissá lett vallásosságunk és elérkezett a 24. óra utolsó perce, hogy valóban meg­újuljunk. Ezt tudták és gyakorolták XVI-XVII. századi elődeink. És ha ma még van magyarság és van refor­mátus egyház, ebben a kegyelmes tényben benne van sokak bűnbánata, megtérése és Krisztusnak való enge­delmessége. Hogy lesz-e egyáltalán magyarság és benne magyar reformá­tus eklézsia a XXI. században és a 3. évezredben, az viszont rajtunk is múlik, attól függően, hogy milyen választ adunk ma Isten Krisztusban kiteljesedett megváltói művére. 3. Ézsaiás annyira azonosul népé­vel, hogy honfitársainál sokkal mé­lyebben éli át, szenvedi meg belső emberében népe pusztulásának vízió­ját. „Ne nézzetek rám, keservesen sírok! ... Hiszen népem pusztulóban van!” Vajon mi, hívő emberek látjuk-e ma, „mily sok rés (repedés) van a Dávid városán”?! Fáj-e ez nekünk a szívünk gyökeréig; vállaljuk-e a bűnbánatot - még népünk „helyett” is -, ha nehezen mozdul a régi, rossz beidegződései miatt? Egyúttal példát adunk-e környezetünknek: hogyan lehet és kell 1992-ben is hiteles ke­resztyén életet élni ? Vagy azt mond­juk: Nem ér a nevem, nekem elég a saját egyéni kegyességem, a világ pedig hadd forogjon keserű levé­ben?!” A református keresztyén kegyes­ség mindig közösségi szempontú is, mert a prófétai hit ma is egyik fontos alkotó eleme. id. Páll László 1992. január 5. IMÁDKOZZUNK! Örökkévaló Isten! Meghatott szívvel jöttünk színed elé ez új év reggelén. Erőt és szent biztatást keresünk nálad. Atyai kegyelmed egy új esztendő kapuját nyi­totta fel előttünk, s mi áthaladunk e ka­pun a bizonytalan jövendő titokzatos út­jai felé, és lelkünkben ott az aggodalom remegő kérdése: Öröm vagy fájdalom, megaláztatás vagy felemeltetés vár-e ránk? Életünk, sorsunk, jövendőink a Te kezedben van, és ez a szent hit ad meg­nyugvást és bátorságot remegő szívünk­nek. Alázattal kérünk, Istenünk, tedd erőssé, rendületlenné mindnyájunk szá­mára ezt a hitet, a beléd vetett boldog bizodalmát. Tegy bizonyossá minket Lelked által, hogy velünk leszel a reánk váró év minden­napjaiban. Töltsd be szívünket a hit boldog bizo­dalmával, erősíts minket Lelkeddel és adj szent tapasztalásokat arról, hogy akik Benned bíznak, azoknak erejük megújul, és elindulván újból a földi élet ösvényein, biztass minket ama drága szavakkal: Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm! Amen. (Vásárhelyi János: Az Úr színe előtt. Kolozsvár, 1930.) A heti bibliai részhez „íme az Isten Báránya ..." Harmincöt év telt el az első karácsony óta, amikor Jézus kiment a Jordánhoz, hogy megkeresztelkedjék. A teveszőr­­ruhás próféta ekkor rámutat: „íme, az Istennek ama báránya, aki elveszi a világ bűneit”.(Ján.1:29). A bárány - mint Isten szabadító esz­köze­­ nem volt ismeretlen a Jeruzsá­lemből kisereglő népnek. Az Egyiptom­ból való kivonulás előtt Isten azt paran­csolta Izrael népének, hogy családonként vágjanak le egy bárányt és annak vérével kenjék meg az ajtófélfát, és akkor a tizedik csapást végrehajtó öldöklő angyal az izraeliták házait el fogja kerülni. „El­kerülni”, héberül: peszach. Ebből lett a „puskavacsora", amivel Izrael évente megemlékezik Isten szabadításáról. János, mint papi család sarja, ismerte a templomi áldozatokat is, hogy minden reggel és minden este egy-egy bárányt áldoztak a jeruzsálemi templom oltárán a nép bűneiért (II. Móz. 29:38-42). Még ha a nép éhezett is a háború miatt, vagy ostromzár fogta körül a várost, akkor sem maradt el a bárány-áldozat, egészen Kr. u. 70-ig, amikor a rómaiak lerombol­ták a templomot. De már a nagy prófé­ták, Ézsaiás (53:7) és Jeremiás (11:19) úgy beszélnek az Eljövendőről, mint a mészárszékre vitt bárányról. És úgy tűnik, hogy Keresztelő János volt az első, aki Jézus Krisztusban felismerte Isten bárányát, aki elveszi a világ bűneit. János ugyan azt mondja Jézusról, hogy „én nem ismerem őt” (1:13), de mivel roko­nok voltak (Luk. 1:36) és így bizonyára már korábban is találkoztak, ezt úgy kell érteni: azt tudta János, hogy „kicsoda” Jézus, csak azt nem, hogy „micsoda”. Ezt csak akkor ismeri fel, amikor a Lélek leszáll Jézusra. Nem véletlen tehát, hogy a keresztyén művészet egyik legkedveltebb szimbólu­ma lett az Isten Báránya, az „Agnus Dei”. Ezért meglepő, hogy a 692-ben tartott konstantinápolyi egyetemes zsinat eltiltotta Krisztusnak, mint báránynak az ábrázolását. Ugyanakkor I. Sergius pápa elrendelte, hogy a mise során, amikor az ostyát kiszolgáltatják, ezt a latin szöveget énekeljék: „Agnus Dei, qui tollis peccata mundi, miserere nobis”-„Isten Báránya, aki elveszed a világ bűneit, könyörülj rajtunk!” A lábával keresztes zászlót tartó bárány a Magyarországi Reformá­tus Egyház címerében is látható. Hogy a bárány „lépeget”, az arra utal, hogy a hitben, megismerésben mindig előbbre kell haladni. Hogy a bárány hátranéz, arra utal, hogy a keleti pásztor nem a juhok után ballag, hanem előttünk megy, hogy füves legelőkre vezesse őket. Időn­ként hátranéz, hogy a juhai követik-e őt. Dr. Bajusz Ferenc

Next