Reformátusok Lapja, 1995 (39. évfolyam, 1-53. szám)

1995-01-01 / 1. szám

A jövő úgy születik, hogy hátulról, a tegna­pok felől, vezérlik, szinte­ szinte kényszerítik bizonyos erők az esemé­nyeket egy bizonyos irányba. Lehe­tőleg a töretlen folytatás irányába. Ugyanakkor működnek elölről, a holnapok felől, vagy a bibliai vég: az eszkhaton felől is bizonyos erők (meghirdetett programok, prófétai­­ látomások, „Isten országa"). Ezek változásokat akarnak munkálni. Ez a kétféle áramlás az új esztendőben is ütközni fog egymással. Az a kérdés, mi lesz ennek az ütközésnek az ered­ménye. Két lehetőség áll előttünk. A­­ fizika világából kölcsönözöm most­­ ezt a szakmai kifejezést: interferen­cia. Ez azt jelenti, hogy bizonyos rez­gések, hullámmozgások - például a hangok vagy a fény - találkozhatnak egymással úgy, hogy a találkozás­ban összegeződik, fölerősödik a hul­lámok ereje. Ez a jobbik eset. A fizi­ka ismeri azonban ennek az ellenke­zőjét is: találkozhatnak úgy is a hul­lámok, hogy kölcsönösen kioltják egymás erejét, megszűnik a hullám­­mozgás. Egyházunkban is lehetséges - a lelkiek­ szellemiek területén - az in­terferencia két változata. Nem dicse­kedhetünk azzal, hogy az előző évek­ben a kívánt mértékben születtek vol­na a szellemi hullámok találkozásá­ból pozitív eredmények. Többnyire nem erősítették egymást az áramlá-­­ sok, inkább fékezték, megbénították­­ egymást - azzal a szomorú következ-­­ ménnyel, hogy gyülekezeteink, híve­ink sok esetben elbizonytalanodtak. Kinek higgyünk, mit valljunk? Így lesz ez az új esztendőben is? Ha Is­ten nem könyörül rajtunk, így lesz. Tudatosítani kell ezt a helyzetet és dönteni kell: merre tovább? Helyze­tünkhöz hasonló helyzetnek tekint­hetjük az első keresztyén nemzedék életét. Ott is működtek „hátulról" ható erők a „judaisták”, a zsidóke­resztyének csoportjában­­ élükön Péter apostollal és Jakabbal. Ők to­vábbra is a „szent” keretek között akartak élni (mózesi törvények, kö­­rülmetélkedés, szombat...). De mű­ködtek elölről ható erők is a „hellé­nistáknak" nevezett másik társaság­ban - élükön Istvánnal, az első vér­tanúval. A Biblia így szól az áramla­­­­tok ütközéséről: „Zúgolódás támadt­­ a görögül beszélő zsidók között a hé­berek ellen...” (Ap. Csel. 6:1). Már az első időben megjelent ez a szó: „ellen”. Hívő keresztyének másfajta hívő testvérek ellen és nem értük vol­tak. 1995-ben alapvető problémánk lesz (marad): elhalkul-e közöttünk az „ellenük” és fölerősödik-e az „éret­tük" jellegű élethullámzás? Mi volt a megoldás az első keresz­tyének problémájában? A Biblia vi­lágosan beszél a „hosszabb távú” megoldásról: a Szentlélek rendezte egybe a „hullámokat”. A Lélek meg­vívta kemény harcát Péter apostollal (lásd Ap. Csel. 10. és II. fejezetét!). A fölszabadult apostol így vall: „... tudjátok, hogy tiltott dolog zsidó em­bernek. .. (sok dolog), de nekem Isten megmutatta...”. Ez a „de" szócska jelzi, hogy Péter eljutott az evangéli­um teljes tágasságára. Pál apostolt­­ pedig ugyanaz a Szentlélek vissza- § fogta a „szabadság” parttalanságá- t tól, de a jeruzsálemi atyafiaktól - sőt az egész zsidó néptől - nem szabad elszakadni. § Csak Isten segíthet rajtunk! Az egész emberiségen is! Ő akar segíte­ni. Kínálja!adja a „nyelveket egyező hitre” vezérlő Szent lelkét. Most is ez a bűnök bűne: megszomorítani azt a Lelket, aki összehangolni, erősíteni akarja a „ hullámokat”. Azt akarja, hogy ne legyünk „ellenük”, hanem „éreztük”. Hívő a másféle hívőért és együtt is ne legyünk a többiek ellen, hanem mindig éreztük, mindig min­denki javára. Amennyi ebből megva­lósul, annyira lesz boldog az új esz­tendőnk. FORMÁTUM IM 1995. január 1. AZ IGE­N MELLETT eIeIbIbIbIsIqIqIgIeIbIeIEIeIeIeIeIeIeIeIbTeIeIbIeIbIbIbIbIeIbIeIbIeIeIeIeIeIeIgIeIeIeIeIbIbIbIbIeIeIsIeIeIgIe] JANUÁR 8., VASÁRNAP „Uram, látom, hogy próféta vagy...” (János 4:16-26). Hol van már a samáriai asszony hetykesé­ge, magabiztossága. Törékenyebb volt ez, mint az a korsó, amivel a vízért jött. Amint kitűnt, hogy Jézus belelát az életébe, s felhozta a „mélyből” élete titkait, minden megváltozott. Jótékonyan összetört. Jézus tü­relmes szeretete elvezeti ahhoz a ponthoz, ahol meg­nyílik a szíve. Kitűnik, hogy hallott arról, hogy Mes­siás ígértetett, aki Krisztusnak neveztetik. Ha valaki ide eljut, akkor reményteljessé kezdenek válni a dol­gok. Tudjuk-e ezzel az őszinteséggel énekelni: „Te előled elrejtenem semmit sem lehet.” Ne féljünk, most még nem a Bíró, hanem a Megváltó előtt állunk. II. Sámuel 13:20-39. 81. Zsoltár. JANUÁR 9., HÉTFŐ „Erre azok elindulnak a városból, és kimentek hozzá” (János 4:27-38). Amikor ez az asszony lel­kesen beszalad a faluba, hogy kihívja a lakosokat Jé­zushoz, akkor ez a misszió nem sok eredménnyel ke­csegtet. Három ok is kétségessé teszi a sikert. A falu egy szamaritánus falu. Akihez hívogat az asszony, az egy zsidó férfi. Maga a hívogató pedig egy kétes er­kölcsű személy. De ha Isten akarja, akkor még ebben a helyzetben is történhet valami. És történt is. „Erre azok elindultak a városból, és kimentek hozzá.” Ho­gyan lehet ez? Mert valóban a Messiás állt a kapuban és Isten azt akarta, hogy Sikár lakói valóban dönthes­senek mellette vagy ellene. II. Sámuel 14:1-20. 23. Zsoltár. JANUÁR 10., KEDD „És ott maradt két napig” (János 4:39-45). Micso­da két nap lehetett ez Sikár falu életében. S mindez ott kezdődött, hogy a nagyon gyarló hívogató életé­ben észrevették azt a kisugárzást, ami jól megmutat­ta, hogy ennek az asszonynak az életében valóban történt valami. Ott folytatódott, hogy azonnal elin­dultak a váratlan „vendég” meglátására. Végül abban tetőzött a lehetőséget megteremtő alázat, hogy mara­dásra bírták a nagy „Vándort”. Érdemes elgondol­koznunk ezeken a lépéseken, amikor nagy evangeli­­zációkra, élményeket nyújtó csendesnapokra, konfe­renciákra vágyunk, így születnek az áldott alkalmak, így kell hívogatni, így kell elfogadni a hívást, így kell sietni és így kell befogadni. Jézus nem tolakodik, de szívesen jön és hajlandó maradni. Próbáljuk ki! II. Sámuel 14:21-33. 467. Dicséret. JANUÁR 11., SZERDA „Menj el, a te fiad el. Hitt az ember a szónak, ame­lyet Jézus mondott neki, és elindult” (János 4:46-54). Hatalmasan tudott könyörögni ez az apa. De ez még nem minden. Amikor nem egészen úgy in­dul a kérdés meghallgattatása, ahogyan kérte, akkor nem torpan meg. Ő ugyanis azt kérte: jöjjön és gyó­gyítsa meg a fiát. Tehát Jézus induljon el vele, a nem kis úton legyen jelenlétével vigasztalás, kérése meg­­hallgattatásának látható jele, álljon gyermeke mellé és úgy gyógyítsa meg. Jézus pedig nem indul, csak ennyit mond: „Menj el, a te fiad él.” Induljon egye­dül, kétségek között, a majd egynapos útra, higgyen és reméljen a puszta szóra. S itt tűnik ki, hogy a ha­talmasan imádkozó hatalmasan tud hinni a válaszban. Amikor a nem általunk előírt módon kezd megvaló­sulni Isten válasza, akkor vizsgázik a hitünk. II. Sámuel 15:1-23. 146. Zsoltár. JANUÁR 12., CSÜTÖRTÖK „Aznap pedig szombat volt” (János 5:1-9). Jézus meggyógyít egy 38 éven keresztül beteg embert, s akit úgy hoztak ki oda, most ágyát vállán vive távo­zik. A gyógyításnak eme „munkája” azonban szom­baton történik. Jézus megtöri a szombatot vagy cso­dálatos méretekben betölti? Nem kétséges, hogy az örök szombat, a teljes megnyugvás nagy előlegét ad­ta Urunk ebben a tettében. Minden „szombat”, min­den ünnep, minden istentisztelet igazi értelme az, hogy a testi és lelki nyomorúság gyógyul és az ember felüdül, felszabadul. Minden „szombat”, tehát min­den vasárnap igazi értelme az, hogy akihez roskadt­­ságában szól az Úr, az talpraállva távozzék az életbe. II. Sámuel 15:24-37. 151. Dicséret: JANUÁR 13., PÉNTEK „Ezek után találkozott vele Jézus a templom­ban...” (János 5:10-18). Jézus a templomba készült, a Betesda tavánál csak útközben állt meg. Folytatta útját, hogy megszentelje a szombatot népe közössé­gével együtt. A meggyógyult és ágyát boldogan vivő embert honfitársai megszólítják és kérdőre vonják. De ő is a templomba megy, hogy végre a maga lábán állhasson az Úr színe elé, hálát adva a gyógyulásért. S itt találkoznak Jézussal újra. Ez a találkozás viszi teljességre a gyógyulást. Itt tudja meg, hogy gyógyu­lása forrása Jézus szeretete és ereje és itt kap útmuta­tást arra nézve, hogy hogyan kell élnie a kapott aján­dékkal. Kerülnie kell az engedetlenség, a vétkek útját és keresnie kell Isten akaratát, mert élete ajándék és el kell vele számolni. II. Sámuel 16. 55. Zsoltár, JANUÁR 14., SZOMBAT „Aki nem tiszteli a Fiút, az nem tiszteli az Atyát sem, aki őt elküldte” (János 5:19-23). Olyan harag­ra lobbannak Jézus szombati csodája miatt a „zsi­dók”, hogy nem is vitatkoznak Jézussal, hanem szin­te „üldözni” kezdik tettéért. Urunk határozott szavak­kal tárja fel ellenség és barát előtt fiúsága titkát. Szól arról, hogy mindennek alapja az, hogy az Atya szere­ti a Fiút és mindent megmutat neki, amit tenni akar, bevonja feltámasztó hatalmába, neki adja át az ítéle­tet. A Fiú viszont semmit nem tesz, amit nem az Atyától látott és kapott. Aki úgy akar járulni az Atyá­hoz, hogy félretolja a Fiút, megvonja tőle a tisztele­tet, semmissé teszi szavát a maga életére nézve, az nem találhat rá az Atyára. Az Atya otthonába a Fiú az „ajtó”, mert az Atya ezen az ajtón át jött hozzánk. II. Sámuel 17:1-14. 1. Zsoltár: Dr. Fekete Károly Tiltás és pozitívum Olvasandó: Zsoltárok 1. Sokan vannak, akik, ha meghallják ezt a szót, vallás vagy egy vallásos emberrel találkoznak, akkor azonnal tiltó parancsok sokaságára gondolnak és a vallá­sos embert erkölcsös, az átlaghoz képest „magasabbrendű” személy­nek tartják. Némelyek kifejezetten emiatt fordulnak el Istentől, hittől és mindentől, ami a vallással kapcsolatos, mert nem tudnak, nem is akarnak tilalomfák szegé­lyezte úton járni és nem tudják elképzelni az életüket a vallásos erkölcs által szabályozottan. Aki azonban ismeri a Bibliát, az tudja, hogy a tilalmak mellett sokkal több a pozitív példa, a pozitív eredmények hangsúlyo­zása. Ez az első zsoltár sem a maga­sabbrendű, hanem egyszerűen csak a „boldog” emberről szól. Az a boldog, aki gyönyörködik az Úr törvényében és aki szüntelenül elmélkedik arról, vagyis látszólag egészen passzívan viselkedik vele kapcsolatban. Arról van azonban itt szó, hogy az az ember lesz boldog a zsoltár szerint, aki élete középpontjába állítja és így egész életére kiható, azt alakító és for­máló erővé teszi. Nem marad­hatunk közömbös, távolságot tartó, tárgyilagos szemlélők. Ez a gyönyörködés és elmélkedés (szüntelen vele való foglalkozás) előbb-utóbb megtermi a maga gyümölcsét. A gyümölcs szó jelzi, hogy itt nem keserves erőfeszítés­sel kiizzadt teljesítményről van szó, hanem valami egészen magától értetődő folyamat ter­mészetes következményéről. Ha egy fán gyümölcs van, azt senki sem tartja rendkívüli dolognak. Az csupán azt jelzi, hogy a fa él, s ele­gendő vízhez jut. Az elegendő vízhez jutó fa zöld levelei üdítő látványt nyújtanak, ágai a madaraknak fészekrakáshoz lehetőséget, árnyéka az embernek pihenést biztosítanak. Nem csak önmagában boldog tehát az ilyen ember, másoknak is tud örömöt szerezni. Egy új esztendő küszöbén gyakran felmérjük, mit kellene másképpen csinálunk, mint eddig, mit kellene jobban tenni, hogy boldogabbak, vagy egyszerűen csak boldogok legyünk. Mai, újévi zsoltárunk azt tanácsolja nekünk: állítsuk életünk és figyelmünk középpontjába Isten Igéjét. Ha ezt megtesszük, akkor nem kell tovább tömi a fejünket, mert Isten beszéde, útmutatása (a törvény szónak ez az igazi értelme), elvégzi bennünk a maga munkáját. Mert még a törvényre sem áll, hogy tilalomfák erdeje lenne. Sokkal inkább igaz, amit Jézus az utolsó éjszakán így foglalt össze: „Példát adtam nektek, hogy amint én tettem veletek (ahogy én szerettelek titeket), ti is úgy tegyetek” (János 13:15). A törvényben ez az evangéli­um: a Biblia azt tárja elém, amit Isten cselekedett, cselekszik ve­lem. Minél többet gondolok erre, annál hamarabb valósul meg, hogy én is úgy cselekszem másokkal. Tegez Lajos IMÁDKOZZUNK! Oh erős Isten, a te esz­tende­id öröktől fogva vannak, s mielőtt egek lettek volna, Te voltál, és megma­radsz. A bűn alá rekesztett ember is elmúlik, mint az árnyék, elenyészik, mint a füst és pára. Nyomorúságunk­ra emlékeztet lassan elromló külső emberünk, s e mai nap, melyen fá­radságos életünk egyik esztendejét vetjük hátunk mögé. Ezzel közelebb lépünk ama naphoz, amikor visszaté­rünk a porba, amelyből vétettünk, s amikor ítélőszéked elé kell állanunk, hogy elvegyük annak jutalmát, amit e testben cselekedtünk. Hisszük, Atyánk, hogy Te megke­gyelmezel nekünk a Krisztusban, mert ezáltal tartottunk meg idáig is. Ha bűneink szerint ítéltél volna meg minket, az kicsoda maradhatna meg? Kérünk, bővölködjék a te atyai irgalmasságod ezek után is miben­­nünk, gyógyítsd meg betegségeinket, vedd el bűneinket! Te, aki napokat toldasz napjaink­hoz, esztendőket esztendeinkhez, cse­­lekedd bennünk azt a csodát, hogy ez elmúló esztendővel együtt levetkez­­zük az ó-embert, s felöltözzük amaz új embert, mely teremtetett igazságra és valóságos szent életre. Adj nekünk új szívet, hogy legyünk új teremtések a Krisztusban. Ha az a te bölcs tet­szésed, Uram, hogy több esztendőt engedsz nekünk, adj azokkal igaz megtérést is. Add, hogy akaratod sze­rint éljünk az örökkévalóság útján. Hallgasd meg, óh kegyelmes Isten, a mi könyörgésünket a mi Urunk Jé­zus érdemében bízva és az ő nevé­ben. Amen. (Kármán József: Agenda, Pozsony, 1787.) A heti bibliai részhez Jákob kútja (I.) A Garizim és az Ebál hegyei között van a Sikem-­ völgy, ahol az első település Kr. e. 4000 körül keletkezett. Legfontosabb archeoló­giai emléke, a palota és a templom. Ez a Baál-Berit templom, amit Sikem­ istenségének tiszteletére emeltek, a legnagyobb kánaánita templom volt. Az udvarán egy nagy kőtömb állt, valószínűleg ez volt a „Szövetség Istenének” oltára. A hon­foglaláskor az izraeliták nem tudták elfoglalni Sikemet, ez csak Abiméleknek sikerült, aki ügyes csellel elfoglalta a várost, a benne lévő népet felkoncolta és miután a várost lerombolta, bevetette sóval (Bírák 9:42-15). Ebben a szűk völgyben ütötte fel a sátrát Kr. e. 2000 évvel Ábrahám, akihez így szólt az Úr: „A te utódaid­nak fogom adni ezt a földet” (I. Mózes 12:6). Amikor Jákob vissza­tért Paddan Aramból és eljutott Sikem városához, itt ütötte fel a sátrát. Azt a kis területet, ahol a táborát felállította, száz ezüstön megvásárolta Sikem atyjának Hámornak a fiaitól. Majd kutat ásott magának és a nyájának. Ez a mai Jákob kútja (Jákob 4:5-6). Az ország kettészakadása után Sikem az északi ország legfontosabb városa, egy ideig fővárosa volt. A lakosság egy része igen jómódú lehetett, mivel Ámos próféta kemény beszédeket mondott az ottani gazdagok ellen. Aztán jöttek az asszírok. Kr. e. 722-ben Samária ele­sett, a nép egy részét deportálták, helyükbe másokat hoztak és Sikem mint kis vidéki város maradt életben. Mindez II. Szargon király nevéhez fűződik. Az általa betelepített telepe­sekből és a helyben maradt zsidó lakosságból alakult ki az a keve­réknép, amelyet a Biblia sama­­ritánusoknak nevez. Az asszír király parancsára egy fogságba esett zsidó papot visszaküldték Samáriába, hogy a telepeseket tanítsa meg Izráel val­lására, így Izráel istenét a sama­­ritánusok is magukénak vallották. Dr. Bajusz Ferenc

Next