Reformátusok Lapja, 1995 (39. évfolyam, 1-53. szám)

1995-01-01 / 1. szám

1995. január 1. %FORMÁTUM IARIA Világítani, utat mutatni, jelezni Püspökök újévi körlevele Kedves Testvéreink! Az Úr 1995. esztendejének újév napján szeretettel köszöntünk Mindnyája­tokat a Bibliaolvasó Vezérfonalunk szerint, János evangéliumának bevezető Igéivel: „Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő kez­detben az Istennél volt. Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami lét­rejött. Benne élet volt és az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben világít, de a sötétség nem fogadta be... Az Ige testté lett, itt élt közöttünk, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsősé­gét, telve kegyelemmel és igazsággal” (János 1:1-5, 14). A Magyarországi Református Egyház az Ige egyháza. Az élő Isten, aki Igéje által teremtette és tartja fenn a világmindenséget, az ő Igéjével rendelt el, támasztott életre és hívott el mindnyájunkat arra, hogy a testté lett Igé­nek, a karácsonyi jászolbölcsőben értünk megszületett Jézus Krisztusnak higgyünk, az ő szavának és Lelkének erejével új krisztusi életre szülessünk újjá, és Őt kövessük életen és halálon át az örök üdvösségig. Ha e világ sö­tétsége nem is fogadja be a jézusi életnek világosságát, Jézus Krisztus és az Ő követői állandóan kell, hogy világítsanak a sötétségben, csillagként mu­tassák az utat az éjszakában, és jelezzék az isteni kegyelmi idő hajnalának közeledését. A krisztusi szeretet örök fényét sugározzuk visszfényként tovább a világ­ban az 1995. évben is, az egész emberiség javára. Imádkozzunk, hogy a háborús veszedelemben élő, délvidéki testvéreink számára valósuljon meg végre Isten akarata, amely élet és békesség. Segítsük hozzánk érkező, határon túlra visszatérő menekültjeinket anyagiakkal és lel­kiekkel, hogy vehessenek vigasztalást és erőt Istentől a megmaradásra. Imádkozzunk határainkon túli és egész földünkön szétszórt testvéreink közt az Ige hathatós hirdetéséért, „minden népnek az ő nyelvén, hogy minden az Isten törvényén éljen, minden imádja nevét”. Tegyünk meg mindent sok-sok vihart megért országunk­ hazánk megmara­dásáért, a családok újulásával, a katasztrofális születésszám-apadás jobbra­­fordításával, hogy el ne vesszünk az önpusztítás beidegzettsége miatt. Az „Imádkozzál és dolgozzál!” református életprogram szerint emeljük a lelki minőséget azt erkölcsi romlás idején és javítsuk a munkamorált egyéni és kö­zösségi vonatkozásban, hogy áldozatvállalásunk nyomán Isten megáldhasson bennünket. Segítsük legnagyobb ínségben levő testvéreinket ingyenkonyhá­val. A munkanélküliség problémájának megoldását - a lehetőségek figyelem­­bevételével - a kormányzattól várjuk. , Közéletünkben ragaszkodjunk a jogállam törvényességéhez, tartsuk és tar­tassuk be a törvényeket, melyek az egész ország javát és rendjét őrzik. Egyházunk szívverése, a gyülekezetek élete, s veteményeskertjei, az isko­lák virágzása. Épülő-szépülő templomainkat töltsék meg híveink-hittanosa­­ink Isten dicséretével! Iskoláink körül alakuljanak látogató és áldozatos gyü­lekezeti körzetek szupplikációs ünnepi felkereső gyakorlattal! „Az Istennek pedig legyen hála az Ő kimondhatatlan ajándékáért!” (II. Korinthus 9:15). Atyafiságos szeretettel: Dr. Márkus Mihály dunántúli püspök Dr. Mészáros István tiszáninneni püspök Dr. Hegedűs Lóránt dunamelléki püspök Dr. Kocsis Elemér tiszántúli püspök Egy könyv margójára korszerű keresztyénség „Harcban állnak mindazzal, ami egyházon belül és kívül Krisztus-ellenes.. Megjelent a Nemzetközi Theológiai Könyv sorozatának 17. köte­te. Jürgen Moltmann: Új életstílus című műve ez, magyar fordítás­ban, melynek alcíme is figyelemre méltó: Lépések a gyülekezethez. Mit rejt ez a cím és ez az alcím? JÜRGEN MOLTMANN tübin­geni református lelkész és teológiai professzor személyére és művére 1964 óta figyelt fel az egyetemes egyház közvéleménye. Akkor jelent meg „A reménység teológiája” című műve, melyről sokan azt írták, hogy a „teológia reménysége”. Új gondo­latokkal lepte meg a világot ez a mű, amelynek lényege a reménység bibli­ai üzenetének új megközelítése. SAJÁTOS ÜZENET. A Jelené­sek 1:8-ban Jézus így mutatkozik be a gyülekezetének: „Aki volt, aki van és aki Eljövendő”. Moltmann pro­fesszor ebből kiindulva hangoztatja, hogy a jövendő a Bibliában és Jézus ajkán sajátos üzenetet hordoz. Istent nem lehetett bezárni abba a kijelen­tésbe, melyet az Ószövetségben adott. Titka arra a jövőre mutatott, ahol Jézusban magát az előzőekhez nem fogható módon leplezi le és tár­ja fel. Többet ad, mint amit az ószö­vetségi Törvény és a Próféták alapján remélni lehetett volna. „Amiket szem nem látott, fül nem hallott és ember­nek szíve soha meg nem sejtett, azo­kat készítette Isten az őt szeretőknek” (I. Korinthus 2:9). A REMÉNYSÉG TÁVLATA. Mit jelent ez a merész kijelentés szá­munkra? Isten az újnak, a meglepeté­seknek az Istene, aki mindig többet ad, mint amit az ember várt volna, és többet jelent ki magából, mint amit az ember sejtett volna. Nem az törté­nik még a megváltásban sem, hogy Isten odakanyarítja vissza a történel­met, ahol a bűneset előtt állt. Nem a régi teremtést foldozta össze, hanem újat teremtett Krisztusban, mert az első ember földi volt, de a második ember mennyei; az első lelki, a má­sodik szellemi; az elsőben az ember csak Isten teremtménye, ám a máso­dikban már Istennel lényegi hasonló­ságba eljutó, Lélek által újjászületett gyermeke Istennek (I. Korinthus 15:45—49). Nagy távlatot ad ez a ke­resztyén reménységnek, mely Jézus­nak az eljövetelét várja. MÁR MOST SZABAD ÉS LE­HET. Ha a keresztyének hisznek en­nek a Krisztusnak a visszajövetelé­­ben és hisznek Isten országa új eget és új földet átfogó teljességében való kibontakozásában, akkor nem tud­nak belenyugodni ebben a világban az ember megaláztatásába, megnyo­­morításába, az élet megszürkülésé­­be, a világ elembertelenedésébe. Jé­zus nevében tiltakoznak az ellen, hogy a fennálló viszonyokat örök igazságként és változhatatlan való­ságként fogadják el. Harcban állanak mindazzal, ami Krisztus-ellenes és nemcsak az egyházon belül, hanem azon kívül is. A hitnek tehát arra kell irányulnia: ha Isten meg fogja vál­toztatni ezt a világot, akkor már most szabad és lehet ezt a megváltoztatást az emberben és a világban elkezde­ni. A keresztyének nem lehetnek apa­­tikus emberek, mert Krisztus maga szimpatikus, azaz a világért együtt­szenvedő Istenként jelentette meg magát. A görög világban az apátia az istenek magatartása volt, mert úgy gondolták, az méltó az istenekhez, hogy őket nem érinti meg sem az emberek öröme, sem az emberek szenvedése. De a mi Istenünk Krisz­tusban az a szenvedő Isten, akinek egész benseje megmozdult az ember nyomorúságának láttán és az embe­rért, s a szenvedő világért adta életét. Isten maga is szenvedett és létébe ik­tatta be az ember szenvedését, a vi­lág fájdalmát. Moltmann: A megfe­szített Isten című másik hatalmas művében ezt az Istent mutatja meg, aki szenved az emberért és bennün­ket is szenvedésre képes, másokkal való együttérzésre képes emberekké tesz. AZ EGYHÁZ­­ AZ ÖRÖM KÖZVETÍTŐJE. A moltmanni mű harmadik arculata az egyház életével foglalkozik. Az egyháznak az életét nem a hagyományban és nem a ha­gyományos formákban látja, hanem a Lélek által megnyílt új életben, melynek jellemzője mindenekelőtt az öröm. Egy idézetben hadd mutassam be, hogyan is érti ezt Moltmann: „A keresztyén istentisztelet eredetileg Krisztus halottak közül való feltáma­dásának az ünnepe volt és az ma is. Ezért köztudottan a zsidó hét első napján, napfelkeltekor ünnepelték. Állandóan úrvacsorás kenyérrel és borral történt az ünneplés. A húsvét eme ünneppel kezdődik, mert a hús­vét ünnep, és az általa érintett életet ünnepivé teszi. »A feltámadott Krisztus az életet állandó ünneppé teszi, vég nélküli ünnepé«, magya­rázza Athanasius. Ezt a gondolatot Roger Schutz is joggal helyezte Tai­­zében az ifjúság találkozásának cent­rumába. Istennek általa hirdetett és megélt uralmát Jézus ismételten a „lakodalmi örömhöz” hasonlította. Földi élete ünnepi, felszabadító és megváltó élet volt. Azért a keresz­­tyénségnek Jézusnak a halottak kö­zül való feltámadását mennyivel in­kább a végtelen öröm kezdeteként kell érteni és el nem múló boldog­ságként kell ünnepelni. Mint »az el­aludtak közül az első zsenge« és mint az »élet fejedelme« a halál erői­vel szemben, ő a »misztikus körtánc­ban az előtáncos« és a gyülekezet »vele együtt táncoló menyasszonya« - mondta Hippolytus”. Moltmann professzor egyházunk díszdoktora. Legutóbb éppen a Re­formátusok Lapja közölte részletek­ben májusi előadás-sorozatának egyik anyagát. Adja meg Isten, hogy ezen a köny­vén keresztül ne csak a tudósok vagy a lelkipásztorok tanulmányozzák műveit. A gyülekezetek tagjai is örüljenek azoknak a gondolatoknak, melyek az öröm jegyében szólnak mindnyájunkhoz. Dr. Szathmáry Sándor A Lélek vezetésére bízva Az evangélium szerinti élet azon­ban önmagához szabadítja fel az em­bert, hogy önmaga lehessen, és meg­tölti a Lélek erejével. Kiszabadítja magát a kézi vezérlés alól és rábízza magát a Lélek vezetésére. Úgy fo­gadja el önmagát, amint van, a lehe­tőségeivel és korlátaival, és egy új szabadságra jut el, mely a szív spon­taneitása. Istennel és­­a szabadság szövetségében. Az evangélium szerinti életnek is megvan a fegyelme, de ez a teremtő szeretet fegyelme a Lélek örömében, nem a félelem fegyelme a törvény fe­nyegetése alatt. Az Újszövetség a ke­resztyén kegyességre nézve gyakran „a keresztyén katona” szimbólumot alkalmazza: „előre, keresztyén kato­nák!”. Hogy ez a szimbólum segítő-e vagy sem, az bizonyára azoktól a ta­pasztalatoktól függ, amelyeket - mint katonák - szerzünk. Tapasztala­taim, mint katonának, nem nagyon voltak pozitívek. Ezért egy másik szimbólumot szeretnék alkalmazni: a keresztyének „művészek”, és a művé­szetük az életük. Az életük azonban a hitük és a Krisztus Lelke által való tapasztalataik kifejezése. A keresz­tyén élet, ahogyan a teológia koráb­ban egyes­­esetekben mondta, az ars Deo vivendi, vagyis az a művészet: Istennel és Isten számára élni. Tehát „életművészek” vagyunk és minden­ki az életetét ahhoz a műalkotáshoz alakítja, amely az isteni kegyelem és az isteni szeretet szabadságának a szépségéből valamit is kifejezésre juttat. Isten lesz a mesterünk Meg kell azonban jegyezni jól, hogy nem mi magunk csináljuk ezt. A törvény alatti életet nekünk ma­gunknak kell folytatnunk és sikerre vinnünk, vagy kudarcként megél­nünk. Az evangélium szerinti élet­ben azonban valaki más vezet és munkálkodik rajtunk. Ezért imád­kozzunk Krisztussal: „Ne az én aka­ratom, hanem a tied legyen meg", és rábízzuk magunkat Isten Lelkére. Nem „a gyakorlat teszi a mestert” a keresztyén életben, hanem nyitottsá­gunkban és szenvedésünkben Isten lesz a mesterünk. Ő elég gyakran oda vezet, „ahová mi nem akarjuk” és azután széttöri az életünk önfejű formáit, hogy az ő formája jusson ér­vényre. Erről van szó, amikor hang­zik, hogy az ember arra rendeltetett, hogy a láthatatlan Isten „képe” le­gyen a Földön és ne a saját kívánsá­gának vagy a társadalomnak a kép­mása. Dr. Jürgen Moltmann 3 Nem aggodalmaskodó és kicsinyes Az új életstílus ,A keresztyén életművészet: Istennel és Isten számára élni Minden emberi életben azonosság van az élet értelme, amit az ember megtalált, és aközött az életstílus között, amit aztán kibon­takoztat. Ez az azonosság látható a megtapasztalt értelmetlenség és a kétségbeesett életfolytatás között. Aki az emberi életnek az értel­mét megtapasztalja és azt megőrzi, az bontakoztat ki személyes életstílust. Megkísérli, hogy életét erre az értelemre állítsa be. Éle­tét tudatosan a kezébe veszi és irányítja, miközben a változó hely­zetekben és követelményekben megpróbál ennek az értelemnek megfelelni. Az élet értelme az embernek állhatatos szívet ad és az­után ez nyomja rá a bélyegét a külső magatartására is. Az értelmes élet formát kap. A személy és a társadalom kölcsönös hatásában keletkezik a személyiség. Az elfogadás és adás, a szenvedés és a cse­lekvés kölcsönhatásában nyeri meg az ember életirányát - írja a híres kortárs német teológus a most magyarul is megjelent könyvé­ben, „Az élet értelme és az élet stílusa” című fejezet bevezető sza­kaszában. Gondolatai, különösen egy új esztendő elején, érdekes, hasznos, olvasmány lehet mindenki számára, aki személyes hitének tudatos ápolására törekszik, és emellett nem fél napjaink követel­ményének tükrében is megvizsgálni, s ha szükséges, korrigálni, az­az megreformálni azt. Ízelítőül és kedvcsinálóul e fejezetet tesszük most közzé, az alábbiakban. Nemzedéki törések Kultúránk gyors változásaiban és a személyes életkrízisekben minden­esetre szétesnek azok az életstáusok, amelyeket magunkévá tettünk. Nem­m­zedéki törések következnek be. Gyermekeink kérdésessé teszik életstílusunkat, mi pedig nem értjük meg azt az életstílust, amelyet ők ki­fejeznek. Ez is mutatja, hogy egyet­len életstílus sem érvényes minden időre és minden nemzedékre. Min­den életstílusnak megvan az ideje és időtartama. Minden életkrízis, nem­csak értelmi krízis, hanem az életstí­lus krízise is. Észrevesszük ekkor, hogy az eddigi életmódunk a szerzett új tapasztalatokat nem tudja feldol­gozni és kifejezni. Érezzük, hogy többé már nem tudjuk, mit is kell tennünk. Elvesztjük tájékozódó ké­pességünket. Azután új életstílust kell kidolgozni, mert stílus nélkül és forma nélkül egy ember sem élhet. Megtörténhetik - ahogyan a kínaiak mondják -, hogy az ember „elveszti arcát”. De arc nélkül nem élhetünk. A keresztyén életstílust az evangé­lium formálja. „Az evangéliumhoz méltóan viseljétek magatokat” (Fi­­lippi 1:27), mondja Pál. A keresztyén ember életét az evangélium messiási­­ra minősíti, mert az evangélium a messiási idők szabadságára való hí­vás. A keresztyén életstílus tehát evangéliumi lesz, azaz nem törvé­­nyeskedő. Ez nagy különség. A törvény alatti életet többnyire a parancsolatok irányítják. Ha a ke­resztyén életstílust törvényeskedő­­nek értjük, akkor a keresztyén ember olyan ember, akinek nincs megen­gedve, hogy ezt vagy azt tegye. Ak­kor a keresztyén ember olyan ember, aki nem dohányzik, nem iszik, nem táncol stb. Hogy mit kell azonban pozitíve tennie, azt senki sem tudja. Aki a törvény alatt él, mindig félel­me van magát illetően: fél az ösztö­neitől, kívánságaitól. Állandóan az a benyomása, hogy mindig másnak kell lennie, mint aki ő tulajdonkép­pen. A „keresztyén lét” ezután ma­gas erkölcsi ideálla lesz, de többé nem valóság. A „keresztyén lét” ak­kor olyan valami, amilyennek len­nünk kellene, de sajnos nem, vagy mégsem vagyunk ilyenek. A „ke­resztyén lét” legnagyobb követelmé­nyek egyikévé lesz, amelyek nyo­masztanak bennünket és rossz lelki­ismeretet okoznak. A törvény alatti élet nyomasztó és gyötrődő életté vá­lik. A közös törvény aztán uniformi­­tást is kíván. Mindenkinek ugyanazt kell tennie, vagy ugyanazt abbahagy­nia. Ha a keresztyén élet törvényes­­kedő, akkor a keresztyén láz aggodal­maskodó és kicsinyes. Akkor azt kér­dezzük, hogy „szabad”-e az, amit szeretnénk, és kifejlődik a „szabad­ság” klerikális zsargonja.

Next