Reformátusok Lapja, 1995 (39. évfolyam, 1-53. szám)
1995-01-01 / 1. szám
1995. január 1. %FORMÁTUM IARIA Világítani, utat mutatni, jelezni Püspökök újévi körlevele Kedves Testvéreink! Az Úr 1995. esztendejének újév napján szeretettel köszöntünk Mindnyájatokat a Bibliaolvasó Vezérfonalunk szerint, János evangéliumának bevezető Igéivel: „Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő kezdetben az Istennél volt. Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött. Benne élet volt és az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben világít, de a sötétség nem fogadta be... Az Ige testté lett, itt élt közöttünk, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal” (János 1:1-5, 14). A Magyarországi Református Egyház az Ige egyháza. Az élő Isten, aki Igéje által teremtette és tartja fenn a világmindenséget, az ő Igéjével rendelt el, támasztott életre és hívott el mindnyájunkat arra, hogy a testté lett Igének, a karácsonyi jászolbölcsőben értünk megszületett Jézus Krisztusnak higgyünk, az ő szavának és Lelkének erejével új krisztusi életre szülessünk újjá, és Őt kövessük életen és halálon át az örök üdvösségig. Ha e világ sötétsége nem is fogadja be a jézusi életnek világosságát, Jézus Krisztus és az Ő követői állandóan kell, hogy világítsanak a sötétségben, csillagként mutassák az utat az éjszakában, és jelezzék az isteni kegyelmi idő hajnalának közeledését. A krisztusi szeretet örök fényét sugározzuk visszfényként tovább a világban az 1995. évben is, az egész emberiség javára. Imádkozzunk, hogy a háborús veszedelemben élő, délvidéki testvéreink számára valósuljon meg végre Isten akarata, amely élet és békesség. Segítsük hozzánk érkező, határon túlra visszatérő menekültjeinket anyagiakkal és lelkiekkel, hogy vehessenek vigasztalást és erőt Istentől a megmaradásra. Imádkozzunk határainkon túli és egész földünkön szétszórt testvéreink közt az Ige hathatós hirdetéséért, „minden népnek az ő nyelvén, hogy minden az Isten törvényén éljen, minden imádja nevét”. Tegyünk meg mindent sok-sok vihart megért országunk hazánk megmaradásáért, a családok újulásával, a katasztrofális születésszám-apadás jobbrafordításával, hogy el ne vesszünk az önpusztítás beidegzettsége miatt. Az „Imádkozzál és dolgozzál!” református életprogram szerint emeljük a lelki minőséget azt erkölcsi romlás idején és javítsuk a munkamorált egyéni és közösségi vonatkozásban, hogy áldozatvállalásunk nyomán Isten megáldhasson bennünket. Segítsük legnagyobb ínségben levő testvéreinket ingyenkonyhával. A munkanélküliség problémájának megoldását - a lehetőségek figyelembevételével - a kormányzattól várjuk. , Közéletünkben ragaszkodjunk a jogállam törvényességéhez, tartsuk és tartassuk be a törvényeket, melyek az egész ország javát és rendjét őrzik. Egyházunk szívverése, a gyülekezetek élete, s veteményeskertjei, az iskolák virágzása. Épülő-szépülő templomainkat töltsék meg híveink-hittanosaink Isten dicséretével! Iskoláink körül alakuljanak látogató és áldozatos gyülekezeti körzetek szupplikációs ünnepi felkereső gyakorlattal! „Az Istennek pedig legyen hála az Ő kimondhatatlan ajándékáért!” (II. Korinthus 9:15). Atyafiságos szeretettel: Dr. Márkus Mihály dunántúli püspök Dr. Mészáros István tiszáninneni püspök Dr. Hegedűs Lóránt dunamelléki püspök Dr. Kocsis Elemér tiszántúli püspök Egy könyv margójára korszerű keresztyénség „Harcban állnak mindazzal, ami egyházon belül és kívül Krisztus-ellenes.. Megjelent a Nemzetközi Theológiai Könyv sorozatának 17. kötete. Jürgen Moltmann: Új életstílus című műve ez, magyar fordításban, melynek alcíme is figyelemre méltó: Lépések a gyülekezethez. Mit rejt ez a cím és ez az alcím? JÜRGEN MOLTMANN tübingeni református lelkész és teológiai professzor személyére és művére 1964 óta figyelt fel az egyetemes egyház közvéleménye. Akkor jelent meg „A reménység teológiája” című műve, melyről sokan azt írták, hogy a „teológia reménysége”. Új gondolatokkal lepte meg a világot ez a mű, amelynek lényege a reménység bibliai üzenetének új megközelítése. SAJÁTOS ÜZENET. A Jelenések 1:8-ban Jézus így mutatkozik be a gyülekezetének: „Aki volt, aki van és aki Eljövendő”. Moltmann professzor ebből kiindulva hangoztatja, hogy a jövendő a Bibliában és Jézus ajkán sajátos üzenetet hordoz. Istent nem lehetett bezárni abba a kijelentésbe, melyet az Ószövetségben adott. Titka arra a jövőre mutatott, ahol Jézusban magát az előzőekhez nem fogható módon leplezi le és tárja fel. Többet ad, mint amit az ószövetségi Törvény és a Próféták alapján remélni lehetett volna. „Amiket szem nem látott, fül nem hallott és embernek szíve soha meg nem sejtett, azokat készítette Isten az őt szeretőknek” (I. Korinthus 2:9). A REMÉNYSÉG TÁVLATA. Mit jelent ez a merész kijelentés számunkra? Isten az újnak, a meglepetéseknek az Istene, aki mindig többet ad, mint amit az ember várt volna, és többet jelent ki magából, mint amit az ember sejtett volna. Nem az történik még a megváltásban sem, hogy Isten odakanyarítja vissza a történelmet, ahol a bűneset előtt állt. Nem a régi teremtést foldozta össze, hanem újat teremtett Krisztusban, mert az első ember földi volt, de a második ember mennyei; az első lelki, a második szellemi; az elsőben az ember csak Isten teremtménye, ám a másodikban már Istennel lényegi hasonlóságba eljutó, Lélek által újjászületett gyermeke Istennek (I. Korinthus 15:45—49). Nagy távlatot ad ez a keresztyén reménységnek, mely Jézusnak az eljövetelét várja. MÁR MOST SZABAD ÉS LEHET. Ha a keresztyének hisznek ennek a Krisztusnak a visszajövetelében és hisznek Isten országa új eget és új földet átfogó teljességében való kibontakozásában, akkor nem tudnak belenyugodni ebben a világban az ember megaláztatásába, megnyomorításába, az élet megszürkülésébe, a világ elembertelenedésébe. Jézus nevében tiltakoznak az ellen, hogy a fennálló viszonyokat örök igazságként és változhatatlan valóságként fogadják el. Harcban állanak mindazzal, ami Krisztus-ellenes és nemcsak az egyházon belül, hanem azon kívül is. A hitnek tehát arra kell irányulnia: ha Isten meg fogja változtatni ezt a világot, akkor már most szabad és lehet ezt a megváltoztatást az emberben és a világban elkezdeni. A keresztyének nem lehetnek apatikus emberek, mert Krisztus maga szimpatikus, azaz a világért együttszenvedő Istenként jelentette meg magát. A görög világban az apátia az istenek magatartása volt, mert úgy gondolták, az méltó az istenekhez, hogy őket nem érinti meg sem az emberek öröme, sem az emberek szenvedése. De a mi Istenünk Krisztusban az a szenvedő Isten, akinek egész benseje megmozdult az ember nyomorúságának láttán és az emberért, s a szenvedő világért adta életét. Isten maga is szenvedett és létébe iktatta be az ember szenvedését, a világ fájdalmát. Moltmann: A megfeszített Isten című másik hatalmas művében ezt az Istent mutatja meg, aki szenved az emberért és bennünket is szenvedésre képes, másokkal való együttérzésre képes emberekké tesz. AZ EGYHÁZ AZ ÖRÖM KÖZVETÍTŐJE. A moltmanni mű harmadik arculata az egyház életével foglalkozik. Az egyháznak az életét nem a hagyományban és nem a hagyományos formákban látja, hanem a Lélek által megnyílt új életben, melynek jellemzője mindenekelőtt az öröm. Egy idézetben hadd mutassam be, hogyan is érti ezt Moltmann: „A keresztyén istentisztelet eredetileg Krisztus halottak közül való feltámadásának az ünnepe volt és az ma is. Ezért köztudottan a zsidó hét első napján, napfelkeltekor ünnepelték. Állandóan úrvacsorás kenyérrel és borral történt az ünneplés. A húsvét eme ünneppel kezdődik, mert a húsvét ünnep, és az általa érintett életet ünnepivé teszi. »A feltámadott Krisztus az életet állandó ünneppé teszi, vég nélküli ünnepé«, magyarázza Athanasius. Ezt a gondolatot Roger Schutz is joggal helyezte Taizében az ifjúság találkozásának centrumába. Istennek általa hirdetett és megélt uralmát Jézus ismételten a „lakodalmi örömhöz” hasonlította. Földi élete ünnepi, felszabadító és megváltó élet volt. Azért a keresztyénségnek Jézusnak a halottak közül való feltámadását mennyivel inkább a végtelen öröm kezdeteként kell érteni és el nem múló boldogságként kell ünnepelni. Mint »az elaludtak közül az első zsenge« és mint az »élet fejedelme« a halál erőivel szemben, ő a »misztikus körtáncban az előtáncos« és a gyülekezet »vele együtt táncoló menyasszonya« - mondta Hippolytus”. Moltmann professzor egyházunk díszdoktora. Legutóbb éppen a Reformátusok Lapja közölte részletekben májusi előadás-sorozatának egyik anyagát. Adja meg Isten, hogy ezen a könyvén keresztül ne csak a tudósok vagy a lelkipásztorok tanulmányozzák műveit. A gyülekezetek tagjai is örüljenek azoknak a gondolatoknak, melyek az öröm jegyében szólnak mindnyájunkhoz. Dr. Szathmáry Sándor A Lélek vezetésére bízva Az evangélium szerinti élet azonban önmagához szabadítja fel az embert, hogy önmaga lehessen, és megtölti a Lélek erejével. Kiszabadítja magát a kézi vezérlés alól és rábízza magát a Lélek vezetésére. Úgy fogadja el önmagát, amint van, a lehetőségeivel és korlátaival, és egy új szabadságra jut el, mely a szív spontaneitása. Istennel ésa szabadság szövetségében. Az evangélium szerinti életnek is megvan a fegyelme, de ez a teremtő szeretet fegyelme a Lélek örömében, nem a félelem fegyelme a törvény fenyegetése alatt. Az Újszövetség a keresztyén kegyességre nézve gyakran „a keresztyén katona” szimbólumot alkalmazza: „előre, keresztyén katonák!”. Hogy ez a szimbólum segítő-e vagy sem, az bizonyára azoktól a tapasztalatoktól függ, amelyeket - mint katonák - szerzünk. Tapasztalataim, mint katonának, nem nagyon voltak pozitívek. Ezért egy másik szimbólumot szeretnék alkalmazni: a keresztyének „művészek”, és a művészetük az életük. Az életük azonban a hitük és a Krisztus Lelke által való tapasztalataik kifejezése. A keresztyén élet, ahogyan a teológia korábban egyesesetekben mondta, az ars Deo vivendi, vagyis az a művészet: Istennel és Isten számára élni. Tehát „életművészek” vagyunk és mindenki az életetét ahhoz a műalkotáshoz alakítja, amely az isteni kegyelem és az isteni szeretet szabadságának a szépségéből valamit is kifejezésre juttat. Isten lesz a mesterünk Meg kell azonban jegyezni jól, hogy nem mi magunk csináljuk ezt. A törvény alatti életet nekünk magunknak kell folytatnunk és sikerre vinnünk, vagy kudarcként megélnünk. Az evangélium szerinti életben azonban valaki más vezet és munkálkodik rajtunk. Ezért imádkozzunk Krisztussal: „Ne az én akaratom, hanem a tied legyen meg", és rábízzuk magunkat Isten Lelkére. Nem „a gyakorlat teszi a mestert” a keresztyén életben, hanem nyitottságunkban és szenvedésünkben Isten lesz a mesterünk. Ő elég gyakran oda vezet, „ahová mi nem akarjuk” és azután széttöri az életünk önfejű formáit, hogy az ő formája jusson érvényre. Erről van szó, amikor hangzik, hogy az ember arra rendeltetett, hogy a láthatatlan Isten „képe” legyen a Földön és ne a saját kívánságának vagy a társadalomnak a képmása. Dr. Jürgen Moltmann 3 Nem aggodalmaskodó és kicsinyes Az új életstílus ,A keresztyén életművészet: Istennel és Isten számára élni Minden emberi életben azonosság van az élet értelme, amit az ember megtalált, és aközött az életstílus között, amit aztán kibontakoztat. Ez az azonosság látható a megtapasztalt értelmetlenség és a kétségbeesett életfolytatás között. Aki az emberi életnek az értelmét megtapasztalja és azt megőrzi, az bontakoztat ki személyes életstílust. Megkísérli, hogy életét erre az értelemre állítsa be. Életét tudatosan a kezébe veszi és irányítja, miközben a változó helyzetekben és követelményekben megpróbál ennek az értelemnek megfelelni. Az élet értelme az embernek állhatatos szívet ad és azután ez nyomja rá a bélyegét a külső magatartására is. Az értelmes élet formát kap. A személy és a társadalom kölcsönös hatásában keletkezik a személyiség. Az elfogadás és adás, a szenvedés és a cselekvés kölcsönhatásában nyeri meg az ember életirányát - írja a híres kortárs német teológus a most magyarul is megjelent könyvében, „Az élet értelme és az élet stílusa” című fejezet bevezető szakaszában. Gondolatai, különösen egy új esztendő elején, érdekes, hasznos, olvasmány lehet mindenki számára, aki személyes hitének tudatos ápolására törekszik, és emellett nem fél napjaink követelményének tükrében is megvizsgálni, s ha szükséges, korrigálni, azaz megreformálni azt. Ízelítőül és kedvcsinálóul e fejezetet tesszük most közzé, az alábbiakban. Nemzedéki törések Kultúránk gyors változásaiban és a személyes életkrízisekben mindenesetre szétesnek azok az életstáusok, amelyeket magunkévá tettünk. Nemmzedéki törések következnek be. Gyermekeink kérdésessé teszik életstílusunkat, mi pedig nem értjük meg azt az életstílust, amelyet ők kifejeznek. Ez is mutatja, hogy egyetlen életstílus sem érvényes minden időre és minden nemzedékre. Minden életstílusnak megvan az ideje és időtartama. Minden életkrízis, nemcsak értelmi krízis, hanem az életstílus krízise is. Észrevesszük ekkor, hogy az eddigi életmódunk a szerzett új tapasztalatokat nem tudja feldolgozni és kifejezni. Érezzük, hogy többé már nem tudjuk, mit is kell tennünk. Elvesztjük tájékozódó képességünket. Azután új életstílust kell kidolgozni, mert stílus nélkül és forma nélkül egy ember sem élhet. Megtörténhetik - ahogyan a kínaiak mondják -, hogy az ember „elveszti arcát”. De arc nélkül nem élhetünk. A keresztyén életstílust az evangélium formálja. „Az evangéliumhoz méltóan viseljétek magatokat” (Filippi 1:27), mondja Pál. A keresztyén ember életét az evangélium messiásira minősíti, mert az evangélium a messiási idők szabadságára való hívás. A keresztyén életstílus tehát evangéliumi lesz, azaz nem törvényeskedő. Ez nagy különség. A törvény alatti életet többnyire a parancsolatok irányítják. Ha a keresztyén életstílust törvényeskedőnek értjük, akkor a keresztyén ember olyan ember, akinek nincs megengedve, hogy ezt vagy azt tegye. Akkor a keresztyén ember olyan ember, aki nem dohányzik, nem iszik, nem táncol stb. Hogy mit kell azonban pozitíve tennie, azt senki sem tudja. Aki a törvény alatt él, mindig félelme van magát illetően: fél az ösztöneitől, kívánságaitól. Állandóan az a benyomása, hogy mindig másnak kell lennie, mint aki ő tulajdonképpen. A „keresztyén lét” ezután magas erkölcsi ideálla lesz, de többé nem valóság. A „keresztyén lét” akkor olyan valami, amilyennek lennünk kellene, de sajnos nem, vagy mégsem vagyunk ilyenek. A „keresztyén lét” legnagyobb követelmények egyikévé lesz, amelyek nyomasztanak bennünket és rossz lelkiismeretet okoznak. A törvény alatti élet nyomasztó és gyötrődő életté válik. A közös törvény aztán uniformitást is kíván. Mindenkinek ugyanazt kell tennie, vagy ugyanazt abbahagynia. Ha a keresztyén élet törvényeskedő, akkor a keresztyén láz aggodalmaskodó és kicsinyes. Akkor azt kérdezzük, hogy „szabad”-e az, amit szeretnénk, és kifejlődik a „szabadság” klerikális zsargonja.