Reformátusok Lapja, 1995 (39. évfolyam, 1-53. szám)
1995-02-12 / 7. szám
A kálvinista ébredés. A puritanizmus története és teológiája címmel Drs. P. de Vries hollandiai református lelkész tart előadást február 27-én, délelőtt 10-16 óra között a Ráday Kollégium dísztermében (Bp. IX., Ráday u. 28.). Ezúton is hív minden érdeklődőt és szövetségi tagot az előadásszervező Biblia-Szövetség. Aki szeretné az előadást meghallgatni, attól kérik a szervezők, hogy február 20-ig jelezze szándékát a Biblia-Szövetség, 2119 Pécel, Pf. 17. címén. A határidőig beérkezett jelentkezések alapján térítésmentes meleg ebédet tudnak biztosítani. A japán keresztyének ökumenikus szervezete, a „Japán Missziói Konferencia” ez évi közgyűlését február 13-17 között tartja Amagisansóban. A tanácskozás fő témája: „A keresztyénség készülődése a XXI. századra” lesz. Erre az alkalomra meghívást kapott dr. Tóth Károly ny. püspök, az Ökumenikus Tanulmányi Központ elnöke, akit három előadás tartására kértek fel. A közgyűlést követően dr. Tóth Károly ny. püspök körutat tesz Japánban, amelynek során igehirdetésekkel szolgál, valamint ellátogat Hirosimába is. A Magyar Börtönpasztorációs Társaság közös imádkozásra kéri tagjait, pártolóit (nem vallásos tagjait, illetve pártolóit pedig elmélkedésre) vasárnaponként este 7 órakor. Február 12-én imádkozzunk, azokért, akik rendszeresen küldenek csomagokat a börtönben élő embereknek. A Farkasréti Ökumenikus Esték következő alkalma február 13-án, este fél 7- kor kezdődik a XI., Németvölgyi út 138. sz. alatti új templomban. Téma: Isten országa, igazsága. Mi, illetve ki az igazság? Vendég: dr. Solt Pál, a Legfelső Bíróság elnöke. Az ETHOS Házassággondozó Szolgálat előadás-sorozatot tart a Ráday Kollégium dísztermében hétfő esténként 7 órakor dr. Pálhegyi Ferenc professzor vezetésével. Február 13. Kicsoda az ember? Az MPKE szervezésében február 14- én, délután 5 órakor Körösényi András politológus tart előadást Az állam és egyház viszonyának típusai Európában címmel (VIII. Múzeum u. 17.) A Keresztény-Zsidó Társaság rendezésében február 16-án, este 6 órakor Fabiny Tamás evangélikus teológiai tanársegéd tart előadást a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület Klubjában (VII., Garay u. 48.). A kirándulók ökumenikus missziói összejövetelén február 12-én, délután 4 órakor a zuglói egyházközség imatermében (Bp. XIV., Limanova tér 9-11.) bemutatásra kerül „A Holdon járt ember üzenete” videofilm. Fekete Imre ismertetést tart Albániáról. Alapítvány. A Budapest-külső-józsefvárosi templom felújítására és a diakóniai munka támogatására a néhai pápai templomépítő Kovács Sándor presbiter unokái alapítványt hoztak létre „Külsőjózsefvárosi Református Diakóniai Alapítvány, Budapest VIII., Kőris u. 13.” címmel. Bankszámlaszám: OTP 218- 98086-516-039014-3. A befizetések 30%-a levonható az adóalapból. Kérésre csekket küldenek. Telefon: 113-8256. Az Ökumenikus Tanulmányi Központ szervezésében a Ráday Kolégiumban január 23-án „Szentföld barátai” címmel az elmúlt két év során Izraelben járt zarándokutak résztvevőinek találkozója volt. A Biblia Múzeum megtekintése után a jelenlévők áhítatot tartottak, amelyen dr. Tóth Károly ny. püspök hirdette az igét. Dr. Bajusz Ferenc ny. professzor közreműködésével a résztvevők a saját maguk által készített videofelvételeket tekintették meg. Levelezőink figyelmébe Tájékoztatjuk olvasóinkat és előfizetőinket, hogy 1995. február 1-jétől postafiókunk címe megváltozott. Az új cím: Reformátusok Lapja Szerkesztősége és Kiadóhivatala, 1462 Budapest, Pf. 775. JOHANNUS Németalföld a barokk orgona szülőhazája, Hollandia a digitális hangmintákkal működő JOHANNUS orgonáé A világon egyedülálló választékkal, korhű hangzással, legendás megbízhatósággal, szolid árakkal várjuk érdeklődésüket bemutatótermünkben. SPEED-EX Kft., a Johannus Orgonagyár magyarországi képviselője, 1056 Budapest, Irányi u. 17. III. 1. Tel.: 118-0768 vagy 118-0191. Kívánságra helyszíni akusztikai felméréssel, szaktanácsadással segítjük megrendelőinket! APRÓHIRDETÉSEK Magas, csinos, utazást, művészetet kedvelő értelmiségi nő keresi társát házasság céljából 50-65 év közötti, jól szituált férfi személyében. Lehetőleg telefonszámos leveleket kérek. „Szeretet" jeligére a kiadóba. Fejlődésében elmaradt, beszédnehézségekkel küszködő, 5 éves kisfiú számára nevelőcsaládot keresünk. Jelentkezést levélben vagy telefonon kérjük. Címünk: Csecsemőotthonok Országos Módszertani Intézete, 1022 Budapest, Lóczy Lajos u. 3. Telefon: 212-4609, 212-4610,212-4611. 51 éves nyugdíjas férfi zenei diplomával, bármilyen munkát keres rész- vagy teljes munkaidővel. Kovács Sándor, 1025 Budapest, Szépvölgyi út 167. Budapesten (XIII. ker., Lehel út) 102 nm-es, 3 szobás, IV. emeleti, liftes, telefonos öröklakás eladó 4,5 millió forintért. Telefon: 140- 0600. Szép környezetben külön bejáratú szoba megbízható dolgozónak vagy tanulónak sürgősen kiadó. „Magányos hívő” jeligére. Telefon: 188-5030. Vásárolok 1945 előtti rajzokat, plakátokat, reklámtárgyakat, nyomtatványokat. 1558 Budapest, Pf. 237. Telefon: 160-1763 este. Az 1995-ös év közepén nyíló solymári nyugdíjasotthonunkban még szabad lakrészek leköthetők. Részletes információ: hétfőn és szerdán 9-12 óráig a 135-4332-es telefonszámon. Régi ezüst, ón, bronz, spiáter, porcelán, üvegtárgyakat, ezüst evőeszközkészletet vennék. Antique régiségbolt, Bp. V., Váci u. 52. Telefon: 118-2172. Nívós nyugdíjasotthon Budapesten egy- és kétszemélyes lakrészekbe idős emberek, párok jelentkezését várja. Teljes ellátás, orvosi felügyelet, telefonos, tévés, napos lakrészek, szerető, odaadó gondoskodás. Beköltözés azonnal! Érdeklődni 16-21 óra között a 115- 0038-as telefonszámon lehet. A leányfalui Móricz Zsigmond Általános Iskola és Óvoda erkölcsileg tiszta, rendezett családi háttérrel óvónőt keres. Alkalmazás: azonnal, határozatlan idejű kinevezéssel. Jelentkezés: a 06 (26) 383-238, 383-195-ös telefonszámon. 54 éves diplomás özvegyasszony házasságot kötne hitben élő 55-60 éves férfival. „Külföldön élő vagy onnan hazatelepülő is” jeligére. Állást keresők, figyelem! Németországi vállalat magyarországi kft.-je keres főállású, német vagy angol nyelven tudó munkatársat. Feladatai: könyvelés, controlling, pénzügyi és adótanácsadás. Telefon: 166-4008, 166-4182. A Máriaremete-Hidegkúti Ökumenikus Iskola tanítót és napközist keres a következő tanévre. Jelentkezéseket önéletrajzzal az alábbi címre várunk: Széphalom, 1029 Budapest, Garamvölgyi út 21. A sevillai harangok villamosítója és harangjátékának készítője, Konkoly József, elektronikus vezérlésű toronyóra készítését, harangvillamosítását vállalja, ötéves garanciával. 1102 Bp., Állomás u. 14. Telefon: 06 (1) 260- 7065, 06 (26) 320-452. Villámhárítók készítése, toronyfestés, állványozás nélkül. Tarjányi István, Szentendre, Szmolnica sétány 14. Telefon: 06 (26) 313- 342. Harang- és toronyóra-villamosítás, reális áron, garanciával! Orbán József, 5500 Gyomaendrőd, Bocskai u. 31. Tel./fax: 66/386- 840. QUASI-MODO energiatakarékos, svájci fólia padfűtés, harangvillamosítás, toronyóra-, villámhárító-készítés, -javítás. Ács Ernő, 1037 Budapest, Jablonka lejtő 15. Telefon: 250- 3433. Palástot és föveget kiváló minőségben készít dr. Szabó László Ambrusné palástkészítő, 4026 Debrecen, Kálvin tér 17. Telefon: 412- 109. Bútorokat, képeket, órákat, dísztárgyakat, teljes hagyatékot vesz belvárosi műtárgykereskedés. Telefon: 06/30/330-330, 06/60/333- 333. Wagner Sándor. Tapétázás, festés, mázolás, parkettacsiszolás, bútormozgatással, fóliatakarással, garanciával, megbízhatóan! Telefon: 271-1244. Egyszemélyes úrvacsorapoharak, -kelyhek termelői áron a gyártótól, húsvéti szállítással, korlátozott darabszámban még megrendelhetők. Érdeklődésére fényképes ismertetőt küldünk. Szuhai Antal ötvösmester, 1204 Budapest, Pacsirta u. 147. Kedves Olvasóink! Hirdetéseinket az Önök szíves tájékoztatása érdekében tesszük közzé, ám azok tartalmát kiadóhivatalunknak nem áll módjában ellenőrizni. Telefon-lelkigondozás mindennap 17-21 óráig hívható, lelki válság esetén, emberi, családi, lelkiismereti, hitbeli kérdések megbeszélésére. Budapesten a 201-0011-es telefonszámon. Vidékről: 06 (1)201-0011. Lábszárfekély gyógyítása megbeszélt időpontban, dr. Magéra Judith adj. Budapest, Krisztina krt. 2-4.11/23. Telefon: 156-3073. Fogtechnika, fogsorjavítás, fogpótlás megvárható! Bp. XI., Karinthy u. 42. Telefon: 162-1716. Díszmagyar ruha (Tüdős Klára tervezte, 1941) igényes hölgynek eladó. Telefon: (1) 165-6230. Antik csillár javítása, vétele, eladása. Telefon: 121-2972. Cím: Bp. VII., Hevesi S. tér 3. Festői környezetben, Balatonhoz, Hévízhez közel épülő, teljes ellátást biztosító idősek otthonházába jelentkezéseket fogadunk el, öröklődő bekerülési lehetőséggel. Napfény Otthonház, 8316 Várvölgy, Kossuth L. u. 67. Templomtorony csúcsdíszeinek elkészítése, toronysisakfedés és díszműbádogos munkák megrendelhetők. Alapítványnak kedvezmény. Ifj. Tankó Károly, 2060 Bicske, Munkácsy M. u. 33. Eladó 2 db 4 kW-os, 8 db 6 kW-os használt hőtárolós és 1 db Hitting kályha. Telefon: 256- 4815. Budapesten komfortos kis lakást vennék 950 000 forint körüli áron. Telefon: 218-0753, 218-0903, Mező Ferencné. REFORMÁTUSOK LAPJA A Magyarországi Református Egyház hetilapja Felelős szerkesztő és kiadó: Komlós Attila Kiadja a Reformátusok Lapja Kiadóhivatala Budapest, IX., Kálvin tér 8. Telefon: Szerkesztőség: 217-6809 Kiadóhivatal: 217-6259 Telefax: 217-8386 Levélcím: 1462 Bp., Pf. 775. Terjeszti a Reformátusok Lapja Kiadóhivatala, a Magyar Posta Rt., a Budapesti Hírlapkereskedelmi Rt., a Nemzeti Hírlapkereskedelmi Rt. és a regionális részvénytársaságok INDEX 25 734 HU-ISSN 0482-086 x Szikra Lapnyomda Rt., Bp. 95-290 Felelős vezető: dr. Csöndes Zoltán elnök-vezérigazgató Előfizethető a Reformátusok Lapja Kiadóhivatalában, továbbá bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR, 1900 Budapest XIII., Lehel u. 10/A) közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR Postabank Rt. 219-98636,021-02809 számlájára Templomi kézbesítés a Reformátusok Lapja Kiadóhivatala útján Előfizetési díj belföldre: fél évre 756 Ft, egy évre 1512 Ft. Előfizetési díj külföldre: egyévre: 3600 Ft (36 $), légipostával: 4116 Ft (42 $). Megjelenik hetente Csekkszámlaszám: 510-047826-1 Beküldött kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza! Halottaink Dr. Erdei Mihály ny. lelkipásztor, vallástanár, presbiter, volt hajdúhadházi lelkész életének 88. évében Debrecenben elhunyt. Temetésén Vad Zsigmond nagytemplomi lelkész hirdette a vigasztalás igéjét. Für Gyula, az egyházasrádóci egyházközség presbitere 49 éves korában meghalt. Temetése január 6-án volt. Az elhunytban Parti Sándor egyházasrádóci és Bódizs Sándor szombathelyi presbiterek keresz fiukat. Kovács Gyula körmendi gondnok, valamint Bazsó Ottó, Boda László és Polányi Lajos helyi presbiterek sógorukat gyászolják. Hagymási Sándor, a kéki egyházközség presbitere 61 éves korában meghalt. Az elhunytban dr. Hagymási József a Nyírség Tüzép igazgatója testvérét, dr. Angyal Sándor, a Kelet-Magyarország főszerkesztője felesége testvérét és Csorba István kéki presbiter unokatestvérét gyászolja. Papp Sándor, a németkéri egyházközség 22 évig volt presbitere életének 74. évében elhunyt. Temetése január 9-én volt. Köszönetnyilvánítás. Mindazoknak, akik édesapám, Nagy Zoltán és édesanyám Nagyné Kiss Mária elhunyta alkalmából táviratilag nyilvánították részvétüket, ezúton köszönöm meg együttérzésüket. Nagy Zoltán (x): Silay Sándor ny. lelkipásztor temetése január 23-án volt Daisytownban (Pennsylvania, USA), ahol 51 évig szolgált, mint a magyar református egyházközség lelkipásztora. Temetésén részt vettek: Jalsó Sándor, a szomszédos brownsvillei magyar egyházközség lelkipásztora és Kovács Pál lelkipásztor, a Bethlen Otthon igazgatója. László István zeneszerző, ny. rehabilitált ludovikás honvéd alezredes, a Budapest-Klauzál téri egyházközség évtizedeken át hűséges munkatársa és presbitere 82 éves korában meghalt. Temetése január 20-án volt a rákospalotai temetőben Farkas József és Karsay Eszter lelkipásztorok szolgálatával. A Szentes-központi egyházközség három presbitere hunyt el a közelmúltban: Jóvér Margit volt diakonissza testvér 86 éves korában, Papp György 23 éven át volt presbiter 63 éves korában és Lakos Sándor ny. tanár, 32 éven át presbiter 81 éves korában. Mindhármójuk temetése Szentesen volt Kádár Ferenc esperes, Kádár Ferencné és dr. Gilicze László lelkészek, valamint Krucsó László és dr. Mónus Sándor gondnokok szolgálatával. Orv. Forró Imréné Giday Hajnalka január 5-én, életének 79. évében meghalt. A tiszagyendai, majd a kenderesi egyházközség tanítójaként, illetve tanárnőjeként és megbízott kántorként szolgált. Temetése január 9-én volt a kenderesi temetőben. Ranga János, a dunapataji egyházközség 33 éven át volt gondnoka, 6 évig tb. gondnoka, a bács-kiskunsági egyházmegye tanácsbírája 85 éves korában, január 17-én elhunyt. Temetése január 20-án volt, ahol Bérczes Lajos izsáki, Bán Béla helybeli lelkipásztor és Kiss János gondnok szolgáltak. Koncz Zoltán ny. lelkipásztor, aki 50 éve szolgált - ebből 34 éven át Újfehértón - életének 80. esztendejében elhunyt. Temetése január 9-én volt Nyíregyházán Sipos Kund Kötöny esperes és Lipták Pál újfehértói lelkipásztor szolgálatával. Kiss Gyuláné Szitka Margit, a kisvárdai ny. lelkipásztor hitvese 86 éves korában meghalt. Temetése Debrecenben volt dr. Fekete Károly teológiai professzor szolgálatával, a kollégiumi Kántus közreműködésével. „Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, és még nem lett nyilvánvalóvá, hogy mivé leszünk. De tudjuk, hogyha nyilvánvalóvá lesz, hasonlókká leszünkhozzá, mert meg fogjuk őt látni, amint van." (I. János 3:2) Istentiszteletek rendje február 12-én BUDAPEST Baross tér (XIV., Szabó József u. 16.): fél 11,5.- Buda (L. Szilágyi D. tér): 10, 6 ifjúsági istentisztelet. - Budafok: 10 és 6. Albertfalva: 8. - Kelenvölgy: 10. - Budahegyvidék (XII., Böszörményi út 28.): 10,6. - XII., Csaba utca 3.: fél 11.- Csepel: 10. - Csepel-Királyerdő (XXL, Martinusz utca I .): 8, 9, 10 Kisérdi Dezső. - Csillaghegy: 10 Húsz Enikő (Baár-Madas nap). - Békásmegyeri Közösségi Ház: fél 9 Nagy Árpádné. - Frangepán utca: 10. - Városligeti fasor: 10, 6. - Skót Misszió (VI., Vörösmarty utca 51.): 10 Soós László, 11 angol nyelvű istentisztelet. - Józsefváros (VIII., Salétrom u. 5.): 9, fél 11,5. - VIII., Rákóczi út 57/B, fél 11.- Kálvin tér: 10 Molnár Miklós, fél 12 dr. Kenéz Ferenc, 6 Czövek Tamás. - Kelenföld: 9, fél 11,5.- Kispest-Központ: 10 Szél János. - Kispest-Rózsa tér: 7 és 10 Ablonczy Kálmán. - Kispest-Wekerle-telep: 9, 10 dr. Bajusz Ferenc. - Klauzál tér (VIII., Gyulai Pál utca 9.): fél 11 (úrv.). - Kőbánya: fél 9, 10 és 5 Papp Vilmos. - Pongrácz-telep: negyed 11 Tóth Béla. - Külső-Józsefváros (VIII., Kőris u. 13.): fél 11 Kovács Emil. - Külső-Kelenföld (XL. Ildikó tér): 9, 10 Kálmán Péter. - XI., Németvölgyi út 138.: fél 11 Gyülvészi Irma. - Gazdagrét (Regős u. 13.): 10 Balázs Károlyra. - Mátyásföld: fél 11. - Cinkota: 8. - Árpádföld: 9. - Nagytétény: 10 Szabó Mihály. - Külső-Üllői út (X., Bihari u. 9/A): 10 Szabó István. - Nagyvárad tér: 10 és 6 Sipos Ete Álmos. - Óbuda: 10 Simon Imre. - II., Cimbalom u. 22-24.: fél 10 Hegedűs Zsuzsanna. - Pasarét: 8 és 10 Cseri Kálmán. - Pesterzsébet-Klapka tér: 10 Veress Gábor. - Pesterzsébet-Központ: 10 Takaró Tamás. - Pesterzsébet-Szabó-telep: fél 11 Simonfi Sándor. - XX., Torockó utca 20.: fél 9 Simonfi Sándor. - Pesthidegkút: 10 Tájnel Gábor. - Nagykovácsi: 4 Tájnel Gábor. - Pestimre: 10 és 4 Orbán Kálmán. - Pestszentlőrinc-Erzsébet-telep: 9, 10. - Pestszentlőrinc-Ganzkertváros: 9, 10 Németh Pál. - Pestszentlőrinc-Kossuth tér: 9, 10 Bácsai Gábor. - Pestszentlőrinc-Szemere-telep: 10. - Pestújhely-Újpalota: 10.Pozsonyi út: 10 Berkesi Gábor. - Rákoscsaba: 10 dr. Füzesi Zoltán. - Rákosfalva: 10 Nagy Károly. - Rákoshegy: 10 Lukácsi Gábor. - Rákosliget: 10 Szombathy Gyula. - Rákoskeresztúr (XVII., Bakancsos u. 2., evangélikus templom): háromnegyed 9 Barsiné Bagi Magdolna. - Rákospalota-Óváros: 10 Varga Ferenc Loránd, 4. - XV., Régi Fóti út 75.: 10 id. Simonfi Sándor. - Rákospalota-Újváros: 10 Kiss Domokos. - MÁV-telep (XV., Széchenyi u. 16.): 9 Kiss Domokos. - Rákosszentmihály-Sashalom: 10 Pánczél Tivadar. - Soroksár: fél 10 Kádár István Csongor. - Újtelep: 11. - Szabadság tér: 10,6. - Törökőr: 10 Czanik Péter. - Újpest-Belsőváros: 9, 10,6. - Újpest- Újváros: 8, 9, fél 11. - Káposztásmegyeri Közösségi Ház: fél 11. - Zugló: 8 Kovács Gombos Miklós harangöntő mester harangöntés, lengő-, állványszerkezet, villamosítás. 2162 Őrbottyán, Rákóczi u. 121. Pf. 10. Tel./Fax: 06 (27) 360-170. Mihály, 10 Gödölley Károly, 4 ökumenikus összejövetel. - Schweitzer Albert Otthon (Hermina út 51.): fél 11 Bazsó Béla. - Németajkú Egyházközség (V., Alkotmány u. 15.): 10. DEBRECEN Árpád tér: 8, 9, 4 dr. Szálkai Kázmér. - Csapókert: 10, 4 Rácz László. - Homokkert: 10, 5 Szabó László. - Józsa-alsó: 9 Szécsi András. - Józsa-felső: fél 11 Szécsi András. - Kerekes-telep: 10, 5 Lengyel László. - Kistemplom-Ispotály: 9 Papp Csaba 11 és 5 Zsoldos Tibor. - Kossuth utca: 10 Derencsényi István, 4 Szabó Albert. - Mester utca: 9 Tóth Lajos, 5 Cseh György. - Nagytemplom: 8 Szász Barnabás, 9 ifjúsági istentisztelet, 10 Sepsy Károly, 6 Kereskényi Sándor. - Nagyerdő: 10 Püski Lajos, 5 zenés áhítat. - Nagycsere: 10 Jászai Gyula. - Nagy Sándor-telep: 10, 3 T. Nagy Imre. - Szabadság-telep: 9, 10, fél 6 Mónus Béla. - Széchenyi-kert: 10, 5 Jenei Zoltán. -Tégláskert: 9 Juhász Attila. - Ebes: fél 10 Bukáné Zakar Zsuzsa. - Macs: fél 10 Tankó István. - Kismacs: 3 Tankó István. - Dombos tanya: 8 Rácz László. - Kórházi istentiszteletek: Bartók (reumaosztály): fél 11 Gál Judit. - Bartók (rehabilitációs osztály): fél 11 Hajdú Ilona. -1. Belgyógyászati Klinika: 10 Cs. Kiss András. - Bem tér: 9 Kálmán István. - Bőrklinika: 10 Pető Lajosné. - Kenézy: 10 Tóth Ferenc. - Tüdőklinika: 11 Pető Lajosné. MISKOLC Alsóváros: fél 9, 10 és 5 dr. Szathmáry Sándorné. - Zsarnay-telep: fél 3 dr. Szathmáry Sándorra. - Avas: 9 és fél 11 dr. Mészáros István, 5 dr. Mészáros Istvánná. - Belváros: 9, 10 és 5 Szabó Sándor. - Csabai kapu (Dankó P. u. 56.): fél 10, fél 11 és 4 dr. Ágoston István. - Diósgyőr: 9, 10 és 4 dr. Szőnyi György. - Diósgyőr-vasgyár: 9, 10 és 3 Kovács Imre. - Felsőváros: 9 és fél 11 Debreczeni Istvánná, 4 Döbrössy Lajosné. - Görömböly: 9 és fél 10 Csőri Bertalan. - Hejőcsaba: 9 Virágh Sándorné, 10 Virágh Sándor, 3 Virágh Sándorné. - Martin-telep: 10, negyed 12 és fél 3 Keresztessy László. - Pereces: 11 dr. Bartha Árpádra. - Szirma: 9, 11 és fél 4 Szombathy Dénes. - Tapolca: 11 Cseri Bertalan. - Tetemvár: 10 Benke György, 4 Boholy Ágota. - Kórházi istentiszteletek: Semmelweis Kórház: 11. - Szentpéteri Kapui Kórház: 5. - Reumakórház: 5. - Vasgyári Kórház: fél 5. - Bőrgyógyászat: 4. MÁTRAHÁZAI Lelkészüdülő: 10. BEREKFÜRDŐ (Néphadsereg u. 11.): 9. A RÁDIÓ ÉS A TELEVÍZIÓ REFORMÁTUS SZERKESZTÉSŰ MŰSORAI Kossuth rádió: Február 22., szerda 13 óra 30 perckor: „Dicsérjétek az Urat!” református félóra - Hóvégi evangélizáció. Igét hirdet: Cseri Kálmán lelkipásztor. Televízió: 1. csatorna: Február 26., vasárnap délelőtt 11 órától 12 óráig: istentisztelet közvetítése felvételről, a becsvölgyi református templomból. A generális püspöki vizitáción Igét hirdet: dr. Márkus Mihály dunántúli püspök. Február 26., vasárnap 16 óra után: „Örömhír”.