Reformátusok Lapja, 1997 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1997-01-05 / 1. szám

1997. január 5. Reformátusok ima Kiss Gyula: Békességes új esztendőt És benne minden lelki, testi jót, Kalászt érlelő szép időt És jóakaratot tmunkáló szót Kívánok Neked szívből. A derű és bizakodás Angyalröptű szárnyakon suhanjon, A rontás és marakodás Megszégyenülten, árván kushadjon, Száműzve már e földről. Fájó sebek enyhüljenek És perzselő könnyek száradjanak, Kemény szívek béküljenek És átok helyett áldást mondjanak, Megtisztulva a szennytől. Hogy mindez valóság legyen, Te sem maradhatsz tovább tétlenül: Kezed mindig csak jól legyen, Viszonzást nem várva, önzetlenül, Emberként, szeretetheti. Ha megfáradsz és ellankadsz. Kétségbe esned végképp mégsem kell: Ha Előtte összeroskadsz, Nem hagy magadra, Magához emel, Szívére... kegyelemből. Neked, Nektek... Jigun Megtartotta első nyilvános találkozóját a Biblia-barátok Köre Nyíregyházán december 7- én - amint arról szerkesztőségünknek küldött írásában beszámol Kardos Sándorod, a nyíregyházi Lorántffy Zsuzsanna Nőszövetség elnöke. Több mint százan gyűltek össze olyanok, akiknek már ismeretségük van a Bibliával és szeretnének a hasonló, Bibliát szeretőkkel barátságba kerülni - mint írja. A gyülekezeti ház Kálvin terme méltó keretek között fogadta az ünnepségre érkezőket. Többféle egyházból sereglettek össze a résztvevők erre az alkalomra. Kardos Sándor elnök-lelkész köszöntötte a megjelenteket és imával nyitotta meg a gyűlést. Ősz István ortodox parókus titkár a Szentírás történetét elemezte. Tartalmilag jól kapcsolódott hozzá Péter Istvánná tanár „Nem hagyjuk el a Bibliát...” kezdetű, régi dicséret éneklése. Majd Lukácskó András elnökhelyettes, ny. lelkipásztor ismertette a kör megalakulásának körülményeit, célját, a bírósági jegyzést. Dr. Obbágy László görög katolikus teológiai tanár személyes élményei kapcsán beszélt a Könyvek Könyvéről, visszanyúlva egészen teológiai hallgató korába. Az előadó két könyvét ajándékozta a körnek. Petkes József festőművész a képzőművészet és a Biblia kapcsolatáról tartott, nagy érdeklődéssel kísért vetítettképes előadást. Péter-Szarka László lelkész özvegye, férje hagyatékából több különleges Bibliát adott a tervezett múzeumnak, s az állandó kiállítás számára. Ugyanerre a célra adta át adományát Magna Andrásné és Bartha Júlia ny. diakonissza is. Dr. Forgon Pál ny. püspök, a Biblia-barátok Köre tiszteletbeli elnöke imával zárta be a találkozót, majd a Lorántffy Zsuzsanna Nőszövetség tagjai látták vendégül a résztvevőket - fejezi be beszámolóját Kardos Sándorné. LAJOS FERENC GRAFIKÁJA „...az Úr kegyelmének esztendeje...” Ezt hirdette Ézsaiás próféta, és ezt olvasta fel a názáreti zsinagógában a férfiúvá érett Názáreti Jézus. Nekünk csak imádságunk lehet, kérésünk, hogy a ránk köszöntő 1997-es év az Úr kegyelmének esztendeje legyen. A Názáreti Jézus igehirdető szavát felháborodva fogadta a názáreti zsinagóga népe: a könyvtekercset ugyanis ott hajtotta be, a felolvasást ott hagyta abba, ahol és amikor az Úr bosszúállásának Igéi kezdődtek. Szent meggyőződésem: Krisztus Urunk pontosan tudta, hogy a názáreti zsinagógának is, az evangélium olvasóinak is, nekünk késői tanítványoknak is a legnagyobb szükségünk az Úr kegyelme esztendejére van. Nem jogosak vélt sérelmeink most történő megbosszúlására, hanem arra, hogy az Úr kegyelme elfogadja szívünket és rajtunk keresztül szóljon, sugárzóan áradjon a bennünket körülvevő világban, hogy Isten országának erői végre valóban neki tetszővé formálják a mi lelkünket is, a ránkbízottakat is és a minket körülvevő világot is. Bizonyára ismerjük a százszor megszokott újévi üdvözlet keresztyén feloldását: Bízzad Újra Életed Krisztusra. Márkus Mihály püspök az MRETZS lelkészi alelnöke / Teológiai feladatok az 1997-es esztendőben A teológia a hit kritikai reflexiója. Ebben a meghatározásban mind a három elem egyformán fontos, egyik sem sorvasztható el, egyik sem gyűrheti maga alá a másikat. Mind a háromnak egyforma súllyal kell szerepelni ahhoz, hogy a teológia betölthesse a maga funkcióját az egyház életében. Hamis az a szembeállítás, amelyik a hitet és a kritikai elemet állítja egymással eszembe, hiszen a teológiában éppen arról van szó, hogy a hit lép fel kritikusan mindazokkal a jelenségekkel szemben, amelyek akár az egyházon belül, akár az egyházon kívül jelentkeznek, s amelyek nem felelnek meg az egyetlen igazi, hiteles mértéknek, Isten Igéjének. A teológia reflexió, azaz mindig egyfajta „követő” tudomány, amelyiknek rá kell világítania jelenségek, szavak, esemény mögötti és fölötti összefüggésekre. Ha kell, azokat ki kell hámoznia azokból a burkokból, amelyek mögé az igazi szándék elrejtőzik. A teológiának le kell egyszerűsítenie a dolgokat, fel kell tárnia az igazi mozgatórugókat. Ezért a teológiára úgy kell és úgy szabad tekintenie az egyháznak, mint amiről lemondani akár valamiféle hitetlen értelem, akár valamiféle értelmetlen hit nevében Isten teremtő és megváltó akarata elleni vétek. (...) Dr. Bölcskei Gusztáv kollégiumi főigazgató teológiai dékán ■ íme, mindent újjáteszek! jévi köszöntés igéjeként a Biblia örök megújulást hirdető könyvének végső isteni szózatát idézzük mindenek újjáteremtéséről. Ez számunkra Istennek legfelségesebb ígérete. Nélküle minden múlandó csak a végső megsemmisülés bizonyosságában élhet. Ebben az istentelen állapotban az emberek „a haláltól való félelem miatt egész életükben rabok voltak” (Zsidók 2:15), és csak azok lehettek, hiszen egész valójuk egyetlen örökösének a halált láthatták. Minden elmúló és megújuló év is csak ehhez a véghez vihette őket közelebb. Ezért kerestek hamis mámorokban ál-örökkévalóságokat, de az illúziók elmúltával csak fokozottabban érezték az őket körülvevő és átjáró megsemmisítő semmit. „Reménységetek nem volt, és Isten nélkül valók voltatok e világon” - írja az apostol (Efezus 2:12). Ámde Isten az ő Igéjében, végül a testet öltött Igében. Krisztusban kijelentette magát a híveknek, s ettől kezdve tudták és tudják: Isten a kezdet és a vég!s a semmiből teremtő első és a megsemmisülésből újjáteremtő végső Úr a világmindenség felett. Nem a semmitől a halálig vezet életutunk, hanem Istentől Istenig, aki mindent teremtett és mindent újjáteremt. Ma is csak kétféle ember létezik: az Isten nélküliek a múlandóság és a halál, az igazán Istenben élők az élet és örök élet emberei. Hiszen az örökkévalóság nem más, mint a mindenható Istennek élete. És ő nem személytelenül összemosva fogad magába minket, mint óceán az összeomló folyók megkülönböztethetetlen vizét, hanem személyiségünket megtartva, mint égboltozat a csillagmilliárdokat. Ezt jelenti: „ímé, mindent újjáteszek.” (...) D. Dr. Hegedűs Lóránt püspök-zsinati elnök az MRECS ügyvezető elnöke Készek a tájak az aratásra! Sokan leírták, elmondták, hogy református egyházunk sorsa, jelene és jövője az igehirdetésben, annak áldásaiban van elhelyezve. Tetszett az Istennek, hogy az igehirdetés „bolondsága” által tartsa meg a hívőket - valljuk Pál apostollal. Lehet egyre mélyebb hálaadásunk az igehirdetések és bizonyságtevések sokféle lehetőségéért, melyek betöltésére törekedni kell. Ezt a feladatot egyre inkább Jézus szemével kell látni és érteni, sőt gyakorolni. Emeljétek fel a ti szemeiteket és lássátok meg, hogy a tájak fehérek az aratásra - így biztatta az Úr az övéit. Jézus szemével, látásával nézni az igehirdetést és végezni azt, két fontos feladatot jelent: vetni és aratni. Nagyon fontos az igehirdetésben történő vetés. Két irányban különösen is. A mag romolhatatlan legyen, ne romlandó magok hulljanak általunk, és hogy a vetés idejében történjen. S a vetés hittel történjék, azzal a hittel, hogy a magvető, maga az Úr Isten: „Ilyen lesz az én Igém is, amely számból kijön: nem tér vissza hozzám üresen, hanem véghezviszi, amit akarok, eléri célját, amiért küldtem” (Ézsaiás 55:11). De - s ez nagyon fontos, hogy a vetés után aratás is történjen. Jézus szavai bíztatnak bennünket az aratás lehetőségére: íme mondom néktek: emeljétek fel a ti szemeiteket és lássátok meg a tátékokat, hogy már fehérek az aratásra , ha mindjárt azt is tudatosítja bennünk, figyelmeztet arra is, hogy: „más a vető, és más az arató”. Mert a vető felelőssége az is, hogy legyen aratás. Hiszen csak így lehet valóság Jézus szava a számunkra: aki arat, jutalmat nyer és az örök életre gyümölcsöt gyűjt, hogy mind a vető, mind az arató együtt örvendezzen. Jézus szavaiban benne van a kegyelmi idő lehetősége a vetésre és az aratásra az aratás jelene és a végső aratás jövője között folyhatnak szolgálataink. Vajon arathat-e a lelkipásztor vagy a gyülekezet? Abban az értelemben igen, hogy a már érett kalászt idejében takarítsuk be, s ne hagyjuk, hogy a nem idejében történt betakarítás miatt kiperegjen a szem, lehulljon, elvesszen, megsemmisüljön. Történhet ez - hálára indító módon az elődök munkájáért - úgy, hogy más a vető, s más az arató; de úgy is, hogy - ha isten különös kegyelemmel megáldja munkánkat - egyszerre halad a vetés és követi azt az aratás. Mi szükséges az aratáshoz? Bizonyosan felemelt szív és szem, amint az Úr mondotta: emeljétek fel szemeiteket. Lelki látás kell és mivel az aratás sohasem volt könnyű dolog, ezért lelki erő, kitartás, bátorság kell és ezzel együtt belső, szellemi feltételek, személyes lelki ajándék és mentő szeretet. A vetés döntésre hívó szó, a vetés a befogadott Igét követő „igen” kimondása. Ez az Isten népével való együttjárás vállalását is jelenti. Vagyis a jó gazda gondosságával ápolni, gondozni, gondját viselni a vetésnek. Jézusnak ez volt a „munkamódszere”, s ebben kell őt követniök ma is az igehirdetőknek és bizonyságtevőknek. Annak a tudatával, és hogy nekünk is küldetésben kell ezt a munkát elvégeznünk. Nem is kisebb méltóságban részesülve ezáltal, hogy Isten munkatársai is vagyunk. S ez kell, hogy alázatra indítson az aratás és vetés munjikájában. Én amikor az igehirdető a jövőnek dolgozik, s van, amikor a jelenben arat. Szabad az igehirdetést, az egyház is szolgálatát ebben az összefüggésben nézni. Jézus szava is nagyon időszerű: az aratnivaló sok, családban, gyülekejzetben, kisebb-nagyobb közösségekben, sőt Isten nagy íj szántóföldjén, a világban érett kalászok vannak; kell, aki meglássa, felvegye és betakarítsa. Kérni kell az aratásnak is Urát, hogy küldjön munkásokat az ő aratásába. Az év fordulóján, amikor úgyis sokféle számadás és terv készül, ebben se mulasszuk el számbavenni, hogy mit végeztünk a vetésben, és mi vár ránk az új aratásban. Isten országáról szóló egyik példázatban olvassuk, mi- jj helyt pedig a gabona arra való, azonnal sarlót ereszt reá, mert az aratás elérkezett. A tervszerűség, a gondosság ezen a téren is fontos feladatunk. Nézzünk bizakodással és reménységgel a jövőbe. Lássuk meg, hogy hol végezhetjük a vetés ígéretes munkáját, vagy hol mutatkozik már az aratás lehetősége. Hogy reménységgel mondhassuk a dicséret szavaival: ^,0, bárha lángod fellobogna / S ébredne föl sok nemzet fényinél, / Ó, bár sok szolga, sarlót fogva, / Aratna, mígnem leborul az éj... Országod jöjjön el minél elébb, / Hirdetve szent neved dicséretét!” Csorba László 3 ÚJULJATOK MEG A HITBEN! Személyes küldetésben Az új esztendő közelsége Isten népe számára sokat mondó és bátorító üzenetet hordoz. A történelem múló évszázadai és emberi életünk tovatűnő évei az Ige testetöltésében megjelent üdvözítő kegyelem új korszakot indító eseményéhez igazodnak. A történelem váratlan fordulatai és kavargó eseményei nem helyezhetik hatályon kívül az üdvösség történetének azt az igazságát, hogy Isten az elkezdett jó dolgot folytatja és elvégzi a Krisztus visszajövetelének napjára. Ezt cselekszi a jelen történelemben mai tanítványainak, egyházának küldetése révén, ezt végzi gyülekezeteinkben és személyes életünkben. A ránk köszöntött új esztendőnek ez üdvözítő szándék a biztos vezérfonala, mely hitünk számára értelmet ad mindennek, ami ez esztendőben történni fog. Ennek az esztendőnek napjai Istentől személyesen is nyert küldetésünk alkalmai lesznek. Ezekre az alkalmakra imádságos lélekkel figyelnünk kell, sőt Isten Igéjének tanácsa szerint, ha szükséges, azokat áron is meg kell vennünk. Ezek az alkalmak az üdvösség áldott időszakai, ezekre figyelve és ezekkel élve múlandó életünk igen tartalmas és gazdag lesz. Ha Krisztus egyháza így látja evilági életének útját, akkor ez önmagában véve is a történelem üdvösen és gyógyítóan formáló tényező lesz. Az emberi életet uraló gonosz valósága mindennapi félelmetes tapasztalat. Nem test és vér, tehát nem a fogva tartott ember ellen van tusakodásunk, hanem Istennek minden fegyverét felöltözve a fogva tartó fejedelemségek és hatalmasságok ellen (Efezus 6:12), így szabaddá válunk arra, hogy minden dolgunk szeretetben menjen végbe. Megváltó Urunk akarata, hogy népén, tehát rajtunk keresztül az új teremtés valósága tapasztalható legyen embertársi kapcsolataink egyre szélesebb körén belül. Ily módon legyen az új esztendő a minket munkába állító kegyelem áldott időszaka. Dr. Mészáros István