Reformátusok Lapja, 1997 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1997-01-05 / 1. szám

4 Mózes törvénye szerint Izráelben minden elsőszülött gyermeket be kellett mutatni a templomban, illetve az első­szülött fiút fel kellett ajánlani az Úrnak (II. Mózes 13:2; III. 12:1-8). József és Mária ismerték a törvényt. Tehát Jézus születése után negyven nappal elvitték a gyermeket a jeruzsálemi templomba, szegények lévén, nem bárányt, hanem két galambfiókát ajándékoztak az oltár­ra (Lukács 2:25-35). Jézus bemutatása mindennapi ese­mény lett volna, ha ezen a szertartáson nem szólal meg Simeon és Anna. Sime­on azok közé a jeruzsálemi férfiak kis csoportjához tartozott, aki őszintén vár­ta a Messiást, és a kis Jézusban ezt a Messiást ismerte fel. Az istenfélő Sime­on nem véletlenül került a templomba, hanem a Szentlélek indítására, és a Jé­zussal való találkozás öröme csordul ki a szívéből, amikor ölébe veszi a gyerme­ket és ezt mondja: „Mostan bocsátod el, Uram, a te szolgádat a te beszéded sze­rint békességbe, mert látták az én sze­meim a te üdvösségedet, amelyet készí­tettél minden népnek szeme láttára, vi­lágosságul a pogányok megvilágosításá­­ra, és a te népednek, az Izraelnek dicső­ségére”. Simeon tehát már boldogan várja a halált, a várakozásban nem csalódott, látta a Messiást. Nehéz lenne megmon­dani, hogy hány ember látta Jézust, amíg a földön járt, tanított és gyógyí­tott, de azt is, hogy hányan hittek ben­ne, ismerték el Messiásnak, Isten Fiá­nak. A samáriai asszony még bizonyta­lan, amikor felteszi a kérdést: „Nem ezé a Krisztus?” - de András már kételke­dés nélkül mondja a testvérének, Simon Péternek: „Megtaláltuk a Messiást, ami megmagyarázva azt teszi: Krisztus” (János 1:42; 4:29). Péter később teljes biztonsággal jelenti ki: „Te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia” (Máté 16:16). Ennek a hitnek szöges ellentétjét lát­juk a farizeusok magatartásában. Ők is sokszor látták Jézust, sőt leselkedtek utána, látták a csodáit, mégsem ismer­ték el a názáreti ács fiát Messiásnak. Simeon a Szentlélek indítására ment a templomba, és a Szentlélek hatalmazta fel arra, hogy Máriának megjövendölje Jézus szenvedését és halálát, ami Má­ria számára olyan volt, mintha éles tőr járta volna át a szívét. Jézus bemutatásának másik fontos tanúja volt Anna próféta-asszony, akit csak Lukács említ az evangélumában. Anna szinte várta a Messiást, de addig is, amíg eljön, az életét teljesen Isten imádásának szentelte. Folyton a temp­lomot látogatta, böjtölt és imádkozott. Amikor József és Mária a kis Jézust be­mutatták a templomban, ő is ott volt az oltárnál, és amikor hallotta Simeon ál­dását, ő is szólt mindazokhoz, akik Je­ruzsálemben várták a Megváltót. Jézus bemutatását a keresztyén mű­vészetben az V. századtól kezdték ábrá­zolni, összekapcsolva az angyali üdvöz­lettel. Később az esemény önállóan jele­nik meg a chartesi (Franciaország) szé­kesegyház egyik kapuján. A dombormű 1100 körül készült. Jézus bemutatását Mantegna olasz és Rembrandt holland művész festette meg 1460, illetve 1631- ben. A római és a görögkeleti, görög ka­tolikus egyház a karácsony utáni negyvenedik napon, február 2-án ün­nepli Jézus bemutatását, amit „gyer­tyaszentelő”nek neveznek, mert ezen a napon történik a gyertyák megáldá­­sa. A gyertyák Simeon beszédének ar­ra a részére utalnak, amikor a világos­ságot említi. Mi, reformátusok nem ünnepeljük a gyertyaszentelőt, de a múlt század ele­jétől énekeljük úrvacsoraosztás végén „Simeon énekét”, a 446. vagy a 447. di­cséretet. Dr. Takács Béla Jézus bemutatása RFflIRMVniMIk­URIA 1997. január 5. Szabó Imre könyvéről... A minap fejeztem be Szabó Imre nyugalmazott sár­bogárdi lelkipásztor könyvének olvasását (Sírjanak a papok. Mozaikok egy falusi lelkész életéből). Tulajdon­képpen az önéletrajzi mozaikok minden darabja — ép­pen mozaik jellegénél fogva - továbbgondolásra kény­szeríti az embert, így hát ez az elolvasásra méltó mű számtalan gondolatot ébresztett bennem is. Kettőt szeretnék megosztani olvasóimmal. Az egyik a lelkészi munkával, a másik az egyház kettős felada­tával kapcsolatos. Bármi legyen is a véleményünk a pietistákról, a be­­thánistákról vagy a karizmatikusokról, egy személy (lelkész) tevékenységének megítélésében az eredmé­nyesség a legfontosabb Nos, Szabó Imre azért jutott el végül is a karizmatikus mozgalomhoz, mert mint lel­kész, egész életében arra törekedett, hogy minél több lelket vezessen a Megváltóhoz, s hogy ezt a hivatást mi­nél jobban tölthesse be. Bár egy lelkésznek tudnia kell, hogy „nem azé, aki akarja...”, mégis tennie kell a dol­gát, hite és meggyőződése szerint. Szabó Imre is ezt tet­te, feleségével, Szabó Évával, „kiérdemelve” nem egy­szer az egyház hivatalos vezetőinek nemtetszését, még­is - elhivatottságuk biztos tudatában - úgy szolgálták Krisztus egyházát, hogy mindvégig megőrizték elköte­lezettségüket a Magyarországi Református Egyházhoz. Az első ember, akiről bizonyosan tudjuk, hogy a Meg­váltó magához emelte, ama golgotai lator volt, aki sem pietista, sem bethánista, sem karizmatikus, de még csak egyháztag sem volt, mégis üdvözült. Tudomásul kell tehát vennünk, hogy nem a mi erőlködésünk, nem a mi jó módszerünk, nem a mi elképzelésünk a fontos, hanem az Isten akarata és kegyelme. Szabó Imre „mozaikjaiból” kiderül, hogy az egyhá­zukhoz való ragaszkodás és a keresztyéni türelem tar­totta vissza őket a szélsőségektől és a dogmatikus ma­gatartástól. Mert tudták, hogy a keresztyén élet nem emberi akarás vagy ténykedés produktuma, hanem ke­gyelmi állapot. A címben szereplő szavak („...sírjanak a papok...”) Jóés próféta könyvéből valók. E prófétától is tudjuk, hogy Isten a maga munkáját mindig valóságos emberi viszonyok között viszi végbe. Itt is „gabonát, bort és olajat” ígér és szabadulást a pogányoktól (vagyis az idegen elnyomóktól). Természetesen, ha megtérnek. Vagyis az emberi lét és az Úr szolgálata e földön együtt jár, tehát az egyház számára is nyilvánvaló kell, hogy legyen a nép és Isten ügyének együttes szol­gálata. A Magyarországi Református Egyház történe­tében megvannak ennek a maga hagyományai. Szabó Imre „mozaikjaiból” nem hullik ki e kettős szolgálat­nak a tudata, pedig származása, ifjúsága predestinál­­ná őt ennek a kettős szerepnek a betöltésére. Ez a sze­rep természetesen nem azonos a „szolgáló egyház teo­lógiájával”, mely az embertelen és Isten-ellenes szocia­lista rendszer kiszolgálásával volt egyenlő. Akkoriban bizony nem volt könnyű valóban szolgálni Istent és a népet, de a Dávid-lelkű kiválasztottak mindig megta­lálták ennek a módját. Szabó Imréék persze nem ta­gadták felelősségüket híveik (a nép) emberi ügyeiért, de a „mozaikok” szerint nem érezték lelkészi hivatá­suk meghatározó részének. így is áldott szolgálat egész eddigi életük... Török Bálint Kálvin gondolataiból Az eleve elrendelést, amellyel Isten némelyeket az élet reményébe fogad, másokat pedig az örök halálra szán, egyszerűen tagadni nem meri senki, aki azt akarja, hogy őt istenfélő embernek tartsák...Midőn Istennek előre tudást tulajdonítunk, ezt olyanformán értjük, hogy mindenek mindig az Isten szemei előtt voltak és maradnak is örökké úgy, hogy az ő tudása előtt nincs múlt vagy jövő, hanem minden jelen, még­pedig olyképpen, hogy ő nemcsak képzeletileg lát mindent (mint ahogy mi látjuk azokat a dolgokat, amiknek emlékezete a lelkünkben megmarad), hanem valóban lát és szemlél mindeneket, mintha eléje volnának helyezve. És ez az előre tudás kiterjed az egész világra és min­den teremtményre. Eleve elrendelésnek pedig az Isten azon örök elhatározá­sát nevezzük, amellyel önmagában elvégezte azt, hogy akarata szerint mi tör­ténjék minden egyes emberrel. Isten ugyanis nem egyforma állapotra teremt mindenkit, hanem némelyeket az örök életre, másokat pedig az örök kárho­zatra rendelt már kezdettől fogva... (Részlet az Institutio-ból) Elolvasásra ajánljuk Isten Igéje: élet mindenkinek A Bibliatársulatok Világszövetségé­nek (BVSZ) Nagygyűlését, amelynek jel­mondata „Isten igéje: élet mindenkinek” volt, szeptember 26. és október 3. között tartották kanadai Mississaugaban. E Nagygyűléssel ünnepelte a 138 ország­ból érkezett 349 résztvevő a BVSZ meg­alakulásának 50. évfordulóját. A világ több mint 200 országában és területén szolgáló 135 bibliatársulat - köztünk ha­zánké is - képviseltette magát. A világ­­konferencia előadásainak anyagából a Magyar Bibliatársulat szemelvénygyűjte­ményt jelentetett meg. A kötet négy elő­adást és a Nagygyűlés záródokumentumát tartalmazza, valamint az MBT főtitkára, Tarr Kálmán elősza­vát, amelyben a Ma­gyar Bibliatársulat munkáját kapcsolja a világszervezetéhez, mintegy ívet húzva az MBT megalakulásától a mai helyzetig, a vi­lágviszonylatban is el­ismert nagyságrendű és minőségű bibliaki­adásig és -terjesztésig. Minden előadás a maga elemző-értékelő mélységével tulajdon­képpen egy kérdésre kereste a választ: Isten Igéjét, az egyhá­zak mondanivalóját, a bibliatársulatok munkáját hogyan fogalmazzuk meg, il­letve milyen irányban kellene elmozdul­ni a közelgő harmadik évezred kihívásai közepette.­­ Dr. Melba Padilla Maggay előadása rámutat, hogy a világban egyre inkább az ún. piaci viszonyok és a médi­ák (televízió, sajtó, elektronikus sajtó) válnak egyeduralkodóvá, a könyező vi­lág lassan az lesz számunkra, amit a te­levízió mutat, s nem az, ami valójában létezik. A „könyv-kultúrát” felváltja a „kép-kultúra”, az olvasás „elvontságát” a tv és a video „esetlegessége”, „véletlen­­szerűsége” és „konkrét képekhez kap­csolhatósága”. Ebben a helyzetben Bib­lia-szolgálatunk milyen új utakat talál­hat? - teszi fel a kérdést. Új evangéliumi „borostömlő”-programra van szükség - véli-, a nyomtatott szövegről át kell térni a képi megjelenítésre, mert” ...a Biblia ereje nem abban van, hogy mindenkinek el kell olvasnia a szöveget, hanem ab­ban, hogy mindenkinek meg kell halla­nia és aszerint cselekednie.”­­ Dr. Philip Stine a Biblia-szolgálat jövőre vonatkozó előrejelzést, kidolgozandó „stratégiát” sürget, szükséges kihasználni azokat az ösztönző erőket a világban­­ írástudat­lanság csökkenése, népesség növekedé­se, növekvő vallásos igény stb. -, ame­lyek ennek a szolgálatnak új távlatokat adhatnak.­­ Prof. Lamin Sanneh szerint a nyugati énközpontú, egyéni megvál­tást előtérbe helyező gondolkodásmódot a latin-amerikai és ázsia­i szociális evan­géliummal” is ki kel­lene egészíteni, s en­nek megfelelően öku­menikus fordításokat is kell készíteni, vala­mint a fordításoknak tekintettel kell lenni­ük az adott népek kultúráira. - Ole Christian M. Kwarme az „emberi szükségle­tekre” összpontosító Bibliák kidolgozását tartja a közeljövő fel­adatának, azaz a tel­jes Bibliák mellett magyarázatos Bibli­áknak, szövegrészek­nek és válogatások­nak is meg kell jelen­niük, CD ROM és egyéb, szöveget, képet, hangot tartalmazó, számítógépen megje­lentethető fajtákat is ki kell fejleszteni, valamint az egyes korosztályok igényei­re is figyelni kell, mint például a gyerek­bibliák készítésére. A BVSZ Nagygyűlése záródokumen­tumban foglalta össze munkájának eredményét: felvázolta a szervezet tör­ténetének főbb állomásait, a jelenlegi helyzetet, amelyet az új kihívásokra adandó válasz jellemez leginkább - ilyenek az ifjúság útkeresései, a nők szerepe, a világvallások egymáshoz va­ló viszonya stb. -, s a jövőbe is tekint: új feladatokat kell találni, új kihívásokra új válaszokat kell adni. A bibliatársula­tok végső célja pedig, hogy a Szentírást az eredeti szöveghez hű, de mai nyelve­zettel, mindenki anyanyelvén, minden­ki számára megismerhetővé tegyék. Nagy János „Isten igéje: élet mindenkinek" Szemelvények a Bibliatársulatok Világszövetsége kanadai Nagygyűlésének anyagából Toronto, Mississauga­ 1996. szeptember 26. - október 3. a MAGYAR WDUAIABSVUA r­si'OArtsr. in Ötszáz gondolat A Zsinati Iroda Tanulmányi Osztályá­nak a kiadásában megjelent dr. Imre Er­nő: 500 gondolat c. műve. A cím mellett még ez a mottó található: „Jó dolog kap­ni, de adni mindennél nagyobb öröm”. Ez a mondás jelzi a szerző szándékát. Sze­retne megajándékozni másokat a gondo­latokkal, mert ezek jelentik az értéket a mi világunkban, amikor az értékek át­rendeződésének korát éljük, illetve erre kapunk felszólítást. Ezt olvassuk Jób könyvében: „De a bölcsesség hol találha­tó? Hol van az értelem lelőhelye? Nem is­meri értékét a halandó, nem található az élők földjén. A mélység ezt mondja: Nincs bennem! A tenger ezt mondja: Ná­lam sincsen! Nem lehet megvenni szín­aranyért, nem lehet árát ezüstben ki­mérni... Honnan jön tehát a bölcsesség? Hol van az értelem lelőhelye?... Isten is­meri az ahhoz vezető utat, ő tudja annak lelőhelyét... Az embernek pedig ezt mondta: íme az Úr félelme a bölcsesség, és a rossz kerülése az értelem” (Jób 28,12-15, 20, 23, 28). Ennek jegyében született ez a könyv: megragadni az élet­ben lévő értéket és elkerülni a rosszat. A szerző egyházunk doktora, hosszú időn át esperese és mindenek előtt 50 éven át gyülekezeti lelkipásztora volt. Igehirdetéseiben mindig nemes veretet, teológiai színvonalat mutatott fel. Nyu­galomba vonult, de ez a nyugalom nem a munkától való megválást jelentette. Könyvet írt, számtalan tanulmányt és cikkeket jelentetett meg. Jelenlegi mun­kája emberbaráti, segítő, lelkigondozói jellegű. Emberek sokaságával érintkezik és ez magyarázza gondolatainak sokféle­ségét, „rendszerezetlenségét”. Miután felismerte, hogy gondolatait mások is igénylik, a Szentesi Élet című hetilap­ban állandó rovatot kapott, ahol heten­ként több gondolatot közölt. Akik ezeket olvassák, elsősorban azok keresik ezek­nek az összegyűjtött formáját. Gondola­tait a humánum határozza meg, de a krisztiánum átüt rajta, hiszen az a célja, hogy a krisztusi emberség nemességét adja át, mint megélhető életformát. A lutheri felismerés vezeti: „Légy a másik ember Krisztusává”, a hitet azonban senkire nem akarja ráerőltetni: „Mert nem akarunk uralkodni hiteteken, ha­nem munkatársai vagyunk örömtöknek” (II.Korinthus 1:24). Isten adja meg, hogy ezek a gondola­tok sok emberben teremtsenek harmó­niát, bátorságot az életben, a hit nemes harcának megharcolásához. A könyv ára: 150 Ft. Megrendelhető: minden lelkészi hivatalban. Dr. Szathmáry Sándor

Next