Reformátusok Lapja, 1999 (43. évfolyam, 1-52. szám)
1999-01-03 / 1. szám
Szabad kicsi részletből nagy üzenetet kiolvasni? Szabad akkor, ha nyelvtanilag és hittanilag is benne rejtőzik a „kicsiben” a kinagyítás lehetősége és jogosultsága. Most ezzel a szabadságommal élek. A kiválasztott Ige fővonulata: Ezékiel elhívása a prófétai szolgálatra és az ezzel kapcsolatos hatalmas látomása Isten kozmikus „trónkocsijáról”, egyetemes uralkodásáról (Ezék.l.). E látomás leírása során többször is találkozunk ez-zel a részlettel: „Amikor megláttam az I Úr dicsőségének a látványát, arcra bo- Irultam ... és hallottam: Emberfia, állj a lábadra, beszélni akarok veled...” (1:28). Később: „...kimentem a völgybe és íme, ott állt az Úr dicsősége... ekkor arcra borultam, de Lélek áradt belém, s talpra állított...” (3:23) Erős a meggyőződésem: ezekben az ismétlődő szavakban és kifejezésekben egész kegyességünket meghatározó fontos üzenet van elrejtve. Az Isten közelébe kerülő ember „arcra esik”. Nem is tehet mást. Emberi ereje megbénul, csődöt mond. Képességei nincsenek arra méretezve, hogy otthonosan mozogjon a mennyei világ dimenziójában. Emlékezzünk Pál apostol megtérésének törté- netére: „...földre esett, és egyáltalán nem látott” (Ap. Csel. 9.). Ám „segít a Lé- J lek a mi erőtelenségünkön” (Róma 8:26). Ez a Lélek állította talpra Ezékielt is. Átemelte a földiből a mennyei dimenzióba. A valláslélektan tisztázta az alapvető igazságokat. A „Szentség” földöntúli mágneses erővel vonz magához, és ugyanakkor megriaszt, térdre kényszerít, félelmet gerjeszt. Akkor válik lehetővé, sőt gyógyítóvá és termékennyé az ember és az Isten találkozása, ha Isten könyörül az emberen, és Szentlelkének újjáteremtő erejével körülöleli az istenire béna emberi természetet. E fejtegetések konkrétuma: Az egészséges lelki életben együtt van- és legyen is együtt! - az arcra borulás és a talpra állítás. Az emberi végesség és bűn lelepleződése, és az isteni erők „hatalomátvétele”. Újszövetségi szavakkal szólva: a meghalás és a feltámadás (már itt a földi életben!). „Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus” ( Gál.2:20). A halálos nyomorúságba is merült tékozló fiúból Isten visszafoga- s dott édesgyermeke lesz. Nehéz együtt megélni ezt a kettőt: a meghalást és az új életre megelevene-dést. Mindkét oldalon fenyegetnek a szélsőségek. Van olyan kegyesség, amely túlméretezi a „halál”-elemet: a bűnt, bűnbánatot, sírást, önkínzást. És van olyan kegyesség, amely túlméretezi a „feltámadás”-elemet: az örömöt, a lelkesedést, a szárnyalást, a győzelmeket. Ott van egészséges gyülekezeti élet, ahol a hívők nem kötelezik el magukat és egymást egyik szélsőség mellett sem. Ez azért nehéz, mert az embereket jobban vonzzák az „extrák”, mint a józan középút egyszerű lépései. A üdvösség elnyerésének szemléletes példája: magatehetetlenül, bénán fekszik a templom Ékes-kapujánál az alamizsnát váró koldus (Ap.Csel.3). Ám szólt hozzá a kegyelem szava: „Kelj fel és járj!” Péter jobb kezénél fogva felemelte. .. az pedig talpra állt és járt, járkált, ugrándozott és dicsérte az Istent. Már-már sokalljuk is: „ugrándozni” azért nem kell. Az illendőség keretei közé tessékeljük a Szentlélek munkáját. A lényeg tehát az, hogy mi arcra esünk (vagy térdre esünk), Isten pedig talpra állít, feloldoz, meggyógyít, isteni erőkkel ruház fel. Szükségünk van mindkettőre. Nem a megszokott „Elhi- i szem”-hitre van szükségünk, hanem isteni erőkkel mozgósított olyan hitre, ami maga is már a kegyelem műve és motorja. ELMÉLKEDÉS 1999. január 3. AZ IGE MELLETT ü üíJüüüüüíIüüüüüüüüüüüüüeISüSüüüüüüüüüíIeIbIeIbIéIeIbIeIeIőIeIeIeIőIeIíIíIíIí] JANUÁR 10. VASÁRNAP Isten világosság, és nincs benne semmi sötétség...” (I. János 1:5-10). Különös világosság Isten világossága. Először nem is nekünk fénylik, előttünk világos, hanem belénk világít, leleplezi a rendetlenséget, láthatóvá teszi a lelki szennyet, megvilágítva előttünk a kivezető utat. Ez a kivezető út a bűnbánat, bűnvallás és bocsánatkérés. Gyümölcse pedig a megtisztított élet és békesség. S csak ezután kezd el világítani előttünk ez a világosság. A belső fény nyomán már fel tudjuk fedezni Isten világossága útmutatását, amit eddig a bennünk levő sötétség miatt nem láthattunk igazán. Ezért nem lehet Isten gyermekeinek semmi köze a sötétséghez és a sötétség urához. Nem lehet két úrnak szolgálni. Örvendezzünk a világ Világosságának, Jézus Krisztusnak és kövessük Őt! Ézsaiás 48:12-22. 467. Dicséret: JANUÁR 11. HÉTFŐ „Gyermekeim, ezt azért írom nektek, hogy ne vétkezzetek, ha pedig vétkezik valaki, van pártfogónk az Atyánál...” (I. János 2:1-6). Akiknek Jézus gyógyulást, bűnbocsánatot, új élet lehetőségét adta földön jártakor, azokat követésre hívta. A követés pedig azt jelenti, hogy úgy élni, olyan indulattal járni és cselekedni, mint ő. Urunk követelménye ma is ez, amikor nincs közöttünk testileg, hanem az Atyánál van. Az egész Szentírás azért adatott, hogy ne vétkezzünk, hanem cselekedjük azt, amit parancsolt. A kegyelem az, hogy ha minden odaszánás és engedelmes indulat ellenére erőt venne rajtunk a kísértés, és vétkezünk, akkor „van pártfogónk az Atyánál”. Ez a csodálatos kegyelem azonban a hívő embert nem felszabadítja a vétkezésre, hanem elkötelezi a hálás engedelmességre. Ézsaiás 49:1-13. 119. Zsoltár. JANUÁR 12. KEDD „Aki szereti a testvérét, az a világosságban van...” (I. János 2:7-11). A régi és mindig megújuló parancsolat a szeretet. Elméletben ezt a „leckét” szinte mindenki tudta már akkor is az egyházban. Még a legvadabb újító gnosztikusok, extra beavatási szertartások és magatartásformák ajánlói is hangoztatták a szeretet fontosságát. Az életük azonban nem erről szólt. János ez ellen a magatartás ellen harcol. Azok ellen, akik fennen hirdetik, hogy ők a megvilágosodottak, a mennyei fény fiai, az igazság egyedüli birtokosai, de gyűlölködők és kirekesztők. Hívő testvéreinek ajánlja a leleplezés lehetőségét: „Aki szereti a testvérét, az világosságban van... aki pedig gyűlöli testvérét, az sötétségben van”. Ma is biztos segítség az eligazodásban János mértéke, mert ez Jézus mértéke. Ézsaiás 49:14-26. 500. Dicséret. JANUÁR 13. SZERDA „Ne szeressétek a világot, se azt, ami a világban van” (I. János 2:12-17). Lehetetlen nem gondolnunk Jézus főpapi imájának erre a kérésére: „Nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból, hanem azt, hogy őrizd meg őket a gonosztól”. Ez a kérés ugyanis helyes megvilágításba helyezi mai igénket. Isten akaratából vagyunk ebben a világban. Úgy is, mint egyház, mint Krisztus népe. Kivonulnunk engedetlenség lenne. De felolvadnunk a test kívánsága, a szem kívánsága és az élettel való kérkedés „világiasságában”, Urunk elárulása lenne. Világiasan szeretni, ami a világban van, engedetlenség. Jézus Krisztus szeretetével szeretni e világot, engedelmesség, mert Urunk is ezt tette. A világot kiszolgáló keresztyén ember szánalmas figura, de a szolgáló élet a hit hőseinek életstílusa. Legyünk ezek! Ézsaiás 50. 338. Dicséret. JANUÁR 14. CSÜTÖRTÖK „Ki a hazug, ha nem az, aki tagadja, hogy Jézus a Krisztus?” (I. János 2:18-25). A levél írása idején elterjedt tévtanítás volt az a vélekedés, hogy a „mennyei Krisztusnak”, az igaz Isten Fiának semmi köze sincs a názáreti Jézushoz. Elképzelt, mennyei fényben megmaradt, Földön soha nem tanított és testamentumot nem hagyott „Krisztusuk” szájába azt adhattak, amit kedvük diktált. Nem érvényes Jézus tanítása, nem érvényes az áldozata, nem segítség feltámadása. Mi mondjuk meg, mit kell hinni és mit kell tenni. A gyülekezet igaz maradéka azonban akkor is tudta az igazságot, „kenete” volt a Szentlélektől arra, hogy leleplezze a hamis indulatokat és arra is, hogy megtartsa Jézus Krisztus parancsát és továbbadja az apostoli tanításban. A kísértés ma sem ismeretlen. De az Ige ma is vezet. Ézsaiás 51:1-11. 485. Dicséret. JANUÁR 15. PÉNTEK „Ha tudjátok, hogy ő igaz, ismerjétek fel, hogy aki az igazságot cselekszi, az is mind tőle született” (I. János 2:26-29). Bizony nehéz lehetett akkor is, mint ahogy ma sem könnyű, felismerni, hogy ki az, aki „tőle született” vagyis Jézus Krisztus tanítványa. Hol kell elkezdeni a hiteles megismerést? János szerint először Jézus Krisztust kell „igaz” ismerettel megismerni. Az Ő igazságát, vagyis tanítását kell teljes odaadással kutatni és megismerni. Tudni, hogy nála van az igazság, mert Ő az igaz. S ha ezt valóban világosan látjuk, Őt valóságosan ismerjük, akkor következik a parancs: „ismerjétek fel,hogy aki az igazságot cselekszi, az is mind tőle született”. Krisztus igaz ismerete nélkül tehát nem ismerhető fel a tévtanító, de nem ismerhető fel a testvér sem. Ézsaiás 51:12-23. 231. Dicséret: JANUÁR 16. SZOMBAT „Ezért, akiben megvan ez a reménység, megtisztítja magát, mint ahogyan ő is tiszta” (I. János 3:1-3). János a keresztyén öröm és hálaadás alapjára utal ismét: „Lássátok, milyen nagy szeretetet tanúsított irántunk az Atya, Isten gyermekeinek neveznek minket és azok is vagyunk” (l.v.). Majd még tovább megy és arra utal, hogy a jelenlegi állapotunk csak boldogító előleg, mert egyszer meglátjuk Őt, teljes valóságában felismerjük, mert áldó közelében leszünk. Akiben az a reménység megvan, annak élete kényszerítés nélkül, önkéntes engedelmességgel törekszik arra, hogy már e földön méltó legyen Istennek erre a szeretetére. Vagyis megtisztítja magát, életfolytatását az Úrhoz szabja, akitől mindent kapott. S azért is, mert arról kell bizonyságot tennie e földön, aki tiszta és szent. Ézsaiás 52. 483. Dicséret: Dr. Fekete Károly Maradjon-e a „régi nóta”? Olvasandó: Zsoltár 149:1-5 Az ember hajlamos arra, hogy vak keserűségében „régi nótákat” ismételgessen. Zsoltárunk szívet mozgatóan így harsonáz: „Énekeljetek az Úrnak új éneket!” Mik ezek a mi „régi nótáink”? 1.,rrossz a világ, megérett a pusztulásra!” Tényleg, mind a bibliai korban, mind a császári Rómában, mind a középkorban, mind a XX. században - és a véreskezű diktátoroktól a TV mai rendőrségi híradójáig -, rengeteg aljasság, embertelenség, iszonyat tapasztalható. S most megszólal az evangélium: „Úgy szerette Isten a világot..." Méltán kiált föl Luther Márton egyik prédikációjában: „Én a pokol tüzét kívánnám a világnak, s különösen is azt tenném, ha Isten volnék. És mit tesz Isten? Harag helyett, amit a világ igazán kiérdemelt, szereti ezt a világot.” Izrael is megérdemelte volna, hogy abbahagyja vele a vesződséget Isten. Ehelyett ez a boldog tapasztalás: „Gyönyörködik népében az Úr”. Ugyanez a gondolat van az angyalok énekében: „az emberekhez jóakarat.” Ahogyan árvíz sújtotta vidékek felujjonganak, végre eloszlanak a felhők, és süt rájuk a Nap éppolyan öröm karácsony óta: „Fölragyog az igazság Napja..., és sugarai gyógyulást hoznak” (Malakiás 3:20). Mily biztatás az új év sötétnek tűnő útjain! 2. ,„Engem nem szeret az Isten!” E búskomorságban azt tanácsolja a zsoltár: „Dicsérjétek nevét körtáncot járva!” Tudjuk, hogy a megszületett Úr neve: Immánuel : Velünk az Isten. A keresztyén liturgika szerint az újév Jézus nevének ünnepe (Lukács 2:21) Őbenne sorsközösséget vállalt velünk Isten. Ha valaki azt érzi magáról: porszem; halandó; féreg; hernyó (Jób 25:6), íme: Ő is emberré lett a Krisztusban. A görög istenek is - a pogány hitregék szerint - tettek látogatást az Olümposzról, ám ha kellemetlenné vált a helyzet, verekedésbe keveredtek, akkor - „ill a berek, nádak, erek” -, visszasuhantak a magasságba. A mi Urunk ott maradt a várfalon kívüli Gecsemáné-kertben, mert a váltságmű nem maradhatott félbe. Azóta is, mint feltámadott Úr, az „elnyomottakat”, a szomorúakat, a hitre és engedelmességre vágyakozókat „győzelemmel ékesíti föl.” Milyen bátorító, újévi reménység! 3. „Nincs, aki megértsen!” Tényleg fenyeget korunkban az elmagányosodás. Olvastam egy újsághírben, hogy Tokióban, e közel 10 milliós nagyvárosban, egy idős hölgy öngyilkos lett, s a TV-jéhez írt búcsúlevelet, mert nem volt senkije. Mily más a zsoltáros élménye: a „hívek gyülekezetében” zengedezhet: a templom Isten „dicsőségének” közvetítője és „pihenőhely”, erőforrás, oázis a számára. Isten Igéje össze akar bennünket is gyűjteni, hogy „Sión lakói örvendezzenek Királyuknak”. Sokan mondják, hogy a református istentisztelet merev; a liturgia egy személyre épül; a légkör rideg. Tegyünk róla, hogy a hívek együttléte szeretetközösséggé váljék, s a tagok - a Főnek engedelmeskedve - egymás segítségére legyenek. Milyen szép újévi program! Szénási Sándor IMÁDKOZZUNK! Nagykegyelmű, könyörülő és hűséges Isten! Édesatyánk a Jézus Krisztusban! Hálát adunk neked, hogy minket a végére hanyatlott esztendőben türelmesen elhordoztál és a mi megsegítésünkben soha el nem fáradtál. Mindennap hirdettetted üdvösségünket, s kibeszélhetetlen bölcsességgel és jósággal uralkodtál gyermekeid felett. Bocsáss meg nekünk, szentséges Atyánk, hogy számtalanszor vétkeztünk ellened. Ne vess el minket a te orcád elől és a te Szentlelkednek ajándékát ne vond meg soha tőlünk. Mily kegyelmes vagy, Úr Isten, hogy továbbra is ígéred áldásaidat. Ha jónak látod, hogy a múló esztendő nyomán új esztendőkben legyen részünk, tégy minket és anyaszentegyházunkat buzgóvá a népedért végzett szolgálatban. Segíts, mint gyermekeidet, hogy a te uraidon járjunk és a te evangéliumod, mint mennyei fény, ragyogjon ezután is felettünk. Mutasd meg hozzánk való hajlandóságodat, Igédnek hirdetésében. Add, hogy földi életünk minden eseményében mindenkor megtaláljunk Téged. Tégy hívekké minket, Úr Isten, mindnyájunkat a ránk bízottakban, hogy egykor az ítélet nagy napján, mint ha sáfárok megállhassunk előtted. Te oltalmazz meg minket minden nyomorúságtól, te őrizd meg testünket-lelkünket, hogy nagy kegyelmedből új esztendőre virradva, téged dicsérhessünk. Urunk, te őrizd meg a mi ki- és bemenetelünket mostantól fogva mindörökké. Ámen. (Czeglédy Sándor: Gyülekezeti imádságok) A heti bibliai részhez „...akit nevezz el Jézusnak...” (II.) Említettük, hogy az Ószövetségben Isten megjelölésére 10 nevet is találunk, de maga a zsidó nép kb. 70 istennevét ismeri. Ugyanez a helyzet az Újszövetségben is. Ha a jelképes kifejezéseket is számbavesszük (pl. Alfa és Ómega, Júda oroszlánja, Hajnalcsillag stb.), akkor több mint 50 kifejezéssel próbálták megközelíteni vagy megérteni Jézus Krisztus lényegét, személyét és tisztségét. A legfontosabb nyilván a „Jézus” név. Ez Jézus „személyi” neve. Valószínűleg a héber Jehosua szóból származik, ami annyit tesz: Jahve segíteni fog, illetve Jahve a segítség vagy üdvösség. Tehát az Úr megszabadít, mert ő a Szabadító. Szorongattatásoktól, üldözőktől és a bűntől is megszabadít. Ha meggondoljuk, hogy a zsidóknál a név a lényeget jelentette, akkor sokat mondok Péter apostolnak a Nagytanács előtti szavai: „Nincsen senki másban üdvösség, mert nem is adatott az embereknek az ég alatt más név, amely által üdvözülhetnénd” (Ap Csel.4:12). És ezt a nevet nem véletlenül nyerte, hanem isteni vezetés folytán (Mt 1:20k; Lk 1:31). Külön lelkére kötik előbb Máriának, aztán Józsefnek is. Pedig maga a név nem volt rendkívüli a zsidóságnál. Jézusnak az ószövetségi előképei között említeni szokták Josuét, a Nun fiát, aki Izráelt a földi Kánaánba vezette és Josuát, a Jehosadák fiát, aki a babiloni fogságból való visszatérés után viselte a főpapi tisztet. Őket a görögül beszélő zsidók Jézus névvel nevezték. Az első időkben aztán ezt a nevet földi ember nem használta: az első keresztyének tiszteletből, a zsidók pedig gyűlöletből. Az Ószövetségnél említettük, hogy az Úr „neve” több volt, mint egy földi értelemben vett név. Nem üres szó volt, hanem Isten lényét foglalta magába. Ugyanezzel találkozunk az Újszövetségben Jézussal kapcsolatban is. Jézus „nevében” jövendöltek, tanítottak, prédikáltak, kereszteltek, bűnt bocsátottak, démonokat űztek. Az ő nevében gyűltek össze a hívek, ettől a névtől várták a segítséget, ezért a névért hagyták el javaikat, tűrtek üldöztetést, sőt sokszor halált is. Jézust az Újszövetség gyakran nevezi Küriosznak is. Említettük, hogy a zsidók az Isten nevét jelző JHVH helyett Adonaj-t olvastak. A Küriosz pedig az Adonaj görög mása, ami egyenlő az arám Mar szóval, ami ismerős a Maranatha, „Jövel, Urunk” kifejezésből. A Küriosz tehát nem egyéb, mint az ószövetségi istennév, a Jahve-Adonaj görög fordítása és Jézusra való alkalmazása. Dr. Bajusz Ferenc