Reformátusok Lapja, 2002 (46. évfolyam, 1-52. szám)

2002-04-21 / 16. szám

Hit és kultúra 2002. április 21 AMATIMI APJA Az eklézsia-megkövetés tragikus hőse Misztótfalusi Kis Miklósra emlékeztek Nagyváradon A váradszőlősi gyülekezet zsúfolá­sig telt templomá­ban a vasárnapi is­tentisztelet után még újabb egy órá­ra együtt marad­tunk. Először két kisdedet fogadott be a közösség, Re­beka és Gergő­ Attila a keresztség sakramentumában részesült. Fiatal szüleik és kereszt­­szüleik tavaszi re­ménységgel töltöt­ték be a szíveket, hiszen a pusztuló erdélyi magyarság jövőjének záloga a gyermek. Örvende­tes, hogy az idén ezidáig egyensúly­ba került a születé­sek és az elhalálozások számaránya. Ezután Misztótfalusi Kis Miklós em­lékét idézték. Tarr István lelkipásztor ar­ról beszélt, hogy 1702. március 20-án idő előtt költözött a másvilágra 52 éves korában a híres nyomdász. A lelkész be­mutatta az 1765-ben Hollandiában ki­adott Aranyos Biblia hasonmás kiadását, mint könyvtára legértékesebb darabját, majd ismertette Kis Miklós életútját. Szegény családban született 1650-ben Alsó-Misztótfaluban. Eszességével már gyermekként kitűnt. A betűvetést a falusi iskolában sajátította el, 1622-től Nagy­bányán, majd később Enyeden tanult. Foga­rason rektor lett, 27 éves korától kö­zel három esztendeig. Apafi fejedelem gyakran tartózkodott a fogarasi várban Teleki Mihály kancellárral együtt, így is­merték a művelt tanítómestert. Teleki egy időben Váradon élt és jól ismerte a Váradi Biblia kalandos sorsát. Szenczi Kertész Ábrahám nyomdáját és a rész­ben kinyomott Bibliát a váradi vár 1660- ban történt eleste után a törökök megen­gedték, hogy az életben maradt védők sza­badon elvihessék, majd később Ko­lozsvárt befejezhes­sék. Mivel a Biblia néhány évtized múl­va hiánycikk lett, ezért Tofeus Dobos Mihály, aki 1679-től erdélyi püspök lett, megbízta Misztót­falusi Kis Miklóst a Biblia újra kiadásá­val. A fejedelem és Teleki Mihály tá­mogatásával 1680 nyarán Hollandiába indult a művészi mesterséget elsajá­títani. A híres Blaeu nyomdásznál meg­tanulta a betűmet­szést is. Olyan te­hetséges volt, hogy mestere ajánlatára nála rendelték meg betűkészletüket a grúz királyi, a toszkánai fejedelmi, valamint a vatikáni és stockholmi nyomdák. Miután Erdélyben a Biblia kiadását halogatták, azért saját költségén maga adta ki a ma­gyar Bibliát. Mivel a világhíres munkás­ságával igen jól keresett, minden pénzét erre a célra fordította, hiszen nemzetének akart szolgálni. 1685-ben bőrbe köttette és aranyozta az Aranyos Bibliaként ismert 3.500 példányt a 11.900 Szentírásból. A több szekeret megtöltő rakománnyal 1689-ben hazafelé indult. Egy lengyel főúr, az unitáriusok el­lensége azonban lefoglalta a könyveket, mert azt hitte, hogy az Aranyos Biblia arianus kiadvány. Minden meggyőzés hi­ábavaló volt, ám a hegyi tolvajok garáz­dálkodása után, akiket a legyel nemes hi­te szerint Kis Miklós bérelt fel, a rako­mány végül tovább indulhatott. Sajnos csak a Biblia, mert a nyomdász saját könyvei elkallódtak. Ezután 1690-ben Kis Miklós átvette a kolozsvári reformá­tus egyház nyomdájának vezetését. Kö­zel száz magyar és latin könyvet adott ki rövid idő alatt. Olcsó munkáit haszonnal forgatták a diákok is. Kazinczy előtt a magyar helyesírás bátor megújítója volt a 17. század végén, így a ez helyett c-t, a ph helyett f-t, az y helyett i-t szedetett. Azonban a maradi pap- és tanárszerzők kézirataik javítását nem tűrték és szöveg­hamisítással vádolták. Zsinat elé idézték 1698-ban és a „Maga személyének Mentsége” című iratának visszavonására kötelezték és szigorúan megrótták. Az igaztalan vádak egészségét meg­viselték, a stressz bizonyára akkor is okozhatott magas vérnyomást... így Kis Miklós halála előtt három évvel guta­ütést kapott, ám elméje ép maradt, csak testileg rokkant meg. Bénán, szegényen 1702 március 20-án halt meg. Síremléke koporsó alakú faragott kő, felirata: Tótfalusi Miklós nyugszik ez helybe Magyarország szülte, Erdély felne­velte,■j -Hollandia nagy dolgokra készítette De amint intézte, nem adta szerentse, Mondjad úton járó, nyugodjék meg teste, Búsult lelkének lett Isten békessége, Idegenségünket az Isten ne nézze, Támasszon Hazánknak inkább mást helyette. Az évszázadok a földbe süllyesztették a követ, így 1902-ben a Házsongárdi temetőben kutató munkára volt szükség az elfelejtett sír megtalálására. Azután megtisztították, majd egy tömör emel­vényt építve, ráhelyezték a régi­ sírkövet. A kolozsvári nyomdászok így adóztak neves elődjük emlékének. A megemlékezés ünnepélyességét a vegyes kórus szolgálata emelte Molnár Józsefné vezényletével és rövid ismer­tetőjével. Kis Miklós járatos volt a zenetudo­mányban is, bizonyság rá az 1697-ben írt Siralmas panasz című munkája, melyet a Kolozsvárt pusztító nagy tűzvész után szerzett. Dallama a magyar népdalra ala­pozva Kodály érdeklődését is felkeltette. Igazolja ezt a tényt a szintén bemutatott Psalmus Hungaricus részlet. Misztót­falusi Kis Miklós 1685-ban írott imádsá­gának elmondása a mélyen hívő ember lelkivilágába nyújtott bepillantást. Végezetül említést érdemel a gyüle­kezet tagja, a nyugdíjas lelkipásztor Mol­nár József munkássága, aki 1951 óta 29 évig szolgált Misztótfalun. A falu nagy szülötte emlékének áldozva hangyaszor­galommal gyűjtötte az anyagot és a dik­tatúra idején sikerült kis múzeumot létre­hoznia. A háttérben meghúzódó szerény nyugdíjas lelkészt hosszú kutatómunká­jáért illesse a lelkiekben gazdagodott hallgatóság köszönete. (Nagyvárad) Jósa Piroska Misztótfalusi amszterdami Bibliája „...az emberlét, az idő és reménység örök távlatait is képes bevilágítani” - ír­ta Tóth-Máthé Miklósról Bertha Zoltán irodalomtörténész. Legújabb kötete a 440 éve működő Alföldi Nyomda fennál­lásának ünnepére jelent meg, „Miként a csillagok” címmel. Az író négy drámáját tartalmazó könyv, Méliusz Juhász Péter, Károlyi Gáspár, Szenes Molnár Albert és Ráday Pál alakjáról, a magyar példa­emberek krónikája. Új kötetét édesapja, Tóth Albert emlékének ajánlja.­ ­ Családjában hagyománya van a lelkészi pályának, írásaiból, önvallomá­saiból tudhatjuk, mennyire megragadta már gyermekkorában is a Biblia világa. Miért nem lépett ősei nyomdokába és választotta a papi életet? - Felmenőim hosszú sora választotta a papi hivatást és ha Isten arra szánt volna, úgy én is az lennék. Művészi képességeket kaptam tőle ajándékul, melyekkel sáfárkod­nom kellett és ez nem volt mindig könnyű. Kezdve ott, hogy mégis pap lettem először, csak éppen Thália papja. Hiszen 1961-ben diplomáztam a Színművészeti Főiskola szí­nész tanszakán és utána tíz esztendeig ját­szottam különböző vidéki és pesti társula­toknál. Azután váltottam át az írói hivatásra és meggyőződésem, hogy szintúgy a Meny­­nyei Gazda akaratából történt. Talán éppen azért, hogy többek között ezeket a műveimet is megírhassam jó tanulságul az Egyházamnak. - Sorsával Debrecenhez kötődik. Hősei is ezernyi szálon kapcsolódtak a Tóth-Máthé Miklós új könyvéről cívisvároshoz. Mennyire befolyásolta ez téma választásában ? - Inspirálóan hatott rám a kövekből is felém köszönő múlt. Méliusz Juhász Péter, aki „szellemi világítótornya” egyházunk­nak, Károlyi Gáspár vagy Károli - máig vi­tatott nevének írásmódja­­ sokszor megfor­dult itt és egyik korai művét a cívisvárosban nyomtatták. Szenei Molnár Albert 1558- ban itt diákoskodott és itt írta első poémáit is. Ráday Pál pedig mint Rákóczi fejedelem kancelláriai direktora itt nyomtatta ki a hí­res Manifesztumot és a katonák részére ké­szített hadi rendtartást. „Időutazásoknak” is tekinthetők ezek a művek, amelyekhez jó „fentfőnek” bizonyult a Református Kollé­gium Nagykönyvtára.­­ Történeteit belső kényszerből írta - kivéve a Ráday Pálról szólót, akiről fel­kérésre írt regényt. Ihlet és megbízatás között mi a különbség? A megbízatás kötöttséget is jelent? - A nagy reformátor triász - Méliusz, Károlyi, Szenes - regénybe formálása egymásból következett. Mintha csak ők akarták volna, hogy ez így legyen. Azért írói szempontból közülük is kiemelke­dett Méliusz, akinek az alakját két drá­mában is megjelenítettem (A fekete em­ber, Méliusz). Azért érdekelt, mert ő az egyházunk nagy reformátora. Szenes Molnár Albert? Ma amikor annyit szaj­kózzuk az európaiságot ő már a saját ko­rában európai volt, de úgy, hogy egy per­cig sem feledte a magyarságát. Bolyon­gásai közben mindig csak azt nézte, mit lehetne, amolyan „szellemi madárlátta kenyérként” hazahozni az övéinek. És hozta is az első latin-magyar szótárt, ma­gyarrá formált zsoltárkölteményeit, az át­javított Károlyi Bibliát, a hanauit, mellyel mestere emlékének adózott. Tevékenysé­ge méltó folytatása Méliusz és Károlyi életművének. Ami pedig Ráday Pált illeti, az ő regényét valóban felkérésre írtam és a legnehezebb munkámnak bizonyult. Milyen is volt ő, mint „szürke eminenciá­sa” Rákóczinak és mint első református főkurátor? Sokáig vívódtam ezen, míg rá­találtam a megoldásra. Rádayról szóló re­gényemben a szolgálat megdicsőülését ír­hattam meg máig ható tanulsággal. Szol­gálta Istent, egyházát, magyarságát magá­tól értetődő természetességgel és olyan erős hittel, lelki hódolással, ami irigylésre méltó ajándéka Istennek. - Történetiség és korszerűség: az író örökös dilemmája... - Rég volt példa magyarokról csak úgy érdemes írni, ha az ember képes élővé mozdítani őket. Hogy az olvasó azt érez­ze, ilyen lehetett az a szereplő a valóság­ban is. Az természetes, hogy a kort amelyben éltek, lehetőség szerint hűen adjam vissza, mert ha nem, úgy a hőseim is idegenül mozognak benne. Az írói sza­badság­­ egy valaha élt történelmi sze­méllyel kapcsolatban arra vonatkozik, hogy az adott életmiliőben úgy kell meg­jeleníteni őt, hogy ez a kettő összesimul­jon az olvasó szemében, aki kiszakadva a mából abba a korba így látogathat. - Báthori István személye nemcsak érintőlegesen és történelmi jelenléte mi­att tűnik fel a műveiben. Érezhető, ked­veli alakját. Lehet, hogy ő lesz a következő regényének a főhőse? - Ecsedi Báthori István valóban nagyszerű egyéniség volt, de jelenleg nincs szándékomban regényt írni róla. Hiszen ilyen meggondolásból többen is regénybe kívánkoznának, akik epizódként jelennek meg műveimben. Jelenleg befe­jezés előtt áll egy elbeszélésciklusom a szülőfalumról „Tiszalúcról múlt időben” címmel. Utána pedig valószínűleg egy drámába kezdek. Ha a színészetnek hátat is fordítottam, azért a színház változatla­nul szívügyem maradt. Eddig öt drámá­mat mutatták be. A legutóbbival a Tűz és kereszt cíművel pályadíjat nyertem. - Kötetének lapjain vissza-visszatér egy gondolat: „Miként lehetne, nem csu­pán az eszmét, de a műveltséget is elhin­teni itthon?” Időszerű és fontos kérdés...­­ Pénzmohó világban élünk egy ha­talmas financiális satu szorításában és nem a műveltségre helyeződik a hang­súly. Rosszul fizetett értelmiségiek - ide számítom az írókat is - megszállottan te­szik a dolgukat, pusztán a bennük meglévő hivatástudat parancsára. Egy­fajta különös szenvedéllyel, mely a pénz­zel köszönőviszonyban sincs, viszont olyan belső megnyugvást eredményez­het, ami egyszerűen szükséges a tovább­éléshez. Hál’ Istennek ma is léteznek még Szenes lelkületű emberek, akik ha tehetnék, hátukon hoznák ide Európát nem „euróban”, hanem műveltségben mérve. Ebben a kusza, átmeneti korban nagyon kellenek ezek a nagyhitű példa­magyarok „lelki útjelzőként” is, mert ezek az emberek, akiket regényeimbe ál­modtam, ismerték ezt az utat és fénylő példájukkal - miként a csillagok­­ vilá­gíthatnak előttünk is. -e -n „Példa-emberek - példa-magyarok” Vigasztalj átot a népemet Most, így utólag tudjuk csak igazán felmérni, milyen süket rabság borult volna a vasfüggönytől keletre eső kommunista országokra a Szabad Európa Rádió nélkül. Még erősebb erkölcsi támasz volt a rádióból érkező igehirdetés a kisebbségi ma­gyar közösségekben, mint az anya­országban. A budapesti adók, ha fél­szegen, félve, halkan is, de közvetí­tettek rövid egyházi műsorokat. Er­dély, Felvidék, Délvidék magyarjai ezt hiába várták saját országuk rá­dióállomásaitól. Ezt a modern misz­­sziós munkát főleg emigráns papok végezték a müncheni rádió hullám­hosszán. Igehirdetői stílusukról, szabad gondolkodásukról ismertük és minden magyarért vállalt felelősségük okán szerettük őket. Havadtőy Sándor háromszéki születésű székely pap, a Fairfield-i Magyar Református Egyház lelki­­pásztora, a Yale Egyetem nyugal­mazott tanára új könyvének* (a kö­tetet gondozta és az utószót írta: Beke György) tanúsága szerint 1967-től 1992-ig hirdette az Igét a Sza­bad Európa Rádió protestáns félórái ke­retében. Testi mivoltában 43 évig volt tá­vol szülőhazájától, Erdélytől, de lélek­ben soha nem szakadt el a nemzettől. Or­szágokat, kontinenseket látogatott sorra, istentiszteleteket tartott távoli országok­ban a magyar szórványok tagjainak, a hit és az anyanyelv erejével igyekezett ösz­­szekötni az itt-ott már szakadozó szála­kat, a közös történelem és reménység je­gyében. Népe, nemzete szolgálatát tekin­tette legfőbb feladatának. Az 1956-os forradalom idején kétszáz menekült csa­ládot helyezett el az Újvilágban. Orvosi műszereket és gépeket küldött Erdélybe és Magyarországra, segélyakciókat szer­vezett, romániai magyar politikai fog­lyok szabadon bocsátásában játszott köz­re, az utóbbi időben az USA külügymi­nisztériumában és a Fehér Házban ta­nácsadóként működött emberjogi kérdé­sekben. A huszonöt év válogatott rádiós pré­dikációit magában foglaló kötet egy olyan lelkipásztor alakjáról, gondolkodá­sáról vall, aki az evangélium egyetemes érvényének tudatosítását mindig össze­kapcsolta népe sorsával, fájdalmaival, időszerű gondjaival. Mellesleg, de csöppet sem mellékesen jegyezzük meg: tudjuk, milyen személyes szerepe volt Havadtőy tiszteletesnek an­nak a világra szóló gyalázatnak a leleple­zésében, amikor is Ceausescu román párt­diktatúrája tízezer magyar Bibliát zúzatott be és készíttetett belőlük toalettpapírt! Miközben a román diktatúra a vallássza­badságra hivatkozott! Ekkora aljasság ta­lán nem esett meg a históriában!... (aniszi) Reményik Sándor „Amiként mi is megbocsátunk...” Amiként én is megbocsátok... Amikor eljutok odáig, Az imádságban meg-megállok. Én megbocsátok...? Azoknak, kik vétettek ellenem...? De nekem nincs mit megbocsátanom, Mert ellenem nem vétett senki sem. Ember nem ütött se tettel, se szóval, Akik az úton szembejöttek velem: Áldva jöttek és simogatva jöttek, És roskadásig megterhelve jöttek Számomra tartogatott ezerjóval. Ember nem­ ütött se tettel, se szóval, Csak vígasztalt, csak dicsért, szeretett,­­Isten engem az embereken át fáj, nagyon-nagyon elkényeztetett. Engem az Isten önmagammal vert meg: Tűzostort font a gondolataimból S minden idegszálamból kancsukát, Hogy verje, verje, verje és gyötörje, És méltón meggyötörni mégse tudja A lelkem soha, soha önmagát. Engem az Isten önmagammal vert meg, Tűzostort font a gondolataimból , minden idegszálamból kancsukát.

Next