Reformátusok Lapja, 2005 (49. évfolyam, 1-52. szám)
2005-02-13 / 7. szám
Hit és Lélek 4 Lelkek hű pásztora volt Szívszorító kényszerűség Fülöp G. Dénesről múlt időben szólni. A „volt” szócskát társítani nevéhez. De bármilyen fájdalmas a Tőle való búcsúvétel, bármilyen gyötrelmes (valójában lehetetlen) megbékülni a hiányával, tudomásul kell vennünk a kegyetlen tényt: a marosvásárhelyi Vártemplom kiváló, messze földön ismert és becsült, hányatott sorsú lelkésze életének 74. évében eltávozott közülünk. A lelkek hű pásztora bevégezte földi pályafutását, visszaadta lelkét Teremtőjének. Szép tervei végleg tervek maradtak. Ott nyugszik - elfelejthetetlenül - a Bolyaiak sírja közelében. Akik elkísérték utolsó útjára, s koszorúkkal borították be koporsóját, akik ismerték és szerették őt, a szeretet emberét, az építő embert, megrendülten emlékeznek rá, és döbbenten érzékelik a ránk szakadt veszteség nagyságát. Fülöp G. Dénes kitörölhetetlenül beírta nevét az erdélyi magyar református egyház jelenkori történelmének lapjaira. A rendtartó-hagyományőrző székely falu fia volt. 1931-ben született Alsósófalván, szorgalmas földművelő szülők gyermekeként. Soha nem szakadt el az otthoni világtól; szülőföldje volt hitvalló eszményeinek, tiszta erkölcsének, igaz emberségének, nemes törekvéseinek tápláló talaja. Székelykeresztúron végezte középiskolai tanulmányait, 1947 és 1951 között, megpróbáltató időkben; aztán a kolozsvári Református Teológia növendéke lett. 1958-tól 1959 július 7-ig a marosvásárhelyi Kistemplom segédlelkésze volt. A pappá való szentelését követő napon Vásárhelyt letartóztatták s nem sokkal később koholt vádak alapján Kolozsvárt 11 év nehéz börtönre ítélték. Azzal vádolták, hogy 56 őszén, a Teológia diákjaként, a magyarországi forradalommal rokonszenvező magatartást tanúsított - többekkel egyetemben. Felrótták neki, hogy később, egy alkalommal, a Teológia dísztermében tartott áhítaton a Szovjetunióba elhurcolt magyar foglyokért imádkozott. Azt is rá akarták bizonyítani, hogy több társával együtt ki akarták siklatni azokat a vonatokat, amelyeken magyar „ellenforradalmárokat” szállítottak Budapestről a Szovjetunióba. Mindez merő valótlanság volt, de a zárt tárgyaláson mégis kimondatott a súlyos ítélet. Minek következtében Fülöp G. Dénes alaposan megismerhette, belülről, Szamosújvár hírhedt börtönét, majd sokakkal együtt a Dunadelta mocsaras szigetein vágta a nádat, szenvedett élet és halál között hosszú ideig. (Évek múltán - már szabadon - egy interjúban beszámolt mindenről, sűrűn emlegetve rabtársait, például Csiha Kálmánt, Páskándi Gézát, Dávid Gyulát.) Végül is a 11-ből 4 évet kellett letöltenie börtönökben, a romániai gulágvilág poklaiban. Kiszabadulása után Fülöp G. Dénes is csupán fizikai munkát végezhetett egy ideig: csak 1964-ben vállalhatott ismét lelkipásztori szolgálatot. A Maros megyei kis falu, Geges gyülekezetének papja lett, majd Hármasfaluban és Szászrégenben volt lelkész. 1984-ben tért vissza Marosvásárhelyre, a Vártemplomba, s itt szolgált egészen 2002- ben történt nyugdíjaztatásáig. Ez a közel két évtized lett Fülöp G. Dénes lelkipásztori pályájának, közéleti munkálkodásának eredményekben leggazdagabb, legtermékenyebb korszaka. Ekkor hozta tető alá - a gyülekezet, a munkatársak, a külföldi támogatók hathatós segítségével - azokat az intézményeket, amelyek azóta a város, a környék egyházi és közművelődési életében oly meghatározó szerepet töltenek be. A szellemi építkezés jegyében sikerült megteremteni s működtetni a marosvásárhelyi Kántor Tanítóképző Főiskolát, a Calepinus elnevezésű idegen nyelvű népfőiskolát, a Vártemplom Diakóniai Otthonát - benne a Bocskai termet, ami azóta a kultúra, az irodalom, a művészetek vonzó színtere -, sikerült felújítani a vártemplomi Gótikus termet, létrehozni a kórusokat, elindítani az Új Kezdet című havi folyóiratot. Mindez a fáradhatatlanul kezdeményező vártemplomi lelkipásztor (és felesége, Suba Ilona) valamint a velük együtt fáradozó-munkálkodó gyülekezet építő leleményének eredményeként jöhetett létre a gondjaikra bízott közösség lelki és szellemi gyarapodására. Idők során nem egy olyan jeles lelkésze volt a marosvásárhelyi Vártemplomnak, akik hitvalló protestáns prédikátorokként, a magyar kultúra és közélet kiemelkedő alakjaiként élnek emlékezetünkben. Fülöp G. Dénes vitathatatlanul közéjük tartozik. Ércnél maradandóbb mindaz, amit megteremtett. Példája halhatatlan. A lelkek hű pásztora immáron az égi mezőkön pihen - örök nyugalomban. Próbáljunk méltók lenni hozzá, aki csöndes alázattal - vigyázó figyelemmel - tudott másokért élni, imádkozni, cselekedni ebben a vadul közönyös világban. (A Dizseri Tamás szeretetszolgálati Díjat először Fülöp G. Dénes nyugalmazott lelkipásztornak ítélte oda a kuratórium. Átadására azonban csak halála után kerülhetett sor. Erről számol be részletesen lapunk, múlt heti -február 6-i - száma. -------------- Nagy PÁL Csokonai a maradék magyarokhoz I. 1805. január 28-án ment el Csokonai Vitéz Mihály Debrecenből, hogy költőtársa, „druszája”, Fazekas Mihály szerint megvizsgálja: „Él-é a’ síron túl, vagy nem, az emberi lélek?”, amit utolsó nagy bölcselő költeményében Nagyváradon fejtegetett. Az idei hévízi Csokonai emlékünnepség, amelyről alább lesz szó, azt bizonyítja: és! 2000 évvel a debreceni temetés után a hévízi Csokonai Vitéz Mihály Irodalmi és Művészeti Társaság égisze alatt Csokonai-emléknapot rendezett a dunántúli fürdőváros, a Helikoni ünnepségeknek egykor helyet adó Keszthely tőszomszédságában. Ez alkalommal a csurgói Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium Diákszínháza előadta a hévízi Bibó István Gimnáziumban a költő Az özvegy Karnyóné c. színművét, amelyet a mai csurgói református gimnázium elődjének, az „első somogyi oskolának” évzáró vizsgájára írt tanítványainak, 1799-ben. A tragikomikus bohózatnak most is nagy sikere volt, több mint 200 év múltán. S ez nemcsak a diákszínjátszók rátermettségének, önfeledt bohóckodásának, s a művészeti vezető, ifj. Szabó Sándor tanár úr hozzáértésének , ügyszeretetének tulajdonítható, hanem annak is, hogy a színjátéknak ma is volt, van, olyan mondanivalója - divatos szóval: „üzenete” - amit a rendező, a diákok és a közönség is megértett. Nemcsak a külföldmajmoló két „szeleburdi” - maibb szóval: szélhámos - haszonleső hozományvadász, a német utánzó „pesti gavallér”, Lipitlotty és a „párizsi gavallér”, Tipptopp alakjára gondolunk, hanem a világokat mozgató érdek, a Pénz szerepére is (Tipptopp szerint: „amint egy elmés poétánk mondja, három a szükséges dolog: pénz, pénz, pénz”), s a csalárdságra, a csalásra, az alakoskodásra, kétszínűségre, ami most is áthatja világunkat. A külföldieskedés az író e színjátékában inkább a viselkedésben, az öltözködési divatban, divatmajmolásban nyilvánul meg (az egyik gavallér fülében hatalmas rézkarikát visel). A költő első színművében, „szatírái játékában”, az 1792-iki Tempefői-ben az idegen könyvek és nyelvek előnyben részesítése, a sok fölösleges idegen szó, kifejezés is éles szatíra tárgya, amint a másik csurgói színjátékban, a Culturában is; ebben a nemzeti érzésű hazafi, Lehelfi így fakad ki: „így terjesztik el nemzetünkben is a külföldi bűnöket. Ez már az egyenes magyar character ellen van.” A magyar karaktert - jelleget, jellemet - veszélyeztető külföldi, nyugati divathullámok ellen emelt szót már a Tempefői is, a Nationalcharacter védelmében - így, németesen írva a szót a magyar szövegben is, ahogy német történelembölcselő író, a rousseau-ista weimari protestáns püspök, Herder hatására, aki az ókori, bibliai és a klasszikus nyelvek, irodalmak vizsgálata után egyetemessé tágította néprajzi, népköltészeti kutatómunkáját, a germán és szláv népeken túl más európai, sőt, Európán kívüli nemzetek néphagyományait is gyűjtve. (Csokonai A Nap innepe című Festetics-ódája egy Herdernél található inka népdalra épült, másutt meg „Az emberevő kannibálok egy jeles daljá”-ra utal, s kínai dalokat említ). Herder, akit itthon jobbára a magyar nyelv elveszésével riogató jóslata folytán ismertek elsősorban, a néphagyomány gyűjtésével a romantikát - a nemzeti romantikát - készítette elő. Tehát Csokonai sem holmi provincializmusból, vidékies elmaradottságból írta kitűnő népdalszerű verseit (mint pl. a Szegény Zsuzsi a táborozáskori, amely énekelve valóságos népdallá lett), hanem Herder ihletésére a korabeli nagy európai áramlathoz zárkózott fel. Az Anakreoni dalok jegyzetében írta 1803- ban, már dunántúli útja után írótársaihoz: „Magyarjaim! Literátorok! Ne csak a külföldi írókat olvassátok, hanem keressétek fel a rabotázó együgyű magyart az ő erdeiben és az ő scytha pusztáiban [... ] hallgassátok figyelemmel a danoló falusi leányt és a jámbor puttonost; akkor találtok rá az Árpád szerencsi táborára, akkor lelitek fel a nemzetnek ama mohos, de annál tiszteletesebb maradványit, amelyeket az olvasott és az utazott macskáknak társaságában haszontalan keresnétek. A nemzeti hagyományok védelmének megvoltak a nyelvi vonatkozásai is; már Tempefői kikelt a latinnal kevert hivatali stílus ellen („Boldog isten!... Hol ebben a magyar nyelv?” - kiált föl a guardián felemás latinságú levelét hallva.) Másutt meg a sok fölösleges német, francia divatszó ellen tiltakozott a költő: „a nyugatiaknak nyelvébe könnyebben elcsúsz az idegen, de nyugoti szó, hanem a Volga-mellékiből úgy kirí, mint a pesti korcsoknak magyar öltözettek mellett a német elejű nadrág, vagy a kaput [kabát] alatt az aranyos öv; azonban kicsoda tett minket oly nagyon malmaivá a külföldieknek?” -------------------------------------------------------- Szilágyi 2005. Február 13. 11RMIDIK IMA Hittel és humorral... (..) Amikor néhai Koncz Sándor 1947-51 között a sárospataki teológián tanított, a nehézségek legyőzésére gyakran mondta: „Hittel és humorral.” Azóta ezt a mondatot tanítványai mintegy szállóigeként, sokszor idézik. Az evangéliumi hit és az egészséges humor kellemes szabályozója a mindennapoknak. Életéből egyet-mást most a humor felvillanásaiban mond el... A gyülekezeti terem kicsi színpadára felcipeltem egy óriási fotelt és egy parányi asztalt. Majd melléjük állítottam egy fapados villamosülést jelentő széket. Elmeséltem, hogy a skót magát a világra telepedő brit tengeri nagyhatalom miatt büszkén tartja szigetországinak. Ezzel szemben vagyunk mi, európaiak, a kicsit lenézett „kontinentálisok”, mint száraz földrészen lakók. Legtöbbünknek nincs tengerünk. Nos a büszke szigetországi úgy olvas újságot, hogy belevágja magát a fotelbe, szétteríti újságját, mint egy tengert. Lábát asztalra teszi. Nem látszik az emberből semmi, csak a „tengert" átfogó kéz ujjai és az asztalon két talp, amivel letapossa a világot: a szárazföldet. E „nagyság" ellentéte a kontinentális „kicsinyesség". A pesti polgár úgy olvas újságot a villamoson, hogy összehúzza magát az ülésen. Az újság lapjait tenyérnyire hajtogatja. Mikor elolvasta, újra kezdi a műveletet. A széthajtogatás után megint az összehajtogatott tenyérnyin olvassa, ami következik, így csinálja tovább. E jelenetet a kipoentírozott irónia miatt meg kellett ismételnem. Az 1937-38. tanév két szemeszterén, Humboldt-ösztöndíjasként, a berlini Humboldtegyetemen tanultam. Magyar református egyházunk konventi elnöksége rám bízta a Berlinben élő magyar reformátusok összeszedését, lelkigondozását. Részükre az istentiszteletek tartásának megszervezését. Az első istentisztelet utáni ismerkedésen kiderült, hogy felekezeti különbség nélkül több Berlinben élő magyar művész eljött az alkalomra. Közöttük a német főváros nagy, hengeres hirdetőoszlopairól jól ismert magyar plakátrajzoló-művész, Szigethy Vilmos is. Az egyik plakátja azt szuggerálta, hogy halat kell enni, mert egészséges és tápláló. A propaganda mögött azonban az rejlett, hogy akkor másféle hús már nemigen akadt. Hiszen megkezdődött a senki által nem szeretett háborúra való átállás. Amikor az ismerkedésben rájöttem, hogy a közismert plakátrajzolóművésszel találkozom, halevést hirdető utcai plakátjai mondanivalóját hirtelen lefordítottam magyarra s a kézfogásnál ezzel üdvözöltem: Egyetek halat, táplálja az agyat. Ez a gyors összefoglaló annyira tetszett, hogy ettől kezdve nemcsak barátja lettem a plakátrajzolónak, hanem a berlini magyarok, amikor egymással találkoztak, vigaszul az élelmezés nehézségei között ezt idézgették egymásnak. A berlini magyar istentiszteletek tartásához egy másik, előbb humoros élménynek tűrhető, de keserves valóságnak igazolódott eset is fűződik. Pünkösd után, nem sokkal hazaindulásom előtt, lakásomon felkeresett egy fiatalember. Megköszönte, hogy hívtam az istentiszteletre. Sajnálta, de nem jöhetett el. Miért? Mert börtönben volt. A meghívó ott érte utol. Előadta kálváriáját. Karácsony előtt nősült. Német feleségével elment a szőnyegáruházba, hogy önmaguknak ajándékba valami szépet vásároljanak. A kiválasztott szőnyegre nem volt elég a pénzük. Hazamentek. Ez volt a tény. Almában folytatódott a szőnyegvásárlás. Válogatás alatt besötétedett. Az üzletet bezárták. Ő bent rekedt. Nem volt mit tennie, lefeküdt egy hatalmas szőnyeggöngyölegre. Almában megjelent előtte a Führer. Hitler. Igen mérgesen nézett rá. Különösen mikor megtudta, hogy magyar. Ő félelmében kihúzta a szőnyeggöngyöleget összetartó erős tűt. Azt kínosan markába szorítva aludt tovább. A valóságot és folytatását, az álmot másnap reggel elmondta német munkatársainak, azzal a bevezetéssel, hogy képzeljétek, milyen hülyeséget álmodtam. Félóra múlva (besúgásra) elvitte a titkos rendőrség, a Gestapo. A Mercedes-Benz autógyárban dolgozott, mint vasesztergályos. Elítélték. S hogy elhiggyem, a lelkigondozásra megjelent magyar munkás kezembe nyomta a pecsétes bírósági ítéletet. Benne a valóság és az álom a bűnügy feltárásaként szerepelt. És az ítélet: a bíróság elismeri, hogy álmodott, az álom elbeszélésével azonban a gyárban munkatársai között olyan vélelmet kelthetett, mintha a Führer ellen esetleg talán még összeesküvést is lehetne szervezni. Ezért a felségsértésre meghatározott legkisebb büntetést kapja: hat hónapi szabadságvesztést. (Folytatjuk) ------------------------------------------------------------------------ Koncz Sándor Bakos Lajos püspökre emlékeztek Veszprémben A Dunántúli Református Egyházkerületnek 1964-től 1979-ben bekövetkezett haláláig volt püspöke Bakos Lajos. Olyan időben kellett elfoglalnia a püspöki széket, amikor mind lelki, mind anyagi s egyéb tekintetben olyan mélyen volt az egyházkerület, mint talán még soha azelőtt. A pápai püspöki palotát politikai nyomásra eladták, az egyházkerületi központot pedig teljesen képtelen ingatlan- és tulajdonviszonyok közepette áthelyeztették Pápáról Veszprémbe. Ilyen kaotikus helyzetben kezdte meg szolgálatát 40 esztendővel ezelőtt Bakos Lajos püspök. Reá emlékeztek a közelmúltban Veszprémben, a Vámosi úti temetőben található sírjánál családtagjai, rokonai, a még élő szolgatársai, egykori kortársainak és barátainak leszármazottai, volt gyülekezetei, a jelenlegi dunántúli esperesi kar, lelkipásztorok és gyülekezeti tagok közelről s távolról. Márkus Mihály püspök a Zsoltárok könyve 62. részének 6. és következő versei alapján elhangzott rövid igehirdetésében hangsúlyozta: az Isten előtt elcsendesedő lélek nem a bizonytalanra tekint. Nyugtalan lelkünk Istennél elcsendesül. Ő a mi segítségünk, aki kegyelméből örökkévaló dicsőségébe fogad be bennünket. Ennek az áldott Isten előtti elcsendesedésnek alkalma az egykori elöljárónkra, tanítónkra való hitvalló, emlékezés - mondta egyebek között a negyedszázaddal későbbi utód, Márkus Mihály püspök, majd záróimájában hálát adott Istennek az egykori püspök életéért és szolgálatáért. A bensőséges megemlékezés az Úri imádság közös elmondásával, a 89. zsoltár 1. versének eléneklésével és Márkus püspök áldásmondásával ért véget. Mi pedig, akik ott lehettünk a szép számú temetői gyülekezetben, az egykori püspök határozott, markáns alakját felidézve emlékezetünkben, az apostol szavaival mondjuk: „Az Istennek pedig legyen hála az ő kimondhatatlan ajándékáért" (2 Korintus 9,15). -------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Nagy Lajos Duna Tv: Isten kezében Egészséges ember - egészséges egyház, február 12., szombat, 12.10 - A református Théma Egyesület januárban konferenciát szervez Dizseri Tamásnak, a Bethesda Kórház néhány éve elhunyt főigazgatójának emlékére. Műsorunk a konferencia kapcsán neves orvosokat és egyházi szakértőket szólaltat meg a témában. Szerkesztő: Fialovszky Magdolna, rendező: Horváth Tamás, ismétlés: február 16., szerda: 12.20 Élő egyház - Vallási híradó, február 13., vasárnap: 12.10. Szerkesztő: Fabiny Tamás, rendező: Tóth Béla, ismétlés: február 18., péntek: 12.20 Mtv: Az Örömhír február 13. műsorának tartalmából: Kecskemét a Dunamelléki Egyházkerület egyik legdinamikusabban fejlődő egyházi központja. Új templom, közoktatási és szeretetintézmények szolgálják a várost és a híveket.