Regélő, 1835. január-június (3. évfolyam, 1-52. szám)

1835-06-14 / 48. szám

e REGÉLŐ. SPIROTISSI vasárnap junius 14-en 1835. Megjelen társával egy­ütt hetenként hétszer vasárnap és csötörtökön. Fél évi díjja h­elyben képekkel 5 ft. boritéktalanul; postán 6 ft. pen­gőben. Budapestiek évnegye­denként is válthatnak példányt. A’foly­óiratn­ak egy­es szám­a, vagy képe 12 kr. p. p. TÖRTÉNET ÉS ELBESZÉLÉS. A’ Kép. i Vegzet.­ Midőn pincze-szobácskámba visszamentem, komolyan gondolko­z­­tam arról, mi velem történt, ’s átláttam, hogy helytelenül csele­kedtem , midőn Colettebe szerettem; de ez már megesett. — Nem tudtam egyébről gondolkodni, mint szerelmemről; a’ bánat egészen elvette eszemet; munkámat el kezdém mulasztani; vásárlóim oda hagy­tak , ’s rám a’ legnagyobb inség várt. Már szinte kétségbe estem, midőn eszembe ötlött, hogy nyomorú­ságomat a’nagyságos urnák panaszoljam­ meg. Ő olly kegyes —gondo­lám magamban —’s boldogságomat óhajtja; már olly sok jóval volt hoz­zám; talán most is meg fog szűnni. — Fel akarok menni a’kastélba, hogy a’ nagyságos úrral beszéljek ; de hallom, hogy veszedelmesen beteg. —* Szomorúan térek vissza lakomba, ’s buzgón könyörögtem Istenhez a’ szerencsétlenek jóltevőjének megtartásáért. Más nap korán reg­gel újra a’ kastélba siettem megtudni, mikép érzi magát a’ nagysá­gos ur ? — De fájdalommal kellett hallanom , hogy az éjjel meghalt. Mélyen megrázodv­a tértem haza, ’s imádkoztam a’ nagyságos ur lelkéhez, hogy a’ szegény Juliánért Istennél könyörögjön. Tizennégy nap múlva hallám, hogy örökösei a’ kastélba meg* érkeztek, ’s minden házi bútorait köz árverés utján eladatják. Az ujság-kivánás másokkal együtt engem is oda csalt. Láttam jóltevőm minden portékáját idegen kezekbe jutni,’s könyek hullottak szemeim­ből , m­ig unoka­öcscse és húga hideg érzéketlenséggel nézték e’je­lenést. ’S pedig életében olly sok jóval és szeretettel viseltetett irán­­tok, és most 20.000 frank esztendei jövedelmet hagyott nekik. — Ah! ha nekem olly jó nagybátyám lett volna, mindenét megtartom vala emlékezete iránti tiszteletből. Mintegy fél óráig állhattam ott, ’s éppen el akarok távozni, midőn hallom kiáltatni: „egy tallért e’képért;4 frank; 5“. — Meg­pillantom a’ képet, 's ó egek! nagybátyjoknak — jóltevőjeknek képe volt! — Szivemet ez öszve zúzta ; sírtam mint a’ gyermek. — Szegény vagy, gondolám magamban; 6 frank egész vagyonod; de e’ kép — képe egy olly férjfiúnak, ki veled jól telt, ’s tégedet

Next