Regélő, 1837. január-június (5. évfolyam, 1-52. szám)
1837-04-16 / 31. szám
31. 0* r® Pesten vasárnap április 16— ISSt. Megjelen társával együtt hetenként kétszer vasárnap és csütörtökön. Félévi dijja helyben képekkel 5 ft. boritéktalanul, postán 6 ft. pengőben. Budapestiek évnegyedenként is válthatnak példányt A’ folyóiratnak egyes száma, vagy képe 12 kr. p. p. ELBESZÉLÉS. A’ koponya. (Folytatás.) Reggel volt; a’ tiszta fényben haladó nap arany sugarakkal csókolgatá a’ harmat-gyöngyöket; a’ csalogány magosan hangzó dalját éneklé a’ sűrűben, ’s hála ömledezésbel örvende minden a’ dicső napnak. Csak Elek volt a’ különféle gondolatoktól meglepetve : — bizonytalanság ’s aggódástól szorongatott kebellel hagyá el szobáját. — Rózsa szerelmében ’s állhatatosságában ugyan nem tudott kételkedni: de hát ha atyja másnak szánta őt ? — vagy nem fogadná el vejének ? — ezeknek meggondolása megrázkodtatá valóját. Eljött az óra, 's ménjére vetvén magát Elek, olly czéllal lovagin Szegedre, hogy Rózsát édes atyjától megkérje. Tajték-hullámokban úszott a' tűz vérű ló, midőn Zákány udvarába benyargalt. Zákány, kedves Rózsájának társaságában a’ remete lakban volt, és szivkinzó emlékezés köztt ült a’ koponya mellett, mig Rózsa szomorú énekét elvégzé ; egy köny-gyöngy, melly anyja emlékének volt szentelve, ült szemén, midőn az ajtó egy rajta ejtett lassú kopogás után megnyittaték, s Elek lépe be. — Rózsának arczán rendkívüli pirosság futott keresztül ; a’ házi ur felkelt üléséről , ’s a’ halál emlékének kellemetlen helyéről magát kivezettetni óhajtó , hogy vendégét zavarba ne süllyessze; de Elek tartoztató az öreget mondván: „ezen hely úgy is öszvehangzásban áll szomorú helyzetemmel, mert tisztelt atyámnak emlékét teremti vissza busuló szivembe.44 Zákány engedett vendége kérésének , ’s előbbi helyét elfoglalván , Elek öszveszedé bátorságát , ’s Rózsának kezét kérte atyjától. — Öröm vonásai látszottak a’ számos évtűl barázdált arczon, ’s midőn a’ felszólított Rózsa leányi szeméremmel kirebegé az elválasztó igent, Zákány felszökött székéről mondván: „jertek ez agg kebelre édesim, és halljátok az örvendő boldog atyának áldását.44 . Oda simultak az üdvét nyerítek, ’s midőn előbb homlokaikat megcsókolva a’ koponya felett jobbjaikat öszvefogta volna, elragadtatva a járások áldását. —„Ah tekints alá megdicsőült kedves nő —mondó