Regélő, 1840. július-december (8. évfolyam, 53-104. szám)
1840-11-26 / 95. szám
nők nincsenek; én orvos vagyok, ’s megfejtem önnek, mi oka, hogy a’ természet némelly hajakat—444 —„„Al, ön tudományosan akarja ezt elöttünk szétbonczolni? Vigyázzon, mert gyógyszere kudarczot vall. Az, uram, teljes lehetlenség, hogy fiatal hölgy haja megfehéredjék rendkívüli ok nélkül. E’ szeretetre méltó áldozat valószinűleg hatalmas kedély és lélekrázkodást szenvedett.444 — , Talán karai közit gyilkoltatok meg férje!4 — .„Vagy gyermeke csuszamlott-te az erkélyen állónak öléből az utsza kövezetére, ’s zúzta szét agyát 444 —„„Engedelemmel uraim, önök véleményei alapnélküliek. Nem látják önök, hogy e’ bajló hölgy anya nem lehet, de annál kevésbbé nő? Hisz’az az első pillanatra látható. Mennyi idős lehet? Legfeljebb is 16 éves4444 — „1844 — vágok közbe magamról megfeledkezve — „„Ismeri ön?*44 — kérdé az előttem szállott. — Hallgattam. — „„Az világos — folytató szavait — ’s minden, ki a’ szenvedélyek hatalmát ismeri , azt vallandja, hogy a’fiatal hölgy fehér hajai szivgyötrelem eredménye.444 A’ kétségbeesés kitörésével ragadám meg a’ beszélő kezét, mondva : „Ne tovább, uram! kérem, e’ dologról egy hangot se többé ! Igen, én gonosztevő, lélekismeret nélküli ember vagyok!44 — Mit gondoltak fájdalmam a’ kitöréséről szomszédaim, nem tudom; azonban szerencsére a’ hangászkar megdördült, ’s mind azon zajt hallató, melylyel a'mostani zeneszerzők minket lakozhatnak , ’s a’ függöny fölsuhant. De milly drámát adhatának vala, melly ditsabb leendett szerelem, hűségben, ön feláldozás és árulásban, mint az, melly most emlékezetemben átvonult ! Mind azon jeleneteket visszalrntam emlékezetembe midőn szép szive előttem feltárult, midőn örök szerelmet esküdtem neki, kit olly gyalázatosan megcsaltam. Láttam, hogy élte napjait megmérgezém, hogy ezen Henriette, kit olly nyugodtan ’s virágzásában hagytam el, fehér hajakkal most sírja felé tántorog! Nyomorult! — kiállok magamban—jóvá teheted-e mindezt? Lelkemen egy gondolat villant át: töredelmességed talán mindent helyre hoz. A’ szerelem hatalma mindenható , talán — Hevesen rohant ala ki a’ színteremből; a’ színmű vége felé járhatott. Valaki kézen fogott; feltekintek. — „Adolf!44 kiállok. — „Bódog — te ismét itt ?”“ — Egymás karaiban feküdtünk. — ,„te milly halvány vagy!444 — monda Adolf. — „Láttad őt?44—kérdem tőle.— „,Kit?“ — „Henriettét!44 — „Épen tőle jövök; ugye, megváltozott ?444—„Hallgass — kiülték — én alávaló ember vagyok.44 — „,Hogyan ! — szollá közbe nevetve — hát te vagy az a’ gaz ember, az a’ kuruzsló?44 — „Kuruzsló?4* — Hát nem tudod a* szerencsétlenséget ? Mintegy évelőtt egy kóborló hajkenőcs-árustól valami állományt vásárlótt Henriette, hajai növesztésére. Alig keni be