Regélő Pesti Divatlap, 1842. július-december (1. évfolyam, 53-104. szám)
1842-11-24 / 94. szám
107 T A’ férkört szép hölgyland öleli. E' dús hajéj a’ hattyuvállakon, E’ márvány homlok, halvány arczvirág, Elém teremtik őt, a’ sylphi lányt, Szép Sándimat, a' kedves hütelent. Dalolj, dalolj, te kedves arczu lány, Vigadjatok, ti jók, ti kedvesek, Én elmegyek, nem jó betegnek itt. Kedv és öröm nem férnek meg velem. De, víg szüret, emléked’ elviszem. Felirom a’ szív’ tiszta lapjain, Hadd lássa minden szűkkeblű vidék, Mint egyesül itt honfi, honleány. Mit ferde hit, 's gőg bálványul emelt, ’S a’ szolgalélek bálványzott vakon , A’ kor’ gyalázatára ekkorig : A’ rangkülönbség ismeretlen itt, Szép vagy te, Szegszárd, szép vig szüreted, Még is mi szebb, lelkes gyűlésed az. Itt láttam őt, a' jog’ apostolát ; Ki istenül csak igazságba’ hisz, Mint vitta ki a’ természet’ jogát. Kit a’ fölény emberré alkotott, De a' balhit közölök számüze, Merk ember volt, miként más emberek ; Kit a’ törvény eddig csak sujtni bírt, 'S minden nyomán e’ hang fülébe sírt ,Tenen vagy polgár, néked nincs jogodé Az üldözöttet emberré tévé; Mert néki is, mint nekünk lelke van. Szólt, mint a' bűs ég, fellegek közöl ’S a' szó erős volt, ’s szívet ragadott, Mert hangja — az igazság’ hangja volt. 'S az önség’ nyelve, mint sír, néma lön. Legyőzte a' harez’ gyászvitézeit. És minden ajk, és minden szív kitört, ’S éltette a’jog’ lelkes emberét . . . Szép vagy te Szegszárd, szebb víg szüreted, Legszebb vagy még is, mert van — dalnokod. TATASZI UTAZÁSOM’ EMLÉKVILÁGAI IX. Áldott az úr, ama’ magyarok’ istene, Ki árva népének ismét megjelene. El azúr! ’S régi szennyedből kikelsz még, Borongó* felhőkkel gyászoló magyar ég, Ide félj nagy nemzetem, ne félj, nem lesz véged ! Csokonai Vitéz, Mihály. Méltán kiálthatunk így fel Debreczen’ hires lantosának szavaival, ha e’ legnagyobb magyar város’ erőteljes, el nem korcsosult népének tiszta nemzetiségét, anyagi jólétét, és bár lassan, de legújabb időnkben szembeötlőleg fejlődő polgárodását elfogulatlanul tekintjük. Itt most már a’ korosabb úri rend, Debreczen’ patríciusainak nagyobb része is, vetkőzni kezd az előítéletek, ’s régi balszokások feszes, vastag ruhájából, ’s a’ kor’ és honi haladásunk’ szellemének újabb, kényelmesebb öltönyét ha nem is egészen viseli még magán, de már legalább próbálgatja, vájjon jól állna-e az lelkén és testén egyaránt. A’ tanuló ifjúság, Debreczennek nem ugyan állandó,de egyik leghatalmasabb castája,egykori,példabeszéddé lett nyers nehézkes magaviseletét, ’s garázda betyárkodását nagy részint elhagyva, mindinkább simul a’ társasélet’ finomabb, nemesebb kivánataihoz, szabad idejét komolyabb foglalkodásokkal is szívesen tölti, magasabb szellemi élvezetek után is vágyódik, tudomány, művészet, és politika által egyaránt érdekelve van , ’s egykori elszigetelt magányos rideg állapotából kiküzdve magát, az élettel napról napra szorosabb érintkezésbe, kapcsolatba jő.— De különösen az’ ifjúság által gúnyolt debreczeni cívisek’ (alsóbbrendű polgárság) művelődését is több szembeszökő jelenség bizonyítja. A’ többi közt, nem régóta van nekik egy, a’ többrendűekétöl különváló népes casinójuk, hol most már kedves gunyások, a" gyapjas guba helyütt, tisz- Debreczen* . ■ •m»