Regélő Pesti Divatlap, 1844. január-június (3. évfolyam, 1-52. szám)

1844-04-21 / 32. szám

505 csak itt-ott, mintegy oldalából kinyúló ritka fenyüfák voltak kivehetők. Meglátogattuk továbbá a’ Herkules fürdőt, fölfelé a’ Cserna’ szurdokát, ’s még följebb kicsiny, de szépen gördülő zuhanyát ezen vad, de re­gényes robaju pataknak, melly különben a’ közönséges csermelykeknek valódi óriása­ vagy arszlánnak volna nevezhető. Másnap csütörtöki nap lévén , a’ Szerbiából átbocsátott törökök vásárát, a’ közmondásu Szkelát, mi is igyekeztünk meglátni Orsován. Erről sokat nem mond­hatok, mert itt rendkívül keveset lehet, ’s ezt is csak rendkívül drágán vásárolni. Leginkább a’ mehadiai ven­dégek , kik illy napokon ide kocsikáznak, mint ritka­ságot, szoktak egyet mást venni a’ török kézmüvekből. A’ Szkelából a’ dunaparthoz mentünk és szemcsö­­veinkkel, valamint szabad szemmel is megtekintők a’ Duna’ szigetében vagy félórányira fekvő török Orsova’ várát, mellybe fájdalom, most nem csónakázhatánk a’ basánáki udvarláshoz szükséges , de visszaküldött dísz­ruháink’ hiánya miatt, mert Uj-Orsovára menendők, mindenesetre a’ török basát meglátogattuk volna.—Ezt máskorra hagyva , Orsováról tovább ballagtunk és még elég jókor vig kedélylyel Ogradinába elérkeztünk. Ez volt az első helység, mellyen tulajdonkép amúgy igazi vándorlegényesen töltöttünk egy éjszakát. Ezen Ogra­­dina t. i. egy igen szegényke kis oláhfalu, hol egy pá­­linkacsapláros alig tud élni ex professo. — Itt a’Duna épen virágzásban volt (mint a’ szegediek szokták mon­dani) ’s ezer meg ezer ephemerek röpdöstek köröttünk pár órányi tünékeny éltökön örvendve. Majd sapkáink­ra , majd mellünkre vagy karunkra ereszkedtek és sze­münk’ kecses láttára kevéske perczek alatt levetették már szűkké vált felbőrüket, ’s emlékül hagyva nekünk a’ régi öltönyt, vígan tova lebegtek. Késő alkonyatig időztünk itt, honnan a’ szerb partra átnézve, fölkeres­tük nézőinkkel azon sziklás part helyet, hol Traján hi­res táblái a’ nagy férfi’ győzelmes átkeltét a’ Dunán fényes szavakban hiresztelik. Visszajövőkre a’ csap­székben már várt a’ pörkölt csirke, melly magyar lé­tünkre is , majd elrágta nyelvünket, annyira volt papri­kázva. Az oláh korcsmáros mosolyogva ’s mintegy öröm­től sugárzó arczczal kémlelte ki dicső főzetének ez óhajtott sükerét, azon reményben, hogy jó megszom­­jazva, annál több pálinkát fognánk inni. De mi ez erő­sítő (! ?) éd után legkevesbbé sem sovárogva, kedves várakozását kellemetlenül kijátszani kénytelenitettünk, midőn szüntelen vizet és vizet kérve, szegényke csak károsult a’ sok paprikán. — A’ néhány oláh , kik még ott maradtanak a’ kedves rákijánál, bámulva mereszték reánk szemeiket. Épen némelly talált növényeket hatá­rozva flóránkból, csodálkozásukat nyilatkozók azon, hogy illy szegényes ifjak, mint mi, még olvasni is tud­nak. — Soha sem fogom felejthetni most következett utun­­kat , az úgynevezett Széchenyi’ útját, mellyet lábakkal taposni csaknem szentségtelenségnek tetszett. Sok ezer év folyt le , és itt járhatatlan volt a’ Duna’ partja , mert a’ hegyek’ puszta sziklás ormai szédítő meredek simán egyenest a’ nagy folyam’ mélyébe fogytak el, a’ nélkül, hogy csak egy láb ter­méjü part is maradt vol­na a’ jár­kelőknek. És most a’ legcsinosabb út, a’ leg­tisztább , miilyent képzelni is csak alig tudtam volna , pompás ’s pazar költségü márvány védfallal ellátott, ajánlkozik mindenkinek, ki égszinti járdáján kéjelgve járni kíván. Ezen kívül, milly fölséges ’s a’ maga’ ne­mében tán egyetlen vidék Magyarhonban, — bár tu­lajdonkép nem is egészen csak a’ mi édes honunkban, mert a’túlpart, melly a’ nagyszerű regényességet kiegé­szíti , Szerbiához tartozik. — Egy part hasonló a’ má­sikhoz , vagy csak volt, mert amott túl még a’ régi eredetiség látható, valamint bizonytalan helye a’ világ­hírű Traján-hidnak. Különben az agg Duna e’ helyen olly igen összeszorittatik , hogy kicsiny zsebpisztolyaink­kal a’ túlpart’ szikláira irányozva, az óngolyócskákat könnyen átlöveltük, nyilván észrevevők azoknak a’ szik­láról visszapattanásukat, és örök sirjokba, a’ vizbe­­hullásukat. Milly szép e’ dunavidék, több órányi hosz­­szaságban, a’ Vaskaput és Kazánt képező, néhány évekkel ezelőtt közre bocsátott szép rajzokból némileg lehet fogalmat szerezni; de csak némileg, mert ezek, bármilly tökélyü műecsettel legyenek is dolgozva, soha sem érhetik el azt, mit a’ szabad természetben láthat­ni , ha csupán csak azt vennők is tekintetbe, hogy illy rajzolatok mindig csak szűk korlátok közé szorulvak, és merőek, nem változnak, holott a’ szabadban csak százszáz lépést téve arrább, már más és új tájzat tűn elő, az ifjú képzelmet elbájoló. — A’ Kazán’ áb­rázolatában láthatni ugyan , hol forog a’ hullám’ tajték­zó árja, de illyetén elneveztét itt érti csak, mert hallja a’ roppant mederben (Kazán), mint dúl, forr a’ folyá­sában akadályoztatott ős folyam. Mennyire bájola el ben­nünket ezen édeni vidék, akkor vevők észre, midőn egész délelőtt nem hagytunk többet hátra egy mértföld­nél, olly lassú, kéjtszomjúzóan álmodozók át ezen leg­­islegfölségesebb utunkat. De valamint őszi időben egy szép nap csak órányi tartási­ szokott lenni, melly után ismét a’ régi egyfor­maság vagy tán ellenkezője következik be, igy történt ez szebb lelki hangulatunkkal is. Csak azér­t látszék ez olly két érzésre magaslani, hogy az előbbi kép az u­tán­ra következő rész kedv által mint egy sötétes árnyék által, annál kitűnőbbé és érdekesbbé váljék. Világo­sabban fogom bekövetkezett bajunkat előadni.A’ határ­vonal t. i. mint ezt mivelt hazámfiaitól mint tudva levőt föltenni szabadnak hiszem, édes hazánk és Szerbia kő­ 508

Next