Regélő Pesti Divatlap, 1844. január-június (3. évfolyam, 1-52. szám)

1844-05-19 / 40. szám

633 Utóbb, midőn a’ bornak Edénye kiürült, Én irogatni kezdtem, Ő meg nyugodni dűlt. De ekkor száz kérdéssel Állott elő anyám; Felelnem kelle — hát az írást abban hagyám. És vége hossza nem lett Kérdezgetésinek. De nékem e’ kérdések Ollyan jól estenek; Mert mindenik tükör volt, A’ honnan láthatóm : Hogy a’ földön nekem van Legszeretőbb anyám! PETŐFI. A KÁPOLNA. Uhland után. Fenn a’ szirten kápolna áll ’S némán néz a’ völgybe le; Lenn forrásnál ül a’ pásztor ’S vígan hangzik éneke. Fenn harangszó’ tompa hangja Zúg, ’s halott nász bús dala, És a’ pásztorgyermek’ ajkán A’ vig ének elhala. Sírba visznek ott fenn egyet, Ki a’ völgyben vigadott, Pásztor, pásztor néked is még Fognak énekelni ott! RÉPECZY KÁROLY,be rajzolnom; de lásd én igen rosz festő vagyok, aztán a’ táj sem sok regényességgel dicsekszik , ’s én megkíméllek a’ puszták’ és szántóföldek b untató leírásától, hanem, ha kedved lenne már egyszer meglátogatni szegény barátodat, csak azt tanácslanám , Dobozon ülj hajóra, ’s a’ fekete Körösön ereszkedj le hozzánk. Valami regényes út ez, barátom! mi, kivált rád, a’ sík puszták’ fiára, tudom elfelejthetlen hatást gyakorolna. A’ lassúban hempelygő folyam’ két partját apró cserjék szegélyezik, mellyek beljebb mindig növekedve, végre tölgyekké magasulnak , ’s két meneteles lombfalat alkotnak, mire óriási boltozatként látszik nehezkedni a’ menny’ azúrja. A’ minden bokorból előzengő kedves csalogány-dal, ’s a’ csendes folyó’ lassú moraja, méla ábrándokba ringatják a’ lelket, ’s a’ templommá varázsolt kebelben ünnepélyes érzelmeket költenek. — Csak hogy e’ regényes út nem tart egészen Békésig, mintha megbánta volna a’ természet, hogy e’ kevés szépet is adá, kiérve a’ kisded erdőből, sík pusztától látja magát körülvéve a’ hajós. Van másik folyónk is : a’ fehér Körös, melly Gyuláról siet hozzánk, hogy városunk alatt a’ testvér feketével ölelkezhessék. Másutt tán áldásnak tartanák, ha városukat két folyam hasítaná; nekünk ez legnagyobb veszedelmünk , mert néha szűkelve a’ keskeny medert, egész környékünket elöntik; a’ vidéket sik tenger borítja, ’s messziről tekintve Békést, második Velenczének gondolnád. Azonban a’ határ’ nyugati része, hol szántóföldeink vannak, nincs kitéve az áradások’ veszélyének, csupán legelőink szenvednek általok. Bizony, bizony nagy áldás leend ránk nézve, a’ már foganatba vett szabályozás. Hogy Békést paraszt városnak nevezik, ez hihetően onnan vette eredetét, hogy itt minden rendűek szerfölött űzik a’ gazdálkodást, mire vidékünk a’ természettől híva van, és valóban, mi mindannyian egyszersmind parasztok is vagyunk. Neked is csak azt tanácslom, Lajos, hogy ha diplomát ’s egy kis pénzt szerezhetsz , hozzánk jöjj gazdálkodni; mert ez igazi magyar Kánaán! Földünk úgy szólván magától termi az áldást; mert bizony a’ földmivelés nálunk mai napig igen alsó fokán áll a’ miveltségnek, és mégis búzánk olly tiszta és finom terem, hogy a’ váradi ’s debreczeni asszonyok törik egymást érte, ’s a’ debreczeni piaczon nem is kenyér, ha csak nem Békés’ búzájából sült. Szarvasmarhákat igen pompásakat nevelünk kövér legelőinken. Juhunk tömérdek, és finom gyapjút ad; csak hogy magunk nem igen hordjuk Pestre, hanem leginkább itt helyben adjuk el — zsidónak. Hja barátom! bennünk is megvan az áldott magyar szokás , hogy szánkba várjuk a’ sült galambot. — Disznót mindegyikünk csak hizlal, ki gazdának szeretné magát tartani; de nem csapunk BÉKÉSI LEVELEK. Táj- és népismertetés. I. Felszólitás, kedves Lajcsim! hogy ismertetnélek meg Békéssel, ’s felszólításod mellé azon őszinte kérelmet csatolód : ne legyek olly hosszú ’s uiodalmas, mint eddigi leveleimben. Nyíltságodat nagyra becsülöm, ’s a’ figyelmeztetést köszönöm. Ezennel igyekszem minél rövidebb lenni. Úgy hiszem, elsőben is a’ környéket kellene előd n34