Pesti Divatlap, 1844. július-szeptember (1-13. szám)

1844-08-11 / 6. szám

tése óvásául — nem kellene, s nem volna szabad nélkülöznünk, azt a gyógytanárok is tudják,— mi érezzük .—Pozsony városának érdemes polgárai s egyéb honoratiorféle lakosai, mint csendes igénytelen emberek, a mi bajainkról mit sem akarnak tudni, nincs mulatságunk, nincs hely, a hol a fáradalmak, vagy a henyélés hosszú órái után érdekes a mulatság, magasbélú közös terén rokonulva pihenhetnénk. „De hogy nincs hát a ligeti kedélyvidámító zene“ pattan fel egyik nyugalmazott gazdatiszt vagy polgár, ki a liget-kávéház előtti zenetérre szokta czipelni terjedtebb családját, hogy elmívelt lelki gyomrát tápláló français-ek mellett ízlelje az unalom bágyadtságát hűtő átkozott rész fagylalt vizizű nectáriságát! — Én is ott voltam a helyszinén, számos hölgy s férfikoszorút találtam, apadék székek mind elvoltak foglalva,— s mit vettem észre? hogy e nép mind egymásra bámul, hogy beszélnek is egy keveset, de csak németül, — végre megszólalt a zene : volt français, keringő. — „Ma magyart is játszanak!“ figyelmeztete valaki, s én béketűrőleg vártam a perczet, s ekkor zendült meg a magyar nóta ! — én elhagyom a népélet helyét, hol mindenki önző, s tulajdon tervei szerint unatkozik.—A minap egy idegen úrral találkoztam a sétatéren, ezen jó úr a színházról tudakozódék. „Uram, szemközt áll a szinház, e város nyilvános helyeinek egyike“ ,magyar?A vága közbe jó ismeretlenem „nem bizony! — felelém — itt a magyar színész meg nem él; még Devrient is éhen halna, ha magyar volna, miként a nemzeti szinészek is erősen megbuktak épen ez épületben; mert mi országyülési hivott s hívatlan vendégek, olly gyönge gyomruak vagyunk, hogy a magyar színészetet nem bírjuk megemészteni; ha mulatni akarunk , a bécsi ballet- és operaházba rándulunk.“ — Engedjen meg érdemes szerkesztő úr! hogy akaratom ellenére ezen bevezetésem , kevéskét hosszabb a parányinál; de lássa édesem! mióta a Párisi titkok megjelentek, mi magyarok is minden titkainkat kifecsegjük, különösen én, midőn e levél írásához fogtam, tollam végén e felmondást láttam fityegni : „difficile est satyram non scribere“ mindjárt tudtam hogy az nem jót jelent, de levelezői pontos s hű tisztemet teljesíteni kötelességemnek ismervén. Írtam— a mit megírtam, — s most áttérek a napi eseményekre. Boldog emlékezetű Orosz Elek ungi követ szerencsétlen megöletése egy egész sorát nyitá meg a pozsonyi szerencsétlenségeknek ; a régiebbeket feledékenységbe bocsátván, csak a legutóbbit említem meg. Egy mesterembernek három éves lánykája a szobában magára hagyatván, gyufával játszék, a gyufa meggyűlt, vele ruhája, s a szegény ártatlan megégett, —■ a város kapitányi hivatalától az utczaszegletekre kiragasztott óvás a gyufát látszik kárhoztatni, én pedig ha város kapitánya volnék, azt hirdettem volna ki, hogy a melly szülők elég hanyagok nem vigyázni kisdedeikre, s nem bírnak, vagy nem akarnak folytonosan dajkákat tartani mellettük, kötelesek azokat — bizonyos büntetés alatt — a kisdedóvó intézetbe adni, de híjába, nálunk a jó rend szabadságbitorló eszköznek mondatik. — Pénteken, e hó 25én egy brillant tűzijáték adalék a városligeti magyar arénában. Uram isten, mire jutánk!s bezzeg volt most tolongás, volt nép , volt sok bámulója a néhány silány röppeny tűnek, melylyeknek rövid ideig tartó, de jól megfizetett elsustorgása után végre az utolsó mérges röppentyű közénk ugrék, s búcsu-ajándékul rókákat osztogatott, és a fényes társaságot a magyar arénából erővel kipörzsölé. — e dologban az nevezetes, hogy a veszedelmes illuminatio itt bukott magyar színészetünk gyászos év napján történt. —Másnap a királynő ő felsége név-ünnepét ünneplők, szokott templomi szertartásokkal. Vasárnap július 28-án déli 10 órakor zeneművészeti akadémia adalék a városi redout-teremben a templomi zene egylet által, e lelki érveket kínáló havi hangversenyekre, főleg a női nem részéről mindig számos s ugyan válogatott zeneértő egyének szoknak megjelenni, kár hogy várakozásaik kevésbbé elégittetnek ki. E mai academiának művész-hőse Seyler Károly volt, a híres zongorász; egy csinos trio adalék tőle : zongorán, hegedűn s violoncellón, s ez legcrodusabb volt; továbbá „Isten áld meg a magyart!“ Kölcsey hymnusa énekeltetek, de ezt Seyler szerzé, s engedelmet kérek, de báz ez Erkel melódiájához nem is hasonlítható ; azonban nem eléggé dicsérhető a zene-egylet azon méltánylása, hogy zeneművészetébe a magyar elemet is bevevé. Egy fiatal növendék hegedűművész is játszott, az ifjú alig tíz éves, egy idevaló orgonaművész fia, igénytelen külseje mellett művészi tehetségeinek legszebb jeleit mutatja. Beriot variatióiban lépett fel,játékát inkább szorgos figyelem , mint szabad energia kíséri — ha Milanello olasz nővéreket nem hallottam volna, még kedvezőbben is írhatnék róla; meg kell azonban jegyezni, hogy ez ifjú csak Pozsonyban tanult, s nem volt alkalma magát szabadabban művelhetni.— Időnk rosz, hideg és esős — nem igen lehet fehér nadrágban sétálni , — Isten velünk. Sissó Imre: Szliácsi levelek. II. Nyárhó végén. Édes Rózám! Megismerem , hogy bűnös vagyok , de e megismerésben annak záloga is fekszik, hogy meg fogok jobbulni, mert a hiba megismerése fél-megjobbulás. Te néni is kérdezed az okot, te olly jó vagy, és én ezt méltányolva, hát csak őszintén kimondom, miszerint hanyagságomért érzem magamat bűnösnek, — két hét óta mit sem tudaték magamról, jóllehet Johnson jelszavával bocsátás útnak : he that gives quickly , gives twice ! ugy van, én igen gondatlan valék , de mint mondom, meg fogok jobbulni, azaz többször tudósítalak, mert örömömre esett, hogy első levelem mellett el néni álmosodtál, mint minap egy német színházi dráma előadásnál. Azóta föltételem szilárdan áll, küszöbén többé be ném lépni, ha a pesti színháznak Miss Babát kínák is vendégszerepekre. Igaz, még azt tudtodra kell adnom, hogy különféle köpeny alatt fordulandok hozzád soraimmal, saját vagy álnévvel, mert én a változatosság barátja vagyok mindenben — csak a szerelemben nem. De hadd szóljak Szliácsról. Csodálni kell, hogy a tizenkilenczedik században olly udvariatlan idő jár, mint az idei, legalább nálunk, azaz Szliácson alig volt egyetlen nap , mellyen a kalapok ellensége, a szél, vagy eső ne boszantott volna, egész a tulsa-