Pesti Divatlap, 1844. július-szeptember (1-13. szám)
1844-08-11 / 6. szám
gig. És a mostoha időjárat engem is megfosztott magasztos élvezetemtől, bolyongni a völgy virághimes ligeteiben, s valamelly hegy csúcsán egy szétpillantást nyerhetni, mellyre mindig szoktam elmondani: egy illy tekintet megfizet a kinos életért. Így szobába kelle vonulnunk, mi édes Rózám, a mostani fürdővendégek közt épen nem kellemetlen kényszerűsét; közöttük, habár a szellem nem egészen nemzeti is, a társalgási elv mégis példaadó lehet; ki fürdővendég lett, már senki előtt sem idegen, bizonyos elszigetelt köröcskék nincsenek, hanem az egész beteg és nembeteg látogatókoszorú , mintha egy család tagja volna, összetart; ollyan nyaktekercs-féle feszesség, hála legyen, épen nem található, mint máshol. Hogy itt is sok hölgy mintegy ösztönszerűleg inkább beszél idegen , mint hazai nyelven, sok részben a kortári elmaradásnak, de főleg még a nevelésnek tulajdonító. Őszintén említhetem itt neked édes Rózám, a tisztelet hangjával kívánván róluk szólani, nógrádi alispánnét, a lelkes Fráterné, s Almásy , szül. Gyurcsányi tanácsnokné ő nagyságukat, kiknek keblében nemes honleányi érzet lakik, s kik vívnak az idegen elem ellen. Van itt néhány beteg, Debreczenből, Bácsból, Pestről, Kassáról, Gömörből Szentiványi Károly s igy számos megyéből érkeztek vendégek , de kiknek összes számát majd fölülmúlja a nógrádiaké. Ezeknek Szliács valódi kéjkikütő. —■ Magyar szellemet főleg az imént említettek öntenek az itteni társalgásba, kik azt követik, mit lelkök sugall, nem mit a debre tón igényel. Mint fönebb irtami, a bizodalmas társalgáson kívül, melly a szabadban Bunkó aszkóros zenéje által lármásbíttatik , gyakori mulatságot nyújtanak a tánczvigalmak , melylyek igen népesek és csinosak, beillenének egy kisredoutnak, kivált ha zólyomi és beszterczei rendkívüli vendégek által népesbittetnek. Ha eszünkbe jut, tánczolunk , s képzeld édes Rózám, még én is, ki szinte többet nem tánczolni, fogadást tevék, midőn idei farsangon egy kecses leánykánál Bulwer eme mondását: „a legbékésebb természet is haragos lesz, ha a czipő szoros, teljesülni láttam, — sorompóba lépek, és keringnem is kellett. De nem nagy baj ! hisz a világ is kering, azaz forog, mégsem fordul föl! —Igaz, Bulwerről jut eszembe, illy czimü novellát olvastál-e a múlt évi Athenaeum másod félévi első számában ? ha nem, végy időt magadnak, igen furcsa és épületes dolog mondatik abban !! *) A tükrökbeni fürdés, mellyek számát előbbi levelemben csak azért tevém kettőre , mivel a harmadikban ritkán fürödnek, mondom a fürdés szinte egy neme a szórakozásnak , melly nemében a szórakozásnak mindkét nem együtt részesül. Ha tán Szliácsra szándékoznál, bizonyos francziatót szóra kell téged megtanítanom, mellyet a tükör fölött gőzlobogót lengető Ankának kell mondogatni, s ezen szó: 14 akaty, magyarul fújni, vagy legyezni; ez azon nagy jelentőségű kellék, melly nélkül a viz gőzét kiállani lehetlen, s igy egy ízben egy szobaleány a legyezés nélküli fürdésnek már áldozatává is jön. Nemde , már sok haszontalanságot összeteveferéltem , még egyet kell megemlitnem, édes Rózám, set, a Pressburger Zeitung , mellyet a mi körültekintő haszonbérlőnk járat, a helyett, hogy magyar vendégei iránti hálája bizonyitásául egy magyar hirlapot s divatlapocskát rendelne meg; hja! a világ csalatni akar, tehát csalassék! ! Ellenben hasznos dolog, hogy első levelemben kiemelt Amalien-Hofban egy zongora is áll, mellynél minden reggeli 7 órakor egy hozzád hasonló szőke csalogányt hallottam epedezni. Én láttam őt stb. stb. Utoljára a titokleplezett S e u s z er - A 11 é e-ba vezetlek, édes Rózám, s azért nem a sóhaj-sétányra, mert itt mindennek német neve van, még a megelégedésnek**) is. E helyet azért hagyom végül, hogy itt búcsúzhassunk el , hol a bucsúsohaj nem leend feltűnő. E sétányon annyi a sóhajtozó és nyögdécselő , hogy a gerliczék megszégyenelték benne magukat, s mind elhagyák , itt sok titokszerü történik, mit — természeti melancholiámnál fogva én is gyakran végig vesszőlovaztatván benne képzetemet — meghatalmazott nélkül, azaz, személyesen tapasztalok, s mellyből elég utánzási viszketegszerü titkot lehetne üsszeférczelni. — — — Ám itt a sóhajok hídja, te elválsz tőlem, s én a hídon áthaladok, bucsut mondva az életnek is.... ó nemezen sohajhid nem olly velenczei-féle, erről vissza is lehet térni, mellykor szivemhez szorítandalak téged — imádottamat. Két völgy. Irodalmunk. Hönyvissyertetés, Tiszán inneni kis magyar. Irta Lukács Pál. Pesten, 1844. Eggenberger József és fia m. a. könyvárusoknál. Szerző népszerűen irt, s igen jó módszerü művei által már eddigelé is nagy érdemet szerze magának a nevelési irodalom , s bizonnyal maga, a gyakorlati nevelés körül is. — Dunán inneni és Dunántúli kis magyarja épen olly modorban van írva, mint szó alatti könyvecskéje, melly mind az öt világrész, és különösen hazánk földe és népe ismertetését foglalja magában. E könyvecske nagy részint mulattató, s könnyen felfogható párbeszédből áll. Menynyire czélszerűen van írva, szolgáljanak bizonyságul az idézendő sorok : Kedves kis olvasóm! Hallottad-e már hírét Felső-Magyarországnak, s tudod-e merre esik az? Ha nem tudod, megmondom. Felső-Magyarország az égnek azon tájéka felé esik, ahonnan néha olly hamis csipős szél fujdogál, hogy még a tűzről pattant kis magyarnak is könybe lábadnak tőle szikrázó szemei. Ennek a csipős szélű Felső-Magyarországnak van a többi közt egy hosszú kies völgye , melly, szép mint a jó leány, kedves, mint a szelid fiu. De van is ám neki egy Hernád nevű, vidor kis szeretője, milly a minő hosszú maga a völgy, ép olly hosszú tánczot jár rajta — le, egész a Sajóig. Sajó nénikéjével összeölelkezve folytatják együtt a vidor lejtésű körtánczot,— lefelé, egész Tisza nagynénikéjük szives kebeléig. *) Ha emlékezetünk nem csal, e novella Halászy Jósef úré. A szerk. **) Egy vendégház nevezete. Késv.