Pesti Divatlap, 1844. július-szeptember (1-13. szám)
1844-07-21 / 3. szám
aljas rágalmazóik.— — Menj be a legtöbb házba, s majd mindenütt a fényűzés legdrágább, legdivatosabb czikkeivel találkozol! — s azt hinnéd itt rendes gazdaság, anyagi, szellemi jólét, mennyei boldogság honol. Ne higyj a külszínnek! — mert igen sok ház erőtetett pompája nem egyéb mint czifra nyomorúság! — Az arany, ezüst ékszereket az elégületlenség fájdalmas sóhajai homályositják, a selyem pamlagokon és karszékekben az unalom ásítozva ül, a drága étkekkel és italokkal megrakott asztalokon egyszersmind a nagy kamatú adósság terhe is nehézkedik, és a mosolygó képű házigazda és gazdasszony minden falatja, minden kortynyelése keserű ! — A selyem, bibor ruhák csipkéit, fodrait a szekrénybe zárt árjegyzékek egészítik ki, s néha néha az arany, ezüst ékszerek zálogban hevernek. — Hja mert most sok kis ember nagyot szeret játszani, s a kinek se pénze se háza, mégis nagy házat akar tartani, s a divatmajmok jelszava ez : habár törik szakad, de én is olly fényt űzök, mint a többi! —Különösen milly pompát szoktak most ott vinni, hol eladó leány van a háznál, s ez által sok kérő elvakíttatik, azt hive hogy sok pénzt kap, elveszi a leányt, s midőn kenyértörésre jön a dolog, se pénz, se szerelem , se boldogság!-------De van ám sok olly ház is , mellybe ha belépsz azt vélnéd, hogy itt maga a szegénység és nyomor kolduskirálya honol, pedig manót! — Csak a fösvénység mutatja ezen álképet, vagy a bukottnak kiáltott ur csak szintelé a bukást, s csőd alá nem bocsátott kincseit rejtve tartja, titkon jól él, s gazdagodik. Erre aztán csakugyan el lehet mondani: Szegény gazdag ember ! —Némelly divatos arszlán , némelly iparlovag valóban bámulandó dolgokat visz végbe az ámító külszínnel. Ő ugyanis hogy feltűnő legyen , sokat mutasson, s lelki szegénységét lehetőleg eltakarja, tetőtül talpig divatosan öltözködik, ruhája olly feszesen áll testén, mintha a posztó gyapja belőle nőtt volna ki; ő habár tolakodva jut is be valahova, de jelen van mindenütt, ahol csak mulatság tartatik, s bár milly szemtelenül s vakmerően viselje magát, de mivel jeles szájvitéz , mivel felületes ismereteit igen ügyesen tudja használni, s átalában nagy szelet csinál, — igen müvelt, szellemdús , solid és kedves ember! — Ő egyszerre öt hat hölgynek udvarol, mindeniknek szerelmi hűséget esküszik , házasságot igér, egy kettőt közölök el is csábit, szerencsétlenné tesz, s minthogy nemcsak feje és szive, de gyakran zsebe is üres, ennek megtöltése végett minden aljasságra képes vetemedni, ő tehát mint örökös kéjvadász kerül minden komoly foglalkozást, nem tesz semmi jót, semmi hasznosat ; és mégis az illy külszínember gyakran nagyobb becsületben és tiszteletben áll a sokaság előtt, mint a hazának érdemesebb, hasznosabb polgárai, kik nem értve az illy csába szemfényvesztéshez, valódilag, egyszerűen élnek. ------Sok ember mély gyászba öltözik, sir, jajgat rokona halálán, ne higyj a külszinnek! Szive nem gyászol, lelke nem sír, mert az elhunyt után szép örökösödés mosolyog reá; avagy a meghalt rokon rész vagy rút házastárs volt, — illyenkor aztán a gyászoló özvegy egyik szemével sír , a másikkal pedig uj házaspárt keres!------ Hát még némelly dicső hazafiak! hallanád csak milly pathossal szónokolnak a hon szent ügyeiben! — Azonban mig ő a zsarnoki önkényt vádolja, jobbágyai azalatt őt vádolják zsarolással; ő fenhangon hirdeti a zsidók emancipátióját — talán ni hogy ezek őt magát emancipálják a nagy szorultságból— — és eddigelé milly megvetőleg, milly embertelenül bánt zsidó felebarátival!-------Ő csak beszélni szeret a bazatiai áldozatokról , engedményekről, de ha tettre kerül a dolog, nem ád, nem enged ám semmit, vagy legalább kelletlenül teszi az ellenkezőt! — Ő a tanácskozó teremben legnagyobb lelkesedéssel harczol a magyar nemzetiség mellett, és otthon házi körében majd mindene külföldi készítmény; franczia konyhát, német cselédeket tart, s családja tagjaival mindig csak németül vagy francziául gagyog.-------Tekintsünk kissé az írói világba. Itt is csak annak van legnagyobb kelete, ki leggügyesebben tud a külszínnel játszani, kaczérkodni; milly nagy tudósnak tartatik az, ki mindenünnen összelopott idézésekkel, czifra idegen szavakkal, s érthetlen mély homályossággal árasztja el fanyar iratait; milly derék milly genialis iro ez , ki az irótársak és a közönség gyöngéinek szolgailag hizeleg, — ezt aztán a részrehajlatlan kritika egekig dicsőíti;—és ő szegény maga sem bírja felfogni, maga sem tudja hogy lehetett olly hirtelen olly hires nagy tudóssá, íróvá! — mig más érdemesebbek, kik irótársaik és a közönség irányában a szolgai csúszást, mászást nem ismerik, hanem mindenki szemébe bátran kimondják az igaz szót, amazok által becsmérelve üldöztetnek. — —De talán miben sem uralkodik olly hatalmasan a felszínes charlatanéria, mint a művészetben; minél czifrább , mesterkéltebb, czikornyásabb az, minél inkább csiklandozza a külérzéket, annál inkább tetszik. A mai felszínes világban egy nyaktörő baletti ugrás, egy mázolva festett torzkép , egy vénuszi gypszfigura, egy kacskaringós trilla vagy jublkrozás, egy kis spectaculum jobban méltányoltatik mint Shakespeare, Göthe, Vörösmarty, Raphael vagy Mozart valamennyi műve; a mai világban csak úgy terem a művészi génié, mint a gomba, annyi a virtuóz mint őszszel a hidegverte légy. A ki most kissé ügyesebben tudja verni a zongorát, mint más ember, s holmi, sziveinket hidegen hagyó zagyvalékot componál, s e mellett midőn játszik génialiter affectál — os erre aztán Európa kritikája azonnal ráüti a tökély non plus ultrájának bélyegét, s a divatból bámuló közönség nem bírja őt eléggé megfizetni! A míg az egyszerű, zajtalan, de valódi művészt sokszor kontárnak hirdeti.-------Szóval, minden csak oda megy ki, hogy aki külszínnel győzi, jól tud színlelni, az szerencsét csinál, boldogul, ragyogó kitüntetésekben résesül, az érdemjelek és nagyczimek alatt szinte görnyedez, magasztaltatik , dicsőittetik, imádtatik ; mig az , ki a külszinnek nem hódol, sőt ez ellen férfiasan küzd, mig a valódi érdem gyakran az ellenkező roszadalmakban részesül, s meg kell elégednie tiszta önérzetével! — Nem igaz-e hát, hogy a világ és élet nem egyéb mint színjáték, játékszín?! — Valóban el lehet mondani, hogy majd minden ember kétszinti: van eredeti természetes színe, és van erőtetett festett álszíne, s e kétszint önérdeke s a körülmények szerint majd igy majd amúgy alkalmazza. Oh ha az ember egyszínű volna, ha szíve és ajka mindig öszhangzanék, ha a divat legferdébb kinövéseit majomként nem utánozná, ha mindig csak a valódi műveltséggel párosított egyszerű természet