Pesti Divatlap, 1844. július-szeptember (1-13. szám)
1844-07-21 / 3. szám
PESTI DIVATLAP. FŐLEG A TÁRSASÉLET, SZÉPIRODALOM ÉS MŰVÉSZET KÖRÉBEN. Divatképekkel, írók és művészek arczképeivel, színpadi képekkel, s nemzeti és népi dalok hangjegyeivel. 3. szám. szerkeszti: vachot ikre. Hívárkó 3. hetében: 1*4 f1. TARTALOM . Társaséletünk : 111. Elmefuttatás a színről. I. — Betegem ágyánál. (Vachot Sándor). — Hold és szerelem. Változás. (Greguss). Kiáltó szó. (Fekete). — Rónafi, magyar színész. (Szigligeti). — Kedves vendégek (Petőfi). — A nővérek (Márk). — Távolból (Kerényi). Bánatos ifjú (Lévay). — Töksihez (Pajor I.). — TÁRCZA : Fővárosi nyílt és titkos , vidéki, külföldi hírek. — Irodalmunk. (Magyar titkok. — Kerényi Frigyes Költeményei. — Új külföldi regénytár. — Képes Számkönyv. — Kisfaludy-társaság). — Művészetünk. Nemzeti színház. — Tanulságos és mulattató egyveleg. (Többektől). — Mindazon czikk, melly alatt nincs név vagy jegy, a szerkesztőé. Társuséletünkc. III. Elmefnt tatán a szinről.*) II. Van két gonosz szin, mi nem csak a magyar, de az egész világon mintegy főszin gyanánt ömlik el, ez a felszín és a külszin. — A legtöbb ember részint művelődhetés hiánya miatt, részint kényelmességből nem hatol be a dolgok titkainak mélyébe, nem tanul, nem működik alaposan, nem tudja vagy röstelli szétválogatni, egyesíteni a színek ezerféle vegyületét, s felszínes ismeretei miatt azt sem tudja, hányadán van önmagával, másokkal, és az egész világgal; — egész élete bizonytalan lidérczi tévelygés, homálybani tapogatózás, czéltalan zagyva színjáték, színváltozás!— És csak ezen felszínes emberek hódolnak a külszínnek, az álszinnek, a kétszínűségnek, melly a belső élet valódi színeit óriási álorczával födözi, hogy alatta a gyarlóság, hiba és bűn szabadon űzhesse színlelő alakoskodását. Innét azon igen igen gyakori eset, hogy sok ember nem úgy beszél, nem úgy cselekszik mint érez, mint természeti hajlama, mint belső meggyőződése sugallja, hanem saját érdeke, s bár a legferdébb divat és szokás zsarnoki önkénye szerint alkalmazkodik, majd illyen majd ollyan szint ölt magára, arra forgatja a tarka köpenyt, merre a kedvező szél fúj, s igy ámít másokat s igy csalja önmagát. — S uram fia! ha körültekintünk e nagy világban, ha elfogulatlan szemmel nézzük az élet tragicomicus színpadát, a hatalmasan elterjedt csalóka külszínnek mennyi tömérdek, s milly különös fajaival kell találkoznunk. — Szabad legyen egy két színképet felmutatnom a millió közül. — Sok úgynevezett úriember, vagy ha tetszik nagy úr. • Minthogy e czikk társaséletünkre igen alkalmazható, jónak láttuk azt a förovatba tűzni. — Ítélje meg a t. olvasó , vájjon igazuk volt-e azon, irántam ellenséges indulatu szindizálóknak, kik színpadi felolvasásom ezen részét igen komoly, humortalan dolognak nevezék egyedül azért, mert nincs benne bohóczos, röhögtető elem. — Mintha bizony a valódi humornak semmi legkisebb komoly irányt nem volna szabad adni számos környezővel, jó baráttal dicsekszik, kik az ő rendkívüli jeles tulajdonait, roppant érdemeit szemében nem győzik eléggé magasztalni, dicsőíteni, és a körülhízelgett, nagyrabecsült úr hiú örömében így szól magához : mennyi jó barát, milly mély tisztelet, becsülés, milly forró szeretet környez engem minden felől! Oh én boldog halandó! — — Jó ember, ne higgj a külszínnek! — Álbarátaid és tisztelőid csak azért hizlalnak téged dicsérő bókokkal, mert sok pénzed van, mellyből néha őket is részesíted, mert jó asztalt tartasz, melly mellett kedves drága vendégeid jó ízűn falatozhatnak, finom borokat szörpölhetnek, — vagy mert magas rangod, állásod ollyan, mellynek befolyása által hű barátid, tisztelőid fölemelkedhetnek, boldogulhatnak, önző czéljaikat elérhetik. — vagy talán szép feleséged is van, ki hihetőleg szinte szívesen látja a házi barátokat! — Ah ezek a jó barátok, ezek a mély tisztelők ! Hallanád csak nagyon tisztelt úr mint rágalmaznak, mint gúnyolnak, mint nevetnek ki téged hátad mögött! — s tudom más sziliben tűnnének föl előtted simaszájú hízelgőid! — De úgy kell neki, miért hisz a csalóka színnek! — — Sok férj és feleség a világ előtt olly remekül viszi a szerelem édelgő szerepét, hogy sokan mintegy irigyelve paradicsomi boldogságukat igy kiáltanak fel : ez csak az igazi, hű szerelem! ez aztán a jó házas élet! — Ne higgj a külszínnek! — Az említett boldog házaspár négyszemközt örökös vitában van egymással, s többnyire csekélységből kerekedett rút czivódás közt foly le fanyar életök, s a békesség romjain a boldog, jóéletű férj többnyire más nőt, s a boldog, jó életű feleség más férfit szokott szeretni! — — Sok lény lesütött szemmel jár az utczán, templomban és templomon kívül áhitatos szent képet csinál, ha kell pirulni is tud , s mások előtt mindig igy sóhajtoz :ah milly romlott, milly rész a mai világ! — és esküdni mernél rá, hogy ez maga az ártatlanság, s a szemérmes erkölcs remek példánya! — és titkon hajh — miket nem csinál! Fi done! — mondaná a kis Richelieu! — mig sokan, kiket a világ pletykanyelve , némi csalóka külszin után indulva, vagy irigységből, boszús rósz akaratból, avagy csak némi időtöltésből, rosznak erkölcstelennek rágalmaz, —a kisértetek titkos tőrei közt, a családi életben és mindenütt jobbak, erényesebbek mint