Pesti Divatlap, 1844. október-december (14-25. szám)
1844-12-22 / 25. szám
Bálba késztlök. A vidékről most is jőnek már buzgóbb magyarok, hinni sem akarók, hogy Magyarország fővárosában valaha nem is volt magyar színészet, hanem a német brrt kizáró szabadalommal ; s a magyar, ha átvándorlott hazánk szívén, mint zsidó vallás, csak tüzetett; azaz: a német igazgató, mint valami miss Babát, kötéltánczosokat, vagy más lábbeli művészeket üzérkedésből hébehóba föl engedte lépni — különös kegyeletből. Azonban egy illy eltűrt magyar társasággal már akkor is majd megjárta a pesti német színészet, mert az jobb volt nála, s a közönség nem csak tűrni, de szeretni is kezdé. No, de el is kellett kotródniok, még csak búcsút sem volt szabad venniök! Tehát még ezen csudálatos korban, midőn nem volt légszeszszel világított nemzeti színház ; midőn a magyar szó Pest-Budán ritka vola, mint a fehér holló; sőt még e szokat: Pest és Buda sem köté egybe azon sokat jelentő és szép jövőbe nyúló (-) közjel; midőn az iparvédőés több illy magyar szellemű honi egyletnek még csak nevét sem bírták kigondolni; midőn diákul tanultuk még tíz év alatt, hogy semmit sem tudunk; midőn a juratusok és mészáros legények közt legtüzesebben folytak a vérbe kerülő csaták, meg sem említhető tárgyak fölött; midőn az új épülettől nem messze, hol most szelíd libák gágognak, még vad kacsák hullottak alá, ha a percussio nélküli puskák elsültek; szóval: midőn még Pest- Budán sok dolog nem való: volt Székes-Fehérvárott megyeileg pártolt magyar színésztársaság. Ezen társaságnak két nagy reményű fiatal tagja, Ugri Farkas és Beregi úr, egy szobában lakott. Az illy együtt lakásnak kellemes és kellemetlen oldalai vannak ; azok leginkább tudják ezt, kik többed magukkal kénytelenek lakni. Az illy együtt bérlett szobának rendszerint csak egy kulcsa van, s a lakóknak hol egyike, hol másika ácsorog az ajtó előtt, kicsukva társa által. Egyik a nagyon meleget szereti, másiknak feje fáj tőle. Egyik pedant, s a bútorokat, — ha vannak, —folyvást bizonyos, határozott helyre rakja, a másik szereti az úgynevezett geniális rendetlenséget , s mindent összevissza szór. Bölcsen tudjuk , hogy még a házaspárok is bajosan súrlódnak össze, pedig a szerelem édes köteléke fűzi őket egybe ; hát két ifjú hogy egyeznék, kiket legfölebb a pajtáskodás gyönge czérnaszála, sőt még többször a szegénység parancsa kényszerített egy szobába. Ugri és Beregi úr is nem ritkán pörlekedett egymással, s rendszerint annak volt igaza, amellyik társát kibeszélte a közös szobából. Most azonban ritka nyájasság és egyetértés uralkodott köztök. Az óra hetet ütött estre , s mindketten honn valának. Ritka esemény ! —Két faggyúgyertya világított törött tükör megett, mellybe hol egyik, hol másik vetett bajusz-pederve egy egy futó pillantást. Majd ismét nagy léptekkel jártak fel s alá egymás mellett, de némán , mint a sír. Végre illy párbeszéd szakasztá félbe e néma jelenetet: Ugri. Berki pajtás, mégy ma bálba? (bajuszán hármat pödrött, s kettőit ugrott). Beregi. Este Ugri?— (szakásét fölfelé simítá, s az ágy élére ült.) Ugri. Mennék, de nincs frakkom. Beregi. Én is, de nincs csizmám. (Csizmáját mutatá, mellynek egyike tán szívfájdalmában repedt meg, másika szájat tátva bámult azon, hogy két gyertya ég a szobában , mi eddig soha sem történt). Ugri. Tudod mit? — nekem van két pár csizmám, húzd fel te az egyiket, s neked van két frakkod, cserében engedd át nekem az egyiket. Beregi. Épen ezt akarom én is mondani. Ezen párbeszédet nagy munka követte. Beregi lerúgta lyukas csizmáit, s a kemencze mellől előkotorta Ugri pajtásának másik pár csizmáját; felhúzta, s az egyik gyékénszékre föltevén először is jobb lábát, mázoló, de ugyanazon személyben sártisztító és fényesítő kefe segedelmével kézzel lábbal igyekezett a kissé félretört sarkú csizmáknak báli tekintélyt adni. Ugri úr az alatt Beregi fecskefarkú, kissé kétes színü frakkját akasztá le, az ajtón függő törülköző kendőt fosztván meg diszes társaságától, min busaltában a kendő a földre dobta magát, vagy is inkább dobódott. A frakkot nem épen a legbarátságosabban megsimogatván Ugri úr, tüstént egyik kezét a másik után ujjaiba dugta, s elől csipőjéhez rántván, a tükörbe kémlő pillantást vetett, megtudandó, ha illően bevág-e csípőjébe, azután haját megborzolta , bajuszát kilenczszer megpödörte , és egy párszor körül valczerozta Beregi urat, kifényesedni nem akaró csizmáit ugyancsak pofozta a kefével. Ekkor hirtelen megállóit Ugri úr, balkezét csípőjére feszíté , nyakát hátra veté, s negédes hangon is szólamlott meg : ,,Huh, mint fogok Kislaki Jolán kisasszonynyal tánczolni! “ Beregi, (a kefélést rögtön félbenszakasztva) Kivel fogsz tánczolni ? Ugri, (egyet ugorván, s bajuszát kétszer pödörvén meg.) Kislaki Jolán kisasszonynyal, az angyallal! Beregi, (újra még tüzesebben hozzá fogván a keféléshez.) Majd meglátjuk! Ugri. Azt is meglátod, az első deutschra meg is ígérkezett. Beregi. Eh, Kislaki Jolán csak velem tánczol. Ugri. Már csak azért is !. .. Beregi. Azért is?! — Az én frakkomban legalább nem arra esküszöm! — Vessük le a frakkot! Csakhamar, izibe! Ugri. Ah, igy vagyunk? Beregi, így! Ugri. .,Jó, pajtás, a mint akarod. —“ Egyet sóhajtott , de a Beregi frakkját leveté magáról, s régi helyére a törülköző mellé akasztá. Ezután leránta ágyáról ’a karton ágyterítőt, lerúgta csizmáit, levetkezett, és pipára gyújtván , lefeküdt. Beregi azonban hatalmasan dörzsölé a kölcsönözött és makacsul az érdekes halvány úri színhez ragaszkodó csizmákat. Midőn látá végre, hogy velök nem boldogul, tiszta ingelőt kötött, legszebb egyetlen nyakkendőjét igen művészi csokorral nyakára illesztő; két frakkját egymásután felpróbálta, magát tizenhatszor nézve meg elől és há- 182