Pesti Divatlap, 1845. április-június (1-13. szám)
1845-05-01 / 5. szám
anyák ! Milly pontosan kiszámítják ők, hány éves korában kell leányukat legelőször nyilvános bálban felléptetni, hogy valamikép hamar meg ne öregítsék, s a több évi bálozás által növekedő korát feltűnővé ne tegyék. Aztán öltözet- és magaviseletben mennyi hiúságot, kaczér fogást engednek meg leányaiknak, csak hogy kivált a szép jövőn férfiakat elbájolják, meghódítsák. — Mikor már valamelly hölgy férjhez ment, többnyire azt szokta mondani: aszszonynak bálozni nem való; miből kitetszik, hogy leány korában miért bálózott. — Bálozni lehet és kell leány- s aszszonynak egyaránt, de csak mulatság s szórakozás végett, nem pedig alant csúszó önérdek, s bizonyos mellékes, titkos kilátások miatt. — Némelly álorczás bálban jól mulathatjuk magunkat, s egyszersmind napnál világosabban tapasztalhatjuk, hogy az álorczás bál nem egyéb mint a férjeik- s gyermekeikkel nem sokat gondoló csapodár nők menhelye. (Folytattatik.) VAHOT IMRE SZERELEM ÉS BOR. Azt mondom, a mit mindig mondok : Ide háborgassanak a gondok , ne háborgassanak bennünket! Legyen vidámság, tréfa, nesz. Ifjak vagyunk s ifjúságunk időjártával oda lesz. Járjunk a szerelem kertében , Virág ott nyílik minden lépten. Ha meg talál tüskéje szúrni, Illatra gyógyulást szerez. Szeressünk! mert erőnk, szeretni, Időjártával oda lesz. Midőn a szerelem kertében A nap tikkasztón süt az égen : Térjünk kis árnyékú lúgosba A borgyümölcs tőkéihez. Igyunk! pénzünk van, hátha pénzünk Idő jártával oda lesz. E kép a legszebb élet képe , Adjunk érette bút cserébe, Mint fellegekre a szivárvány , Reánk mosolygani fog ez , Ha majd derengő ifjúságunk Idő jártával oda lesz. PETŐFI. -*~§#§›*-------- AZ ÉLETBŐL. Egy történetet mondok el azon események sorából, mellyek míg újak, fővárosi közönséget mulattatnak, hogy aztán örökre feledtessenek, — egy történetet, mellynek végjelenete, alig pár év előtt, az ikerváros ajkán forgott, soktól elbeszélve, de csak igen kevéstől okszerűen, s apróbb részleteiben ismerve. — Beszélyem egyszerű, mert a színhely nem termelt szőnyege, — igénytelen , mert hőse nem egy divat-orszlán vagy géniékorhely, — hanem egy ------gránátos! Igen egy közkatona, egy gránátos, kiről átalában mi azt hisszük, hogy nem ismer nagyobb élvet mintha fekete kenyere mellé hús-tápot, és ital bort nyer,—nem nagyobb fájdalmat, mint ha kurta vasra záratik, vagy bajtársi között veszszőt kell futnia. — Ó higyétek nekem, a szívnek , ha romlatlan , a