Pesti Divatlap, 1845. április-június (1-13. szám)

1845-05-08 / 6. szám

174 Az ifjú ember belépe, az öreg elsápadva rogyott székére, amaz reszketve ragadd meg kezét, s esdeklő hangon szólt: — Bátyám, édes jó bátyám, (mert Károly volt az ifjú), mi áron nyerhetem meg bocsánatát? mindenre kész vagyok, mindenre.... — Hol van nő....öm.... azaz... ? — Ő...Ő... nincs itt.... Az öreg úr nagyot lélekzett. — Mindent elmondok, folytatá Károly, s meglátja ön, inkább szánakozását érdemlem, mint bosszúját. Ő én borzasztó sokat szenvedtem. Mennyországom ideje vajmi hamar lejárt, s jött a pokol örök kárhozata, mert ön nejének ar­­czán három angyal, de szivében háromszáz sátán lakik, ő az asszonyok leg­­rettenetesbike. Tovább nem tűrhettem megszöktem tőle.... — Szegény Károly öcsém, szivemből sajnállak; de te engem még inkább sajnálhatsz: téged csak fél évig, hanem engem egész éven át gyötört.... — Önt is?.... — Bámulsz, ugy­e? A világ a legboldogabb házaspárnak tarta bennün­ket; látott volna csak négy szem­közt egymással!.... emléke is borzaszt. Ál­dásom kisért szökéseden, mert te voltál legnagyobb jóltevőm az életben; s én jótéteményedet némileg meghálálni akarván, miután hollétedet megtudtam a boltos által, ki veletek találkozott, rendes jövedelmet határoztam számodra, mellyet egy évre föl is vettél. PETŐFI. FAKADÓ TAVASZ. Langy fuvallat jött, a fák fölélnek, Mért örülök minden kis levelnek, És a fák viráginak? Még alig zöld a bokornak ága, Még alig fakadt a lomb virága Fürge szép madárkák hallanak. Szép a földmives zöldes vetése És a csermely hullámos menése, Sima rétek, hűvös fák között. Szépek lesznek őszszel a gyümölcsök, Hosszú álom szunnyad most felettök, Mindenik virágba öltözött. Léguton röpülnek a madárkák, Tünde lepkék a jéget hasítják, Gyönge lebbenéssel könnyűten. A kis méhe jő a téli kasból, Mézcsókot kap minden kis virágtól, Csókot szürcsöl ajka édesen. Óh honom! te is bajló tavaszban Fogsz virulni, rajtad új korány van, Langyosabb tavaszlég szállt reád. Hosszú tél volt rajtad, most fejelnek Új virágid, reszkedezve lengtek Vészes fellegid fölötted át. A szabadság fája fölvirágzik, Dúsabb lombozattal égre nyúlik, És az éj fuvalmival daczol, Szépek lesznek egykoron gyümölcsi, Majd ha illatát távolba önti Égre nyúló zöldes ágb­ól. Méhe szorgalommal gyújtsd a kincset, Honfi! mellyet a tavasz kihintett Réteink és hatalmaink fölött, S majd a hon virágszépségü lánya Édes csókjait te néked szánja És te méhe léssz virág között. SAMARJAY KÁROLY.

Next