Pesti Divatlap, 1845. április-június (1-13. szám)
1845-05-15 / 7. szám
000 Az operákban ki gyönyörködik? Majd hallhatott kinn kedves operát. A természetnek pompás színpadán A primadonna a kis fülmise; Ki volna, énekesnők! köztetek Merész, versenyre kelni ő vele? Megannyi páholy mindenik bokor, A mellyben ülnek ifjú ibolyák , Miként figyelmes hölgyek.... hallgatván A primadonna csattogó dalát. És minden hallgat, és minden figyel , És minden a legforróbb érzelem.... A kősziklák, e vén kritikusok, Maradnak csak kopáran, hidegen. PETŐFI. PÓRFIÚ. — Eredeti beszély. — Nem messze az alföld egyik népesebb mezővárosától, a Tisza bal partján, élénkzöld fűzfáktól körözve állott egy kicsinyded halász-lak, dűlő irányban a folyam túlsó partján terülő N... falaival, mellynek alacsony házikói, csak igen csekély távolra bírák akadályozni, a végetlennek tetsző sikoni ellátást. Zivataros nyári est volt, a halász-lakónnal karikázott keskeny ablakában erőtelen lámpafény virrasztóit, fösvényen hintvén reszketeg sugárait a szegény, de nem minden ízlés nélkül rendezett szobaszerű bútorzatára, majd engedékenyen olvadva a sziláján czikázó villámok futó világába. Az eső nehéz csöppekben hullott alá, s tompa zúgását ollykor hatalmas égdörgés fújta el, mellynek félelmesen romboló morajja indulatosan rázá föl a sötét éjszakát. Vakító fény világitá hirtelen keresztül a folytonosan szakadó vízben úszó láthatárt, ezt egy gyorsan elhaló csattanás kisérő, s a halászlaktól alig néhány lépésre álló agg szilfa, derékon ketté hasítva, lealázottan hullató zöld koszorús fejét a buja növésű nedves fa ölébe. Sára asszony, kihez e fa, a házikó, és az egész gazdaság tartozott, nyoszoája széléről fölemelkedve száraz ujjait egymásba kulcsolá, s hangosan imádkozott, mellette egyetlen gyermeke ült a terjedelmes födelü fakó ládán, mellynek hajdani rózsás oldaláról a gyakori sikárlás leolvasá ugyan az „anno“t és az évszámokat, azért még is mint nagyanyai ősiség fölé helyet igényle a háznál; a kedves arczu szőke lány fölrezzenvén a szokatlan csattanás által néma ábrándjából, megrettenve kapaszkodott a mellette elnyúló fenyőfaasztal festetlen szélébe. — Ilonkám, lelkem — szólamlott meg a tisztes háziasszony bátorító hangon — ne félj magzatom, ülj közelebb mellém, jöjj szép gyermekem, imád