Pesti Divatlap, 1845. április-június (1-13. szám)
1845-05-22 / 8. szám
Eltávozám körödbül, S meleg barátkezet, A messzeségbe többé Nem nyújthatok neked. Szobámban ülök multam Emlékivel magam, A kandaló tűzébe Merengve czéltalan. Künn a lengyel határnak Viharja haldokol Mint árva végsőhajtás Halottnak ajkiról. Ott nyúl a Tátra bércze A föllegekbe fel: Egy óriás kisértet Fehérlő leplivel..... Mikor derül ki újra A langy tavaszsugár? Mikor virul föl újra A téli zöld határ? Mint vágyom én utána ! Az ifjú kikelet Elhoz talán magával Karomba tégedet. Ha eljösz, és ha újra Ölelve tartalak : Talán hogy megtanulok Örülni újólag! — Hiszen majd elbeszélem Miképen bánt velem Szegény-szegény fiúval Kegyetlen végzetem. Vezetlek majdan én is. Egy sirhalomhoz el, Talán komor barátod Halottja érdekel. PETŐFIHEZ. Miként Etelke sírját, Olly gazdag lombozat Hüsével nem borítja Az én halottamat. Egy árva czipruságat Ültettem én is ott, De nem tudott megélni, Hidegtől elfagyott. Ha részvevőn tekinted, Elmondom majd neked: E hant alá temettem Én is szerelmemet. — S a sír fölött ha nyújtasz Kezet barátilag , Talán hogy megtanulok Könnyezni újólag...... — Ha majd karöltve járunk Zöld erdők árnyiban, A Kárpátok siója Mellettünk elrohan, A kék egek fölöttünk, Tisztán mosolyganak: Tán megtanulok én is Mosolygni újólag.... S ha fönt a csúcson állunk A fellegek felett, Mellettem senki sincsen Barátom kívüled, Fölöttem senki sincsen — Csak a szorult kebel Hőbb lüktetése mondja, Hogy isten van közel. Jelenvaló sugalma Ha mennydörögve szól Lábunk alatt csatázó Boruk villámiból, S alant beléremegnek Az ős gránátfalak : — Talán hogy megtanulok Imázni újólag. — GÖRGEY. 242